OKT – 15-16 sz. túra Pilis és a Visegrádi-hegység

            2012.09.22-én ismét volt annyi időm túrázni, hogy elhatároztam teljesítek egy szakaszt az Országos Kéktúrából. A füzetet lapozgatva nézegettem a szakaszokat, és ismét arra jutottam, hogy egy egészen nagy távot fogok teljesíteni, mégpedig a 15-ös és 16-os szakaszt, ami a Bécsi út Rozália téglagyártól Visegrád kompállomásig tart.

            Az út teljes hosszában a füzet szerint 46,4 km, ez alatt 1669m fel / 1686 le szintkülönbséget kellett leküzdeni. Szintén a füzet szerint ezt a távot 14 óra 19 perc alatt lehet teljesíteni.

            Az őszi napéjegyenlőséget megünnepelve reggel az első metróval indultam, és sikeresen el is értem a 218-as buszt, amivel egészen Solymár téglagyári bekötőút állomásig kellett menni. Sajnos még nem voltam ezen a vonalon soha életembe, így két megállóval később sikerült leszállnom. Sötét volt még, épphogy csak szürkült, ezért fejlámpámat feltéve járda hiányában az úton ballagtam visszafelé a téglagyárig. A pecsételés 06:08-kor történt meg, kissé hűvös időben. (A közelgő napfelkelte miatt ilyenkor van a leghidegebb) Sikerült egy minőségi kabátra is szert tennem, így örültem a hőmérsékletnek, melyben a kabát jelesre vizsgázott.

            A téglagyárat elhagyva hamar elkezdett emelkedni az út, a Köves bérc 274m magas csúcsára vezetett az túra.  Sajnos megdöbbenve tapasztaltam milyen szemetes a környék, zacskók, papírok eldobálva. Hiába közel vannak itt még az emberek. Ebbe a kezdeti lehangoló szemetes erdőbe azért keveredett némi gyönyör is, az itteni szajkók nagyon megszokták az ember közelségét, így a napfelkelte fényénél már jól meg tudtam figyelni őket.

Pilisborosjenő szélét érintve kapaszkodtam a Kevély-nyeregig, magam mellett elhagyva a Teve-sziklát és az Egri-várat is. A Teve sziklánál egyébként számomra nem teljesen egyértelmű volt a kék jelzés, így lementem a sziklához, ahol sajnos ismét azt tapasztaltam, hogy ahol sok ember megfordul, illetve ami jól megközelíthető autóval, ott bizony szemetes a környék. Ebből a szempontból nézve egyébként a Börzsöny sokkal, de sokkal tisztább, még azok a helyek is ahol sokan „kocáznak”. A Kevély-nyeregben találkoztam két férfival, akik sátras alvást követően éppen induláshoz készülődtek. Ha nem szólítanak meg hogy tudnék-e segíteni nekik tájékozódásban akkor simán elmegyek a pecsételő hely mellett. Ezúton is köszönöm nekik, hogy nem kellett visszafordulnom J

A nyeregből hamar leértem Csobánkára (szemét-szemét mindenhol) a csobánkai nyeregről szép kilátás nyílik a falura. A kék túra ezen szakasza már jól ismert volt számomra, hiszen sokszor bringáztam már erre. Azonban a kéktúra szerencsére nem az erdészeti úton megy, hanem kis ösvény vezet tovább a Szent-kúthoz. Az itt lévő padoknál reggeliztem meg, és itt találkoztam egy emberrel, aki az emlékhelyet takarította épp. Érdekes dolgokat kezdett el mondani vallásról és hasonlókról, amit én, aki nem vagyok vallásos kissé értetlenül fogadtam, de mindenképpen érdekes volt. A beszélgetés közben aztán olyan dolog történt, aminek én még nem voltam részese… Elbődült mellettünk a réten egy szarvasbika. Amióta túrázok mindig is szerettem volna meghallgatni milyen is a szarvasbőgés, és 26 évet vártam rá, de végül is, amikor nem gondoltam rá akkor jött össze. Időhiány miatt és persze a szarvas miatt is továbbindultam Pilisszentkereszt felé. A szarvas rendszeres időközönként tudatta merre is van, viszont megpillantani sajnos nem sikerült.

