Fél 8. Szemezek vele, miközben haladok feltartóztathatatlanul felé. Ő rám mered mind a 2,2 km-es relatív magasságával. Orcáját már fehéresre festette a Nap. "Őfelsége", Grosser-Bettelwurf a Karwendel 4. legmagasabb pontja a  2726 méterével. Habár 4., de csak 23 méternyi hátránya van az elsőtől.

Majd' késésben vagyok. Tipikus én.

Átverekszem magam két falun, és egy 32%-os! meredélyen át érem el a célállomást.

Parkoló 1100m-en. Tele. Sejthettem volna. Hisz az idő valami csodálatos, mindenki túrázik. Túl szépnek ígérkezik. Felkapom magamra a beülőt, hátamra a tayót, és már indulok is.

Vagy fanatikus vagyok, vagy csak úgy önsanyargatom magam. A táska tartalma jelentős, felére nem is lenne szükség. Hágóvas, 3kilónyi! fényképezőfelszerelés, téli kabát. Ezeket mind ki lehetne szórni. De lehet, a felső részen sok lesz a hó. A telóval nem tudok rendes képeket készteni. Na és ha hideg szeles idő vár fent? Így maradnak a cuccok.

Eltéveszthetetlen út vezet az Absamer-Klettersteig beszállásához. Egész fincsi a steig, 3-4 hónapos csak, így sokan még nem taposták (relatíve).

Pár mérőszám: 1300 kletterméter. Egy db pár méteres C-s rész, a többi mind A/B, B. 600m szintkülönbség, 1000 karabinerakasztás. Tehát nem a rövid fajtából való. Sunyi hosszan traverzál nyugati irányba, majd második része meredeken emelkedik.  

Hőség van a déli falon. November közepén kénytelen vagyok pólóban mászni egy magashegységben. Semmi szellő, és egyéb zavaró hatás. 2,5-3 óra a szintidő, az előbbit pont teljesítem. Elárulom, ehhez azért kell slattyogni, és akasztgatni.

Valahol 1700 m-es magasságban aztán véget is ér, innen gyalogút vezet fel a Bettelwurf-hüttéhez.

Nos a gyalogút első része veszélyes. Méghozzá zuhanás ügyileg. Tekintgetek is szorgosan alám, vajon a parkolóig robognék lefele?   

A második fele már törpefenyvesben kanyarog fel a hüttéhez. 12 előtt felérek 2077 m-re, majd pihenek, eszek és fotózok. Nos máris indulás tovább, mert rohan az idő. Vár még 650 m rám.

Eredetileg a Bettelwurf-Klettersteigen(D, 2-) terveztem a felmenetelt. Aztán egy nagy pálfordulással letettem róla. Elég lesz most az Eisengattergrat is.

Ő is KS, méghozzá A/B-s. Csinos ösvény vezet felfele az alhavasi gyepen, majd meredekebbé válik az út, és előbukkannak a régi hófoltok is.

Sok a turista, jönnek-mennek, kutyák is előfordulnak túratársként. Na igen, 4 kerék hajtás és alacsony tömegközéppont...Könnyű nekik.  

Kitett, ugyancsak zuhanásveszélyes részeken vezet az út felfele. Megcsúszásnak helye nincs. Figyelmemet megint a völgyfenék fürkészése köti le pihenések közepette. Sziklásodik az oldal, és megjelenik a drótkötél is. Nem mai darab, a kezektől kifényesedett, a rögzítési pontjai toldozva-foltozva.. A KS szettet nem használom. Senki sem használja – mint később látom. Talán 300 m szintet is áthidal. Háromnegyed 2 előtt fel is érek a steig végéhez. Szupi, még 30m, és a csúcson is vagyok. Egy vékony(fél-1 m) gerinc vezet a csúcsig, néhol havas és eszméletlenül csúszós mert már ezren kitaposták. Sejhajom alatt -attől főggetlenül, hogy észak vagy dél fele tartom-, megint csak egy kilométeres meredek oldalak tátonganak. Kapaszkodok is minden kézzel, amim csak van. Eközben megint figyelek lefele, mintha egy szemre ható gravitációs csoda lenne ott, ami hívogat...

Nos fel is értem.

