Kíváncsian vártam a túrát, hiszen a Gyalui havasokban még sosem voltam. Igen, lehetett volna Szebeni havasok, Béli hegység, Gutin vagy ki tudja hányadik Bihar hegységbéli kiruccanás is, de a csapat a Gyalu mellett döntött. Nem bántam. Találgattam milyen élményeket tartogat nekünk ez a Biharnál alig alacsonyabb, mégis alig-alig járt hegy. Nem gondoltam, hogy nem az Öreg-havas 1826m-es csúcsa vagy a Bélavár óriási dolomit-mészkő sziklaletörései fogják rám a legmélyebb benyomást tenni, hanem a helyi emberek, illetve azok házai. A mócok, ezek a nyelvjárásban, viseletben életmódban is külön néprajzi csoportot alkotó „havasi román emberek” mintha elfelejtették volna, hogy 2013-at írunk. Magas, meredek, fűvel borított tetejű házaik még ma is ép olyan tájbaillően állnak a hegység lankáin, mint száz évvel ezelőtt.
2013. október 30. – Autóút és az első éjszaka
A jó öreg Astrával hajnali 5 óra után nem sokkal indulunk Budaörsről… Kelenföldön Pistit és Juditot, a Janit a XI., a Orsit a II. kerületben vesszük fel. És majd elfelejtettem Mártáról a GPS-ről, akit Pistiék hoznak, és már rögtön a legelején kiborítok, mert nem hallgatok rá az útvonal kiválasztása tekintetében. Egyetlen mentségem, nem szoktam GPS navigációval vezetni.
Amúgy a túra-tervezés Pisti érdeme!
Amíg tart az út olvassunk egy kis ismertetőt a hegységről:
Szakirodalom, térkép:
Szóval az M3-ason robogunk jó hangulatban. Nagyváradot Pisti és Márta segítségével szeljük át… Nagyvárad után több helyen is útfelújítás lassítja utunkat, pár órával meghosszabbítva a menetidőt. Ilyenkor kisebb-nagyobb cigánygyerekek kérdezősködnek az ablakon, mennyit tudnánk nekik adni…
Királyhágónál Miccs-hangulatunk támad Jani jóvoltából… Finom volt!
Kolozsvár előtt fordulunk jobbra, majd az autópályával párhuzamosan többek között Magyarfenes, Tordaszentlászló és Magyarléta településeken áthaladva jutunk Járabányánál balra fordulva Kisbányahavasra /Muntele Baisorii/, majd Kisbányahavas üdülőtelepre /Statiunea Muntele Baisorii/. Járabánya és a közigazgatásilag hozzá tartozó Kisbányahavas lakossága, ahogy a települések neve is mutatja régebben vasércbányászatból, fafeldolgozásból élt. Járabánya mellett római kori aranybányász település nyomait tárták fel. Mára a vidék (legalábbis KIsbányahavas üdülőtelep környéke) sí és túristacentrummá kezdi kinőni magát. Sokfelé újabb és újabb sípályák épülnek, a panziókon kívül háromcsillagos szállodában /Hotel Alpin/ foglalhat magának szállást a jó pénzű idelátogató. Magyar lakossága a környéknek gyakorlatilag már nincsen, viszont a Kolozsvár környéki magyaroknak kedvenc kirándulóhelye! Ifj Xantus János Erdélyi Gyopárban megjelent cikke (ide kattintva elolvasható) részletesen ismerteti a KIsbányahavas szépségeit és az innen tehető csillagtúrákat.
Megállunk egy panzió előtt a parkolóba. Pisti vállalja a szóértést, és pár pillanat múlva el is tűnik az épületben. Jani és én vonakodva követjük, már csak azért is, mert nem tudjuk, hogy kerül a Minisztériumi felirat az épületre. Megtudjuk hamarosan. Nem a panzióba, hanem a román haderő üdülőszállására fordult ugyanis Pisti barátunk jó érzékkel be. Itt aztán talál egy olyan lelkes, Magyarországot és Koszovót is megjárt katonát, hogy alig bírja lerázni. A lényeg azonban, hogy „No problem – autóval maradjunk nyugodtan ott”.
