Ennyi agyalgásban, ötletelgetésben még nem volt részem abban a pár évben, mióta rendszeresen túrázok – és mindezek ellenére (vagy pont ezért?) az egyik legszebb túra kerekedett a dologból, amin eddig részt vettem!

Tekintve, hogy (egyelőre) nem cipelhetek nagy terhet, és korlátozott lehet a távolság is, amit egyszerre képes vagyok megtenni, egy olyan túrát szerettem volna Judit őszi szünetére, ami olcsó, csillagtúra-jellegű vagy könnyű vándortúra, és rendkívül könnyű terepen, de ennek ellenére aránylag nagy magasságban vezet.

Ötletért folyamodtam Ákoshoz, és egyúttal meg is hívtam, hogy vegyen részt velünk a saját ötletén, mert ekkor még nem tudtam, hogy kb. ugyanarra az időpontra ő is túrát tervez Orsival és Janossal. A tervezés alatt a levélfolyamban úgy öt ötlet, és három konkrét terv fogalmazódott meg, és majdnem a Szebeni-havasokban kötöttünk ki egy vándortúrán, amikor egy hétvégén ellátogattunk a Vigyázóra (lásd régebbi bejegyzés), és be kellett látnom, hogy nem vagyok felkészülve ekkora terhelésre. Így a többiektől bocsánatot kérve, kigondoltam egy tervet a Gyalui-havasokba (újfent Judit ötlete nyomán), és végül ennek a megvalósítása mellett döntöttünk. Ezúton is köszönöm a többiek türelmét a “kavaráshoz”!

Október 30-án öten vágtunk neki az útnak: Orsi, Judit, János, Ákos és én. Teljes mértékben kitöltöttük az Astrában rendelkezésre álló teret, de Ákos gyakorlata megmutatkozott a csomagtartó hasznos kitöltésében, belegózott szinte mindent, amit lehetséges volt. Hajnali 6 előtt hagyhattuk el Pestet, az M3-ason mentünk Debrecen, majd Ártánd, Nagyvárad, Királyhágó, Kolozsvár, Kisbányahavas Üdülőtelep felé. Az útépítéseknek és egyéb lassító körülményeknek köszönhetően egész későn, naplemente előtt háromnegyed órával érkeztünk meg a célhoz. Sajátos szerencsémnek és kapkodásomnak köszönhetően egyenesen besétáltam a havasokban található radarállomáshoz tartozó szállóra; üdülőháznak néztem, a feliratán kívül semmi nem utalt katonai mivoltára – de mivel nem értek románul, ez nem tűnt fel. Szerettük volna megkérni őket, hogy őrzött területen helyezhessük el a kocsit, de aki kijött segíteni-útbaigazítani minket, megnyugtatott, hogy nyugodtan hagyjuk az utcán, a parkolóban a kocsit, INNEN senki nem fogja ellopni. Igazából nagyon segítőkész és barátságos volt, csak pár szót értett magyarul, a lányoknak pl. nagy “Csókolom!”-mal köszönt. A szókincséhez tartozott még a “pálinka” is, ami lehetett finom célzás is, de mivel sürgetett minket a lemenő nap, nem méltóztattuk megérteni, hanem rohantunk sátorhelyet keresni.
A rohanás eredményeképp az első 500 méteren akkorát estem, mint egy ház, az egyik ujjam majdnem eltört, ahogy rázuhantam, így két héttel később is alig tudok fogni: tanulságos figyelmeztetés, hogy nem szabad kapkodni!
A nyerő sátorhelyet János találta meg a kék kereszt jelzés mentén, egy kis patak partján, ahol a dózerutat elhagyja a jelzés egy sokkal rosszabb minőségű, völgyben felfele futó útért (https://maps.google.com/maps?ll=46.5248,23.3131&t=k&z=17).
Az este sátorveréssel, tábortűz körüli beszélgetéssel telt, valamint próbáltam lefényképezni a meglepően tiszta csillagos eget. Kolozsvár viszonylagos közelsége okán nagyobb fényszennyezésre számítottam, de újfent pozitívan csalódtam! A beszélgetésbe beletartozott a terveink kis mértékű átalakítása is, hogy teljesíthetőek maradjanak a forgalom miatti csúszás ellenére is.

