Az egész úgy kezdődött, hogy csütörtökön szóltak a munkahelyemen egy elég kemény másfél hetes időszak után, hogy a következő héten szabin vagyok. Örültem és nem is, mert azon a héten még dolgozni szerettem volna, hogy aztán megszakítás nélkül mehessek nyári szabadságra, de ha már így alakult, pörögni kezdett az agyam, hogy hova menjünk, mit csináljunk. Első gondolatom a Fogarasi-havasok volt, Judit azonban lebeszélt a felkészülési idő rövidségére és a térdem állapotára hivatkozva. Az ő ötlete a Radnai főgerincének lejárása volt - a téli útvonalon. A klasszikus nyári útvonal ugyanis sok csúcsot kikerül, eloldalazik a lejtőkön, ami télen nem megengedett. A helyszínen annyit finomítottunk az ötleten, hogy nem ragaszkodtunk görcsösen a gerincélhez, hanem ahol nagyon nehezen járható volt, ott kerültünk, oldalaztunk egy kicsit, és oldalról másztuk meg a csúcsokat.

06.15. szombat - a kapkodás
Kapkodva beszerzett vonatjegy, gyors pakolás, lakás felforgatása az elbújt felszerelési tárgyak után, rohanás a gyorsvonathoz Tatabányán, a ház előtt jut eszembe, hogy fent maradt a tartalék benzin a főzőbe, nincs idő visszamenni, késik a vonat, a Keletiben 20 perc helyett 5 perc van átérni a tizen sokadik vágányról a pályaudvar másik felébe, futás a nagy táskákkal szandálban, el a pénzváltó előtt, nincs idő Lejt váltani, görcsölő combok, izzadtan, lihegve beesni a vonatajtón - ahogy kezdődött, úgy folytatódott. Kapkodással, ami soha nem vezet jóra.
Az éjszaka Juditnak alvással, nekem szendergéssel telt. A legnagyobb érdekesség egy kissrác volt, aki valószínűleg még nem látott egy párt ekkora hátizsákokkal utazni, vagy a fényképezőgépem keltette fel a figyelmét, de egész jól elgrimaszolgattunk az ülések között kukucskálva.

Uploaded with ImageShack.us

06.16. vasárnap - a friend with boobs
Hajnalban Bethlenben sötétség, köd és hideg fogadtak minket, kivártuk a pár órát a csatlakozásra, közben Judit további szendergéssel, én már csak szenvedéssel ütöttem el az időt. A csatlakozásunk se a tavaly nyári, se az idén márciusi idelátogatásom óta nem lett tisztább, de legalább a kalauz előzékeny volt: megtanította kiejteni Szalanca román nevét, és a vonaton külön bejött hozzánk a fülkébe szólni, hogy a mi megállónk következik. Ezt a vasútvonalat mellesleg ajánlom mindenkinek, a legszebb útvonal, amin valaha vonattal jártam!
Vonatról szállás után megindultunk a már ismerős útvonalon, sokszor ültünk le, rengeteget fényképeztünk. Változtattunk az eredeti terven: nem mentünk el a Köves-hágóba, a kijelölt éjszakázó helyre, hanem a "La Jgheaburi" nevű legelőn lesátoroztunk a forrás közelében. Utunk itt érte el a főgerincet, álmosságunk pedig a tűréshatárunkat. Találkoztunk két rokonszenves pásztorsráccal, akikkel próbáltunk román-angol-magyar szavakkal értekezni. Sokat nem értettünk egymás beszédéből, de ők is kíváncsiak voltak a térképünkre, azon megnézegették a saját környéküket, ahol legeltetnek (tavaly ugyanígy jártunk a Kelemenben), majd este, amikor a sátor előtt hajtották haza az állatokat, meghívtak minket vacsorázni. Judit nem jött, én azonban elfogadtam a meghívást, és hogy ezúttal legyen mivel viszonozni (nem úgy mint tavaly), a zsebembe rejtettem a barackpálinkával töltött laposüvegemet.
Az esztenán meglepődtem, ugyanis úgy értettem, amit angolul próbáltak előadni, hogy csak ők ketten vigyáznak az állatokra, de ezzel szemben még két középkorú pásztor is volt ott. Hatalmas bográcsban valami fehér étel főtt a benti nyílt tűzön, de olyan jó volt a szellőzés, hogy alig volt bent füst. Négyük közül senki nem beszélt magyarul, én továbbra se tudok románul, így kicsit kínos csendben, amiben néha ők elviccelődtek egymással, megettem egy nagy tányérral az ételből, majd mindannyian ettünk az orduból is. Körbekínáltam a pálinkámat (a "barackpálinka" kifejezést kiválóan értették, nem kellett magyarázni), én is kaptam az övékből, majd családfőnek látszó pásztor csomagolni készült a túróból, amire heves tiltakozással reagáltam. Intett, hogy nyugi, értekezett a srácokkal, amiből csak a "friend" szót értettem, majd felém fordult: kezeivel mutatta magán, hogy mellek, hozzétette, hogy "friend", majd a túróra mutatott. Konkrétan szakadtunk a nevetéstől! Elég egyértelmű volt, hogy ez ajándék Juditnak. Judittal egész héten emlegettük, hogy ő "a friend with boobs", de azért a túró is kitartott 3 napig.
Éjszaka még kétszer felkeltem eget fényképezni, miután lement a Hold, de második alkalommal valamiért 2 kép után megállt a sorozatfényképezés, ami nagy kár: eddigi legjobb timelapse videóm lett volna a 2 fénykép alapján, ha végigfut a sorozat.