Rövid átöltözés után nekiindulunk a lejtőnek a kék kereszten. Gombák, sártenger és patakátkelés után Csere Jani talál egy ideális, bár nem túl nagy sátorhelyet. Víz a patakból folyik, de tisztának tűnik. Mivel már sötétedik, hamar elfogadjuk a helyszínt.
Sátorállítás és vacsorakészítés és fogyasztás után tábortűznél melegszünk majd irány a sátor és a hálózsák…
Első esti sátorhelyünk a Vadului patak mentén /Valea Vadului/ – Fotó: MOrsi
2013. október 31 – Borókatúra és a katonai támaszpont
Hűvös az éjszaka… Igaz, egy szál alsónadrágban és pólóban bújtam bele a hálózsákomba és a völgyben pedig megül a hideg… Reggel teát és kávét főzünk (Orsi teát, Jani kávét én mindkettőt fogyasztok). Reggeli, furulyaszós pakolás, indulás… Fel a K kereszten a gerincre, majd azon, jelzés nélküli úton az Aprókő-havas felé. Gombászunk, a késői időszak ellenére meglepően sok a gomba, bár soknál, becsülettel bevallom nem tudom miféle ezt a pöspöksüveggombát például simán valami évszaktévesztő redős papsapkának néztem. Kellene egy nálam gombaszakértőbb ide 
Püspöksüveggomba /Gyromitra infula/ – Fotó: MOrsi
Ősszel növő papsapkagombafaj! Fenyőerdőben nő! Hazánkban ritka!
Pihenés közben fagyott-kieresztett, furcsa ízű áfonyát majszolgatunk. Vadcsapás után rövid ideig az erdő sűrűjében törekszünk előre. majd kiérünk egy borókamezőre. Vagyishát nem egy mezőre, merthogy innentől az egész hegyet boróka borítja. Ugratnak is a többiek: itt kéne basecamp az egyesületnek. Jókedvűen szedem és eszem a bogyókat…
Apró-kövek /Vf Pietrele Marunte/ 1730 m borókával benött tömege – Fotó: Vador
A borókamezőn nylonszallagos út vezet, amely csakhamar kis patakér mellé kanyarog. Ez a nylonszallagos út vezet ezen a szakaszon a megyehatár mentén, térkép is jelöli. Kényelmes emelkedő felfelé, nagyobb útba érünk, jobbra egy meteorológiai szerkentyű, balra pedig az Apró-kövek /Vf Pietrele Marunte/ 1730 m csúcsa némi hasadékbarlangocskával, majd pár sziklával…
Elrejtjük a cucc egy részét, majd Orsival, Janival felkerekedünk az Öreg-havas felé. Lápos-zsombékos területeket és patakereket kerülgetünk vagy éppen gázolunk. Sikerül nekem is bakancselmerülősen lépnem egyszer-kétszer. A víz barna, iszapszagú, egy helyen pedig olajfilm úszik tetején. Nagy nehezen leérünk a fenyveshatáron húzódó jelzésre, ami villanyoszloppal övezett köves-földes út. Nem valami szívet melengető. Bár nagy tábla hirdeti rajta a környék természeti látnivalóit.
Az Apró-kövek és Öreghavas közti völgyecskén (itt egy-két tanyaház) áthaladva emelkedni kezdünk ismét. A katonai támaszpontot jobbra a piros sáv, balra a piros kereszt kerüli, középen megy egy szekérút a bázis mellett is közvetlen.
Öreg-havas /Vf Muntele Mare/ 1829 m, Katonai bázis – Fotó: Vador
Hát nem éppen a Gyalui havasok királyának éke…. Nagy Balázs könyvében még beszámol arról, hogy 90-es évek beli katonai bázis mellett túristajelzésen elhaladásukat a bázis katonasága hadiriadóval, rohammal díjazta. Mára már konszolidálódott a helyzet: igaz távolabbról, de még fényképet is készíthettem a hadászati objektumról
Mi a piros keresztet követjük, majd a jelzésről letérve zsombékok között, a puha tőzegmohába lábszárközépig süppedve érjük el a Zengő-köveket. Két fekete keverék kutya fogadott minket, de hamar továbbállnak. A köveken nevek, cigerettacsikkek jelzik, ismert kirándulóhely. Remek sziklamászóhely is – jól tapad
Zengő- vagy Éneklő-kövek /Piatra cantatoare/ – 1770m – Fotó: MOrsi
Szélmarta, fagyaprózta tömbökből álló sziklakibúvás, amely nevét arról kapta, hogy erős szélben gyakran sípoló hangot hallat. Egyike azon helyeknek ahol a hegység kristályos kőzete felszínre bukkan.
