Apámra emlékezem...

Hajnalban feltámadt a szél. Halkan duruzsol, meg-megpendítve a sátor feszítőzsinórját. Mellettünk susog a lucernatábla, az akác ágai között halkan fuvolázik. Szeretem a szelet. Eltakarítja a párát. Télen két-három nap után a csúcsokról több száz kilométerre ellátni. Nyáron hűsít, nem izzad az ember, s elbújnak előle a szúnyogok.  Ha szél fúj, ritkán esik az eső. Fekszem a hálózsákban, s hallgatom, hogyan muzsikál a repcében. Egy gyermekdalt dúdolok magamban. Valamikor, régen Koncz Zsuzsi énekelte:

Senki meg nem mondja, mit senki se tud,

Hogy a szél honnan jön és hova fut.

Szárnyal valahonnan nagyon sebesen,

Utol nem éred rohanva sem.

De ha sárkányomat felereszteném,

Napokig repülne az ég peremén.

Aztán megtalálnám, ahol leesett,

S tudnám, hogy a szél is oda érkezett.

Akkor megmondhatnám, hogy a szél hova fúj,

De hogy honnan jön, arról senki se tud.

A halk suhogásban Jutkával összebújva újra elszendergünk…

Tegnap későn kerültünk zsákba. Kilenc óra, mire összerámolunk. Kimegyünk az országútra. Úgy látszik, ahogy közeledünk a Balatonhoz, egyre jobbak lesznek a jelzések. Most nem kell sokat gondolkodni. Jó úton, jó jelzésen haladunk felfelé. A szél elállt, megint meleg lesz. A "háromszög" jelzés kiágazásánál a bokrok közé rejtjük zsákjainkat, és csak a géppel a nyakamban megyünk a Gulács csúcsára. Nyugatra van kilátás, a többit takarja az erdő. Visszafelé Karcsiék előre rohannak. Jutkával lemaradva az erdő csendjében gyönyörködve andalgunk. Szúnyog itt is van, de ha megyünk, nem ér utol.

Kár volt annyira dicsérnem a jelzéseket. Az országutat keresztezve megint elveszítjük. Találomra megyek a szőlők közti dűlőúton. A Kőkapunál Valaha Pálos kolostor állott. Alig látszik belőle már valami. Viszont itt újra ráakadunk az országos kékre. A bazalt kőzsákok között vércsék fészkelnek. Nem látom őket, csak a hangjukat hallom. A repedésekben a szirtiternye kénsárga virága virít. Jobbra, a Keszthelyi-hegység felett acélkék felhők gyülekeznek. A messzeségben villog az ég alja. Kicsit feljebb jelzés, elágazás. Még néhány perc, s a 437 méter magas csúcson tesszük le zsákjainkat.

Reggel óta Apám jár az eszembe, s ahogy a Fonyódi-dombok felé nézek, a sírás fojtogatja torkomat. Július végén lesz ötven éve, hogy szüleimmel és bátyámmal ott robogott velünk a vonat. Apám Gedusnak mutogatta az északi part hegyeit. Nekem csak a „CS” betűs csúcsok maradtak meg az emlékezetemben A GuláCS, a CSobánc, a BadaCSony a BonCSos-tető. "Még pár év és együtt fogjuk bejárni őket" mondta Ő. Néhány hét múlva a balatonfüredi kikötőből egy szeles délután vitorlázni indult. Barátját napokkal később kimentették, de őt nem láttuk többet... Most mégis gondolatban itt van velem.

A Hertelendi emlékmű és a Rózsakő érintésével a Kisfaludy házhoz mentünk. Eredetileg ebédelni akartunk, de az áraktól elment az étvágyunk. Egy tál étel itt annyiba kerül, mint az ötnapos túra teljes költsége. A borunkat azért kiittuk, s lebotorkáltunk a hegyről. Szigliget volna a következő úti cél. Hajó csak két hónap múlva megy. Vonat sincsen most, busz viszont húsz perc múlva megy Badacsony-tördemicig. Míg buszozunk, elered az eső. Előkerültek a pelerinek. Először a közértbe megyünk be. Fogytán a kenyér és csokit is akarunk venni. Aztán átmegyünk az étterembe. Rajtunk kívül nincs is más vendég. Jól esik a forró leves és a főtt kaja. Alaposan elvacakoltuk az időt, de az eső még mindég szemetel. Kisétállunk az elágazásban lévő buszmegállóba. Csak a teteje van meg, az üvegeket kitörték belőle. Ilyen időben nincs sok kedvünk a szigligeti várhoz.

Átmegyünk inkább Edericsbe az Afrikai Vadászmúzeumot megnézni. Alaposan lehűlt az idő. Felveszem az inget és a hosszúnadrágot. A busz ablakából vetünk egy pillantást a várra és az alkotó ház felé. A régi térképek még úgy írták: Sziget Liget. A török időkben még valóban az volt Tihannyal, a vonyarci Szent Mihály-heggyel és a fonyódi dombokkal együtt. A Fekete kastélynál szállunk le. Még néhány perc és ott vagyunk. A nagyszobában letelepszünk a szőnyegre, s az idegenvezető szépen formált mondatokban mesél...