Pilisszentkeresztig az út nem tartogatott különösebb érdekességet, sajnos már közel van a Pomáz – Dobogókő út, és a gyorsuló, nagy kanyarokat élvező motorosok hangja tönkretette a túrának ezen szakaszát. Hiába na viszolygok az idegen zajtól az erdőben. A szurdokot elérve meglepetés ért, a patak ki van száradva, az aszály ezt a területet sem kímélte. Viszont nagyon érdekes információkat lehet megtudni az ottani Dachsteini-mészkőről, a kialakulásukról, emiatt is mindenképp érdemes ide ellátogatni. Hátránya a helynek a már jól megszokott probléma – közel van az úthoz, így sok a „koca” akik magukkal hozzák a szemetet is.

A faluba érve a pilisszántói kereszteződésnél picit bizonytalanná váltam a pecsételő helyet illetően, így felhívtam egy barátomat, hogy internet segítségével navigáljon el a pecséthez. Nem kellett sokat bolyongani, hiszen a Felső-kocsmából kellett kikérni azt. Kereken 11:00-kor indultam neki a Dobogókőig tartó 372m-es szintkülönbségnek, amit 4,2km alatt kell legyűrni. Ezen a részen már általam sokkal kedveltebb bükkösön keresztül vezetett az út, ráadásul ezek a fák már nagyon idősek lehettek. 1 óra és 5 perc alatt a pecsételő helyen voltam Dobogókőn. A csúcsra érve egyébként rengeteg embert láttam, és ahogy közeledtem hozzájuk, a Himnuszt énekelték. Ejha, mondom itt várnak. Utólag olvastam utána, hogy most volt a Természetjárók Napja, sokan főztek pörkölteket, halászlevet, egyszóval dínom-dánom hangulat uralkodott. Kicsit megviselte ugyan a halászlé illata az egész napos szendvics és paradicsom kúra után a gyomromat, de inkább leültem egy padra, levettem a bakancsomat, kiszellőztettem a lábam, és fenséges lakomát csaptam (szalámis szendvics + paradicsom)

20 percet engedélyeztem magamnak, hiszen gyakorlatilag félúton vagyok, 22,2 km-t tudtam ekkor a hátam mögött. Örömmel hagytam ott a felhajtást, kicsit már irritált is a zsüzsgés. Az Öreg-Vágás-hegyen át vezetett tovább a kék, és a Szentendre – Kakashegy erdészeti útig meglepően sok emberrel találkoztam, sőt pozitívan tapasztaltam, hogy sokan zsákokkal felszerelkezve a szemetet szedik. Gondoltam rá, hogy valakitől megkérdezem milyen szervezet keretein belül csinálják ezt, illetve lehet-e csatlakozni, de aztán elvetettem az ötletet. A kék és a piros háromszög kereszteződésénél egy a földből félig kifordult tábla figyelmeztetett, hogy a kék útvonal le van zárva, helyette a piros háromszög felé kell kerülni, ugyanis vadvédelmi kerítéssel le van zárva a szakasz. A tábla 2006-os, és 3-4 évre írta az út lezárását. Azóta 6 év telt el, gondoltam akkor már ez talán nem aktuális, így hát kerülő nélkül megpróbáltam. Persze hogy még aktuális volt, ráadásul áram is volt a kerítésben (villanypásztor), úgyhogy az átmászás sem opció. Az erdei aszfaltúton (ahol régebben sokat bringáztam) a Király-kúti nyereg felé elég nagy kerülőt kellett tennem, hogy a Király-kúthoz leereszkedve a piros jelzésen Sikárost elérjem. Nem örültem ennek a kerülőnek, mert így is biztos voltam abban, hogy sötétben megyek haza, de ez lehet hogy veszélyezteti az utolsó busz elérését is. Kicsit jobban belehúztam hát, amíg még nem jelentkeznek a nálam rendszeres 40km utáni talpfájdalmak.

A Bükkipusztára érve ismét megbizonyosodtam róla, hogy itt az ősz, hiszen az egész rét tele volt gyönyörű Őszi kikericsekkel. A vadvirágok közül nekem ez tetszik a legjobban, ez a kedvenc. Nagyon megörültem nekik, de érzéseimbe ismét keserűség is keveredett, hiszen az emberi felelőtlen pusztítás itt is megmutatkozott. Vandál módon le vannak a növények taposva, szép virágaik leszakítva és az úton eldobálva. Ehelyett inkább meg kellene ismerni. Kevesen tudják, hogy a növény mérgező, mégpedig egyike legerősebb hatású növényeinknek. Kolchicint tartalmaz, amely állati szervezetben gátolja a sejtosztódást. Hatása annyira erős, hogy tapasztaltak olyan mérgezést csecsemőknél, kisgyermekeknél akik olyan tejterméket ettek, amiknek előállítóik ettek a kikerics leveléből. Gyógyászati célokra csak ritkán használják, egyébként kísérleteznek vele a daganatos sejtosztódás meggátolásával, azonban még az ép sejteket is károsítja.