Sütkérezünk, eszünk! Majd indulás vissza. Kifáradok, mire visszaérünk, úgyhogy kellően méltatlankodom, amikor Pistiék indítványozzák a 200 m-rel arrébb költözést egy régi itatóvályús forráshoz.
Pedig megérte! Szeles volt, de a panoráma csodás! Szokásos főzőcske után irodalmi estet tartunk, vagyis Jani Kertész Imrét olvas (Kaddis a meg nem született gyermekért) fel nekünk hangosan – utánozva hangját, hiszen ismeri személyesen. Persze a sátor és hálózsák melegében. Különleges volt Kertész Imrét hallgatni 1700m-en, fagyos szél által cibált sátorban ücsörögve
Napfelkelte – sátorból, az Aprókövek /Vf Pietrele Marunte/ csúcsa alatt. – Fotó: MOrsi
2013.11.01 – Mócföldön át az “égett erdőbe”
KOrai kelés, nagy út áll előttünk. Mondjuk mire én kelem Pisti és Orsi már régen napfelkeltét fotóz.
„Áradj belém napfény” – Reggeli torna az Aprókövek /Vf Pietrele Marunte/ csúcsa alatt – Fotó: Vador
Kávé, tea, reggeli, furulyaszavas pakolás, indulás… Átvágunk a borókatengeren a nyloncsíkos út felé, majd megyünk is rajta (kikerülve az előző napi fenyvesbotorkálásunk helyszínét) egészen a kék keresztig. Léprigók, keresztcsőrűek /Loxia curvirostra/ (ide kattintva megnézheted milyen madár ez repdesnek mindenfelé, gombákban botladozunk néhol
Enyhe tejelőgomba /Lactarius aurantiacus/ – Fotó: MOrsi
Savanyú talajú lomb és fenyőerdőkben, közép és magashegységekben növő, hazánkban sem ritka tejelőgomba. Fehér tejnedve fehér marad, nem csípős, inkább kicsit kesernyés. Van ahol íze ellenére ehetőnek tartják.
A kék keresztre rátérve mindjárt egy bővizű itatóvályús forráshoz érkezünk (pihi, tea, nasi), majd indulunk le Mócországba.
A túra különdíjas fotója a Bocsitilori esztenák feletti “kiépített” forrásról. MOrsi követte el megint…
Az út a Bocsitilor mezején álló móc esztenákon át vezet. Előszőr kutyaugatást hallunk, majd látjuk is a kutyákat. Két havasi pásztorkutya rohamoz minket, bár egyik sem több három hónaposnál, farokcsóválva bújnak mindketten az ölünkbe. Az esztena melletti egy féltetőből álló, mini-fűrészüzemből segítőkész emberke jön elő, mutatva melyik a jelzett út a Béla-vár felé. Kezet fogunk, megköszönjük. Hát ilyenek ezek a vad mócok!
De kik is a mócok? Magyar nyelven Perei Árpád túravezető honlapján (ide kattintva elérheted) találjuk talán a leghasznosabb ismertetőt. A honfoglalás után a magyarok síkságokon és kisebb dombos területeken kezdtek mezõgazdasági tevékenységbe és állattenyésztésbe, a románság, így az itteni móc népcsoport is – bizonyos szabadságot élvezve – a magasabb hegyeken telepedett meg és pásztorkodással foglalkozott. A mócok a románok etnikailag különálló néprajzi csoportja öt erdélyi megye (Bihar, Arad, Hunyad, Fehér és Kolozs) és három hegység (Bihar, Gyalui havasok, Erdélyi érchegység) hegyvidéki falvaiban és tanyavilágában élnek az Aranyos illetve a Fehér-Körös felsõ folyásánál illetve a Kis-Aranyos vidékén. Mócföld /Tara Motilor/ határai az alábbi térképen (kattint ide!) jól láthatóak!
