„A fennsík É-i végét földből és kövekből vegyesen rakott sánccal földvárrá alakították. Az erdős, füves felszínű földváron mindössze jellegtelen őskori cserepeket találtunk. (Torma, 1965.)

A helyi hagyomány szerint Vazul vára állott Vászoly határában. A minden bizonnyal őskori földvárat 1433-ban már helynévként tartották számon. Ma tévesen a földvártól Ny-ra fekvő hegyet nevezik Nagyvár-tetőnek. Egy 1817-ben készült térképen még a valóságnak megfelelő helyen találjuk a Nagyvár feliratot.”

A térképet alaposabban átböngészve mindmáig fennmaradt, érdekes helynévre bukkanunk: Vasásó-hegy. A mai, földtől elszakadt városi ember számára ez semmit sem mond. A szántó-vető azonban a lágyszárú növényekből pontosan tudja hová érdemes búzát, árpát, zabot, hajdinát, vagy éppen hüvelyeseket vetni. Az erdészek a csátés, feltöltődött, eliszaposodott, levegőtlen talajú hegyi tavak helyére nem ültetnek facsemetéket, mert ott a fák semmire sem mennének.

A domborzatból látható, hogy a lapos hegyváll mélyedésében egykor az összefutó csapadékvíz lapos hegyi-tavat hozhatott létre, melyben a vasvegyületeket tartalmazó humuszanyagokat a vasbaktériumok elbontották és a vasat ferrihidroxid alakjában kiszabadították belőlük. A ferrihidroxid lesüllyed a láp fenekére, és ott öklömnyi, vagy gyermekfej nagyságú rögökben, 20-60 cm vastagságban felhalmozódik. A láp feltöltődésével, kiszáradásával, begyepesedésével jött létre az új talajfelszín. A néhány arasznyi talajban tengődő növények pontosan megmutatják a hozzáértőknek a vas tartalmú rétegek helyét.

A helynév, és a szóban forgó Vazul várára vonatkozó néphagyomány feltehetőleg arra utal, hogy a honfoglalás körüli századokban az itt kiásott limonit (Fe2O3.H2O)  tartalmú gyepvasból készítették a közeli várak és települések nyílhegyeit, zabláit, kengyeleit és mezőgazdasági eszközeit.

A kiásott gyepvas rögöket előbb apróbb darabokra törték, majd megpörkölve elpárologtatták belőle szerkezeti víztartalmukat. Ezt a vörös, hematitos (Fe2O3) 45-48 % vastartalmú ércet faszénnel keverve töltötték az előmelegített kohóba. Az 1250 fokra hevített ércben levegő befújásával, a szénmonoxid redukáló hatására vas szemcsék, rögök és olvadt salak képződött. A kemencéből kivett, fehéren izzó bucavasból a salakot kikalapálva nyerték a fegyverek, páncélok és szerszámok készítésére alkalmas vasat.

Aki többet is szeretne tudni   a gyepvasról, és annak felhasználásáról, menjen  el a Balaton déli partjára, a Somogyfajsz melletti erdőbe! Itt Stamler Imre (volt somogyjádi iskolaigazgató) kutatásai alapján, a Dunaferr támogatásával a világon egyedülálló őskohó múzeumot hoztak létre.

© Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com