Sancika kitalálta, megszervezte, ezért hálából dokumentálom. Mert van mire emlékezni erről a szeptemberi nyári napról. A szervezés legnehezebb része az volt, hogy hányan esznek majd  halászlevet és hányan sztrapacskát.  A többi már csak ujjgyakorlat volt Sándornak. Nagyon klassz kenukat hoztak nekünk Csatára, és pillanatok alatt megvolt a csapatok kenufoglalása. Kicsit aggódtunk az alacsony vízállás miatt, ennek a szervezését még gyakorolnod kell Sándor. A kevés víz kicsit elbizakodottá tett bennünket, de a Garam hamar megtanította nekünk, hogy: azért a víz az úr...  Az indulás kellemes csordogálásnak indult, azt kellett nézni hogy hol mélyebb a víz 15 centiméternél. Egyszer csak a 15 centis víz úgy beindult, hogy csak Kendős ügyességének köszönhettük hogy ki tudtunk jönni a sodrásból. Le is parkoltunk kicsit, hogy az utánunk jövő kenukat figyelmeztessük. Kórusban kiabáltuk: Húzzad! Balra! 

Néztek is nagy szemekkel, hogy mi bajunk van, míg az első kenu bele nem szaladt a sodrásba, a második meg a mellette lévő kidőlt fa lombkoronájába. A többiek már profin beparkoltak mellénk, és miután rendeztük a sorainkat továbbcsorogtunk a ragyogó napsütésben. Gyönyörködtünk a hosszú löszfalban, a békés víztükörben, a madarak énekében, mindaddig míg fura zúgás meg nem ütötte a fülünket.  Sejtettük: Lesz itt móka, kacagás, úgy zúgott a víz.   A széles folyómeder szinte száraz, csak egy vékony csíkban volt víz, annak is közepén egynéhány kidőlt fa zöldellett. Ez zúgott, morajlott. Hála Kendősnek, sikerült megfeneklenünk a jobb oldalon elkerülve a sodrást. Ne gondolja senki hogy béna alakok vagyunk, azért nem mertünk belecsapni a közepébe, kormányosunk helyismerete miatt tettünk így. Az utánunk jövő két kenu nem volt ilyen szerencsés és előrelátó. Mindkettő beakadt a fa ágaiba, mire odanéztem az egyik már felborult, és vitte-vitte a víz az evezőt, hordót, mentőmellényeket, embereket...  Mire sikerült kivadászni ezt a kenut, a másik is kiszabadította magát a gallyak közül, és és és és: szintén felborult az erős sodrásban. Nagyon aggódtam, mert a legjobb barátnőm maradt csak a gallyak között, egyik kezével a faágba, másik kezével az evezőjébe kapaszkodva...  Megállt bennem az ütő, komolyan.

Némi ügyeskedés után Kendős elkapta a kinyújtott evezője végét, és kellő nézőközönség előtt mint egy sellő átúszott a sodráson. Kicsit pörgött, a frizurája is tönkrement, de kint volt a vízből. Ezek után már senki nem futott be a sodrásba, inkább cipelték a kenut a pirinyó vízben. Ott, ahol azért még mindig a víz az úr.  Ennyi izgalom után jól esett az egyre szebb és nyugalmas szakaszon lecsorogni, meglovagolni a kisebb sodrásokat, gyönyörködni a fákban, víztükörben, virágokban. A folyó egyik szakaszát Promenádnak nevezik, másik szakaszát Moszkva térnek.  :-) Megálltunk egy-két szép helyen nézelődni, a Szerelem szigeten volt aki ebédelt kicsit.  Átmentünk hidak alatt, meredek partszakasz mellett eveztünk, és olykor kiszélesedett a meder. Nagyon változatos a folyó e szakasza.  Aztán volt még egy zúgó, aminek nagyobb volt szerencsére a hangja mint az ereje. Azért vigyázni kellett, mert a nagyobb kövek kiálltak a vízből, és a kenuk épségét veszélyeztették. Ennek ellenére ezt az átkelést mindenki nagyon élvezte és kisebb koppanásokkal megúszta.  Hamar elértük a Garamkövesd után lávő vasúti hidat, amin pár hete átsétáltunk a Burda túrán.  Innen sétahajókázás volt a torkolatig, ami innen olyan békés és mesés látványt nyújtott. Néhány horgász igyekezett ostorcsattogtatáshoz hasonló technikával halat fogni. Rózsa Sándor jutott eszembe róluk... :-)   Az Esztergom melletti hegyek majd a Bazilika látványa mindannyiunkat lenyűgözött. A látványt fokozta egy nagy személyszállító hajó a DNIPRO elhaladása előttünk. Jó kis hullámokat csinált.... Miután kikanyarodtunk a Duna vizére, meg kellett szoknunk a méretbeli különbséget: a nagy víztükröt és a távoli túlsó partot. A torkolatnál a vadkacsák gyülekeztek, ennyi vadkacsát egy helyen még életemben nem láttam. A vízen mindenütt ott ringatóztak, a zátonyokon ott ültek mint az öregasszonyok a templom mellett gyerekkoromban. Amikor közelebb értünk hozzájuk, tömegesen felrepültek, szinte forrt a víz és a levegő...  Szépen csorogtunk lefelé, bár a tenyerem már érezte az evezőt. A parton nagyon sokan élvezték a nyár utolsó fuvallatát, napoztak, horgásztak, csónakáztak, és néhányan integettek Nekünk. Az egyik csónakban egy kisebb termetű hófehér kutyus oly büszkén állt a csónak orrában, mintha Ő lenne a kapitány. Persze lehet hogy Ő volt....   Elértük majd elhagytuk a Burda hegy tekintélyt parancsoló szikláit, és végre megérkeztünk Kovácspatakra. Jól kihúztuk a kenukat a partra, és felmentünk a nemrég újranyílt "Kék hal" vendéglőbe végre ebédelni kicsit. Az nem számított hogy már öt óra volt, mert a szemünk is kopogott már, és ebédre vágytunk. Halászlevet és juhtúrós sztrapacskát ettünk, ami nagyon finom volt. Akkor is ezt mondanám hogyha nem kettem volna éhes.... Mindenkinek ajánlom ezt a helyet, hangulatos teraszával és szép panorámájával. 

Mikor visszamentünk a kenukhoz, jó kis meglepetésben volt részünk. Az összes kenut átrendezte a Beethoven nevű nagy hajó keltette óriáshullám.  Mindezt Kendős mesélte, aki lent maradt vigyázni a kenukra. Szóval jött a hullám, felemelte az összes teljesen partra húzott kenut, aztán letette. Szerencsére csak egy maradt vízen, a többi a partra feneklett vissza. Azt az egyet kellett kihalásznia, még jó hogy Ági közben megérkezett és segített Neki. Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna ha mindegyik kenu a vízben marad, és elsodorja az ár.  Így mondhatom, a Duna is megtanította nekünk: itt is a víz az úr....

Kovácspatakról a lenyugvó Nap fényében csorogtunk le Szobig, ahol rövid búcsúzkodás után mindenki hazafelé vagy másfelé vette az irányt. Jól elfáradtunk, és a ma reggeli ébredés utáni állapotomat nem részletezném. Remélem a többieknek nem kellett két óra, hogy sajgó tagjaik felett átvegyék az uralmat. Köszönjük Sanyi a túrát és a szép napot.... 

Címkék: Garam Duna Kenu