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

06.17. hétfő - egy meleg nap
A nehézségek a felkeléssel kezdődtek. 6-7 körül szerettem volna kelni, ebből 8 óra lett. A már ismert úton a piros jelzésen folytattuk a gerinctúrát. Idén nem keveredtünk bele az úttalan fenyvesbe a Kisbérc után, tanultunk a saját hibánkból: az Erdély hegyei sorozat ide vonatkozó kötete szerint el kell menni az esztena mellett, és egy szekérúton kimenni az erdőben a Kisbérc felől lefutó útra. Mi ezzel szemben ahogy kiértünk volna a kérdéses legelőre, azonnal balra fordultunk, és próbáltunk kb szintben haladni a Kisbérc tövében. Egy halvány ösvényt követtünk, amin érdekes módon 1-2 kósza jelzés is előbukkant, pedig a hivatalos, frissen festett jelzés levinne az esztenához. Ezen az ösvényen gond nélkül leértünk a jól járható erdei útra, 2 órányi bozótharctól kímélve meg ezzel magunkat. Az ösvényt amúgy arról lehet a legjobban felismerni ebből az irányból, hogy néhány betonra emlékeztető hatalmas kőtömbnél ágazik el balra egy egyértelműen előre mutató piros jelzésnél.
A Köves-hágóban új tábla és rengeteg szemét fogadtak minket, így kevés pihenő után mentünk is tovább. Judit ragaszkodott hozzá, hogy idén is érintsük az Áfonyás-tavat. Csak azért mentem bele, mert így tényleg a gerincen kell menni, a rendes jelzés itt oldalazik egyet. A tóhoz vezető elágazás elsőre eltévesztettük, másodjára sikerült csak megtalálni a helyes utat (koordináták később). A felvezető utat egyre jobban benövik a fiatal fenyők, ha senki nem kezdi el takarítani az utat, akkor pár éven belül a tó jóformán megközelíthetetlenné válik.
A tónál ettünk, fényképeztünk, és a gerincen folytattuk az emelkedést egy régi szekérúton. A vizünk fogyott a nagy melegben, sajnos be kellett osztani, bár még nem szomjaztunk. Legközelebb forrás a Tarnita Batranei nevű nyeregben található, de most alig szivárgott, legalább negyed óra volt megtölteni a palackokat. Egy benzincső sokat segített volna, tavaly kaptam ezt a tippet, de nem sikerült szerezni a nagy kapkodásban.
A nyeregből megpróbáltunk tovább menni, de már este hat körül járt az idő, és még ki kellett volna menni a Gropilor és Rebra csúcsokra, hogy aztán leereszkedjünk a Rebra-tóhoz: Judit túl fáradt volt, nem vállalta. A csúcsok kihagyása nélkül meg tudta volna csinálni, de azt meg én nem akartam, így lesátoroztunk a törpefenyves egy beugrójában, nem messze a forrástól.

