-         Itt a tavasz…

-         Megőrültél? Ez neked tavasz? A Dunántúlon torlaszokba fújja a viharos szél a havat. Én meg tegnapelőtt reggel a lefagyott járdán úgy hanyatt vágtam magam, hogy még most is sajog a seggem!

Dohogott Feri barátom, amikor a piacon összefutottam vele. De kosaramba nézve meg is enyhült. Reggel ugyanis kint jártam a Lőrinci kis erdőben, kucsmagomba ügyben. Találtam én ott tücsköt-bogarat, vagy is sok minden egyebet, júdásfüle gombát, naracssárga csészegombát, kerti tintát, még vörhenyes kénvirágot is, hogy az öreg taplókról, meg bunkós agancsgombákról ne is beszéljek. Csak éppen, amiért mentem, azt nem.

-         Aztán mit csinálsz ezekből a vackokból? Ez csak szemétre való!

-         Majd meglátod! Gyere át vacsorára, úgy is akartam már egy jót dumálni veled!

Némi szabódás után rá is állt, s a tíz ujját is megnyalta a gombás rizstől, amit a jó fél kilónyi fül-fa gombából és barnarizsből készítettem. (A tintagombát nem tettem bele, mert Feri nem veti meg a jó borocskát, s a kettő összeveszne egymással!)

Már a látványtól is kicsordult a nyála, mert a kukoricával, gombával vegyes rizs tetején ott villogott a dinsztelt medvehagymás, narancssárga csészegomba pörkölt. S a Zemplénből hozott Tokaji bor mellett el is döntöttük, hogy ma a Mátra helyett kiugrunk a Dunavarsány melletti nyárfásokba körülnézni.

6-7 éves lehettem, amikor a Szabadság-hegyen egy kiránduláson nyolc, azaz nyolc egész darab piros galambgombát találtunk. Alig bírtuk el a zsákunkat, pontosabban Gedus, mert nekem nem engedte cipelni. Rettentően büszkék voltunk zsákmányunkra. Otthon aztán Laci bácsi nézegette, forgatta, szaglászta a zsákban összetöredezett kincseinket.

-         Hát nem mérges, nem mérges, de… mondta határozatlanul…

-         Nem mérges, csak egy kicsit ideges, vigyétek a szemétbe! - Vágta rá nevetve Papa.

Ennyibe is maradt volna a dolog, de bátyám a rádióból hallott a TIT gomba szakköréről, s a következő három évben odajártunk az előadásokra, meg tavasszal és ősszel a kirándulásaikra. Könyvekből nehéz ilyesmit tanulni, de ezeken a kirándulásokon, azt a százhúsz- száznegyven fajt, ami az alatt a három év alatt Budapest környékén termett, alaposan megismertük.

Aztán másfelé fordult érdeklődésünk. Gedusból matematikus, belőlem kertész lett. Csak az erdő szeretete maradt meg mindkettőnkben. Ő már gerinc nyavalyája miatt alig mozdul ki otthonról, de a kucsmagomba reménye varázserővel hatott rá. Így hármasban indultunk ma reggel a homokbuckákat bebarangolni.

Mára beborult, oda a szép napsütés, lóg az eső lába. Az ezüsthátú, feketésbarna, nyirkos nyárfalevelek bakancsunk orrára tapadnak. A nyílegyenes sorokba ültetett nemes nyárasok tuskóin elfagyott fülőkék hervadoznak. Őzek bóklásznak mellettünk a vetésben. Megriadt fácánkakas szalad arrább, hogy aztán kakatolva világgá rikoltsa ott létünket.

A hegyvidéki erdőköz viszonyítva unalmas ez a kultúr táj. Azt ugyan nem mondhatom, hogy qucsmagombának nyoma sincsen. Mert nyoma bizony van! Az őzek lezabálták. Az akácost undorral elkerülték. A tölgyesben nyomukat sem láttuk. De a Délegyházi-tavak melletti csenevész szürkenyárasokat végig kaparászták. Csak itt-ott elhagyott tönköket, meg egy-két ott feledett cseh kucsmát leltünk. A ködszitálás ugyan elállt, de itt már nem sok babér terem nekünk.

