„Visszatérve a Paradicsomba”

Kata tollából, Kata szemével

ELŐSZÓ

Naplóm rólam szól, magamnak. Azt hogy egy utazást hogyan élünk meg, az mindig az egyéntől függ.

Mégis sokan kérték már, hogy írjam le élményeimet, mivel évekkel később is olyan lelkesen vagyok képes beszélni róluk, mintha csak tegnap történtek volna.

Szeretném hát azokkal megosztani ezeket az élményeimet, akik az érzésekre kíváncsiak, hogy mit képesek kiváltani az utazóból ezek a csodálatos tájak és hegyek. Akik szeretnek kiszakadni a mindennapok egyhangúságából és szívesen időznek valahol messze egy varázslatos helyen.

Akár gondolatban is…

Szubjektív, érzelem dús megközelítése a túra leírásnak, romantikus kisregény stílusában, a precíz adathalmaz-gyűjteményt elhagyva, és mégis inkább tapintható és átélhető csodáról mesélek, ahogy én láttam, Kata szemével…

  A HELY, AHOVÁ MEGÉRKEZEL…

AROLLA: Ha egy helyet nagyon megszeretünk, amikor visszatérünk, még ha csak a közelében járunk is, olyan különös érzés fog el, mintha hazaérkeztünk volna.

Tudva Zinal szomszédságát, bármennyire is olyan nyelvet beszélnek, amiből semmit sem értek, a meghatódottság és pajkos boldogságom után olyan otthonos érzés kerített hatalmába, mintha mindig is idetartoztam volna...

Evolène tágas völgyének nyitottsága, köveken álló kis barna ódon faházainak hangulatával és a főutcácskájának nyüzsgésével azonnal kellemes érzéseket ébresztett bennünk...

Van élet és zajlik ezekben a falvakban... most itt vagyunk és bekukkanthatunk kis eldugott, rejtett világukba....

Olyan megnyugtató és csendes mégis, senki sem tolakszik és igyekszik, mindenki mosolyog és integet, mintha itt mindenki megelégedett és boldog volna...

A széles völgybe besütő nap mediterrán hangulatot kölcsönözve a tájnak, mintha itt a szíveket is felmelegítette és megnyitotta volna... lelkünk is megnyugszik és mosolyog, milyen jól tettük, hogy itt szálltunk meg!

Hotelnek nevezett kis szállásunk erkélyéről rálátva a hegyekre, a fenyőfáktól árnyas sétáló utcára és a franciásan eredeti, régies bútorok között, hirtelen fejest ugorva az élvezetek hatalmas medencéjébe, egy másik világba csobbantunk ... igazi felüdülése ez a városi léthez szokott léleknek...

Arolla vár ránk, ezért látogattunk ide, fél évig néztem a webkamerán hogyan változik a táj, hogy süt ki a nap és vakít szembe, esik a hó és takarítják el, hogy jönnek a túrázók és parkolnak a kanyarban, majd tűnnek el az autók, amikor lemegy a nap.

Hát eljöttem és olyan fenségesen és elképesztően gyönyörű, hogy csak állok meredten és nézem a sziklákat és a gleccsereket... délután van, első napunk. Másnap végigjárjuk a híres panorámautat... most félnappal előtte idejöttünk, hogy némán órákig szemléljük, magunkba szívjuk az élményt és elraktározzuk a lelkünk legmélyére.

Másnap, a panorámaúton lassan felkapaszkodva, nehéz levenni szemünket a káprázatos látványról: a sziklák csipkézett ormai fenségesen meredeznek mellettünk, és gleccsernyelvek nyaldossák a hegyek oldalát...

A természet által festett kép minden lépésnél valami újat ad: a fények változását, a hócsíkok látványát megbújva a sziklarepedésekben, a pásztorok kőházait és a dús mezők puha fűtakarójával és világoszöld fűcsomókkal tarkított tájat.

A messzi távolban meglátjuk a menedékházat, ahogy dölyfösen trónol a völgy felett. A sziklakövek között lépdelve újabb és újabb sziklaegyüttes bújik elő, majd a sziklák közül nagy dübörgéssel zúdul alá egy vízesés. Mocorgás és füttyögés jelzi a közelben, hogy a mormoták is előmerészkedtek a napsütésre kíváncsian.

A menedékházat elhagyva, újra visszatekintünk még egy utolsót erre a fantasztikus képre, hogy elménk rögzítse, amit fénykép nem képes! Majd lefelé vesszük az irányt.

A tavak türkiz zöld víztükrében még egy utolsót lubickol a napfény és lebukik... jelezve nekünk, hogy térjetek ti is nyugovóra, új nap és új csodák várnak rátok.

Mintha csak mély álomból ébredtünk volna fel és megráztak volna minket, most minden porcikánk együtt élt a természettel, együtt keltünk és együtt feküdtünk a nappal... és ez egy fantasztikus érzés!

Az időjárás nem kedvezett a következő napokban. Mégis felmásztunk a szétágazó völgyrendszer több hegyoldalára, hogy megszemléljük a környék legnagyobb gleccsereit.

A felhőkből előbukkanó kékes gleccserek megrepedezett folyama, azt a képet kelti, mintha csak sárkányok tekeregtek volna, kik mély álmot alszanak összegubózva, hátgerincük fogazott tüskéit mutatva, hosszú tekergő farkuk pedig lecsüngnek a völgybe... A felhők leereszkedve sűrű ködbe burkolták a csúcsokat, mintha valami sejtelmes, sárkányok által kilehelt, fehér füsttel elrejtették volna a szörnyek fejét...

Mesevilág és valóság!

Micsoda bőség! Pont annyit vettünk belőle, amennyi elégedetté és boldoggá tesz, hogy maradjon erőnk a nagy utazás folytatására. Létezik, hogy még a boldogságot is ki kell pihenni?

Hihetetlen, hogy még csak most jön: Fionnay!

Címkék: SVÁJC WALLIS AROLLA FIONNAY Hegyek Vízesés Gleccser