2012. május 13-án reggel Marcival közösen elindultam az első "Hol van a következő?" túrámra, amelyet az Első Magyar Dendeócse Társaság (EMDT) szervezett. Ennek lényege: csak az adott pontban lehet megtudni a következő pontot és ahhoz is valamilyen rejtvény, tájékozódási feladat szükséges.
Első kihívás a rajt megtalálása volt - a szervezők ugyanis képsorral írták le a rajtot. Mi a Visegrádi hegységben a Zsitvay kilátót tippeltük, helyette azonban le kellett sétálni a 11-es úton található egyik buszmegállóhoz. Az alaphang megadása és 15 perc késés után megindultunk az első pont felé. Annyit tudtunk róla, hogy 9 fok és légvonalban 1,72 km. A tippünk nyert, a betonút levágásával igyekeztünk behozni a hátrányt.
Az első pontban egy hátrametszést kellett végrehajtani, ami viszonylag egyszerűen kiadta a halastó környékét. Itt nem trükköztünk, maradt a betonút. A második pontba beérve még mi voltunk az utolsók. A feladat talán ennél volt a legnehezebb, hiszen csak egy szintvonal-metszetünk volt és abból kellett kitalálni a következőt - az Urak asztalát (593 m). Az útvonal nem jelzett ösvényen vezetett egészen a Vizverés nyeregig, majd iránymenetbe fel a csúcsra. Legnagyobb meglepetésünkre már a 2-3 helyre küzdöttük fel magunkat (végülis hét indulóból ez is siker!).
Röviden beszédbe elegyedtünk a pontőrrel, enyhe kritikát megfogalmazva a meteorológusokról és a mindenkit elriasztó időjárás előrejelzésről. Emberünk válasza csak annyi volt: „Én is meteorológus vagyok.”. Ez pech. Megpróbáltuk gyorsan elmélyedni a feladatba, amelyik érdekessége az volt, hogy csak a 300-as, 400-as és 500-as szinvonalak látszottak a rajzon és egy horhos. Ez utóbbi segítségével megvolt a Borjú-fő. Gyorsan lerongyoltunk a kékre és onnan csak idő kérdése volt a pont. Itt egy keresztrejtvény fogadott és rengeteg műzlis szelet. Utóbbi elfogyasztása nehezebb volt, mint a megfejtés (vagyis a Külenberg forrás).
A forrás megközelítése a 2007-es térképen egyszerűbb volt, mint a 2011-esen. Az utóbbin nem (!) volt jelezve a K+, az előbbin pedig nem volt rajta a Z kör. Szerencsére mindkét kiadás rendelkezésre állt, így a forrás is meglett. Ezután jött a reggeli dejavú vagyis a Zsitvay kilátó. Az motivált minket, hátha utolérjük az első személy, ezért próbáltunk taktikázni. Levágtunk egy ösvényen és a KK+ jelzésekkel elértük a kilátót.
A hírünk már megelőzött minket - mindenki tudta, mi voltunk az eltévedő utolsók és jelenleg a dobogóért küzdünk. Feltankontunk tejkaramellával és az utolsó feladat alapján kitaláltuk az adott pontot a leírásból (talán ez volt a legegyszerűbb - vagy már belejöttünk). A vadaskerti palatető után siettünk vissza a célba illetve a rajtba. A helyezésünk nem változott, beértünk.
Zsíroskenyér és a felhalmozódott műzli szeletek fogadtak. Behagymáztunk, majd megpróbáltunk ellenállni a 6. műzli szeletnek - sikerrel.
Köszönet a szervezőknek és legyen következő következő is!
Címkék: Tájékozódási Túra