Egyszer, még talán Szilveszter környékén, felhívott Gejza, az én egyik kedvenc, ha nem egyetlen túravezetőm és megkérdezte, hogy nem lenne kedvünk velük tartani március elején a Kékesre, ahova egy olyan csapatot szeretne összehívni, akiknek esetleg lenne kedvük vele nyáron Erdélybe tartani. 

Itt ugyanis összekovácsolódhatna a társaság, megismerkedhetne az is a már több éve (évtizede) nyaranta rendszeresen Erdélybe vele tartó csapattal, aki még nem vagy csak hébe-hóba járt velük itt-ott :D. 

Gondoltam, ez remek lehetőség, hiszen én csupán egyszer jártam Erdélyben, de egy lagzin, ami ugye arra volt elég, hogy a nagy buli után másfél nap alatt körberohanjunk és szemügyre vegyük a Medve-tavat, a Gyilkos-tavat, de kirándulni még soha nem jártam arrafelé, pedig milyen csodálatos hegyek, erdők, utak vannak ott is... Párom családja, anyai ágon, pedig konkrétan onnan származik, így neki tulajdonképpen kötelessége lenne megtekinteni ezt a gyönyörű helyet. Talán így nagyobb rálátása is lenne, hiszen várost is láthat és bejárhatja különböző nehézségű túrák közül választva a környező dombokat, hegyeket... :)

Miután kiderült, hogy Gabcsi pont ezen a szombaton iskolában lesz, tehát haza kell jönnie pénteken este, kicsit elbizonytalanodtam, hogy lehet, hogy talán nekem sem kellett volna jelentkeznem, mi lesz velem egyedül. Egy embert mondjuk már biztosan ismertem, Gejzát :)... (Így már nem is olyan rémisztő a helyzet). :D

Nem tudtam nagyon nyomon követni a jelentkezőket, csak olyan mail-eket olvastam, amikben arról írtak, hogy a társaság nagy részének nem kell fizetni a buszjegyért, hiszen a nyugdíjas korhatárt már betöltötték. Ekkor megint csak megijedtem picit, hiszen a korkülönbség így elég nagynak tűnt, vagyis ők akár szüleim is lehetnének. Ennek ellenére gondoltam, hogy Gejza szervezésében már voltunk Gabcsival 1-2 éve Gömörben is, ahol olyan laza, jó humorú, abszolút nem konzervatív, érdekes, sportos, fiatalos emberekkel ismerkedtünk meg, hogy már vártam az újbóli találkozást velük.

Odafelé így nem vettünk jegyet a buszra, amivel a többiek nagy része ment, így megint csak kicsit kilógtunk a társaságból. Ilyenkor meg azért szoktam aggódni, hogy egyébként sem ismerjük őket, így meg még a buszon sem tudunk szóba elegyedni senkivel. Kicsit rövidebbre terveztük az autóutat az internetes útvonaltervező alapján, így nem értünk oda 8:40-re Kékestetőre Kónyai Uram Fogadójába (amit mindenkinek jó szívvel ajánlok és csak jót tudok elmondani róla tényleg - ezt még kicsit később meg is teszem), ezért felhívtam Gejzát kb. 8:45-kor, hogy mikor szeretne indulni a tervezett aznapi gyaloglásra, de mivel mások sem értek még oda, így bőven volt időm elfoglalni a szobát, míg Gabcsi lent várt a hallban. Mialatt én átöltöztem és bepakoltam helyemre és kiderült, hogy egy Ági nevezetű hölggyel leszek egy szobában, Gabcsi már két emberrel is kommunikált és mire leértem már volt utazótársa a hazaútra aznap estére. :) Egy fiatal srác fiatalos anyukája ugyanis megszólította és megbeszélték, hogy az ő fia is csak a mai napra jött, mivel másnap fontos teendői lesznek (horgászat!), így talán mindkettőjük jobban jár, ha együtt mennek haza, neki sem kell buszoznia, Gabcsi pedig nem lesz egyedül.

Tehát aznap nagyjából végig együtt haladtunk Tibivel és Vilmával. Nagyon szép helyen jártunk. A Kékestetőt és pár száz méterrel lejjebb a hegyet még hó borította. Ugyan vizes, kásás volt már, de még idézte a szép télies hangulatot, de mindemellett nem volt nagyon hideg... Lejjebb pedig puha, szőnyegszerű avaron gyalogolhattunk, nagyjából egész nap lefelé.