Dr. Nagy Endre 1913-ban született. Jogot végzett, majd csendőrtiszt lett Hatvanban. Bejáratos volt a felső körökbe, részt vett vadászataikon. 1950-ben koholt vádakkal halálra ítélték, aztán mégis megkegyelmeztek neki. Ekkor elhagyta az országot. Másfél évig egy német múzeum afrikai kiállításához gyűjtötte az anyagot Kelet-Afrikában, később a kapott pénzből területet vásárolt Kenyában. Vadgazdálkodással, bérvadásztatással, szafarik szervezésével foglalkozott.

1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás egyik fővédnöke volt. Ő rendezte be a Kenya pavilont. Majd 1984-ben Kádár János engedélyével visszavásárolta Edericsen rokonai romos házát, és a felújítás után megnyitotta Afrika-múzeumát. Ettől kezdve a nyarat itthon, a telet Afrikában töltötte.

1994-ben halt meg. Azóta felesége kezeli az örökséget, Vezetőnk meleg hangon beszél Bandi bácsi munkásságáról. Szavai nyomán megelevenednek a falakon függő kafferbivalyok, gazellák, kuduk, párducok és oroszlánok. Az üveg alatti fényképek, térképek és rajzok. Itt mindenhez hozzá lehet nyúlni, kézbe venni. Kipróbáljuk a kikujuk harci dobját, faragott játékaikat. nyilaikat. Kezünkkel végigsimítjuk a tikfa asztalt, s a bennszülött művészek ébenfa szobrait.

Mire felcihelődünk, eláll az eső. A hegyek felett halvány szivárvány látszik. A nap is előbújik A tó haragos türkiz zöld vizén fehér tarajos hullámok kergetik egymást. Az avas nád szinte világít a délutáni napsütésben. Újra szól a rigó a hársfán. Elbúcsúzunk kedves vendéglátónktól. Kis szerencsével még eljuthatunk ma Sümegre. A buszmegállóban hamar kiderül, hogy Tapolca felé nincs ma már járat. Se baj, Keszthelyre van. Megfordítjuk a túra második felét. Keszthelyről fogunk Sümegre túrázni. Jó háromnegyed órát kell várakoznunk. Újra feltámadt a szél, a zsákokból előkerülnek a pulóverek, szél anorákok.

Felszállunk. Négy és fél jegyet kérek, és az utolsó fizet, mondom a sofőrnek.  Noémi az utolsó, majd elszámolunk vele. Keszthelyen a városközpontot elkerülő úton megyünk körbe. Hamarább akarok leszállni, de a vezető kedvesen int: Majd ő szól, mikor kell készülődnünk. Itt közvetlenek, előzékenyek az emberek. Nincs tolakodás, lökdösődés. Látják, hogy idegenek vagyunk, ahol tudnak, segítenek. Megint későn fogunk lefeküdni. Negyed nyolc van, amikor leszállunk. Virágzik a vadgesztenye az országút mentén. A keresztútnál öreg feketefenyők mellett rátérünk a jelzett útra.

A Gyöngyös-patak hídja mellett szerettem volna táborozni. 1969. husvétján szép zöld réteket, fiatalos erdőtelepítéseket, láttam erre. Idén későn olvadt el a hó. Mindenütt belvíz van. A csatorna mentén tovább cuppogunk Hévíz felé. A nap lenyugodott az alsópáhoki dombok mögött. Már a tó kivezető árka melletti mocsári ciprussoron járunk. Most kezd fakadni világoszöld hajtása. Itt is vizes, süppedékes minden. Végül beérünk az üdülőtelepre. Nincs más hátra, irány a kemping. A recepció 19 órakor bezárt, és csak reggel 09-kor fog nyitni. Választunk egy üres területet a német és osztrák lakókocsik sora között. Egyedül a Kiscserkész lelkiismerete berzenkedik az önkényes helyfoglalás ellen. Megmagyarázom neki, nem csináltunk semmi szabálytalanságot. Nem bliccelünk, nem lopunk, csak későn érkeztünk. Még sem verhetjük fel sátrainkat a kórház parkjának tulipán ágyásai közé! Ez a hely van erre kijelölve, s a porta nyitvatartási rendjéről nem mi tehetünk. Ha reggel idekeveredik valaki, majd fizetünk. Ha nem, hát úgy is jó!

A forró zuhany alatt sokáig áztatom magamat, hajat is mosok. Később jól bekajálunk. Walterrel és Jutkával kölcsönösen lekullancsozzuk egymást, aztán alvás.

Címkék: Badacsony Afrika-Múzeum Hévíz