Hát eljutottam ide is, ahol pálmafák és örökzöldek nőnek mindenfelé. Ahol találkozik a síkság a hegyvidékkel. A véletlen folytán közbeékelődő tavat pedig még a régi időkben Gardának nevezték el. Megannyi vitorlás, szörfös és vízimádó talál itt magának játszóteret. Egész nagyot. Mi is ezért voltunk itt. Vagy mégsem?

Történetünk Zsuzsival még Horvátországból indul, Opátijából érkeztünk ide második állomásként.  Szép az Adria, de nem tavasszal, amikor az összes mediterrán ciklon ránk tör(na mer’ az olaszoknál máshogy lenne…). Szerencsére ott még szép időben felugrottunk az Učkára, hogy 1400m-rel feljebbről gyönyörködjünk az Isztria-félszigetben. 

Učka - Vojak, 1401 m

Ez volt az első biztos túrahelyszín – amit beterveztünk. A másodikat már Olaszban kell keresni, Dél-Tirolban. Ezen a részen emelkedik ki az Alpok a Pó-síkságból, és a Garda-tó átmegy egy alföldi tóból igazi hegyvidéki paradicsommá. Körös-körül sziklás-erdős hegyoldalak meredeznek rá, néhol több mint kétezer méter relatív magassággal. Mivel mániákus vagyok, így természetesen fel kell menni egy nagy dombra is, ha már itt vagyunk. Elég nagyra nőtt, egészen 2079 m-ig. A tó 64 m-en fekszik…

Szép napra ébredünk a kempingben. Rajtunk és 2-3 csehen kívül csak német autók. Nemcsak itt, hanem a környező településeken is német dömping van általában. Pláne most, mikor húsvéti szünet is van. A gyerekek nem otthon fogócskáznak az udvaron, hanem bepattannak teljes szerelésben a kis Optimist hajójukba, kihajóznak a tóra, és versenyeznek. 8-10 évesek. Több százan. Majd’ egész nap. Napokon át.

A szokásos reggeli teendők után autóba pattanunk és Nago felé vesszük az irányt. Innen megy fel a normálút a Monte Altissimo-ra. Egész normálra sikeredett, mert 1560 m-ig (ahol egy nagy parkoló található) nagyon jó minőségű, százezer hajtűkanyarral tarkított hegyi út vezet fel. Haha! Így könnyű – lenne, ezért 420 m-en az első parkolóba hagyjuk a kocsit. Kellemes idő van, napsütés a tó felett.

Felpillantva a tőlünk nyugatra lévő hegyre, úgy 1400 m-ig látunk fel, utána a felhőbe vész minden. Konstatálom, ez a Lee oldal. Kerékpárosok tömkelege igyekszik felfele a meredek úton. És mennyi gyalogos! Mi ketten. Nem zavartatjuk magunkat, elindulunk az aszfalton. Nagyjából sejtem, mekkora túrára van kilátás. Mivel későre jár, így szedjük a lábunkat. Bringások tekeregnek kis fokozatokban, herákolnak, köpködnek, fújtatnak. Hamar lekerül a pulóver, marad a póló. Eljön a fél egy, mire felérünk a Malga Zures menedékházhoz. Egy órát sétáltunk eddig. Kerek 700m-en vagyunk. Itt már nincs mediterrán növényzet. Gyors frissítőt veszünk magunkhoz, és már indulunk is tovább.

Mondom Zsunak, a következő megálló már 1020 m-en várható a Capanna Caduti del Monte Baldo menedékháznál. Nemsokára becsatlakozik a 601-es turistaút, amin rövidebb idő alatt érnénk el, de mikor odaérünk az elágazáshoz, inkább a betonút mellett voksolunk. Kényelmesebb, viszont hosszabb. Kettő előtt érünk csak 1000 méterre.

Az agyam már jár, vajon hogy fogunk mi felérni és vissza is jönni… Újabb pihenő után rátérünk a turistaútra, most sokt tudunk spórolni távolságban. Itt is egy forrás, Aqua D’Oro. Töltünk és továbbállunk. Eseménytelenül telik az idő, 1300 m körül hétvégi házikókhoz érünk, itt már kevereg a felhő alja, nemsoká beleérünk, és többet nincs kilátás. Kiérve a ligetesebb részre feltámad a szél, öltözés. Megintcsak sokat rövidítünk a turistaúttal, a betonút cikk-cakkban kanyarog felfele. 1450 körül aztán a kis parkolóban Zsuzsit meglepem egy hógolyóval, itt már akad hó. Nem kell sokat feljebb menni, már foltokban jelenik meg. Elhaladunk a felső parkoló mellett. Mondom Zsunak, 1700-on pihenünk, eszünk fent a gerincen.

Többször előkerül a kérdés, hova tűnt a sok bringás, még 1000 m-en is találkoztunk sokkal. Valószínűleg más merre vezetett a bringaút. Erre két emberke tolja lefele a köves kis csapán a bringáját. Elsétálunk mellettük, és kiérünk a gerincre. Hoppá, egy csapásra eltűnnek a fák, nagy gyepes területek tárulnak elénk. 

Feltámad a szél, gyorsan a kabátot! Picit vissza gyalogolunk egy szélvédett helyre, és kezdődik a hami-hami. De sietősen, mert hideg van. Innen végre már lehet látni – érezni a magashegységi hangulatot, hiányzott is már. Törpefenyvesek és gyepes részek között haladunk, néha picit felszakad a felhőzet, akkor el látunk pár 100 méterre is. Az úton hosszan hófoltok terpeszkednek. Égi áldás jön, csepereg. Hoppá, el is értük a 2000 m-t, mutatom Zsuzsinak a GPS-t.

Mondogatom, már csak ennyi, csak annyi van vissza. Találkozunk két emberkével, fentről keveregnek lefele. Kopog a kabátom, csakugyan jégszemcsék potyognak alá, tartom a tenyerem ki kontrollként. 2-3 fok ha lehet.

Fél 6 előtt érjük el a Rifugio Damiano Chiesa-t 2059 m-en. Innen két perc a „csúcs”, azaz a dombtető.

Persze kereszt helyett valami ocsmányságot raktak ide, így az egyedüli látványosság is hiányzik. Az erős szélben lövünk pár fotót, és már indulunk is vissza. 

Későre jár, sietősebbre vesszük a figurát. Jóformán eseménytelenül telik a visszaút, most szinte végig a betonos úton haladunk, nincs kedvünk a köves – terepes 601-esen menni. Trehányak az olaszok, mert nincs karban tartva és sok helyen nehéz a haladás… Lefele aztán persze előjönnek a nyűgök, nekem a talpfájás, Zsunak a térdei. Karöltve haladunk, így nem szakadunk le egymástól. Hm, jó 5let!

A vége már keserű, a végtelen betonút alig akar elfogyni, de végül 3 órányi lejtmenet után elérjük a kocsit. Irány vissza Tobore mellé. De még a kemping előtt lecsusszantunk egy igazi olasz pizzát, most nagyon jót tesz! Sikerül egy nem túl puccos helyet találni, ahol nem néznek ki a katonai mintás gatyóm miatt.

Utólag aztán feltérképezem a helyet, és számításaim nem csaltak, 30km lett a vég, 1650m fel, 1650 le. (420-2079m).

Jó kaland volt a kilenc órás menet, Zsuzsi is keményen helytállt, aminek nagyon örültem. A kilátásért kár, na, majd legközelebb…!

Monte Altissimo di Nago (Monte Baldo hegység), Südtirol, Italy, 2012-04-06

Címkék: Alpok Garda-tó Monte-Altissimo