Sebaj, menjünk arrább! Keressünk öreg nyárast, csak akad nekünk is valami? Pár kilométerrel arrább, Felsővány pusztán volt egykor a Kertészeti Egyetem tangazdasága. Van annak már negyven éve is, mikor én jártam oda. Akkor még fiatalos volt az erdő. Most messziről kimagaslanak az öreg nyárak. Nagy lompos komondor acsarkodik felénk a tanyáról. Nincs megkötve, de tudja az illemet, megáll a mezsgyén. Onnan szórja felénk szitkait. Aztán, hogy arrébb ballagunk, ő is megnyugszik.

-         Merre nézzünk?

-         Amott szalad egy tapsifüles! Menjünk arra, hátha ő jobban ismeri itt a járást…

S nem is csalódtunk benne. Túl a homokháton, mindjárt a szélen tavalyi tölcsérgombák maradékába botlottunk. Forgattuk az avarban, s addig nézegettük, míg egyikőnk meg nem látta az avarból kikandikáló kucsma csúcsát. Hát ő az, amit keresünk! A hegyes süvegű cseh kucsmagomba. A fagy megkapta a süveg csúcsát, egész beléfeketedett. Nem csoda, hogy nem vettük eddig észre! S ahogy lehajolok érte, látom már a többit is. Három-négy kandikál ki a levelek közül. Aztán jobban körülnézve még vagy három tucatot szedünk össze, amik csak a vizes avart megemelve láthatatlanul tolják fel fejüket.

Most már tudjuk, mire kell figyelni. Szétszéledve egyenként járjuk a sorokat, s újabb telepeket felfedezve nehezülnek kosaraink. Ahol egyszer végig mentünk, érdemes visszafele is megjárni, mert az avart megemelve csak egy oldalról látszanak! Bátyám nem bízott a sikerben, csak egy kicsi margarinos dobozt hozott. Amikor az megtelik, egy kupacba hordja. (Szerintem csak Ferit froclizza vele, hogy ölje a sárga irigység, már mennyit talált!)

Koradélutánra az idő is megemberelte magát. Pillanatokra a napkorong is kirajzolódik a felhők felett. Tuskókra tett isolír párnákra ülve vidáman szalonnázunk.

Azokon a régi tavaszokon valamikor április közepén kezdődtek a kirándulások. Így a tavasz hírnökét, a hegyes süvegű kucsmát, csak képekről ismerhettük meg. A hegyekbe nagy néha találtam egyet-kettőt, de fél fogamra sem volt elég. Csak a nyálam csorgott, ha a piaci kofáknál megláttam. Hát most ezt is bepótoltuk. Alig két óra alatt másfél, két kilót is összeszedtünk fejenként.

Már az őzekre sem haragszom! Pár napja erre is jártak. Messziről rikít a leharapott sárgásdrapp ott hagyott tönk. Csak hogy az óta újabbak bújtak elő, amikből mi is megszedhettük a vámot.

A kocsihoz visszaballagva már nem keresgélünk, bakancsaink megnyirkosodtak, irány haza!

Most már értem miért dicsőítették annyira ezt a korai csemegét! A hosszú tél után ez az első igazi friss zsákmány. A megújuló természet első ajándéka.

Szándékosan írtam meg pontosan, hol s merre  jártunk. Aki az elkövetkező napokban arra veszi útját, biztos nem fog üres kosárral hazatérni! De a homoki öreg nyárasokban, bár hol megszedheti a vacsorára valót. Aztán, ha kicsit melegebbre fordul az idő, a borókásokat érdemes felkeresni az ízletes kucsmagomba miatt.

Kívánok nektek hozzá napfényes utakat, s finom vacsorákat!

Címkék: Homok-hátság Szürkenyár Kucsmagomba