Felriadok, ahogy a hideg kígyótest hozzám bújik, de nem húzódok el.

Ez, csak az én hajléktalanom lehet. Fent volt fél éjszaka, most feküdt mellém. Hideg a teste, mint a jég. Már megint nem aludt rendesen.

Zene:

Rápillantok az órára, hamarosan muszáj felkelni, mert menni kell friss kenyérért és az ennivalót is be kell még készíteni a túrára. Ez a lökött pasas képes, elmenni két napra étel nélkül, én meg égek a túratársai előtt, hogy milyen asszony vagyok.

- „Még ennivalót sem ád annak a szerencsétlen ágrószakatt urának!” –

Most magamnak is teszek ételt, mert megyek vele. Az idén még nem voltam sehol, mert nem fagyasztom szét magam egy őrült vadember kedvéért. Azt hitte most sem tartok vele, nem is küldött meghívót, de ráfázott bejelöltem magam. Ki tudja, miféle bögyösökkel kóricál, mikor úgymond „magányoskodik”? Bár a lányom szerint csak a „b…i barátaival” csavarog. Ebben a hónapban még nem is aludt itthon hétvégén, csak mikor szentül hittem, hogy kinn marad akkor lepett meg azzal, hogy hazajött. Lehet, azt ellenőrizte kikapós vagyok-e? Most én leptem meg őt! Egy-egy az állás. Amúgy pedig figyelmetlen, mert be sem nézett a szekrénybe ahol az első helyettese kuporgott.

Azt hittem, a túrán csak hárman leszünk, de miután az állomásról telefonált, hogy főzzek még kávét már sejtettem, hogy változott a létszám. Megjelent hatodmagával.

Nem volt különösebben érdekes túra. Vele sokszor jártam már arra. Állatok sem voltak és a természet sem éledt még fel igazán. Néhány szép lepke, rovar, azért akadt és a táj, az idő szép. A forrás előtt lelépett két túratársnővel a mocsárba. Mikor előkerült még el akarta játszatni velem, a „szédült szőke tyúk eltéved a rengetegben” című színjátékát, de ráfázott, pontosan tudtam, merre kell továbbmenni. Pihentünk egy jót a forrásnál és elindultunk a falu felé, mert egyik Gáborunk koncertre ment még, a másik pedig messze lakik, tehát mielőbb vonatot akart fogni. A Tályog-hegyen Gyuszi még kinézte az éjszakázó helyet és elrejtettük a zsákokat. Minek cipelni. Oda-vissza legalább 13-14 km. lesz még. A faluban a csapat nagy része vonatra szállt, csak Gabi47 maradt, mert később ment a vonata Szolnok felé. Megittunk egy jó hideg sört, azután elindultunk vissza az erdő felé, nehogy ránk sötétedjen.

Az idén először ittunk sört. Valami lehetett benne, mert egészen jóképű lett ez az én hajléktalan pasasom. Ha még egy sört iszok, akkor lehet, hogy Európa legsármosabb fickója lesz? A harmadik után meg talán a szőke herceg fehér lovon? Igaz vagy huszonöt éve volt már egy szőke hercegem, azt nem adtam volna semmiért. Egy kicsit mintha hasonlítana arra, de az sokkal fiatalabb és csinosabb volt. Hol van az a hosszú haj, hol az a herceg?

Gyorsan leléptük a távot, bár huszonegykét kilométer volt a lábunkban. Már alkonyodott mire elértük a tavat.

Mire a hálóhelyhez értünk már eltűnt a nap, sötétedett. Gyorsan „megágyaztunk” és a holmit otthagyva lementünk, a forráshoz vacsorázni. Nem gyújtottunk tüzet, mert nem akartunk főzni. Csak pár falat és némi gyümölcs volt a vacsi.

Közben eltűnt az a néhány felhő, ami volt az égen és feljöttek a csillagok is.

Gyorsan lefeküdtünk, mert hideg lett.

Kezdődött az „előadás”, mert szinte rögtön elaludt ez a lusta pasi és úgy horkolt, hogy a környék összes vaddisznója összeszaladt a hívásra. Azt gondolták valami öreg kan hörög segítségért. Nagy volt a forgalom pedig, még csak kora este volt.

Bámultam a kristálytiszta eget, a csillagok milliárdjait és beleolvadtam a végtelenbe. Fantasztikus érzés, csak én a csillagok és a végtelen! Magával ragad, felszippant a mélykék űr! Ilyenkor megértem, miért imádja annyira ez a vadember, a magányos éjszakákat, a szabad ég alatt. Felemelő hangulata van.

