Az utolsó nógrádi betyár, Sisa Pista egyik búvóhelye – a legendák szerint – az Északi-Börzsönyben, az Oszlai-árokban található sziklaüreg volt. Az első, 11 Ft-os turistatérképen nem is szerepelt ilyen nevű hely. Aztán 1989-ben, az új kiadású Börzsöny-térképen – bár tévesen „Orlai-árok”néven - végre feltüntetésre került. Az eldugott helyen húzódó rövid, de igen vad szakadék szinte járhatatlan.

Pár évvel ezelőtt – szó szerint vérrel és verejtékkel – felküzdöttem magam a völgybe legurult, tüskés szederrel sűrűn benőtt hatalmas sziklák között a borostyánnal takart függőleges sziklafal tövében húzódó mély üregig, ami akkora volt, hogy akár 8-10 ember is bivakolhatott benne. (A Börzsönyben, mivel vulkánikus eredetű, nincsenek igazi barlangok, csak néhány alámosott szikla-eresz, pl. a Csepegő-kő vagy a Hugó-villa a Kámor oldalában.)

Az Oszlai-árok, a megközelíthetetlensége mellett azért is igen alkalmas lehetett az elrejtőzésre, mivel vármegye-határvonalra esik, s mint tudjuk, a pandúrok intézkedési joga szigorúan a megyéjük területére korlátozódott.

Nemrégiben hírét vettem, hogy az erdészet tanösvényt létesítettek a legendás betyár révén elhíresült helyre. Abban bízva, hogy kiépítették az árkot és immár kulturált módon megközelíthető a barlang, tegnap felkerekedtem megnézni. Kiindulópont a Betyár-kúti foglalt forrás és erdei pihenőhely. (É. sz. 48° 00,553'; K. h. 19° 00,033') Innen vezetnek a zöld T jelek az Oszlai-árokba, de – nagy csalódásomra – nem a völgy alján, hanem a rézsűn. Feljebb aztán, a szakadék oldalában, a betyár-barlanggal átellenben, légvonalban kb. 30 méterre, egy erkély-szerű rálátó-pontot alakítottak ki, de maga az üreg sajnos továbbra is megközelíthetetlen.

A helyszíni látvány korlátozottság miatt kárpótlásul ejtsünk néhány mondatot a betyár-világról és Sisa Pistáról! 

A betyárok munkanélküli szegények voltak az 1800-as években, akik valamilyen okból (törvényszegés, Habsburg-ellenesség) bujdokoltak az ország területén. Nagy fekete kalapban fehér, bő ujjú ingben, fekete mellénnyel, fehér bő gatyában, csizmában jártak. Lovaikat onnan szerezték, ahonnan tudták. Legtöbbször nekik voltak a legszebb, leggyorsabb lovaik. Bujdostak a tanyákon, folyók nádasaiban, kocsmák padlásain. Nem egyszer elszegődtek csikósnak, őrizték az uradalmak méneseit, gulyáit, de hamar utolérték őket korábbi cselekményeikért, ezért sokszor kényszerültek visszatérni a kivert életmódhoz, a betyársághoz.

Nagyon jól ismerték az erdőket, hegyeket, mocsarakat, könnyen tájékozódtak ezekben. Nem véletlen, hogy legtöbbször megszöktek üldözőik elől. Karikás ostoraik végén acélgolyók, acéldrótok voltak, rettenetes sebeket tudtak ejteni az ellenség nyakán, arcán, lovain: rácsavarodtak, megbéklyózták, harcképtelenné tették őket. A betyárkardot, a pisztolyokat sem mellőzték. Rejtekből, rajtaütésszerűen, váratlanul csaptak le, rengeteg zsákmányt szereztek, amiből olykor nagyvonalúan juttattak a rászorulóknak és bújtatóiknak is. Jelképpé váltak a nép számára. Kifejezték a szabadságvágyukat, bennük látták a sok igazságtalanság, nyomorúság megtorlóit, s tőlük remélték kilátástalan sorsuk jobbra fordulását.

Sisa Pista Benkó István néven látta meg a napvilágot 1846. aug. 9-én, a Hollókő közelében lévő Zsúny-pusztán, ahol apja becsületes béresgazda volt. Fia azonban szófogadatlan, vásott gyereknek számított, ezért is akasztották rá a „sisa” nevet: így nevezik ma is Nógrád egyes részein a rossz gyereket. 15 évesen birkalopásért letartóztatták, vallatásakor a pandúr brutálisan elverte, amiért ő bosszút esküdött. 10 év után ismét lopási ügybe keveredett, ezért 1 évet kapott, de megszökött. A bujdosásban társakra lelt, akikkel lopásokból tartották el magukat. Főként Nógrád, Gömör-Kishont és Heves-megye területén ténykedtek.

Egy mulatozás során Sisa véletlenül összeakadt egykori kínzójával, akit kegyetlenül meggyilkolt. Vérdíjat tűztek ki rá, majd egy csárdai italozás során 1873-ban Egerbaktán elfogták és 20 év fegyházra ítélték, amit le is töltött. Börtönévei megváltoztatták Sisát, rendes ember lett belőle. Nógrádverőcén, majd Nagyorosziban dolgozott vadőrként. Nagyon értette a dolgát, ezért mindenki tisztelte. 1901-ben megházasodott, nevére íratta törvénytelen fiát, Nándort. Bernecebarátiban telepedett le és Szokoly Alajost szolgálta vadőrként. Azonban nem sokáig élvezhette a becsületes élet nyugalmát, 1910. november 15-én gyomorfekély vitte el. Sírja ma is látható Bernecebaráti temetőjében.

Sisa Pista tehát a Börzsönyben sohasem betyárkodott, az erről szóló legendák alaptalanok. Életéről érdekes és tényszerű könyv is született Puskás Péter és Végh József helytörténészek tollából.

Címkék: Börzsöny Oszlai-árok Sisa Pista Betyár