Ötödik nap

Reggel borult időre ébredtünk. Élénk nyugatias szél fújt, sávokban sötét felhők foglalták el az eget. Nyilvánvaló volt, hogy front érkezik. Ennek ellenére nem készülődtünk gyorsabban, hiszen még nem esett. Az előző este kimosott és kiteregetett ruhák semmit nem száradtak, köszönhetően a szél ellenére is bő harmatnak. Táborbontás után "nekimentünk" a Gargalónak. Még az elején kértem a többieket, hogy ezúttal ne szakadjunk szét (Judittal kettesben rendszeresen leszakadtunk, hála Judit rossz térdének, bokájának és alacsony alkatának), mert nincs kedvem a ködben sípolgatva összeszedni a társaságot. Ebbe mindenki bele is egyezett. A Gargaló oldalában másztunk, amikor eleredt az eső, nem túl szerencsés módon hárman itt próbáltuk felvenni az esővédő cuccot. Meggyőződésem, hogy nem az volt a hiba, hogy nem vártunk a hegy tetejéig, hanem az, hogy nem vettük fel azokat már az emelkedő aljában.

jön a front

A hegy tetejére felérve már köd volt, esett egy kicsit az eső, és elég erős szél nehezítette a járást. Úgy emlékeztem, hogy a könyv direkt kiemelte, hogy ezt a részt NE rossz időben próbáljuk meg leküzdeni, viszont sürgetett minket az idő, nem volt több pihenőnapunk, volt, akinek hétfőn már munkába kellett állni.

A Gargaló és az Ember-csúcs közötti É-D irányú gerincszakaszon a szél nagyokat lökött rajtunk, különösen a nyergekben. Elszakadtunk a többiektől, nem volt kedvük embert feldöntő szélben ránk várni. Az Ember-csúcs K-i oldalán, egy kis lejtőpihenőn vártak meg minket, ahova a skótok is lehúzódtak a szél elől. Petivel viccelődött az anyuka, hogy ha a kezüknél fogva felemelné a gyerkőcöket, azok zászlóként lobognának a szélben. Talán nem is túlzott olyan nagyot.

Itt történt egy kis kommunikációs félreértés, ugyanis a többiek hívtak minket, hogy menjünk pihenni hozzájuk a szélárnyékba, de mi ezt nem hallottuk. Le szerettünk volna menni ennek ellenére, olyan helyet kerestünk, ahol Juditnak nem kell sokat a lejtőn szintben haladni a rossz bokájával (hiába a jó bakancs, még így is képes befordulni), de a többiek ezt félreértették, azt hitték, hogy nem akarunk megállni, ezért továbbindultak. Itt kicsit elgurult a gyógyszer Juditnál és nálam is, majd ez akkor tetőzött, amikor pár száz méterrel később Peti visszafordult hozzám, hogy ennek a túrának ennek így semmi értelme ilyen szélben, azonnal, akárhol menjünk le a hegyről, bármelyik völgybe, majd találunk valami utat a vasúthoz. Előreküldtem, hogy ha így gondolja, akkor üljünk kupaktanácsot, térképésszünk egyet, de vakon nem vagyok hajlandó elindulni semmilyen völgyben.

a gerincről É-i irányba letekintve

A Csicsa-csúcs déli oldalán várta össze egymást a csapat, az ösvényről kicsit lehúzódva, hátha a hegy véd a széltől. Kis érvelgetés után abban maradtunk, hogy folytatjuk az utat K-re, a nehezén túl vagyunk, de nem az eredeti tervekben szereplő Lála-tónál alszunk, hanem a Salvamont védházában a Curatel-nyeregben. Megegyeztünk abban is, hogy hivatalosan is kettészakad a csapat, volt 2 térképünk, 2 GPS-ünk, kb. 6 iránytűnk/tájolónk, és a csapatból legalább négyen jól tudunk tájékozódni. Judittal mi lemaradunk, a többiek nem állnak meg pár száz méterenként megvárni minket (fáztak, ha álltak), hanem a megbeszélt helyen találkozunk. Ők ebédszünetet se terveztek tartani, mi ellenben igen, mert nem fáztunk, a szél se zavart minket különösebben.

Mi a gerincen, a kijelölt úton folytattuk a sétát K-re. Úgy emlékeztünk, hogy a nehezén igazán túl vagyunk, ezért igencsak meglepődtünk, amikor "szembejött" velünk egy nagy szikla, amit a jelek szerint meg kellett volna mászni. A szél miatt a szikla mellett induló, azt jobbról kerülő csapáson indultunk el - hiba volt. A dolog átment nagyzsákos sziklamászásba, bár a szél valóban nem lökdösött minket, de azért volt egy kis zabszem-hatás.

ködben

A gerinc ettől kezdve jó meredek, É felé nagy leszakadással, D-re csak úgy "kényelmesen": pont, ahogy szeretem, az ilyen szakaszokért jöttem! Időnként beborított minket a felhő, majd ahogy emelkedtünk, időnként kiláttunk belőle, de többnyire nem. Sajnos az Űnőkő is felhőbe burkolózott, így nem másztuk meg, pedig az 50 méter plusz szintkülönbség megérte volna jó időben. Nem sok teketóriázással a Tó-nyeregben ráálltunk a kék pont jelzésre, és D-i irányba indulva elhagytuk a főgerincet. Szomorú pillanat, amikor tudja az ember, hogy ettől kezdve csak a vonathoz sétál, akármilyen szép is a táj, főleg, ha látszik is belőle valami.