Mivel újhold volt ezért a hold fénye sem zavart, csak nyugaton a Templom-domb és a Bajtemetés mögött Budapest szennye. Emlékszem az erdélyi éjszakákra, mikor a hegyekben messze a városok fényétől elzárva, néztük kettesben a kristálytiszta égen a rengeteg apró csillagocskát, melyeket itt már szinte alig látni. Itthon egyre kevesebb a fényszennyezéstől mentes hely. Gyuszi látott egyszer egy túrakiírást csillagnézésre a Budai-hegyekbe. Nem tudom elképzelni, hogy onnan bármit is lehet látni a narancsos mocskon kívül. Elfuserált ötlet oda ilyesmit hirdetni.

Sajnos én félek éjjel a szabadban, sőt sátorban is, különösen a medvekalandunk óta. (Erről olvashattok ide kattintva!) Itthon nincs medve, de tudom, hogy a vaddisznó veszélyesebb lehet, mint a medve, tehát itthon is félek. Ezért nem megyek egyedül.

Később felébredt párom és azt hitte, hogy már vagy két óra lehet, bár mondtam neki, hogy csak kilenc körül van. Megnézte, még fél tíz sem volt. Azt hitte sokat aludt, pedig csak két órát, de azt nagyon mélyen.

Beszélgettünk egy kicsit néztük a gyönyörűséges éjszakai eget, azután megint elaludt. Otthon rosszul alszik idekint pedig, akár a mormota. Teljesen elvadult már. Csak a röfögős cimborái között tud jól aludni, de még az ő hangjukra sem ébredt fel, pedig egészen közel jöttek. Egy őz is közel ment el mellettünk.

Érdekes, hogy a holdfény hiánya ellenére sem, volt igazán vad sötétség, igaz a ritkás oldalt választottuk épp a látvány miatt. Megláttam idei első hullócsillagomat is. Ilyenkor még nem gyakori, de majd augusztusban, mikor jönnek a Perszeidák…

Éjfél felé a fáradtság legyőzte a félelmemet én is elaludtam. Mikor felébredtem már világosodott. A fácánkakasok zsinatolása ébresztett. Később egy magányos vaddisznó is jött. Mikor egészen közel ért megtorpant, megérezte, hogy ott vagyunk. Mérgesen, mély hangon méltatlankodva röffentett kettőt és odébbállt. Nem néztem rá. Ki sem mertem dugni az orromat a hálózsákból. - Milyen herceg az, mely alszik, miközben ifjú arája az életéért remeg? -

Szerinte magányos kan lehetett és az nem veszélyes. Ilyenkor, csak a malackáit védelmező koca az, de csak, ha megzavarják.

Tartottam tőle, hogy fázni fogok, de az új hálózsák nagyon bevált. Még melegem is volt, le kellett volna vetkőzni, de nem akartam kibújni a jó meleg vacokból. Elmondhatatlanul jót aludtam én is, amihez segített a kb. 28 km-es táv, a tiszta levegő, a csend, és az egyéb huncutkodások. Itt a természetben, még az is sokkal jobban esik.

Amikor megjelent a nap korongja, hirtelen minden megélénkült. Rákezdtek a kismadarak is a reggeli nótára. Az egyik még Gyuszi fejére is rászállt. Lustálkodtunk egy kicsit és csak kilencfelé keltünk fel. Ráértünk, mert csak egy laza tízes hazáig.

A hálózsákomtól fél méterre virágzott a hérics. A völgyben a martilapu virága is kinyílt már, de ez még csak a tavasz kezdete.

Alig várom a szokásos tavaszi virágdíszes pusztai túránkat és a csodálatos madárdalos, éjszakát a csalitosban. Sajnos az idén kevesebbet fogok túrázni, de azért a Vigyázó-hegység beli túrára elmegyek, hogy egy hosszabb nomád is legyen, mert az, az igazi túrázás! Az, már valóban kikapcsolódás!

Addig meg mehet a bögyösökkel. Már ha kell egy ilyen szakállas, kopasz, kiöregedett lovag bárkinek is.

Azért a blogot még vele írattam, egyrészt, mert fogalmazásgátlóm van, másrészt ő jobban ráér, harmadrészt pedig nem tudom, hogyan kell blogot feltenni. Ez az ő műfaja én csak az érzéseimet adtam, a tolmács ő volt.

Ő most amúgy sem írt volna, mert miről is írhatott volna? Ha csak a horkolásáról nem, de azt sem ő hallgatta!

Tehát, kedves nőtársaim ne tétovázzatok, itt a tavasz már lehet kinn aludni!

Ha féltek, akkor pedig biztosan akad egy, vagy több lovag, aki biztosítja a nyugalmatokat!

Olyan jólesett, hogy ki sem mondhatom!

Címkék: Anyóca Túra Szabadban Alvás Gödöllői-dombság