Elnézést, hogy nem számolok be részletesen az útvonalról, de ezt szerintem úgyis megteszi Gejza az ő blogjában, talán csak pár helyet említenék meg, úgy mint Bene Vára, Muzsla, amik nagyon tetszettek és amiről természetesen Gejza is mesélt, hozzá megszokott felkészültséggel, de azt őszintén be kell vallanom, hogy ha térkép sincs nálam és olyan ember után haladok, akiről tudom, hogy tudja, hogy merről merre haladunk, akkor nagyjából fogalmam sincs a pontos túraútvonal leírásról. A lényeg, hogy szép és kész...:)

A túra háromnegyed részénél, mint ahogy a többi napokon is, szétváltunk és aki még nem gyalgolta ki magát, Gejzával tarthatott, aki pedig kigyalogolta magát, az felszálhatott a buszra. Így nagyjából 15-en maradtunk az egyébként igen nagy létszámú, kb. 40 fős seregből:).

Mikor délután megérkeztünk mi is a szállásra, többiek már ott vártak minket. Gondoltuk szólunk Kónyai Úrnak, hogy számoljanak +2 fővel, én pedig említettem neki, hogy odaadnám páromnak az én részemet, így én tudok választani valamit az étlapról, úgyis gluténérékeny vagyok. Erre pedig nem az volt a válasz, amire számítottam, hanem az, hogy ne aggódjak, megcsinálják nekem a gluténmentes juhtúrós sztrapacskát, a gulyáslevesből pedig tudok enni egyébként is, de ha akarom, csinálhatnak gluténmentes tésztát is valamivel. Ezt konkrétan nem akartam elhinni, hiszen nagyon sok helyen azt sem tudják, mi az, hogy gluténmentes, sokan azt hiszik, hogy a teljes kiőrlésű vagy rozslisztet ehetik a gluténmentes diétát tartók, de ez sajnos nem így van. Miután egy hölgy a konyháról kihozott egy zacskó valóban gluténmentes tésztát, hittem a szememnek és fülemnek, így aznap én is juhtúrós sztrapacskát ettem. (Mióta glutén érzékeny vagyok, talán ez volt az első alkalom... :D)

Este megérkezett egyik kedvencem Mókuska és felesége Szöszi, akik hoztak magukkal diavetítőt és vásznat, így az éttermi részben régi szép képeket néztünk az erdélyi emlékekről, különböző túrákról, pl. a Dolomitokban. Ők jót nosztalgiáztak, mi pedig a nagyszerű fotósoknak és narrátornak (mert videók is voltak), Lajosnak köszönhetően élveztük  a képeket. 

Srácok ezek után elindultak hazafelé, én pedig még pár video megtekintése után nyugovóra tértem a már ismert szobatársammal, akivel még sötétben beszélgettünk egy darabig. 

Másnap újabb tagokkal bővült a csapat, vagyis ők már előző este megérkeztek munka befejeztével, aminek nagyon örültem, hiszen egyikőjükkel nemrég túráztam együtt a Balatonfelvidéken, Várpalotáról indulva (sajnos akkor is Gabcsi nélkül, barátnőmmel). Ugyan nehezen emlékeztünk vissza egymásra, hiszen én pl. előtte 3 órát aludtam, de végül sikerült, így a második napi túrán nagyjából egyszerre haladtunk. 

Ezen a napon a sípálya cipőben való, gyalogos leküzdése után sokáig kissé meredek, de nagyon kellemes, enyhe emelkedőn haladtunk felfelé, aminek örültem, hiszen az első nap után olyan szinten beállt a vádlim, mint kiderült a lejtő sokszor sokkal fárasztóbb, mint a hegymászás, illetve felfelé menet. Itt is kétfelé vált a csapat kb. 6 km után, így a társaság nagyja Tahy Ágival, másik fele Gejzával haladt tovább és a végén Parádóhutára érve egy becsületsüllyesztőben (by Gejza) vártuk meg a busz indulást. Ezen napon végre megtaláltam másik nagy kedvencemet, Ferit, akiről tudni kell, hogy igazán emlékezetessé tette napunkat, hiszen egyszer csak a következő történt: 

Haladtunk már a faluban egy betonúton, mikor ezt hallom: 

- Sanyi! Ba.. meg! 

