Bujkálós, esős napnak néztünk elébe, de nem ijedtünk meg. 6-an, a legelszántabbak nekivágtunk. Érdekes, hogy számomra még mindenki új volt, nem túráztunk együtt, Csak Imrével találkoztam e túrajelzések festésekor. Viszont, már mindenkivel összeismerkedhettem levelezések, telefonok által. Így még sem volt teljesen ismeretlen a csapat.

Hamar oldódott a hangulat, jó kedvvel indultunk neki az útnak.

Pápalátó sziklaereszhez nyílt szálerdőben, egy nyiladékban mentünk fel. Ilyenkor magasabb az aljnövényzet is, de mi ki-ki kerülgettük, ahogyan tudtuk.

A kilátás, homályba veszett, de mi még sem bánkódtunk.

Aliz háza felé folytattuk az utunkat, továbbra is a nyiladékban, míg nem ki kellett lépni belőle, mert utunkat állta a vizes sűrű felnövés.

Aztán addig kerülgettem a vizes aljnövényzetet, míg véletlenül tovább mentem, mint kellett volna. Jól van, na! Eltévesztettem.

Vissza kellett hát kanyarodnom. El kezdett szemerkélni is, aztán hiába volt az eső köpeny, a vizes aljnövényzet alulról eláztatott minket még is. Szó, szó, a hangulat nem esett, a csapat töretlenül követet. Ugyan is azt találtam mondani, hogy ismerem a területet és kis varga betű, de vissza kiérünk az útra. A csapat pedig elhitte. De, hát így is van! Zsuzsa / Livak / nagyon ügyesen átvette a vezetést, amikor tétováztam, hogyan menjünk tovább, hogy még se ázzunk fel jobban. Tudtam, hol az út, de az a 20 méterben már nem volt, hova kerüljem ki a felnövést.

Száraz időben ugyan is nem lett volna semmi gond.

Kiértünk az útra, oda ahova kellett és az eső is elállt, bujkálni kezdett a nap is.

Végül is szépre és emlékezetesre sikerült ez a kis varga betű. Szép volt a bükkös!

Ezért jó, ha az ember jól ismeri a tájat!

Jó kedvvel értünk be Alizházára. Ez egy kis vadászház. Nem lakják már.

Morzsálgattunk és folytattuk is tovább az utunkat Porva-Csesznek vasútállomásra, ahol már várt minket jó kis házi vörösbor!

De, elébb jó darabot gyalogoltunk az Alizháza környéki bükkösben, mire egy grandiózus völgyben leereszkedhettünk a Hódoséri patakhoz. Utána pedig a sárga sáv jelzésen tovább haladva, az elhagyatott legelőn küzdöttük át magunkat Anno legeltetés folyt itt, nem is oly rég. Most ember nagyságú a dudva felnövés, nincs mire festeni a jelzéseket. Kezdtünk felszáradni. Porva-Csesznekre már felszáradtan értünk be.

Vera meg is rohamozta a hintát. Vörösbor, Livak sör, beszélgetés, ránéztem, az áprilisi koszorúzásunkra, röviden beszélgettem a házigazdánkkal, aki épp el volt foglalva az éjszakai túrázás előkészületeivel, de szánt kis időt ránk is. Jó lenne, ha minél többen nem csak felfedeznék ezt az erdei vasútállomást, hanem többször is visszajárnának!

Pihenő után, a Cuha patak mentén folytattuk utunkat Vinye felé.

Most kevesebb volt a víz a patakban így nem volt nehéz az átkelés. Zsuzsa és Vera nem is járt még a Cuha völgyben, ha jól emlékszem. Szép volt a völgy, frissen rendbe tették a murvás utat. Patak átkeléskor természetesen, a hölgyeknek segítettünk.

Hű kísérőink voltak Attila kutyái. Egy tacskó, Füli névvel és egy vizsla, Vanda névvel. Igazi túrás kutyuk voltak!

Utunkat, a Kőpince forrásnál végeztünk. Illetve, a tőle nem messze levő pihenő padoknál.

Itt meg kellett tapasztalni, hogy Vanda, a vizsla nem szereti, ha fotózzák.

Vinyén búcsúzás, elköszönés, majd ment mindenki haza, szép élményekkel gazdagodva!

Képeim picasa-n találhatjátok meg.

Címkék: Cuha Alizháza Porva-Csesznek