Tehát ott tartottunk, hogy kopogtatásunkra egy részeg puskás alak tántorgott elő és ocsmány káromkodások közepette küldött el minket az anyánk keservébe. Mondván, hogy ez a katonai terület. Szerinte odaát Királyszálláson bátran megszállhattunk volna, de innen pusztuljunk, mert nem áll jót magáért. Mit tehettünk volna, többet ivott már, sem hogy szót értsünk vele. A háztól eltávolodva zseblámpánkkal a térképet nézegetve latolgattuk merre tovább? A Hamuházi kulcsos-ház még öt kilométer ide, de ki tudja van-e ott ilyenkor valaki?

Az épület mellől egy árnyék vált el, idős néni közeledett felénk. Tán engem szánt meg, vagy látta rajtunk, hogy erőnk végén járunk már? Az erdei munkások nyári szállásához vezetett minket. A fűtetlen szobában két rövid ágy volt keményre tömött szalmazsákkal és pehelydunnákkal. Lelkünkre kötötte, ha Istent ismerünk, ne gyújtsunk lámpát és még pirkadat előtt menjünk el. Hagyjunk mindent úgy, majd ha reggel az állatokat jön ellátni, bezár. Áldja meg érte az Isten, ha él még!

Olyan fáradtak voltunk, hogy enni sem volt kedvünk. Csak ittunk és ágyba bújtunk. Levetett farmer nadrágomat, melynek szára térdig kemény csővé fagyott össze az ágy végére tettem, hogy reggelre megszáradjon. Az ágy rövid volt, csak összegömbölyödve fértem el. Álmatlan, mély ájulásban feküdtem. Amikor megfordultam, ki szerettem volna nyújtózkodni, de a lában ilyenkor a dunna alól kilógva, majd lefagyott.

Suri bácsi ébresztett hajnalban. – Kelj fel, hat óra lesz nem sokára! – Ő már régen ébren volt. Könnyű neki – gondoltam – ő csak 160 centi magas, így kényelmesen elfért. A nadrágom nemhogy megszáradt volna, ugyan olyan merev cső volt, mint mikor odatettem. A vödörben a víz, fenékig befagyott, a bakancs, mint két ólomcsizma, alig akart a lábamra menni. Fél óra is beletelt, mire annyira átmelegedett a járástól, hogy rendesen be tudtam fűzni.

A házat nagy ívben elkerülve hamar ráakadtunk a jelzésre. Szerencsére ezt az utat is letakarították, így hamar magunk mögött hagytuk a veszélyes környéket. Később a jelzés a ritkás tölgyesbe váltva elhagyta a dózer utat. Már derengett, mikor újra a szűzhavat törve elértük a kulcsos-házat. A hajdan szebb napokat látott öreg hajlék elárvultan dacolt az idővel. Falán lévő tábláról megtudtuk, hogy már ez sem a turistáké, az erdészet vadászháza lett. A tornác középső gerendáján még látszott a bélyegző láda helye. Felette bevésés: Schneider József 1967.X. 1. Sz.fehérvár Ősfehérvár étterem. Bizonyára már ő sem talált bélyegzőt. Itt bizony nem lett volna hol aludni. Még leülni sem tudunk, mindent vastagon belep a hó. Ősz óta aligha járt erre az erdészet. A közeli Csikling-vár romjaihoz nem megyünk el. A mély hóban úgy sem látnánk belőle semmit.

Az úti kalauz szerint régi földvár állott valamikor a 20-25 méter mély száraz árok peremén. Ide épített a XI-XIII. században, a Csák nemzetség valamely tagja kerek, torony formájú erősséget. Okleveleink nem említik, így pusztulásának körülményeit sem ismerjük. A török korban valószínűleg már romokban volt.

A szekér-útra visszatérve régi traktor nyomot követve megyünk tovább. A szél hosszanti redőkbe hordta a havat, magas torlaszokat emelve. Jobbról idős bükkös kíséri utunkat. Hullámzó terepen érjük el Tés szélső házait. A település a Bakony legmagasabban fekvő községe. A kék jobbra tér, de mi bemegyünk a faluba.

Reggel nem volt időnk enni, s korgó gyomrunk már igen csak követeli jussát. Nyolc óra elmúlt, a kocsma már nyitva. Jól esik végre kényelmesen leülni. Alaposan belakunk, hisz tegnap dél óta nem ettünk. A kocsmáros látva étvágyunkat még egy liter bort is összefőz teával, szegfűszeggel, fahéjjal megadva a módját. A forró nedűt kortyolgatva beszélgetünk a helyiekkel. Amint halljuk a szél-járta fennsíkon a századfordulón még tizennyolc malom őrölte a gabonát. Ezek egyikét a Műemlékvédelem helyre állította, de a tavalyi ónos eső után feltámadó szél ismét összetörte a vitorlákat. Tíz óra lesz, mire újra elindulunk. Ajánlottak egy úgymond rövidebb utat is Jásdra, de mi visszaballagtunk a falu elején hagyott jelzésünkre. Egy árkot követve öreg bükkösben ereszkedünk, s a völgy alján a Gaja patakot keresztezve elérjük a műutat. Jásdon hajdanán Bencés kolostor működött, de Suri bácsit – mint jó párt munkást - az ilyesmi nem érdekli, így a postán bélyegezve csakhamar tovább állunk.

