A Galbinárium egy kalandpark, ingyen. Majd egyszer kitalálják és szednek érte belépőt. A patak medrében kell a forrás felé haladni, az utat sziklafalba erősített láncok, létrák segítik vagy hátráltatják, kinek hogy. Aki még nem járt itt, de volt a Szlovák Paradicsomban, az kábé el tudja képzelni a Galbina-szorost.  De itt olyan meglepetések érik az embert, mint sehol! Egyszer csak eltűnik a lánc egy szikla tetején és ámulva veszed észre, hogy egy kisebb barlangban folytatódik az út. Onnan spirálban lefelé, mint a Jamie és a csodalámpa. 

Később láncon táncolós szakasz, aztán a zuhogó Eminenciás vízesés, ahonnan fotókat lehet küldeni például Tigernek. Aztán újabb mászás a víz mentén és egy hatalmas, átjárható barlang következik, lámpa fejre és indulás befelé. Csak győzd a csodálkozást! A kijárat előtt még egy mellékút az Eminenciás felé, ki lehet ülni a barlang ablakába, ahol folyton fúj a szél és tükörsimára mosta a víz a köveket.

EHP megjegyzi, hogy volt még itt egy szakasz, ahonnan annak idején egy nő sírva fordult vissza! Tényleg! De az a láncos rész, még feljebb! 

Hát akkor…feloda! Közben nézünk jobbra-balra, még oda is jó lenne lemenni, még abba a barlangba benézni, stb. Ki van számolva az időnk, vacsira haza akarunk érni, meg hát a vízzel és az energiával is takarékoskodni kell. Továbbá van köztünk egy józan ember, a Kőszakértő, aki nem enged kilengéseket. Rövid táplálkozás a kitörésnél, aztán megkezdjük menetelésünket vissza a fennsíkra.

A Galbina-szirt érintésével még emberi időben leértünk Glavojra. Egyből szerelmes lettem ebbe a rétbe. Jó, jó, tényleg romános és az erdőbe járnak az emberek nem hivatalos ügyeket intézni, meg minden…De van neki valami meghatározhatatlan sármja, amihez hozzátartoznak a sátrak, a tábortüzek, a Tereza Terasza, azaz a Fapuma, a patak fölé ácsolt kocsmapad, az, hogy valaki a fogát mossa a patakban, van, aki más testrészét, meg ugye, a naturfrigós sörhűtés…

Az a kis pálinka már csak elmélyítette a barátságot, amit Glavojjal kötöttem első látásra, ahogy végignyúltam a naplementében és hagytam, hogy megérintsen a nagy békesség.

 Szép nap volt. Hát még az alkony. Buzeráltuk a lenyugvó napocskát a fényképezőgéppel egy kicsit, utána „Néni Rétje” és hipp-hopp, már meg is érkeztünk a szálláshelyre. Kellemesen elfáradtunk, finom vacsi várt és a csapat másik fele: fülig érő hangulatban.

A Harmadik nap célja életem újabb nagy várakozása, a Szamos-bazár volt. Na, ez megint nem előzmény-nélküli. Néhány éve családostul akartam ott bevásárolni, Biharfüred felől támadva. Piros pötty jelzés vezetett az Istenek havasáról, de egy idő után a jelzések át lettek húzva és mindenütt az ösvényre dőlt (vagy döntött?) fenyőfák állták utunkat. A gyerek kezdte rosszul érezni magát. Később már jelzés sem volt - a gyerek halkan nyafogott. Egy idő után fogalmam sem volt, hogy jöttem én ide? A fiam kiskorától megszokta, hogy anya onnantól élvezi a kirándulást, ha van egy jó kis eltévedés, de most valahogy nem voltunk humorunknál. Kezdett rajtam is elhatalmasodni a kétségbeesés.

Sűrű fenyőerdőben bolyongtunk és világunkat sem tudtuk. Szép volt amúgy, mindenütt hatalmas páfrányok és vastag mohaszőnyeg, de a legeslegszebb a tájolóm volt, amikor előhalásztam! Nem egyszer tette már meg nekem azt a szívességet, hogy hazavezetett, de itt nagyon hálás voltam érte. Azóta még a wc-re is magammal viszem.

Most a Varasó-rét felől indultunk bazározni, meg is érkeztünk annak rendje-módja szerint, de némi népmesei fordulat után: egy-két próbát ki kellett állnunk, nehogy elfelejtsük, hol is vagyunk! 

Először egy málnabokor állta utunkat, a málnaszemek könyörögve néztek ránk: egyél meg! egyél meg! Még szerencse, hogy velünk volt a hős Málnavadász! Halált megvető bátorsággal nekilátott! Mi pedig segítettünk.

A málnabokor hálálkodva suttogta: - Mire hazafelé jöttök, újabb málnaszemeket érlelek nektek…(aztán kicsit agresszívabban: ) – Kis éhenkórászok! 