A védházhoz 4-kor értük le, mint kiderült, a többiek csak 1 órával előztek meg minket. Ők nem mászták meg a kisebb csúcsokat, hanem a gerincről D-re leereszkedve szintben haladtak a hegyoldalon. A háznál éppen lovak legeltek, egyikőjük egészen belém szeretett, miután kapott egy kis zabos kekszet (vagy a kekszbe szeretett bele?), sütött a nap és kellemesen meleg volt. Felettünk az Űnőkő továbbra is ködben szégyellősködött. A lovak gazdája valamiért spanyolnak nézett minket, de miután megmondtam, hogy magyarok vagyunk, ki akart köpni. Szokatlan az ilyen "kritika", most másodjára találkoztam kint vele, de azért előfordul. Az összes többi pásztor, kocsmáros, pénztáros kedves volt velünk, akikkel találkoztunk.

D-i irány a háztól

Este megint feltűnt skót barátunk, mint kiderült, a felettünk levő halom túloldalán sátoroztak ("Just around the corner", ahogy ő mondta). Beszélgettünk, megkaptuk az e-mail-címét. Úgy döntött a család, hogy mivel a gyerekek ilyen "hősiesen" viselték a rossz időt (bár mint mondta, náluk ez a normális a hegyekben), nem mennek végig a Radnai-hágóig, hanem Radnaborberek érintésével, ott 1 napot házban töltve, lesétálnak Óradnára. Mindez azért, mert a gyerekeknek jégkrémet ígértek a helytállásért cserébe.

A házban elosztottuk egymás között a szobákat, mi Pistával fészkeltük be magunkat az egyikbe. Hűvös volt az éjszaka, reggel azonban arra ébredtünk, hogy alattunk a völgyben áll a köd, miközben ránk süt a nap.

Hatodik, utolsó nap

Reggel kelés szokásos időben, rengeteg fénykép a ködről, majd jól elhúztuk az időt, és csak 8 után sikerült elindulni. Visszatértünk a fák közé, füves tratorúton, majd ösvényen ereszkedtünk egy esztenáig. Itt Judit és Évi "elakadtak" egy kölyökkutyánál, félholtra simogatták, majd jó minőségű, sokat járt, ezért jó sáros traktorúton ereszkedtünk tovább lombhullató fák között. Lejjebb találkoztunk néhány favágóval és láttunk egy rönkvontató traktort is. Ment a munka, hordták le a fenyőket. A patakhoz leérve Judit megpillantott egy régi bányabejáratot. Hideg szél fújt belőle meglepő erővel, bent állt a víz - gumicsizmával, meleg, vízálló ruhában érdekes séta lenne bemenni. Az Ördög-szoros csalódást okozott, ugyanis azok után, ahogy a könyv a nagyságát méltatta, meglepően kicsi volt. A Suzy panzióban betértünk egy sörre, megnéztük a Reményik-kiállítást, és tekintettel az olcsó szállásra, felmerült egy téli Űnőkő-mászás gondolata is a távolabbi jövőben, pl. 2013 Karácsonya környékén. Az út a továbbiakban nem a hegyekről, hanem az utazásról szólt. A vonatok pontosan érkeztek, a jegyekkel nem volt gond, még olcsóbbak is voltak, mint amire számítottunk, és az újragondolt terveknek megfelelően szombat reggel megérkeztünk a Keletibe.

erre a látványra keltünk - elég gyenge kép, nem adja vissza

derült reggel - itt aludtunk

az Ördög-szoros

elhagyott bányatelep

Évi kérte, hogy ha megírom ezt a túrát, említsem meg, hogy ő magasított szárú sportcipőben csinálta végig, nem túrabakancsban - szerintem "egészségére", én nem csináltam volna! :)

Összességében egy nagyon szép túra volt, ahol az időjárás nagyon kegyes volt hozzák, éppen csak megmutatta, hogy milyen is tudna lenni, ha akarna. A nyárnak nincs vége, a szabadságom még tart, így ha minden igaz, szombaton irány a Kelemen-havasok! Sok szép túrát mindenkinek, remélem jó volt olvasni kicsit hosszúra nyúlt beszámolómat!

Címkék: Radnai Gerinctúra Sátor