A Sikárosi erdészháznál pecsételtem egyet, 14:40-kor. Pilisszentlászlóig az út az erdei aszfaltút mellett haladt, illetve egy darabig rajta, így ez a kis híján 4 km eseménytelenül telt el. Szentlászlón ismét telefonos segítséget vettem igénybe, és kiderült, hogy a Gesztenye sörözőben van a pecsét. Pecsételést követően nekiindultam a Pap-rétnek, és már jó félúton jutott eszembe, hogy a térképet otthagytam a kocsmában a pulton. Pár másodpercre elgondolkoztam, hogy inkább veszek egy másikat, de aztán végiggondoltam a dolgot. Lehet butaság, de arra gondoltam, ha ő nem hagyott cserben eddigi túráimon, akkor nekem kötelességem „megmenteni”, így visszamentem érte, és megjutalmaztam magam egy fagyival, ami nagyon jól esett. 15:57-kor indultam el, itt is buktam egy jó fél órát.

Pap-réten a pecsételést követően - 16:39-kor – ismét főétkezést tartottam, bakancslevétellel. Megittam a maradék teámat a termoszból, és elpusztítottam minden kaját a táskámból, kivéve egy szendvicset. Az lesz a jutalmam a buszon.

Innen még jelentős mászás és lejtés következik a Nagy-Villámig. 17:04-kor indultam el a rétről, és már tisztában voltam azzal, hogy a fejlámpámra bizony szükség lesz. Úgy számoltam, hogy éppen le fogom késni a buszt, és mivel ezt nem akartam, kicsit rákapcsoltam, hogy behozzam a lemaradásomat. Az Urak asztala mellett mentem el éppen, amikor hirtelen tőlem talán 10m-re elbődült egy szarvasbika, majd azonnal válaszoltak is rá balról. Gondoltam, ha ezek megindulnak egymás felé, pontosan rajtam mennek keresztül, de szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Még sokáig hallottam őket mögöttem. Egyébként a hím dominanciának ehhez hasonló erejű megnyilvánulását még sosem hallottam.

A Borjúfőnél gyönyörű kilátás nyílt a Prédikálószékre, és a Dunára, valamint Visegrád is látszik. Ezután már erősen sötétedni kezdett, és mire a Nagy-Villámhoz értem be kellett kapcsolni a fejlámpát. Itt is kértem egy telefonos segítséget, a vendéglőben éppen lakodalom volt, így nagy buliba csöppentem, ahol pecsételés után gyorsan menekültem. Mire a Fellegvárhoz értem, már koromsötét volt. Az ösvényről lenézve a fejlámpámmal levilágítottam a völgybe, és szinte felrobbant mellettem az erdő. Gondolom szarvasok vagy őzek lehettek, és legalább annyira megijedtek a lámpafénytől mint én az ő hangjuktól. A Fellegvárnál aztán megint nem nyugodtan meg, két férfi a következőt kérdezte: „Csá, egyedül vagy?” Eléggé meglepett a kérdés, és gyorsan kapcsoltam is, azt válaszoltam hogy mindjárt jönnek a többiek is. A következő kérdésük az volt, hogy merre megyek, mondom még nem tudom. Gyorsan eltűntem az ösvényen, de nyugtalan voltam követnek-e. Ezért aztán lefutottam Visegrádra, érdekes módon annyi adrenalin termelődött bennem, hogy konkrétan a sajgó lábamat és talpamat nem éreztem, csak akkor, amikor az utcai világítást elértem.

A kompnál pecsételtem egyet 19:43-kor és még közlekedett a hajó, amivel Nagymarosra át tudtam menni. Ez azért volt jó nekem, mert a Nyugatihoz 5 percre lakom, ez a vonat pedig oda megy ellentétben a busszal, ahonnan még 20 percet kellett volna metróznom.

Mindent összevetve nagyon jó túra volt, hiszen hallottam szarvasokat, a távot sikerült időre teljesítenem, és az időjárás is szuper volt. A túrán alig készítettem fényképet, és úgy gondoltam ebbe a leírásba sem rakok képeket, a túlzott emberforgalom és a sajnos több helyen szemetes helyszínek miatt. Reméljük ezek a helyek látnak még szebb napokat amikor érdemes lesz őket megörökíteni.

Címkék: OKT Pilis Visegrádi-hegység