Meglapogatom a kis halom oldalát, majd kotrok még egy kis havat rá. Ismét meglapogatom, letaposom a halom és a fa közötti helyet.

A bloghoz tartozó zene:

Most már jó lesz. Leterítem a fóliát, rá a polifoamot ráfekszem, kipróbálom. Kicsit feljebb húzom, hogy kényelmesebb legyen. Ráterítem a hálózsákot. Gyorsan megrakom a tüzet is, de nem gyújtom meg. Jól jöhet még, ha éjjel fáznék.

Gyönyörű ez a kis tisztás a fenyvesben jó, hogy letértem és ráleltem erre a helyre. Balról félig takarnak, fölém nyúlnak az ágak, jobbról a kis halom ad fedezéket. Csak havazás ne jöjjön, mert nincs kedvem felkelni, kiteríteni a fóliát. Sátor nincsen nálam. Gyönyörű teliholdas éjszaka lesz! Ezért nem a sötét fenyvest választottam. Itt nem kell tartanom a széltől, de nem szeretném, ha egy idetévedő állat észrevenne és megijedne tőlem ezért a fedezék.

Medvétől nem kell tartanom, ilyenkor csak a farkasok járnak. Nem félek tőlük, kerülik az embert, akárcsak a hiúz. Nyomaikat tegnap láttam a gerinc alatt.

A késemet azért a tokból kihúzva odateszem a nejlonra. Sosem, lehet tudni, bár ilyenkor nem jár erre ember. Túl messzi vagyok mindentől, a járatlan erdei út, amiről letértem legalább 300 méterre van. Előveszem a főzőt, olvasztok egy kis havat teának. Nehezen melegszik a víz, nagyon hideg van. Ilyen hidegben spiritusz vagy benzinfőző kellene. A palack a ruhám alatt volt, míg a hálóhelyet készítettem, de így is gyenge a gáz. Nehezen, de csak elkészülök, megiszom a teát. Egy kis bor jó lett volna bele. Van is nálam, de keményre fagyott a zsákon. Elfeledtem a ruhám alá tenni mielőtt megálltam.

Előveszem hálóruhámat a zsákból, átöltözöm. Ráveszem a nadrágot és a kabátot. Nem jó sokat álldogálni, lábam teljesen átfagyott az ácsorgásban, míg a teát főztem. Fel kell melegednem, mielőtt lefekszem, hogy könnyen átmelegítsem a hálózsákot. Már bealkonyodott a hold is rég fenn van. Majdnem nappali fény van, de azért hagyok jeleket. Nem lenne jó holmi nélkül átvészelni az éjszakát, ha nem találnék vissza. Csak lesétálok a völgy felé egy nagy kört. Jól átmelegszem felfelé. Kár volt fényképezőgépet vinni semmi mozgás nem volt. Levetkőzöm, belebújok a zsákba, fejemre húzom a kapucnit, hogy csak a szemem legyen szabadon. Még magamra terítem kis takarómat, felveszem a hálókesztyűt és lazítok. Már most is tíz fok alatt van, hajnalra lehet akár húsz is mínuszban.  Nem ritka errefelé a harminc sem, de remélem most nem lesz annyi. A lámpát és a fényképezőgépet is magam mellé veszem a zsákba, hogy melegen legyen. Talán lesz valami érdekes fotótéma az éjszaka folyamán.

Gyönyörködöm! A holdvilágos havas erdő látványa megnyugtat. Gyönyörű lilás derengést okoz a látóhatár, a hegyek mögött lebukott nap. A néhány halvány páracsík csak szebbé teszi. Szél nincs. Sűrű harapnivaló a csend! Mondhatnám úgy is: Zamatos a csend!

Hosszú lesz az éj, még csak hét körül jár és hatóra felé lesz újra világos. Kiélvezhetem minden pillanatát!

Két napja esett a friss hó remek hangszigetelő, hangelnyelő! Jó volt a havazásban menni, imádom a hangulatát! Akkor indultam, és ha nem tévedtem el a havazásban holnap délutánra, estére visszaérek. Erre nincsenek jelölt túraösvények, hogy egészen pontos legyek ebben az országban szinte sehol sincsenek. Majd egyszer ők is eljutnak oda, hogy fejlesztenek. Remélem, azt már nem érem meg! Jobb ez így, igazi vad és hamisítatlan! Európában egyre kevesebb az ilyen hely!

Elmerengek kissé, régi túrák hangulatát, régi túratársak arcát idézem fel.

Hamar az álmok országába merengem magam.

Nyáresti alkonyban guggolok a tűznél, valami vacsorát próbálok készíteni. A kezem teszi a dolgát gondolataim, azonban máshol járnak.

     - Szia!

Valaki rám köszönt. Megperdülök, azt hittem egyedül vagyok! Egy róka az, de emberi arca van.

Felismerem! Ha nem lenne emberi arca akkor is felismerném!

     -   Szia! Hiszen te… Te…?

-         Igen én… Igen a Dunába… Rossz döntés volt…

-   Akkor, ez hogy lehet?

-         Az csak a testem volt!  A lelkem mindig veled van, mikor eszedbe jutok! Most is ezért vagyok itt!

-         Ez így van a többiekkel is? Sajnos egyre többen vannak…

-         Igen, ha kedvesek voltak számodra, szeretted őket, igen! Veled vannak a nap sugarában, az éj árnyaiban, a tűz lángjában is! Veled vannak, míg csak emlékezel!

-         Túrákon gyakran gondolok rád! Valamiért…

-         Igen tudom, már mondtam. Azért van ez, mert én voltam az első aki… de ez már régen történt! Már alig emlékszem arra a fizikai valómra.

-         Tudom, sohasem kedvelted a rókákat!

-         Ez is csak egy test. Ideiglenesen… Viselnem kell, ami megadatott. Nem ez a lényeg! Majd te is megérted, ha…

Ez annyira szürreális! Beszélgetek egy emberarcú rókával és nem is csodálkozom!

Felriadok! Csak álom volt!

Sötét van, a hold is lenyugodott. Halk suhogás hallik és egy árny suhan át a tisztás felett. A túloldali fák között elhal a hang. Bagoly lehetett.

Felkelek, odaugrálok a tűzhöz, meggyújtom. Tűznéző kedvem van.

Odahurcolom a holmimat, letelepszem, bámulok a villódzó lángokba és merengek tovább, míg újra álomba szenderülök…

Álmom nyugodt és boldogság tölti ki.

Már tudom ők mindig velem, vannak mindig velem, maradnak míg emlékezem!

Szeretteim emlékének szántam ezt a blogbejegyzést! 

Címkék: Emlék