1. nap

Reggel korán kelve, táborbontást követően elindultunk az Apró-kövek felé, először a kék kereszt jelzés mentén, majd azt egy nyeregben elhagyva, a gerinc vonalát követve. A gerincen futó út sokáig jól követhető volt, majd hirtelen véget ért egy irtáson. Innen minimális keresgéléssel, egy keskeny erdősávon átvágva Ákos és János találtak egy újfent gerincvonalban futó, láthatóan sokat használt és kiszalagozott utat, ami látszólag számunkara a legjobb irányba vezetett – és valóban. Kis kerülővel felvitt az Apró-kövekhez, ahonnan elérve a tulajdonképpeni csúcsot, csapatunk szétvált. Már itt érezhető volt, hogy Judittal nem bírjuk a többiek tempóját: nekem egész kevés cuccom volt, csak a 4 napi ételt, egy polifoam-ot és a fényképezőgépemet vittem, de így is elég lassú voltam; Judit vitt minden mást, a sátrat is beleértve, ami eléggé lelassította, de ennek ellenére zokszó nélkül cipekedett!

A táborozáshoz szükséges felszerelés elrejtése után a többiek útra keltek az Öreghavas felé egy kisebb körtúra céljából, én lefeküdtem heverészni a fűbe, Judit elment geoládázni. Amikor arra riadtam fel, hogy hideg van, és fogalmam sincs, mennyit aludtam, elmentem megkeresni Juditot, akit, mint később kiderült, elnyelt a sűrű boróka, de végül önállóan kiverekedte magát belőle. Amikor újra összeszedtük egymást, elmentünk esti sátorhelyet keresni, majd ezt megtalálva (https://maps.google.com/maps?ll=46.5105,23.2854&t=k&z=17) elmentünk a Asztal-kőig fényképezni, sétálni. Bár Nagy Balázs – Gerinctúrák a Kárpátokban c. könyve írta, hogy sok vizenyős hely van a hegységben, arra nem számítottam, hogy 1700 méter körüli magasságban ingoványos talajra szaladunk egy gerincen.

Az Asztal-kőről láttuk Ákosékat közeledni, így visszatértünk az elrejtett cuccainkhoz, kicsit összeszedtük magunkat, és amikor ők is megérkeztek, együtt elmentünk a forráshoz éjszakázni.

Újfent korán kelve, de így is nagyon hosszú éjszaka után, láthattuk a völgyekben megült ködöt a napfelkelte fényénél: gyönyörű volt!
Táborbontás után szintben haladva visszatértünk a tegnap már megismert szalagozott útra, majd ezt végig követve visszatértünk a kék kereszt jelzésre. Szép, jól járható út, jó lett volna előző nap is ezt megtalálni!
Innen a jelzés követve, egy fűrésztelepnél jobbra tartva tovább a völgyben (útbaigazítottak minket – ha a két gyönyörű kiskutya nem tereli el a figyelmünket, valószínűleg magunktól is megtaláltuk volna a helyes utat), közös megegyezés alapján újfent különváltunk, és úgy egyeztünk meg, hogy délután négykor találkozunk a kék kereszt és kék háromszög – piros kör – piros háromszög jelzések elágazásában, és majd annak közelében sátorozunk. Erre aztán úgy került sor, hogy Ákosékat annyira lekötötte az innen kínálkozó kilátás, hogy utolértük őket. Előtte még átkeltünk egy nagyon szép, hangulatos móc esztenacsoporton, hagyományos házakkal, egy-két késői nyájjal, és egy új terepjáróval. A hagyományok jól megfértek a mai kor termékeivel, egyedül a szórványosan eldobált PET palackokat nem tudom megbocsátani magamban.

Címkék: Gyalui Erdély Bélavár Csillag Vándor Sátor Kállai Pisti István