Mentek az ugratások, s az állandó élcelődés még jobban feldobta a hangulatot. Társaimból pedig dőlt a hülyeség. Volt, akinek mindenről ugyan az jutott az eszébe. Mert a patak mellett víziringyó énekelt, s a sziklákon paráznabillegető egyensúlyozott. A szikla pedig nem penészes, hanem péniszes volt…  No de kezdjük az elején!

A Brenta az észak-olaszországi Dolomitok képzeletbeli nyájából elkódorgott bárányka. Míg a többiek az Olasz – Osztrák - Szlovén határ-háromszög közelében egy falkában legelésznek, addig ő tőlük, vagy 60-80 km-re elszakadva anyját keresve keservesen béget.

Népszerűségét talán éppen ennek a különválásnak köszönheti. Ahogy hozzánk a Sexteni dolomitok, úgy az Észak-Olasz nagyvárosokhoz ő van legközelebb. 3.000 m feletti könnyen mászható csúcsai, közel vízszintes rétegződésű párkányai mindig is hívogatták a hegyek szerelmeseit. Itt épültek ki az első vasalt utak, és mind máig talán a legnépszerűbbek is maradtak.

Augusztus 03. via ferrata Bocchette Centrali

Hajnalban Petya kint volt. Süt a nap, a felhők a völgyeket ülik. Fél 8-kor általános ébresztőt tartunk. Én naplót írok, ők csomagolnak. Kitárgyalják, ki hogyan végzi a dolgát, és mit olvas hozzá. Mi ráérünk, csak fél napos utat terveztem mára.

09.30 Lassan elkészülünk. A házban a szobák egy árban vannak, lejjebb több ágyasak, azért kaptunk fent helyet, hogyaz osztrákoktól és olaszoktól külön szobánk legyen.

Most hosszabbnak tűnik az út a hágóig. Szép párkány vezet a hegy (Cima Brenta Bassa 2.809 méter) ball oldala alá. A csorbából kb. 40 métert ereszkedünk a havon, s jobbra egy párkányon indul a senterio a Cima Brenta alta 2.960 méter magas csúcs nyugati oldalában. 20 méteres létra, aztán párkányok Helyenként meghajolva tudunk csak menni kábel mentén. „ZergEdit” már a következő csorbában van.

10.35 Bocca di Campo Basso 2.877 m Itthon megnéztem az idegen szavak szótárában: a Campaline valójában templom mellé épített különálló harangtornyot jelent. A Bassó pedig a zenében kíséretet játszó állandóan szóló basszus szólam megnevezése.

10.40 tovább a túl oldali párkányon. Élvezetes szép út! Megint keskeny havon megyünk át a horhosban.. Beértük a tegnapi „vizigót" családot (a németeket). A lányok vigyorognak, mint a tejbe tök. Látszik rajtuk, hogy életükbe nem jártak még ilyen helyen, s most veszettül büszkék magukra. Csak úgy villognak a pasik előtt. Péter is megjött. Jött szembe egy másik olasz vezető is. Kantárszíjon vezetett egy pipás fiatalurat. Mintha lovat vezetett volna, csak a szemellenző, és a zabla hiányzott róla. (Hogy minek jön ide, aki szédül!?)

11.10. Bocca di Salfio Bassó Árnyékba várom be a többieket. Idén még nem találkoztunk itt magyarokkal, így bátran, mosolyogva üdvözlöm a szembejövőket. Például a fiatal lánynak ezzel kedveskedek: „ Be jó hegyes csecsed van!” Ő látja, hogy valami kedveset mondhattam, s visszanevet rám, boldogan nyugtázva a bókot. Edit meg majd meg szakad a nevetéstől mellettem.

Egyik csorbában volt egy feszület, s alatta persely. Nyitható 1/3-ig teli aprópénzzel. A házban azt mondták, hogy eddig magyar vendégük nem volt, így nekünk fél áron számolták a szállást. Igaz lehet, mert különben már üres lenne a doboz.

Most jön az út legszebb része. Jobbára szint utakon ballagunk minimális liftezéssel. A párkány, helyenként alá hajló meredély. Néhol 1,5 m széles is, máshol meg alig 50 centi és alattunk több száz méter.

Igen, aki akarja ezt a szakaszt 10-20 perc alatt átfuthatja, de mi azért utaztunk közel 1.300 km-t, hogy végig gyönyörködjünk. Fogy a film, telik a naplóm, és egy életre próbáljuk elraktározni a képet emlékezetünkbe.

12.15 A Torre di Brenta 2.980 m. csorbájába értem. Látszik már az Alimenta ház. Fejet kell hajtani, mert alacsony a plafon. Aztán széles hólejtőn csúszkálunk lefelé.

