Közeli túrahelyet választottunk mára és nem csak azért, mert a héten a negyedik napi túránkra indultunk, hanem mert szerettük volna megmutatni, hogy a közelben is vannak szép, kirándulásra érdemes helyek. Így esett választásunk Biatorbágyra és a Budai-hegyek déli peremére.
A parkolás nehézségei után első célállomás a
Viadukt, mi más. Matuska Szilveszter 1931-es esetéről gondolom nem kell sokat mondanom, a történettel nagyjából mindenki tisztában van. A táj az évtizedek alatt nem sokat változott ellentétben a városképpel.
Az ipari fejlődés és ezzel párhuzamosan a környék beépítése szinte kézzelfoghatóan megnőtt. Sokat így nem is időzünk, irány a természet.
A Szily kápolna az erdő csendjében meghúzódva elrejtőzik, szinte elmegy mellette az ember, ha nem keresi.
Ám a Kő-hegy csúcsa és páratlan kilátása, melyhez a piros jelzés vezet, összetéveszthetetlen, főleg emelkedője révén.
Aki egyszer már ott felkapaszkodott, újra arrajárva már ismerősként liheg felfelé menet. A sziklaperem tövében megbúvó
esetleges kaptárkövekről senki nem tud biztosat mondani, így nem is időzünk, megyünk egyenest a
Három-sziklához.
Itt mindenki eldobja, ami a kezében van, s kinek a fényképező az első, amit magához ragad, kinek a vizes palack vagy a szendvics...
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google