Nevük a MOT szóból származik, ami románul hajtincset jelent, és a férfiak hagyományos hajviseletére vezethetõ vissza: régebben a helyi férfiak hajukat varkocsba fonták, esetleg a fejük tetején bóbitába kötötték. A Mócok népviselete és havasi kürtje ide kattintva látható.
A móc életformát az elszigeteltség, önmagukra utaltság, önellátás jellemezte, a széles hegyoldalakon szétszórtan fekvõ házaik, tanyáik messze feküdnek a városoktól, nagyobb településektõl. A havasi kürt a hegyi pásztorok fontos eszköze volt, az egymástól távol legeltetõ juhászok ezzel adtak jelzést, társaik vagy az otthoniak számára.
A rét pedig, amin az esztenák állnak virágzik
Őszi kikerics /Colchicum autumnale/ – Fotó: MOrsi
Még virágzik, sőt szinte lilára festi néhol a mezőt. Annak ellenére, hogy mérgező növény a lovak boldogan legelnek mellette.
Szártalan bábakalács /Carlina acaulis/ – Fotó: MOrsi
A Bükki nemzeti park címernövénye és féltett ritkasága itt tömegesen nő. Hegyi rétek, legelők, kaszálók ritkuló növénye. Védett – eszmei értéke 2000 Ft. „Sok népi hiedelem kötődik e növényhez- például a lovak nyakára kötötték, mert úgy tartották, hogy elmulasztja a fáradtságot. Időjós tulajdonsággal is felruházták: ha becsukódott, eső jött. Zsenge belsejét ették is.” /növenyhatarozo.info/
Szénatetejű házak itt is ott is. 1-2 ló, tehén, juhnyáj távolban. Az állatok zömét már lehajthatták, de az is igaz, hogy a terület nagyobb részét inkább kaszálják. Átkelünk még egy forráson majd egy patakon is, ahol magyar hátizsákos fiatalok álldogálnak. Fűzfa melletti móc ház melléképülettel – bámulatos! De előtte is megvettem volna már néhányat! Mennyivel másabb, tündéribb, mint a komor öreg-havas.
Bocsitilor mezei esztenák – Fotó: Vador
Felgyorsítunk. Kopár legelőhegyeken a nyári napsütésben… Megint egy csoda – csipkebokros mezőn túl meredek völgy… Megérkeztünk a mészkő-vidékre. Egyre több szikla, egyre meredekebb formák… Bélavár tetején elfekszünk, napozunk, majd ráérősen eszegetünk… Kicsit odébb az erdei fenyvesben keresünk sátorhelyet, aminek közelében a cuccot is elrejtjük. Hárman elindulunk megtenni a P körös kiskört.
Szegett tapló /Fomitopsis pinicola/ – Fotó: MOrsi
Többéves tapló: alsó, növekedő réteg fehéres-sárgás és túlnyúlik a felete lévő előző évi vöröses rétegen, a még idősebb rétegek feketék. Felülete fényes! Élő vagy elhalt lucon főleg de más fenyőn, lombos fán is lehet. Mo-n is van, bár nem gyakori. Kalap felületén gyantás kéreg körömmel benyomható! Fiatalon gyakran könnyező!
Az eleje sima ügy, nem értjük miért hirdetik táblák, hogy az út ideigelenesen le van zárva. Aztán megtudjuk. Óriási erdőtűztől kidőlt fenyőtörzseken annyira elkavarunk, hogy 1,5 óra volt visszatalálni az útra. Kormos mindenünk. Vigasztal minket a tavasz lehelletét érezni vélő kis leánykökörcsin
Leánykökörcsin /Pulsatilla grandis/ – Fotó: Vador
MÉszkő és dolomit sziklagyepek jellegzetes virága, ezzel nincs is gond, csakhogy itt most tavasz helyett ősszel virágzik!