Döbbenetes volt… 

A málnás eset után sokáig nem tértünk magunkhoz…mígnem a Varasó háznál összetalálkoztunk egy kis fekete emberrel. A kis fekete ember a pádisi pásztorok kalapját viselte, de ez csak álruha lehetett. Széles kézmozdulatokkal (csiribú-csiribá), valami érthetetlen halandzsába kezdett, már majdnem kutyá-majommá varázsolt bennünket, de -szerencsére - velünk volt a hős Mókamiki, aki szintén érti a halandzsát. Először lyukat beszélt a kis fekete ember hasába, aztán – fusson, ki merre lát!

Szerencsésen megmenekültünk. Hhhhh…

Mentünk, mendegéltünk (árkon-bokron át), egyszer csak megpillantottunk egy csapat táltos paripát. Merthogy éppen arra az útra ette őket a fene, amin mi a bazárba igyekeztünk.

Nem látszottak amúgy táltos paripának, én egyszerűen csak lónak néztem őket, de ahogy közeledtünk, napnál világosabb lett, hogy valami nagyszabású haditervet forralnak ellenünk.

Mindannyian abban a hitben voltunk, hogy közeledtünkre szétszóródnak a jól nevelt pacikák és hagynak bennünket továbbmenni az úton. Erre ők, nemhogy szétszéledtek volna, még jobban összeálltak. (Mint a leveles gané.) Hőseink (Név szerint a hősöket! Jól van! Akkor…) Kőszakértő, Mindenthoztam és Málnavadász személyesen indultak tárgyalásra a táltosok vezéréhez, a Nagy Fehér Lóhoz, aki kegyeskedett keresztben állni az úton. Azonban sorra lepattantak róla, mert a Ló nem jött zavarba, hanem szembe fordult a legényekkel és csúnyán nézett. Közben mi, nőnemű személyek, már hátrébb húzódtunk, nem annyira az ártatlanságunkat, mint inkább a testi épségünket védelmezendő.

És ekkor…Kőszakértő érces hangját hallottuk: - Hátrasunyta a fülét! – Nézzétek, hátrasunyta a fülét! Meneküljüüüüünk!

Hát így történt. Okosabbnak láttuk kikerülni a Táltosok gyülekezetét. Mögöttük, egy útkereszteződés fáinak árnyékában már várt ránk a piactér…. 

(Jajj, bocsánat, annyira rákattantam a mesélésre és még csak most érkeztünk a Szamos- bazárhoz!)

Ó, hát a Szamos-bazár felülmúlta legszebb elképzeléseimet is! Alighogy felmásztam az első lánccal biztosított falon és átkukkantottam a sziklán túlra, kikerekedett a szemem a gyönyörűségtől: az Aragyásza barlang hatalmas bejárata feketéllett előttem. Nem is mondtam senkinek, csak annyit, hogy itt meglepetés vár ránk.  Remélem, a többiek is jól meglepődtek!

A barlangban vezetett tovább az út, patakon, sziklákon át, itt-ott létra, lánc a kapaszkodáshoz, mindezt a fejlámpák fényénél. Egy-két helyen „kilyukadt a mennyezet”, ott egy kis napfény is segített a tájékozódásban. Szép belépő volt a bazárba! Még odakinn láttuk, hogy gyűlnek a felhők, a barlangban már hallottuk a sziklákról visszaverődő mennydörgést. Különös hangulata volt, mintha a barlang akarna felrobbanni!

A következő vásárfia a Meleg-Szamos szurdoka fölött nyíló igen látványos kilátó, amit nem adtak ingyen, felfelé ég a zsír, ég a zsír, lefelé fáj a térd, fáj a térd.

Itt meg kell jegyeznem, hogy Nemadomfel Judit(h) miről kapta az előnevét. Már az első kirándulásnál meglötyögősödött a térde kalácsa, legnagyobb ámulatunkra mégis bevállalta és szépen végigcsinálta a bazár körutat is. Aki ereszkedett már le a Meleg-Szamos völgyébe a hírhedt kőgörgetegeken, az sejtheti, hogy befáslizott térddel ez milyen fájdalmas lehet.

Odalenn strand a Szamosban, aztán újabb barlangok megtekintése és rengeteg gyönyörű, érett, nagy szemű málna, mindenütt!  Időközben az eső is eleredt, hogy ebből se maradjunk ki. Hazafelé – közkívánatra J – újra az Aragyásza zárta a kört, most a másik irányból, a rutinnak köszönhetően félannyi idő alatt. Az eső elállt, de a párás levegő homályosan kavargott a bejárat előtt, egészen más képet mutatva a „felső világból”, mint idejövet.

Nagy megelégedéssel sétáltunk vissza a táborba.

Folytatása következik

Címkék: Galbina Szamos-bazár