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

06.18. kedd - Eine kleine Mormotá
Reggel megint nem kapkodtuk el a felkelést, és csak 8 előtt másztunk ki a hálózsákokból. Sikeresen felmentünk a két következő csúcsra, majd a Rebrán letettük a táskákat, és kicsit aggódva értük, minden értékünket és a túléléshez szükséges legfontosabb cuccokat magunkkal cipelve (kés, fejlámpa, esőruházat, víz) elindultunk a Pietrosz felé. Felmentünk mindkét Bukuly csúcsra, a nagyobbikon pedig beért minket egy nagybányai román úriember. Igazi bácsis külsejű, kishátizsákkal, bicskával, túrabottal felszerelt, rokonszenves külsejű idősebb férfiember, aki németül beszélt, angolul nagyjából értett; én angolul beszélek, németül kicsit értek... Ebből az lett, hogy amíg a Pietroszig együtt folytattuk az utat, én angolul, ő németül próbáltuk megértetni magunkat a másikkal, mindezt jó hangulatban, a túrázásról próbálva társalogni. Judit szerencsésebb volt, ő jó németből, és jól ért, tűrhetően beszél angolul, ő volt hármunk közül az egyetlen, aki mindent értett a társalgás folyamán.
A nap eseményes egy mormota megpillantása volt a Pietrosz csúcsán, amiről Judit lemaradt, mert mögöttünk jött kb. 30 méterrel, viszont az úriember az "Eine kleine Mormotá" megjegyzéssel nyugtázta a találkozást. Annyira aranyosan hangzott, főleg ahogy mondta, hogy ezt is a túra végéig (és azóta is) emlegettük.
A csúcson elbúcsúztunk útitársunktól, megkértük, hogy csináljon rólunk közös képet, majd pár perccel lemaradva mögötte (ő a meteorológiai állomásra ment) visszamentünk a zsákjainkért. Visszafele már csak a Kis-Bukulyra mentünk fel, arra is csak "önszorgalomból" (elnéztem az ösvényt), és a régi kék jelzésen leereszkedtünk a völgybe a Rebra-csúcs északi oldala felől. Nem mentünk el egészen a klasszikus sátorozóhelyig, már előtte találtunk vizet, sík terepet, így letáboroztunk ott, minél messzebb az esztenától.
Este még próbáltuk kitalálni, hogy mi gyakorlati haszna lehet minden este (ugyanis tavaly is ez néztük esténként) felhajtani a birkákat a Nagy-Bukuly oldalán a meredeken, majd körbe lehozni őket a gerincen. Elég nyaktörő mutatványnak tűnik, és fű van közelebb is. Végül arra jutottunk, hogy a juhász minden este megnézi a naplementét.

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

06.19. szerda - a legrövidebb nap
Éjszaka esett az eső, reggel ködre keltünk, és ha nincs ott egy segítőkész juhász, megint elindultunk volna Borsára a másik piros jelzésen a völgyben vezető úton. Nagyon lelkesen magyarázott románul, hiába integettem, hogy nem értem, de annyit sikerült kiértenem, hogy "valea, Borsa, drum", így felfogtam, hogy a völgyben Borsára vivő úton vagyunk. Mutatta, hogy menjünk fel a gerincre, és mellesleg megfogta a megvadult kuvaszát (annak teljesen vérbe borult a szeme, elvesztette az eszét, mindenáron meg akart kóstolni minket). Kár, hogy tavaly kimaradt ez a szakasz a gerincből, nagyon szép sziklák között visz az út! A Kormányos és Repedő csúcsokat is megmászva leereszkedtünk Saua Intre Izvoare névvel illetett nyeregbe, ahogy egy németül érthetően beszélő juhász csokit kért a kislányának - adtunk. Innen már csak a Nyerges-tető (Vf. Negoiase Mare) északi oldalán magányosan álló szikláig jutottunk. Magára a csúcsra a törpefenyőktől járhatatlan gerince miatt nem mentünk fel - majd télen! Nekikezdtünk ebédelni délután 3 körül, és közben néztük, hogy vonulnak a felhők. Judit éppen megkérdezte, hogy miért van az a sötét csík az ég alján, mondtam, hogy csak egy felhő alja alulról, de majdnem egy magasságban vagyunk vele, amikor hirtelen mellettünk megdörrent az ég. Ott indult be a felhő, addig alattomosan, csendben a közelünkbe sodródott egy hang nélkül, majd rákezdett a vihar. Ilyen gyorsan még nem állítottuk fel a sátrat, egy kis jég is esett, és háromnegyed hat volt, mire annyira kitisztult, hogy tovább tudtunk volna menni - de akkor már minek. Felvetődött, hogy rövidítünk, de Judit nem engedett, ragaszkodott az eredeti útvonalhoz, és vállalta, hogy másnap elmegyünk az Űnőkőig, ami 20 km-t jelent. Nem sok esélyt láttam erre, de nagyon fogadkozott, hogy meg tudja csinálni.
Korán elaludtunk, hogy reggel korán kelhessünk, és hajnali 4-re állítottam ébresztőt.