12.45 Elértük a házat. Petya már intézkedett. A szállásunk meg van. Lepihenünk, aztán falunk. Péter találmánya: A kukába talált egy üres üveget. Megtöltötte vízzel, és a klotyóba vonulva alváz-mosást végzett. Tama megemlíti, hogy ő tegnap a csap alá húzta, a végét, és úgy mosta meg.

- Ezt csináld utánunk Edit! Péter már csak a hahotára ér be.

Korán van még. Edittel elmegyek még járni egyet. (A többiek inkább lustálkodnak.) A házhoz két úton lehet lejönni. Ha holnap a másikon megyünk fel, kimarad egy szakasz a gerincből. Lefelé indulunk, aztán a sziklaletörést kerülve átvágunk. Még 300 méter moréna, aztán köves firn. Az eleje simább, de a felső 1/3-án nem szívesen jöttem volna lefelé jég felszerelés nélkül. Már látjuk a vaslétrát is! A szikla tövében leveszem az ingem.

Te jó ég, hiszen itt sziklamászás sincs is, létra-létra hátán. Talán 150 méter, aztán 5 méter párkány, és újabb létrák. Ezt kár lett volna kihagyni, szép délutáni program! Edit már előre húzott, én is indulok.

16.30 A hágóban vagyunk. Épp Franciák jönnek a Tucett házból. Öt óra volt idáig. Két méter fellépés, aztán alig másfél araszos vízszintes párkány. Ezt már szeretem! Helyenként karral kell magamat megtartani. Pár méter ereszkedés, és a csorbában vagyunk. 4-5 m hó. Könnyű mászás, kb. 80-100 m szint, és fent vagyunk a platón! Hó foltokat kerülgetünk, tereplépcsőkön ereszkedünk. A nagyobb havakat inkább kerülöm. Edit rámegy,… aztán … "Basszus!"… és eltűnik a letörés mögött.

- Mi van veled?! – Kiálltok utána.

- Semmi, csak seggre ültem, és vizes lett a gatyám!

A sziklán és a vízszintes havon körbemászva én is odaérek. Ahol meredekebbé válik, újabb kábelek. Létra is van, de nem komoly. Aztán már ott vagyunk a moréna tetején. Szeretném a havat elkerülni, ezért inkább a moréna gáton csúszkálok lefelé. Bevárom a csajt, mancsot rázunk. Ez szép volt!

17.30-ra érünk a házba. Az előtérbe, bakancs levétel közbe éppen jönnek Tamáék.

- "Az jutott eszembe, hátulról teszem be!"

- Szóval, az jutott eszembe, és Péterrel volt időnk a következő napokon gondolkozni. Sok szint, hosszú út, nem fogjuk bírni. Stb. stb. Talán rövidíteni lehetne, ha Cima Tosa után nem mennénk le, az Agosteni házhoz, hanem a 304-es számú úton átvágnánk a Vedretta di Camosci völgybe, és úgy mennénk a Brentei házhoz.

 Csak az a baj, hogy abban a csorbában repülnek a „mély hangú fehér vízimadarak”, vagyis: Basz- hattyúk, mert azon a havas kuloáron még felmennénk, de a túloldalon aligha tudnánk leereszkedni… Mindezt én is tudom, de ráérünk majd akkor rágódni rajta, ha látjuk, milyen erőben vagyunk (Pár nappal később valóban megláttuk: Nyugodtan mehettünk volna arra! Az szebb útnak látszik, és nem nehéz. Ahová a ”fehér vízi madarakat” gondoltuk, ott az út kábelen kikapaszkodik a közel függőleges sziklára.)

A szobában még jót dumálunk. Tama viszi a prímet. Erősáramú kisülésekről, és földelési problémákról mesél. Péterben,( aki szintén elektrongy-mérnök) és Editben, aki fizika tanárnő jó beszélgető partnerokra talál. Tama történetére már nem emlékszem, de Edit megjegyzi:

- De cikííí!

Aztán, mikor a lány kiment Tama nekünk elmondta mi a „deciki” (Egy tájfutó lánytól hallotta)

- Tudod mi a de ciki?

- Amikor – hiába sz…pod – nem jön a  g….. ki!

Még az ősszel a Paliékkal jöttünk a Cseh-vártól lefele Nógrádra és a Noémi majd hogy nem a belét is kihányta, mert valami epe görcse volt. Akkor mondta Tama, úgy, hogy ő ne halja

- Szegény Noémi! Már csak hányni jár belé a lélek!

Szóval megint víg a hangulat. Negyed 9 körül, lámpát oltunk.

Címkék: Dolomitok Brenta Vasalt-út