A jelzés a továbbiakban is rapszodikus… El is tévesztetjük ahol lemegy az oldalba… Fél órás keresgélés után ugyan megtaláljuk, de ekkor már alig van egy óránk vaksötétig. Visszafordulunk…
Levesfőzés, tűznél beszélgetés… Feltűnő, volt a fiatalabb Pistiék egyszerre mennyi új helyet fel tudnak sorolnak, ahova “életük vágya eljutni, mint Orsi, Jani, vagy én. Öregszem?
Már alváshoz, és tűzoltáshoz készülődünk amikor terepjáró – kereső fénycsóvával halad fel a völgyön kb a Kék kereszten haladva. De jó, hogy nem ott sátrazunk!
Bélavár /Scaritia Belioara/ naplementében – Fotó: MOrsi
2013. november 2 – Bélavár bejárása, avagy hogyan is szakadjunk öten négy felé.
Kávé, tea, reggeli, furulyaszavas pakolás…
Rőt csillaggomba /Geratrum rufescens/ – Fotó: MOrsi
Rövid nyelű, szinte ülő, lomb és fenyőerdőben is előforduló csillaggomba-faj.
Háromujjú hőcsik /Picoides tridactylus/ (ide kattintva megnézheted milyen állat ez kopácsol a fán itt is. Hiába no, hegyekben járunk
A Bélavár meredek oldalán lekapaszkodva elválunk Pistiéktől és a piros háromszögön kapaszkodunk fel a nyírfákkal benőtt DK-i irányú hátra (Culmea Muncelu). Jó választás volt! A zúzmókkal benőtt öregebb és a fehér törzsű fiatalabb nyírfák sajátos hangulatot adtak! A kilátás pedig helyenként pazar!
Bélavár /Scaritia Belioara/ a Culmea Muncelu dombjáról – Fotó: Vador
Lassan jólesően sétálok, fotózgatok. János letér vízért majd vissza. Orsi előre megy. Kiérünk egy varázslatos mezőre, amely közepén, mint a mező őre egy ősöreg móc ház vigyázkodik. Belefelejtődök a fotózásba. Hallon Orsi hátulról pittyeg. Visszakiabálok, gondolom, majd jön. De nem… Jani visszafut érte, huhog, de nem találja, semmi válasz. Felkapaszkodunk az előttünk álló csúcsra – erre erre – itt van a jelzés – halljuk Orsi hangját. Betájoljuk magunkat, tényleg ott megy az út, mi tértünk le róla. Átvágunk a jelzésre, közben füttyögünk, de válasz már nincs. Követjük az irtáson átvezető, ösvénynélküli jelzést nagy nehezen fel egészen a csúcsig. Jani visszafordul, én erősködök, Orsi továbbmehetett, hiszen azt beszéltük meg a Vf Magura előtt megyünk le a völgybe. Végül mi is kettészakadunk, de nem bánom, szeretek egyedül bóklászni!
Kedvenc móc házam – Fotó: Vador
Jóleső izgalom, amikor az ember csak magára számíthat. Gyorsan megyek, a jelzés tűrhetően követhető. Fél óra múlva azon a mócházas mezőn vagyok, amelyen le kell kanyarodni a jelzésről, hogy lejuthassunk a Podsaga-völgybe. Kétségeim vannak, Orsi térkép nélkül itt a jó helyen ment-e le, meg afelől is, hogy a szakadékos patakvölgyön út nélkül sikerükhetett-e neki ill sikerül-e nekem. Térkép alapján sziklás szakadékra itt talán nem kell számítani, ám nem szerettem volna belefutni egyedül egy kutyákkal védett házba. Picit szintezek, majd lefelé, majd ismét szintben taktikát alkalmazva ereszkedtem párhuzamosan a patakkal. Egy laposabb helyen 3 db legalább 2-300 éves öreg bükk álldogál! Aztán hirtelen a patak mellett terem egy út! Megkönnyebbülök, innentől ezt követem még hosszan, amíg ki nem ér a völgybe.