Hosszú út áll még előttünk, s most a mély hóban ismét lelassultunk. Ballra, löszfal aljában, öreg fák tövében apró kápolna. Valahol ott fakad a Szent-kút vize is. Egy szán haladt előttünk. Mint a kötéltáncos, annak nyomán próbálunk haladni. Csakhamar belátom, ez még a mély hónál is fárasztóbb. A patakból semmit sem látunk a nagy fehérségben, csak a part menti fűzekből tudjuk, merre kanyarog. Megint a tegnapi dalt dúdolom.

A csendet az erdő felől éles sivító füttyök törik meg: Csiíjoúú…, csííjoúú… Kis idő múlva a magasban egy gatyásölyv vitorlázik fölénk. Nagy köröket írva siklik a fagyba merevedett táj felett. Merev, mozdulatlan szárnyait „V” alakú farktollait csak ritkán billentve hasítja a végtelent. Őseink szent madara a turul lehetett ilyen. Távolodva tőlünk pár száz méterrel arrább megláthatott valamit. Lejjebb ereszkedve másfél kör után kő módjára zuhant le áldozatára. Néhány méterrel a föld felett kitárva szárnyait fékezte le lendületét, majd könnyed mozdulattal karmait előre nyújtva felvett valamit a hóról, hogy aztán lassan emelkedve a közeli vadcseresznye ágán elfogyassza reggelijét. Amikor jó tíz perccel később a fa közelében érve elhaladtunk mellette sárga szemeit ránk emelve, csendes egykedvűséggel tépkedte prédáját. Később az oldalba kikapaszkodva fára szegzett tábla mutatja, merre van a Római-fürdő. Évekkel később arra járva megcsodáltam a Gaja patak örvénylő vize által kimosott gömbfülkéket, s a szikla falak közé szorult vízesést.

Bakonynána szélső házait érintve országúton megyünk tovább. Majd jobbra térve apró befagyott patak mentén haladunk. A bágyadt napsütésben lassan kisimul a táj. Most János megy elöl, kicsit lemaradva botorkálok utána. Több mint tíz órát pihentem az éjjel, még így is nagyon fáradt vagyok.

Elöl, a szálasban valamik feketéllenek. Sziklák, vagy tuskók? Nem látom jól. Vagy szét dobált farönkök? Aztán, ahogy közeledünk, mint ha mozdult volna az egyik. Kevés volt a pihenés, s a vakítófényben már a látásomban sem bízhatok. Most meg, mint ha valami roppanást, meg morgást hallottam volna, de a talpunk alatt a hó zaja mindent elnyom…

Hopp, most szétugrottak…  Felénk figyelnek. Kutyák lennének? Nem a, disznók azok! Felcsapott farokkal igyekeznek tova a mély hóban. Két öreg, meg három tavaji süldő. Alig 80 lépésre loholnak át előttünk az úton, hogy eltűnjenek az árok biztonságos rejtekében. Egy darabig még halljuk hó ropogását, aztán újra csend borul a tájra.

Az úttól jó kőhajításnyira szarvas ünő földi maradványai vannak szétszórva a hóban. Azon lakmároztak. Sok állat elpusztulhatott ebben a kemény télben. Az élelmes mátyás már itt is van. Bizonyára eddig is itt várakozott a közelben, s most eljött az ő ideje.

Jelzést már rég nem láttunk, de jó az irány. Amott a Tsz major, s egy távvezeték oszlopai látszanak, talán ha arra térnénk. Az őrház falán megtaláljuk a kék-túra bélyegzőt, de a dühös kutyák hamar arrébb zavarnak. Az ösvény most is a patakot követi. A dombra felkapaszkodva, már ide látszik Nagyesztegár víztornya. Aztán az Újtelep házait elérve kiérünk a zirci műútra. Előttünk a város, a ciszterci apátság tornyain csillog a nyugodni készülő nap fénye. Már a főutcán járunk, mikor eszünkbe jut, illene a járdára lehúzódnunk.

A távolba révedve nézem a Magas-Bakony kéklő hegyeit. Másfél év sem kellett, hogy befejezzük az Országos Kék Túrát!

------------------------

De rég is volt. Azóta már bejártam a Kárpát-medence majd minden valamire való bércét, az Alpok gleccsereit, Skandinávia fjodjait, a Kaukázus havas csúcsait, s még is, ha valaki megkérdezi mi volt a legnehezebb utam, némi töprengés után a Barokk-völgy ötlik emlékezetembe. Fárasztó is volt, de sokkal nehezebbé tette, hogy nem tudtuk mennyi van még vissza belőle. Csak azt éreztük, nem állhatunk meg. Menni kell, mert különben reggelre „kemény fickók” leszünk.

Ott értettem meg, hogy:

          „Nem csak kenyérrel él az ember…”

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu

+3630/35-439-35

Címkék: Bakony Tés Római-fürdő Zirc