A fenti táblát Hargitafürdőn fotózta egyik túratársunk, azzal a megjegyzéssel, hogy a szöveg ismeretlen szerző műve!

Kétségtelen, hogy számtalan formában - fára festve, deszkába vésve, pergamenre nyomtatva, erdészeti irodákban, vadász- és turistaházakban - találkozhatunk e versikével, de sehol sincs feltüntetve e szöveg szerzőjének neve!

A bennfentesek tudni vélik, hogy Fekete István írta a rendkívül népszerűvé vált sorokat. Ez azonban tévedés! Fekete István ennek az írásnak (versnek) nem szerzője, hanem csak egyik fordítója volt.

De lássuk sorjában a tényeket!

A „Schöner Wald in treuer Hand" (Szép erdő, hű kézben) című könyv (szerzője: J. B. Bavier) elején mintegy bevezetőként a következő vers áll:

Gebet des Waldes
Mensch!
Ich bin die Wárme deines Heims in kalten Winternachten,
der schirmende Schatten, wann des Sommers Sonne brennt.
Ich bin der Dachstuhl deines Hauses;
das Brett deines Tisches.
Ich bin das Bett, in dem du schlafst
und das Holz, aus dem du deine Schiffe baust.
Ich bin der Stiel deiner Haue,
die Tür deiner Hütte.
Ich bin das Holz deiner Wiege und deines Sarges.
Ich bin das Brot der Güte, die Blume der Schönheit.
Erhöre mein Gebet: zerstöre mich nicht!

Az erdő imája (Leipold Árpád fordítása)
Ember!
Én vagyok otthonod melege, hideg téli éjszakákon
Az oltalmazó árnyék, ha a nyári nap heve éget
Én vagyok az ágy, amelyben alszol
És a fa, amelyből hajóid építed
Én vagyok kapád nyele és kunyhód ajtaja
Én vagyok bölcsőd és majdan koporsód fája is
Én vagyok a jóság kenyere és a szépség virága
Hallgasd meg imámat: Ne pusztíts el!

A vers alatt lábjegyzet utal arra, hogy a verset egy francia szöveg után - amely az 1937-es párizsi világkiállításon a jugoszláv pavilon falát díszítette — fordította H. Schöchlin, a bieli technikum akkori igazgatója. A francia vers szövege így hangzik:

Priére de la fórét
Homme!
Je suis la chaleur de ton foyer par les nuits froides d'hiver,
l'ombrage ami lorsque brűle le soleil d'été.
Je suis la charpente de ta maison, la planche de ta table.
Je suis le lit dans lequel tu dors et le bois dönt tu fais tes navires.
Je suis le manche de ta houe et la porté de ton enclos.
Je suis le bois de ton berceau et de ton cercueil.
Je suis le pain de la bonté, la fleur de la beauté.

Az erdő imája (Leipold Árpád fordítása)
Ember!
Én vagyok otthonod melege, hideg téli éjszakákon
Az oltalmazó árnyék, ha a nyári nap tüze éget
Én vagyok házad gerendája és asztalod lapja
Én vagyok az ágy, amelyben alszol és a fa amelyből hajóid
építed
Én vagyok kapád nyele és kerítésed ajtaja
Én vagyok bölcsőd fája és majdan koporsódé is
Én vagyok a jóság kenyere és a szépség virága
Hallgasd meg imám; Ne pusztíts el!

Amint a francia és a német szöveg összehasonlításából látható, H. Schöchlin majdnem szóhűen fordított! Ezek után természetes volt, hogy a francia szövegű verset tartották az eredetinek!

Ez így is volt mindaddig, amíg ki nem derült, hogy egy német erdész, Hannes Tuch (1906-1986) szintén írt egy, az erdő-ember kapcsolatával foglalkozó verset:

Bitte des Waldes 
O Mensch!
Ich bin deiner Wände Wärme, wenn der Winterwind weht,
Bin schirmender Schatten, wenn die Sommersonne sengt!
Ich bin der hütende Helm deines Hauses,
Die Tafel des Tisches!
Ich bin das Bett, das dich birgt,
Bin das Holz deiner segelnden Schiffe!
Ich bin der Wächter des Wassers,
Der Hirte der Hindin,
Bin der Stab, der dich stützt,
Und der Wehrer des Windes!
Ich bin der Arm deiner Axt
Das Tor und die Tür deines Hauses
Ich bin die Wand deiner Wiege und das Brett deiner Bahre.
Bin raunende Rune
Und das klingende Klangholz der Klampfe
Ich bin das Brot und die Blüte
Das Gut und die Gűte!
Erhör' meine Bitte:
Zerstöre mich nicht!

Az erdő kérése (Leipold Árpád fordítása)
Ember!
Én vagyok otthonod melege, ha a téli szél fúj,
Az oltalmazó árnyék, ha a nyári nap heve perzsel,
Én vagyok házad védő sisakja és asztalod lapja,
Én vagyok az ágy, amelyben nyugvásra találsz,
Én vagyok vitorlás hajódnak fája,
Én vagyok a vizek őrzője és a szarvasok pásztora,
Én vagyok a bot, amire támaszkodsz és az, aki a szelektől véd,
Én vagyok fejszéd nyele és házad kapuja, ajtaja,
Én vagyok bölcsőd fala és ravatalod deszkája,
Én vagyok a múltról regélő rovás és a hegedű csengő-síró hangja,
Én vagyok a kenyér és a virág, a jó és a jóság!
Hallgasd meg kérésem: Ne pusztíts el!

Hannes Tuch a vesztfáliai Warburg mellett volt erdész. Fő foglalkozásán kívül más területeken is igen eredményesen működött. Neve, mint költő, régész, valamint állatregényei és természetleíró könyvei által vált ismertté.
Fent idézett verse 1927-ben jelent meg egy bajor újságban. Innen - a szerző tudta nélkül - Franciaországba került, ahol lefordították franciára és hamarosan egy újságban is megjelent. Ez a francia szövegű vers díszítette aztán az 1937-es párizsi világkiállításon a jugoszláv pavilon falát.

A verset azután számos más nyelvre, így magyarra is lefordították. Fekete István fordítása így hangzik:

"Vándor,

ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!

Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon,

én vagyok tornácod barátságos fedele, amelynek árnyékába

menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjúságodat.

Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja,

én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed.

Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.

Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg a kérésemet:

- Ne bánts!"

Aki elolvassa az itt közölt verseket, - tudva azt, hogy Hannes Tuch verse jelent meg elsőként (1927-ben), láthatja, hogy a többiek csak fordítások lehetnek.

Talán a sors iróniája az, hogy a Tuch-féle vers más nyelvekre való lefordítása nem az eredeti német szöveg alapján történt, hanem az ebből franciára lefordított vers után.

Szerencsére azonban mindegyik variáció megőrizte és továbbadta az eredeti, Hannes Tuch által írott vers nemes üzenetét!

(Leipold Árpád cikkének felhasználásával)

 http://youtu.be/UYJk8qghMxY

Címkék: Tévhitek Nyomában