1918. szeptemberében már negyedik éve tartott az első Világháború. A frontokon milliók pusztultak el, vagy kerültek haza megnyomorodva. Az ország teljesen kivérzett, általánossá lett a nyersanyag hiány. Mindent hamisítottak. Az árak az egekbe szöktek.

Senki sem tudja már hogyan kezdődött. Talán egy fiatal cselédlány zokogta el bánatát barátnője vállán az Akadémia előtti téren. Többen megálltak.... Egy kofa jajveszékelve eltűnt urát kereste… Percek alatt több tíz fős kiáltozó tömeg verődött össze, mely egyre csak nőtt.. Majd határozatlan céllal a Lánc-hídon át megindultak Budára.

Még felében sem voltak a hídnak, mikor a túlsó parton egy csendőr pisztolyával figyelmeztető lövést adott le. A zajongó emberek tán meg sem hallották a pukkanást, ám az első sorban egy fiatal fiú a melléhez kapva összeroskadt. Társai értetlenül bámultak rá, majd visszatámogatva a szobor melletti gyepre fektették és orvosért küldtek. De mire a doktor kiért, a fiú már halott volt.  (Budapest, Magyarszéki Béla a Bp. V. kerületi szövetség elnöke)

Évtizedekkel később Veres Péter a „Balogh család” című életrajzi ihletésű triológiájában már, mint a „Lánc-hídi csata” címmel írja le az eseményeket. Ő azonban ebben az időben, Balmazújvárosban élt, s legfeljebb a korabeli sajtóból értesülhetett az eseményekről. Ennyi költői túlzás talán megbocsátható még az egyébként kitűnő tollú írótól. (Budapest, Bojsza József a Fővárosi Mértékutáni Szabóság túrista szakosztály vezetője)

A fiatal zsidó fiú a Munkás Turista Egyesület tagja volt. Társai az ő emlékére foglaltak forrást a Börzsönyben, a Kismaros melletti Morgó és Kóspallag közötti völgyben, a sárga sávjelzés mentén. Aztán az évek multával lassan feledésbe merült Riezner Sándor története. (Bp. Magyarszéki Béla)

-------------------------             ------------------------              -----------------------

A Pilis-nyereg kemény harcok színhelye volt 1945. január 7-9. táján. Az Esztergomból kibontakozó német támadás Két-Bükkfa–nyereg – Pilisszentkereszt – Pomáz – Óbuda irányában akarta áttörni a Budai-vár körül létesített ostromgyűrűt, hogy kiszabadítsa az itt körülzárt 79.000 főnyi német és magyar katonaságot és ezek haditechnikáját. A 711. német hadosztály nehéz küzdelem árán tudott átjutni a Pilis-hegységen. Az orosz főerők megérkezése előtt tizenhat fiatal ukrán katona védte a nyerget. Az ő elszórt sírjaikból kihantolt földi maradványokat helyezték egy közös nyughelyre a 10. évforduló alkalmából. (Esztergom, Dobay Pál a Pilisi Parkerdő erdőfelügyelője)

-------------------------              ------------------------               ------------------------

A Pilisszentkereszt – Kétbükkfa-nyereg – Esztergom közötti úton találjuk a Szalma-hidat. A híd közelében lévő útkanyarba 1947 tavaszán a környékbeli falvak ellenállói tizennégy orosz tisztet, és közel húsz harci járművet tőrbecsaltak ésfelrobbantottak. Ezt követően évekig tartó, hosszas nyomozás kezdődött, de soha nem tudódott ki, hogy kik is voltak a tettesek. Végül a gyanú a dorogi szénbányászokra terelődött, mert ők tudtak legkönnyebben robbantó anyaghoz jutni. Az ötvenes évek közepén aztán, - a pártbizottság nyomására – a Pilis-nyergi emlékmű megépítésével igyekeztek igazolni az új rendhez való elkötelezettségüket. Az ötvenes évek közepéig tábla őrizte a tisztek emlékét, aztán az is eltűnt. (Pilisszentkereszt, Majnics József)

-------------------------               -----------------------              ------------------------

Az új emlékműnél minden év november 7-én nagyszabású, koszorúzással egybekötött ünnepséget szerveztek. A Természetbarát szakosztályoknak és KISZ tagoknak minél nagyobb létszámmal kellett itt megjelenniük. Felírták honnan, hányan jöttek, s a szövetségekben számon kérték, ha valahonnan kevesen jöttek. (Pick József, Dorogi Alpin Club)

-------------------------              ------------------------               ------------------------

Az ötvenes évek elején az egyházi rendeket feloszlatták. Az apácákat és szerzeteseket szélnek eresztették. Végül a Szolidaritás Kisipari Szövetkezetben igyekeztek megélhetést találni maguknak. Érthető, hogy az ő turista szakosztályuk nem akart november hetedikén együtt ünnepelni a megszállók talpnyalóival. Végül az ötödik kerületi szövetséggel egyetértésben azt találták ki, hogy október elejére emléktúrát szerveznek a Riezner forráshoz. A szűk völgyben alkalmanként több ezren gyűltek össze, ahol a különböző rendek papjai együtt celebrálták a szabadtéri misét.

A kirándulás fő értelme azonban az volt, hogy így már joggal mondhatták, ők már voltak októberben egy emléktúrán, azért nem mentek el Pilis-nyeregbe. Aztán ki-ki eldönthette magában, hogy most egy turista mártírra, az első Világháborúra, vagy netán az Őszirózsás forradalomra emlékeztek ott a forrásnál. (Budapest, Bujovszky Lajos, az OTP Turista szakosztályának túravezetője)

 Végezetül azt is el kell mondanom, hogy a Pilis-nyergi emlékmű állítását Pilisszentkereszten, igen rossznéven vették. Tőlük ugyan is senki sem kérdezte meg, vajon akarnak-e a határukba ilyen építményt? A faluban, 1945. januárjában 4.000 orosz katona volt beszállásolva három hétig. A helység plébánosa naponta feljegyezte az eseményeket. Ebből megtudható, hogy a megszállók a 12 és 70 év közötti lányokat, asszonyokat rendszeresen megbecstelenítették. Egy nyolcvan év feletti néni (a nevét nem írtam fel, de nem is írnám ide) sírva mondta nekem: „Ott a nyeregben, azok a szerencsétlen gyerekek nem tehetnek róla, hogy ide kellett nekik jönniük. A tömegsírt senki sem bántotta, de az emlékművet talapzatig rombolta a népharag.”

A németek földi maradványait a gengszterváltás után hazaszállították Németországba. (Esztergom, Dobay Pál)

A lerombolt emlékműből az összetört kődomborművet a kerületvezető erdész Dobogókőre, a Turista Múzeumhoz szállítatta. Pedig inkább Diósdon szoborparkban volna a helye. Pofával leborítva, összetörve most is ott hever az avarban. (Pilisszentkereszt, Szmetana István)

Címkék: Riezner-forrás Pilis-nyereg