Az éjjel koncert volt. Először esett, mióta úton vagyunk. Az előzenekart a szúnyogok adták. Halkan húzták az altatót, aztán ők is elcsendesedtek. Sötétedéssel a zenészek hosszasan hangoltak. Egy-egy távoli vaku villanása mellett a rendezők a díszleteket tologatták, pokrócot ráztak.

Már azt hittem elmegy mellettünk, mikor pár csepp megpendítette a sátor ponyváját. Elkóborolt szélgyerekek ráncigálták a homokból kilazult külsőtetőt. Aztán halk pergődobbal kezdetét vette a műsor, s eleredt a nyári zápor. Erősödött, csendesedett, majd mintha a cintányér és az üstdob egyszerre szólalna meg, hatalmas sziszegve sistergő dörgéssel csapott le a Tisza túlsó oldalán a ménkű.

Később alábbhagyott, elállt az égiháború… tán el is aludtam kicsit, amikor éles sikoly hasított a levegőbe, s közvetlen utána valaki elkiáltotta magát:

-         Mi történt?

-         ….!!!???

De válasz nem érkezik...

Csak a hold vékony sarlója világítja meg a homokpadra vert sátrakat. A hamvadó parázs mellett tördeli valaki a száraz fűzfa veszőt. A víz surran, s halkan csobban a túlparti sarkantyúnál.

-------------                     -------------------                    ------------------

Talán emlékeztek még gyermekkori játékainkra? A papás-mamásra, az Amerikából jöttünk, mesterségünk címere…, és a zálogosdira, amikor a leányok puszival váltották ki zálogba adott kendőjüket, hajcsattjukat.

Itt a Tisza mellett, Benken a „becsület süllyesztőben” is, de a padokon üllő öregasszonyok is arra hívták fel figyelmünket, hogy ne hagyjuk a sátor mellett semmit sem éjszakára, mert a helyi kisebbség a közmunka program kiegészítésére ez utóbbi játék modernizált változatát elevenítették fel.

Az éj leple alatt „elvi szemmel” néznek az elő hagyott értékekre, melyeket aztán reggel némi anyagi ellenszolgáltatás fejében visszaadnak. Olyankor van csak gond, mikor a jogos tulajdonos nem hagyja magát megsarcolni, és fizetség helyett, az ököljog alapján veszi vissza jogos tulajdonát. Ilyenkor aztán az erősen pigmentált kisebbség emberi jogai csorbulhatnak.

Azon az estén ilyen hangulati előkészítés mellett tértünk nyugovóra. Csimpiék sokáig énekeltek még. Peti a tűz mellett hálózsákban pihent. A lányok közül valaki folyó ügyeit ment intézni a bokrok közé, s mikor vissza fele jött, valaki rászólt:

-         Állj! Ki vagy?

Válasz helyett erre jött az a bizonyos velőtrázó sikoly, amire felébredtem…

Ezt az apróságot leszámítva idén is kitűnően sikerült Jani Felső-tiszai kenu-túrája. Kényelmes lapátolásokkal,  sok mókával,      kacagással,  vízi röplabda meccsekkel fűszerezett laza nyaralás. Külön köszönet jár szakácsainknak és quktáiknak a vacsorák elkészítéséért.

Címkék: Tisza Kenu Sátrazás Bográcsozás