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

06.20. csütörtök - a leghosszabb nap
Számunkra botrányosan korán, 4:35-kor keltünk végül, mert 4-kor még túl sötét volt. Nekem már nagyon nem volt kedvem tovább menni, minden motivációm elveszett, de az csak addig tartott, amíg a Puzdra-csúcs alá felérve meg nem láttam a tőlünk keletre elterülő ködtengert. Ha legközelebb elkezdek panorámákat fényképezni a völgyben megült ködről, valaki törje el a kezem, mert kb. 5 sorozat készült, és mind tökéletesen egyforma. Félelmetesen gyönyörű időnk volt, a Puzdra-nyeregben sejtelmesen kavargó köddel. Előtte persze átszenvedtük magunkat a törpefenyvesen, ami még mindig élményszámba megy - izzasztó, nem egészen pozitív élmény. Felmentünk a Laptelui Mare nevű csúcsra, ahonnan láthattuk a felemásan ködbe borult gerincet. A gerinc északi oldala derült, a déli oldala ködös volt. A mélység végtelennek tűnt a ködbe letekintve a gerincélről.
A Gargaló-nyereg előtt a Cailor-csúcsot a törpefenyvesre való tekintettel kihagytuk, de télen se biztos, hogy felmennék rá, úgyanis a déli oldalán lavinabiztos, nagy sík terület található, ami kiváló lenne sátorozásra, amennyiben itt éri az este az embert.
A Gargaló-nyeregben ebédeltünk, jó sok vizet vettünk magunkhoz, majd folytattuk a még mindig hosszú utat. A Gargalón még jó nagy hófoltok voltak, csúsztak, de azért nem bánom, hogy itthon maradt a hágóvas, meg lehetett oldani a helyzetet anélkül is. Az idő csúnyán beborult, próbáltam siettetni Juditot, hogy véletlenül se ezen keskeny, kitett szakaszon kapjon el minket a vihar a Gargaló és az Ember-csúcs között, de szerencsénk volt, egész nap nem esett. Sok sétával, a Claii csúcsot is megmászva az említett meredek szakaszon, esemény nélkül elértünk az Űnőkő oldalában álló esőbeállóig. Judit ott maradt a táskákra vigyázni, én elmentem a Lála-tavak katlanába vizet keresni. Úgy ítéltük meg, hogy nem érdemes elcipekedni a katlanba, ezért vizet hoztunk, sátrat vertünk a kunyhó előtt és lefeküdtünk aludni. Nem kellett esti mese az alváshoz.

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

06.21. péntek - a legforróbb nap
Korán, 5-kor keltünk, összepakoltunk mindent a sátron kívül, majd cucc nélkül felmentünk az Űnőkőre. A kilátás gyönyörű volt, elláttunk egészen a Pietrosz oldalgerincéig. Kigyönyörködtük-fényképeztük magunkat, lementünk a sátorhoz, elbontottuk azt is, szinte megszáradt, és 8-kor elindulunk Óradnára az oldalgerincen. Az út hosszú volt, eseménytelen, és főleg forró. Ahogy vesztettük a magasságot, nem meglepő módon lett egyre melegebb, míg lent a településen 30 fok fölé nem emelkedett a hőmérséklet. A vasútállomáson sikerült pár magyar szót váltanunk az egyik szerelővel, aki a bent rostokolóvonatot bütykölte (a vonat már tavaly is ott áltt - kíváncsi vagyok, hogy azóta szerelik-e, vagy más működött időközben, csak azóta újra elromlott). Próbált velünk szót érteni egy kedves román néni, aki csak pár szót tudott magyarul, és rosszallását fejezte ki, amiért nem vagyunk házasok Judittal, mégis kettesben túrázunk.
Naszódon még vettünk pár dolgot az útra. Hazafele a magyar szakaszon kifizettünk 6000 ft bírságot, mert a Bethlenben kapott helyjegyünk csak a határig szólt, ami azért igazságtalanság, mert ettől függetlenül a helyet a rendszer Budapestig biztosítja, így az, hogy milyen település szerepel a jegyen, csak rajztechnikai kérdés - a reklamáció megírása még hátra van.

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Uploaded with ImageShack.us

Nagyszerű túra volt, ahol sok kedves emberrel találkoztunk. Kaptunk néhány új "szállóigét", amit fel lehet emlegetni, és olyan gyönyörű természeti jelenségekben volt részünk, amiket csak próbálni lehet lefényképezni, de valójában át kell élni az ilyet!

Az összes túraleírásom egy helyen: kallaipisti.blogspot.hu
A túrán készült többi kép: https://plus.google.com/u/0/photos/113246036494156021348/albums/5892788444247010385

Címkék: Radnai Sátor Gerinc