A völgyből kiérve leverem lábamról a sarat, fújok egyet, és indulás fölfelé! Csakhamar tábla, majd a tényleg elbűvölő Podsagai ortodox kolostor /Manastrie Posaga/. Bemegyek, tüzet adok, imádkozom… Jó hely! Kicsivel utána az Úr forrása, poharakkal, szentképekkel…
Alsópodságai Ortodox Kolostor /Manastirea Posaga/ egy valódi kis gyöngyszem – Fotó: Vador
A Podsaga-szoros /Cheile POsagii/ egészen szoros jellegű, bár kétségtelen az út és az autóforgalom (ha szórványos is) nem tesz jót neki. A szoros végénél néhány házból álló tanyás település, ugatós kutyával. Haladok fölfelé. Felsőpodsága /Posaga de Sus/ településre érek. Középén jobbra kell térni, még jó, hogy nem stoppoltam. A marhákat itt is ott is kísérik hazafelé – jelezve közeleg az este. Vannak szedett-vetett és jól kinéző gazdálkodó udvarok, de az útelégazás után néhány frissen épült gazdag családi ház is. Egy miniszoknyás hölgy megy el mellettem hosszan parfümillatot húzva maga után… Mintha valami városban járnék…. A falusi házakat a sziklák felé közeledve egyre inkább a széna tetejű móc házak váltják fel. Ezek is ritkulnak. Ahol jobbról bejön a jelzés (és balra felmegy) egy beállószerűségnél fát gyűjtenek, sátraznak. Autóval is meg lehet itt állni a völgy végénél.
Balra kis keresgélés után megtalálom merre megy a jelzés. Kapaszkodom. Kaszálóudvarokon, bükkerdőn át. Még az út ötödénél sem járok de már reménykedem a nehezén túljutottam. Forrás, lezárt túristajelzés táblával. Itt tovább majd jobbra a sziklákon fel… Újból bükkös… Patak – forrás, móc ház réttel… Besötétedik… Jobbra – jelzést már nem látok, csak az ösvényt követem, tudom, vagy inkább úgy érzem, jó irányban megy… Izzadva, fáradtan felérek az ismerős kék kereszt útra… Boldogan kifújom magam! Sátrak már állnak, mindenki megérkezett! Alig akarom elhinni, Orsi ugyanazt az utat járta be, mint én, csak térkép nélkül. Hiába no, ha egyszer az ember tájfutónak született Pistiék megcsinálták a bélavári kört piros kör jelzésen, majd elmentek barlangászni.
Izgalmas, szuper nap volt!
Bélavárról ajánlom az alábbi internetes oldalakat:
2013. november 3 – Hazatérés, viharos autópálya
Korán kelünk, még sötétben készülődünk. Kávé már csak egy nyelet, tea csipkebogyóból, zöldteából, puerrhből, mentából. Igazi ínyenc, minden maradékot bele tea Éjjel esett. Ködös az idő. Mennyivel más így! Késő tavaszban jöttünk a Bélavárhoz, ugyanott ködős őszvégi időben megyünk vissza. De így is szép. Elől megyek. Szeretek egyedül menni.
Őszi hangulat – Fotó: MOrsi
A móc házak végénél Jani csatlakozik. Kiskutyákkal bírkózunk megint, akik cserébe hosszan elkísérnek, alig tudjuk visszazavarni őket.
Parkolóba érkezve örömmel nyugtázom, Astránk megvan. Bepakolunk a csomagtartóba. Csomagtartózárás után döbbenek meg, hol a kulcs? Nadrágba, amit levéve hátizsákba tettem, ami a csomagtartóban… Jajj jajj! JUdit ötlete (üléseket előredöntve halásszuk ki a zsákot – segít.
Márta kalauzol én vezetek. Királyhágó miccs, kávé, energiiaital… Debrecen után sötét és jégvihar. Lépésben megyek, baleseteket gondosan kikerülve az autópályán…
Budapesti házhozszállítgatás…
Kimerülten érkezem…
De jó volt!
Köszönöm Pistinek a kiváló túratervet! Judit előtt megemelem a kalapom, hogy Pisti gyógyuló térde miatt átvállalt teherrel ilyen szuperül teljesített! Orsinak és Janinak a sok-sok beszélgetést a közös és külön-külön túrákat És az egész csapatnak köszönöm a sok nevetést, a derűs, jó hangulatot!
Címkék: Gyalui Bélavár
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google
tartalmas beszámolót olvasni!