- Én szóltam! - válaszolt Sanyi, aki próbált kiáltani, hogy ott egy béka Feri lába alatt majdnem, aki azzal a lendülettel rá is taposott még egyszer, minek eredményeképpen a béka maradék bele és szeme még jobban kijött a testéből :D... 

Na ezek után, ne tudjátok meg, mennyit szivatta mindenki Ferit, a békagyilkost, pláne miután még 4-5 db hasonló lapos békatetemmel találkoztunk az út során :D... 

Ezt a szituációt/helyzetet nevezte el Sanyi (negyedik kedvencem) A béka halálának...:D Főszereplő békagyilkos pedig Feri lenne személyesen, aki válltig állította, hogy ha Sanyi nem szól, ő tuti nem lép bele! :D 

Ezen napon olyan szintén szimpatikus emberekkel beszélgettem (volt lehetőségem, hiszen párom nem volt jelen, ismerősök nélkül társaságra kellett lelnem), akik mind valamiért nagyon érdekesek voltak, valaki a tanári szakmáról mesélt, valakivel megbeszéltem cukorbetegségemmel kapcsolatos dolgokat, akár tanácsok formájában is, volt, aki arról mesélt, hogy nyugdíj előtt sem volt passzív, de mióta nyugdíjba küldték 9 unokájának és a nagy családnak köszönhetően egy perc ideje nincs. Én pedig ezeket az embereket annyira értékelem, hogy nem otthon ülve, begyöpösödve, a TV előtt töltik az életüket, hanem inkább ha egy kis idejük akad, kimennek a szabadba vagy elfoglalják magukat máshogy és így töltötték eddigi életüket is! 

Reggel pedig, még mielőtt kifelejteném, egy nagyszerű felolvasásnak lehettünk fültanui, hiszen a túra szakosztály irodalmi felelőse Vörösmarty egy olyan élvezetes versét választotta a témához kapcsolódóan, amit mintha mi magunk is átéltünk volna. 

Este pedig két újabb tag, két hölgy játszott hegedűn és zongorán, majd este ki vetítésen, ki pedig táncesten vehetett részt kénye, kedve szerint :)... Mi is táncra perdültünk végül. 

Ez a nap is nagyon jól és sajnos nagyon hamar telt el. 

Este megérkezett párommal, vőlegényemmel együtt alhattunk új szobánkban, tehát még ez is megoldódott. Gejza szerint valaki elment, valaki átköltözött, így van két szabad hely az egyik szobában. Tehát elhagytam Tahy Ágit és immáron új helyünkön berendezkedve bújtunk egymáshoz Gabcsival :D…

A túra egyik, más számára talán nem annyira fontos, nekünk azonban igen jelentős momentuma még az volt, hogy az egyik túratársunktól pár napja kapott kéktúrás füzetbe megkezdhettük a pecsétek gyűjtését, tehát megszereztük életünk első két nyomatát!!! Ojjjjéééé!

Egyébként pedig a füzetet nézve már igen sok helyen jártunk, ami kissé bosszantó, mármint az, hogy pecsétet viszont sehol nem szereztünk még, de mindegy, úgyis minden évszakban és minden időszakban más és más csodákkal lep meg minket a természet és a csodálatos erdők. Ezért aztán azt mondom, hogy reméljük hamarosan megint együtt túrázhatunk Gejzáékkal bárhol bármikor. Ja és kezdem megérteni miért van oda annyira Gejza a Mátrában lévő várak iránt. Alig várom, hogy megint a csúcs közelében kirándulhassak! J  

Tanulságot levonva pedig arról beszéltünk Gabcsival, hogy mi is olyenek szeretnénk lenni majd nyugdíjas korunkban, mint az itt látott vidám, humoros, társaságkedvelő, közvetlen, csacsogó, emlékekkel teli emberek. Nagyon sok ember szűkül be és fárad el a semmittevéstől sajnos nyugdíjas korára vagy akár már előbb is, amit nagyon egyszerűen meg lehetne akadályozni, csak egy kicsit tenni kéne ellene, ki kéne mozdulni a természetbe!!!

Címkék: Kirándulás Emlékek Beszélgetés Kép Nézegetés Kónyai Uram