Jó páran vannak itt, van aki napozik. Felveszem a felsőt, elég a lezserkedésből. Szellőnek szinte nyoma sincs, de hűvös van. Elém tárul a csodálatos panoráma. A levegő rettentően tiszta. 

Az egész déli látóhatárt kitöltik a Hohe-Tauern 3000-res ormai, és a Stubai-Alpok.

Előteükben a gyönyörű Inntal. A többi részen a Karwendel különböző láncai osztoznak. Keletre még a Hochkönig tör a magasba, innen 120km-re. Ennek ellenére tisztán kivehető.

Északra néhol átlátni a gerincek felett, ott a Németországot beborító végtelennek tűnő ködmező terpeszkedik. A Zugspitze felső részére is rálátni. Innsbruck előttem hever.

De elég is a meséből, hisz sürget az idő, az emberek indulnak visszafele, hát én is így teszek. Kettő után nemsokkal nekilendülök. Kezdődik a versenyfutás. Versenyzek az innivalómmal, mivel már csak szűk egy liter van. És meccsben vagyok a Napocskával is, aki siet nyugati irányba. Napnyugta 5 előtt. Hm. Meleg a déli oldal, a steigen remekül lehet haladni, természetesen arccal sziklának ereszkedek, és most a kezeimet használom fékezőként. A lábak kapnak még majd eleget. Morog-morog, nagyon morog, már félek! Pont a Schlucht-ban vagyok, mikor felettem 5-6 m-re háromfejnyi méretű kőgörgetegek indulnak meg egymáson. Rotyognak, de csak pár métert csúsznak. Ijesztgetésnek kiváló, na én léptem innen...

A steiges részről viszonylag hamar le is jutok. De a következő meredek és kitett ösvényen már belassulok mint egy lajhár. Sokszor megint arrcal hegynek tolatok. Túrabotosok vágtatnak el mellettem többször is. Nos, tényleg jó lenne most nekem is egy pár.

Mellettem a törmelékmezőn zergék legelik a köveket. Bizony, a jó ég tudja, mit keveregnek ott lehajtott fejjel, ahol egy szál fű sincs 500 m-es körzetben.

Lassacskán leverekedem magam innen, és megnyugodok, most már nem eshetek nagyot. Nemám, és már csúszok is ki. Szerencsére a kezeim gyorsabbak mint a sejhajom, így nagy vigyorgás közepette állok fel.

Elkerülöm a Bettelwurf-hüttét. Szintben. Lebontom az utolsó flaska innivaló felét, így még marad 900m szintre 3 deci. Hát ennyi. Reményeimmel ellentétben a lefelé vezető "normálút" botrányos. Sok helyen megszégyenítően meredek, rengeteg a törpefenyő gyökér, és a kő. Nos ehhez képest a steig egész jó választás altervatívának.

Még lefele is akár. Nemsokára aztán eltűnik a Napocska a hegyek mögött, szaporán veszem a lépteket. Mégis egy túrabotos 10m alatt 20-at ver rám. Irigykedek. Lassan esteledik, elém tárul egy hatalmas törmelékmező, amolyan slír. Ennek aztán öröm lesz az alsó részében menni! Várakozásom beigazolódik. Egyet lépek lefele, kettőt csúszok. Egész jól robogok lefele, szegény bakancsot sajnálom csak. Látott már szebb napokat is alattam.

Éppen csak visszérek a parkolóhoz, már kellene is a fejlámpa. Ilyen is ritkán van, én időben lejutok.

Kiszáradtam mint a sivatag. Mintha nyár lett volna ma. Szerencsére a kocsiban van 1 fokos víz. Az jót tesz.

Érzem a térdeim. Kívűl-belül. Még felfele sikeresen összevertem őket a steigen. Erre a normálúton belül is kaptak terhelést, nemcsoda, hogy elfáradtak. Természetesen pólóban jöttem végig le, viszont itt a völgyben hideg van, hopp, máris öltözök. Bepattanok az autóba, és tova robogok az Autobahnon München felé. Közben már a következő vasárnapon agyalok. Hm. Watzmann?

Grosser-Bettelwurf, Karwendel, Tirol, Österreich, 2011.11.13

Címkék: Tirol Grosser-Bettelwurf Absamer-Klettersteig