Hosszú idő óta nem jelentkeztem a szokásos túrabeszámolóimmal, mert többnyire versenyeken koptattam a kereket, vagy éppen ha túráztam is, semmi emlitésre méltó érdekes nem történ velem.

Évek óta a szezon fontos túraállomása volt a Gázló kerékpáros teljesítménytúra  számomra, de az idén ez nem került megrendezésre. Ezért elhatároztuk Doome barátommal, hogy a nyár folyamán tartunk egy útvonal bejárást. Az augusztus 20 körüli hosszúhétvégére esett a választás, Így indultunk Herendre a "Kőris körül" túrára.

Éppen időben érkeztünk a porcelángyári parkolóba, kényelmesen kipakoltuk bringáinkat a kisbuszból. Nyolc órakkor "rajtoltam el" négyfős hegyikerékpáros csapatunk élén, a tervek szerint. Vegyes, félelemtől korántsem mentes érzelmekkel vezettem a montain bike-os csoportunkat, ugyanis az egy héttel korábbi versenybalesetem következtében még fájdalmas volt minden mozdulat, féltem hogy a lábam nem bírja majd a Bakony emelkedőit, és a 108km-es távot. Az első kilóméterek bizony igen fájdalmasak voltak ahogyan az erdészeti aszfalton megkezdtük a Középső-Hajagra a mászást.

Legszívesebben nyavajogni, ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de a társaim mit sem sejtettek erről, mert nem akartam elrontani az egyébként vidám hangulatot ezzel. A klasszikus régi Gázló útvonalát követve, a Fodor tanya felé lekanyarodtunk a műútról a földútra, és innentől a dimbes- dombos hullámvasútazás következett. Annyira élvezetes gurulás volt ez, hogy nem el is felejtkeztem aztán a fájdalomról. A forrást elérve megálltunk pár percre ahol egykor az ellenőrzó pont állt. Pár perc pihenő után tovább indultunk a kaszálóréten ereszkedve az Öreg hálás felé. Ez szintén az egyik  legélvezetesebb része volt útunknak. Kis vártatva beértünk az erdőbe, és az egynyomsávos ösvényen az élen haladva egy baráti "kézfogást" kaptam egy másfél méteres csalántól. Társaim hűen követték túravezetőjük minden mozdulatát így ők sem lesznek már reumásak azt hiszem.

 Hólyagoktól izzó karral értük el a patak medret ami baljósan száraz volt, azt sejtettem hogy a Cuha patak is ilyen "bő" vízhozamú lesz, völgyben található gázlókban az átkelés pedig unalmas. Pedig pont ezért jöttünk.

Gyorsan haladtunk a Szénahordó út vöröseses bauxitos talaján, és a fenyves végén rátértünk az aszfaltos útra. Társaim olyan nagy kedvet kaptak a tekeréshez, hogy a folyamatos emelkedő sem tántorította el őket a száguldozástól. Annyira igyekeznem kellett utánuk, hogy még életemben nem tekertem fel 50 km/h -val a Királykapuhoz. Innét aztán a makadámszerpentinen haladtunk a még el nem értük a Gerence-patak hídját.

A hídhoz érve,  egycsapásra gyanúsan laza lett a váltókarom. Megállva sajnos bebizonyosodott a hátsóváltó bovdedne elszakadt.

Kényszerpihenő és szerelés következett, a szakadt bowvden vezeték eltávolítása és a hátsóváltó rögzítése egy sebesség fokozatúra. No melyik fokozatot állítsam be fixen? Pont most jön a Kőris-hegy megmászása! Alig akartam elhinni mekkora szívás ez, és milyen nehéz helyzet elé nézek majd.

A kérdést a váltó végállás csavarja döntötte el, csak a négyes fogaskerékig tudtam felhúzatni a váltót. Remek! Kitt rock and roll!!! Félő hogy ezt a fogaskereket nem tudom kiforgatni az emelkedőn.

Van három sebességfokozat: Ülve, kiállva, tolva  No Easy, felkötheted a nadrágodat!

Mikor elérkeztünk a hegy lábához, a beszédes nevű Lófingató-völgyben kezdtük meg a mászást, féltem is hogy kipurcanok egyből ezzel a sebességfokozattal. Az első méterek után kiderült, hogy éppen ki tudom forgatni az áttételt és csak külön erőbedobás árán, erőltetve a nagyobb sebességet, tudok felkapaszkodni a hegyoldalnak. Ez is valami! Elsőként értem fel a Köris-hegyi aszfaltútra az erőltetett versenytempómnak köszönhetően, de legalább nem kellett gyalogolnom. Ki is fulladtam ettől, megálltam szuszanni egy picit. Doome barátom elég kitartóan jött utánam, és amint beért, már fordult is fel az útra hogy leküzdje a maradék szakaszt a hegytetőig. Eltünt a kanyarban, amikor utána eredtem. Meglepően jól haladtam a maradék áttétellel, mikor már majdnem felértem, a bringám hátsókereke defektet kapott.

