Eredetileg eszem ágában sem volt felmászni a Schneeberg csúcsára, de miután az előző hétvégére tervezett Júliai-Alpok-beli ferrátázás  –tekintettel a sajnálatos meteorológia realitásokra, szóval hogy 2000 méteren ilyentájt már hó van- elmaradt; szerettem volna valamivel lezárni az idei bakancsos szezont.

Na erre tökéletesen alkalmasnak tűnt a Klosterwappen meghódítása, amire különösen motivált voltam, hiszen ha jól számolom előzőleg már 4x álltam a csúcson, de azon kívül, hogy gondosan kitapogattam a csúcskeresztet, más érzékszervvel megtapasztalható élményhez nem jutottam. Azt viszont változatosan! Hol a ködtől, hol a felhőtől, hol a szakadó esőtől nem láttam semmit.

A szombat hajnali indulást igazán barátságosnak éreztem, na ja csodákat tesz az ember szubjektív időérzékelésével, ha szert tesz egy macskára J Valamiért a mini-tigrisek fajta- jellemzőből mindig kimarad, hogy éjfél után ébredeznek, fél egykor kifejezetten virgoncak, és hajnali 3-kor már nehezen tarthatók vissza attól, hogy kalandparkként ismerjék fel az ágyunkat és kilógó testrészeinket. Ehhez képest 5-kor indulni bárhova, az élet ajándékai közé tartozik :))) Az út nélkülözött minden izgalmat, és még Zsolt sem ragaszkodott csökönyösen ahhoz, hogy 100 kilométerenként álljunk meg és mindenféle biológiai programokat teljesítsünk J, így aztán fél 10-kor már Losenheim falucska felvonójánál sorakoztunk, hogy 3 perc alatt abszolváljunk 400 méternyi szintet.

Néhány percnyi kaptatás után elértük a hóhatárt, aminek igazán örültem, mert minden évben örülök az első hónak, főleg ha közben süt a nap, ha nem fenyeget a kihűlés veszélye, és ha nem a Magyar Államvasutak szolgáltatásainak igénybevételekor köszönt rám, mert ebben az esetben még a káosz elméleti megközelítések sem segítenek a menetrend kiszámításában. No de most szikrázóan sütött a nap, nyoma sem volt vad zegernyének és a losenheimi lanovkát sem MÁV üzemeltette, így önfeledtem vidámkodhattam, egészen a Fadensteig eléréséig, ahol több drámai felfedezést tettem. Részint hogy a bakancsom vibram gumija erőteljes kopásnak indult és sokkal kevésbé tapad a havas köveken mint azt elvárhattam tőle eddig, részint meg hogy meglepő módon azért FadenSTEIG, mert sziklás. Nem kicsit! Nagyon. Nahát… J

Aztán felfedeztem a biztosító drótokat is, de nem használtam őket, részint mert jár egy sansz a hegynek és a hegyimentőknek is, részint mert akkor vettem észre amikor a végére értem már. Aztán felértünk egy majdnem csúcsra, ahonnan lehetett látni, hogy máshol még ősz van, és meg lehetett csodálni a hópelyhek sajátságos megfagyási szokásait, ahogy minden létező függőleges felületre vízszintesen fagynak rá.

Aztán kiértünk a platóra, ahol már sík terepen haladtunk mi is, és a szél is. Nagyon örültem, hogy az előző estét a nyári ruhatáram téliesítésével töltöttem, és a „sapka-sál-kesztyű”  szenthármasa is bekerült a hátizsákomba. Sőt! A  kamáslim is, de Ákos instrukcióit követve nem vettem fel, mert szerinte még nem lesz hó. Hát…. Pótolhatatlan veszteség nem érte a meteorológus társadalmat, hogy Ákosunk nem időjóslással, hanem túravezetéssel múlatja idejét. Az pedig mindenképpen nagy szerencse, hogy nem szemantikával foglakozik, legalábbis az én értelmezési keretemben 30 centi porhó, kimeríti a „VAN HÓ” kritérium rendszerét :)))

Aztán egyszer csak ott voltam a csúcson, ahol nem csak csúcskereszt, hanem mobil telefon átjátszó állomás, és egy barátságos hütte is áll. Ja és hegyek is voltak!! Körbe-körbe. Hmm…biztos hogy itt jártam már vagy négyszer?

Aztán már csak menni kellett lefelé. Nem a steigen, hanem egy másik úton, ami hosszabb, de kényelmesebb volt. Sajnos az utolsó levonót nem értük el, de az Edelweiss hüttét és annak remek forralt borát igen, így fáradtan, de vidáman ereszkedtünk alá a parkolóig, ahol Attila már forró teával várt bennünket, Ákos pedig hideg, ámde tudatmódosításra alkalmas hatású szerrel tett meg mindent a gyors felmelegítésünkért. Sikerrel. :))

És most kezdődhet a hótalpas szezon!

Címkék: Trekking