Bihar hegységben túrázunk, az éjjelt egy esztenában töltöttük. Reggel motoszkálásra ébredünk a szállásunk mellett felhalmozott konzervdobozok között turkál egy medve.
Reggel Anita szavaira ébredek. Egy medve zörög a konzervdobozokkal itt a ház mellett! Had zörögjön, válaszolom, és átfordulok a másik oldalamra. Csupán egy vékony deszkafal választ el minket, akár ránk is törhetne. Nem hinném, hogy sokáig feltartóztatná., bár hozzáteszem, ilyen történetet még nem hallottam. A medvékkel azonban vigyázni kell.
Nos, a kíváncsiság gyorsan felébred bennem! Pár másodperc múlva, a fényképezőgép után nyúlok, belebújok a bakancsomba és irány kifelé! Na, maci, most lencsevégre kaplak! Óvatosan nyitom ki az ajtót, kidugom a fejem, szétnézek, de nem látom a bundást. Kimerészkedem ház jobb sarkáig, onnan kukucskálok, arrafelé ahonnan jött a motoszkálás. A szívem a torkomban dobog, érzem az adrenalint a véremben.
Kilépek a fal takarásából, hátha meglátom, de semmi, valószínűleg átment a ház másik oldalára. Átmegyek én is a bal oldalra, kikukucskálok a sarkon, de nem látom.
Lehet, a ház mögött van, lassan óvatosan házfalhoz lapulva hátrasétálok, csendben lépkedve. Kitekintek a saroknál, ház háta mögé, de nem látom. Pedig itt kell lennie! Ha erre nincs, akkor visszacammogott a konzervdobozokhoz.
A ház háta mögött lenne a legrövidebb megnézni, de ha ott van és észrevesz, nem jutok el az ajtóig. A medve gyorsabban fut, akárhogyan szedem is a bakancsaim! Nem kockáztatok ekkorát, inkább visszagyalogolok a bejárathoz a fal mentén. Bízva benne, a maci nem az ajtónál kíváncsiskodik éppen!
A szívem a torkomban dobog, mikor a ház sarkához érek. Egyik kezem a fényképezőn, a másik a késem markolatán. Bár tudom, a késsel esélyem sincs, de bátorságot merítek a tudatból, nem vagyok védtelen. Nagy levegőt veszek és kinézek a fal takarásából, de itt sem látom a bundást...