Hát nem tudom mi jöhet még? Azaz mégis: 300 m bringa tolás a radar állomásig...

Mikor megpillantottam a Radar kupolát, a lemaradt társak is elkerültek. A kilátóhoz felballagva a padoknál megszereltem a defektet, de a pumpám nem úgy működött ahogy kellett volna, így alig bírtam felifújni a gumit az ideális levegőnyomásra. Háromnegyed órás küzdelem után elkészült a bicaj, társaim türelmetlenek kezdtek lenni, ezért már eredeti terveimtől eltérve már nem mentem fel a toronyba körülnézni, pedig szerettem volna.

A hegyről gurulás következett, s nagyon hányzott a hátsó kisebb fogaskerék, hamar kiderült hogy a maximális sebességem a sík szakaszokon 25-27 km/h nál megáll így hát én fogom lassítani csapatunk tempóját.

A domborzati viszonyoknak köszönhetően jól tudtam haladni társaimtól alig lemaradva, így érkeztünk meg Vinyére. A csárdába betérve, úgy döntöttünk ebédelünk valamit mielött tovább indulunk, mert már mindenki unta a műzli és az energia szeletek világát, valami normálisabb meleg ételre vágytunk. Itt az órát megnézve, 65. kilóméternél jártunk, tehát még volt bőven vissza a tervezett útvonalból.

Az ebéd és a pihenő után a Cuha-völgyben találtuk magunkat. Sajnos a sejtésem beigazolódott, a patak teljesen kiszáradt, ahol meg volt egy kis víz a mederben az bűzös posvánnyá változott. a túra elött alig vártam ezeket a patak átkeléseket, most meg azon imádkoztam hogy nehogy legyen ebből a bűzös vízből az átklőknél. Valahogy nem kívántam, hogy ezt a vízet a bringám kereke a hátamra, arcomba csapja. Végig tekertünk a völgyben egyészen a Porva-Csesznek vasútállomásig. A síneken átkelve mély, poros út várt minket amiben nehéz volt haladni. Borzavár elött kiértünk a főütra szabadulva a portengertől, de az örömöm nem sokáig tartott.  Porvát elérve a futbalpálya utáni szakaszon ismét a portenger várt minket, mitha a település is innét kapta volna a nevét. Egyre közelítettünk a Köris-hegy lábához, mikor azt elértük, jött az aszfaltos emelkedő ami már nehezemre esett s ahogy elnéztem, társaim is igy voltak ezzel. Bezárult ezzel a Cuhai kör mert visszaértünk arra az útra amin korábban elhaladtunk csak épp a másik irányba. Mikor elértünk a keresztezéshez, balra fordultunk és 9 km, lankás ereszkedés következett Bakonybélig.

Megtöltöttük a kútnál a kulacsainkat vízzel és pihentünk egy picit az árnyékban, felkészülve a hosszú emelkedőre ami felvezet minket A Középső-Hajag tetejére. Nehezünkre esett az indulás, de úgyis túl kell esni ezen a kegyetlen 7,6 km-es emelkedőn ami mindig a mumus volt számomra, pláne tartogatott meglepetést műszaki hibás bringával. A társaim is érezték ennek az emelkedőnek a várható nehézségeit, mert bele hajráztak Szentkúti kápolna után. Hamar egyedül találtam magam, és hogy a szenvedést csökkentsem, próbáltam tartani a könnyed pedálfordulatot, mert külömben lehetetlen átforgatni a hajtókart. Feszültek a lábaim, a derekamba szúrt a fájdalom, és így haladtam fölfelé. Csakhamar beértem és elkerültem "szökött" társaimat, és csak az lebegett a szemem elött hogy minnél hamarabb felérjek, túllegyek ezen a szenvedésen.  Agusztin tanya után bevártam társaimat, majd kis kitérőt téve a vadászpilóta emlékműjéhez, már csak a jól megérdemelt lejtő várt minket. Innét könnyed száguldás következett az erdei aszfalton így csakhamar visszaértünk a porcelángyári parkolóhoz ahol az autókat hagytuk.

A lemenő nap fényénél hosszasan üldögéltünk a padon. A megszokott útvonal most sokkal nehezebbnek bizonyult mint máskor. Valahogy nem volt erőnk azonnal bepakolni a bringákat az autókba . Nehéz volt elindulni haza, de rászántuk magunkat az indulásra.

Hazaérve a gőzölgő vacsorám mellett ülve a konyhában eltűnődtem:

Ismét egy elképesztő kalandos  túrán vagyok túl, ami részemről kissé túlélő jellegűvé vált. Nem egészen igy terveztem a napot de azt hiszem, évek múlva már vigyorogva emlékszem majd vissza rá...

Címkék: Easybiker Kalandjai