"Élj meg minden évszakot, amint elmúlik körülötted, lélegezd be a levegőt, idd ki italodat, ízleld a gyümölcsöt és add át magad mindezek élvezetének."

            Henry David Thoreau

Hétvégén újra folytattuk a túrázást, a hírhedt társasággal . Ezúttal a Mátraszentistván és Kékestető közötti utat jártuk végig. Az alapító tagok közül azonban az időjárás felelős Györgyi és a divatdiktátor Lali most sajnos nem tudott velünk tartani, helyettük azonban új tagok csatlakoztak a csapathoz. Györgyi a napokban még hezitált… érdekes módon ez idő alatt a különféle időjós oldalak is naponta változtatták az előrejelzést esős és napos idő között . Biztos ami biztos alapon, mégis inkább a vízálló ruhát vettem fel reggel.

Az oda vezető úton még erősen lógott az eső lába, de ahogy haladtunk fel a Kékesre szinte egyik pillanatról a másikra eltűntek alattunk a felhők. Ahogy mondják: „Minden felhő mögött süt a nap”. És valóban... fent sütött a nap! Így végül sem fürdőruhára, sem kompra nem volt most szükségünk . Mátraházán már a teljes csapat összegyűlt és heten, mint a gonoszok (Andi, Beatrix, Judit, Szabina, Jani, Józsi és én) nekivágtunk az útnak. Persze jött velünk még Maya és Inka is, akikre a buszmegállóban egy idősebb néni meg is jegyezte hangosan, hogy „itt van két gyönyörűség”. Jani persze kapott az alkalmon és megköszönte a dicséretet . A néni még egy kicsit próbált szabadkozni, de hát ebből már nem tudott jól kijönni . Egy másik érdekes jelenet volt amikor egy újabb néni rohant le az ott álló buszról, és felmarkolt két jókora husángot, mondva „majdnem itt hagytam a csütörtöki botjaimat”. Igazából nem tudtuk mire vélni, de abban a helyzetben elég volt nekünk hogy ismét vigyorogjunk egy jót. A várakozással eltöltött fél óra alatt persze folyamatosan jó volt a hangulat és az íze végett megkóstoltunk egy kis mézes bodzás gyógynövénykivonatot is. Sokkal később már amúgy sem lett volna erre alkalmunk mivel elkövettük azt a hibát hogy autóval jöttünk…

Hamar összekovácsolódott a társaság az új tagokkal, és a buszozás után a szép időben nagyon jó iramban haladtunk az úton. Közben volt minden érdekesség, a mókustól kezdve, a kökényen át a júdáspénzig (na ebben nem vagyok teljesen biztos). Galyatetőn a Péter-hegyese kilátóról nagyon szép kilátás tárult elénk, mivel alattunk a táj teljesen felhő alatt volt, csak egy-egy hegycsúcs látszott ki a messzeségben. A távoli horizonton még az Alacsony Tátra havas csúcsait is látni véltük. Szabina táskájából egy buborékfújó is előkerült, amivel sikerült még egy időre lefoglalnunk magunkat .

Érdekes volt számomra hogy a kéktúrás pecsétet itt egy elég elit szállodában, a Hotel Galyatetőben kellett elkérni. Mondjuk mi még elég kulturáltan néztünk ki, de el tudom képzelni amikor nyakig saras túrázók állítanak be a szmokingos, nyakkendős vendégek és alkalmazottak közé. Mindenesetre dicséretes, hogy így állnak hozzá ehhez az egészhez, mivel jellemzően nem a kéktúrázókra van optimalizálva a szálloda profilja .

Útitervünkön kissé változtatva a Csór-réti-víztároló felé vettük az irányt. Igaz, nem pont erre halad a kék, de szerintem ennek az egész mozgalomnak nem az a lényege, hogy minden méteren pont a kék útvonalán haladjunk. Remélem az ilyen hozzászólásokkal nem követek el eretnekséget, de szerintem valóban az a legfontosabb hogy út közben az ember minél több érdekességet nézzen meg, miközben végigjárja az egész országot. Nem mintha ezzel a kis változtatással kevesebbet gyalogoltunk volna, de ismerek olyanokat, akik számára egy ilyen változtatás kisebb szentségtöréssel ér fel… Akárhogy is, szerintem mindenképp érdemes megejteni ezt a kitérőt, mert nagyon szép volt a látvány ami minket fogadott.

A továbbiakban egy szakaszon letértünk a jelölt útról, és átvágtunk egy szép bükkösön. Talán pont ezért szeretem ezeket az ezüst erdőket, mert a sűrű aljnövényzet hiányában arra mehet itt az ember amerre kedve tartja. Kinéztük a helyes irányt és neki is vágtunk a hegynek. Az egész hangulatától függetlenül azért is érdemes volt ezt választanunk, mert így sokkal elhagyatottabb részeken mehettünk keresztül. Meg is volt az eredménye, mert a rövid szakaszon kétszer is találkoztunk muflon csapatokkal. Nagyjából egy perccel mielőtt észrevettük volna őket, a blökiket figyelve megjegyeztem hogy „biztosan valami vadállatok jártak itt… rajtunk kívül”, mivel nagyon be voltak sózva és szimatolva fel le szaladgáltak.

Az út legvégén azonban a kékestetői kilátó volt a nap fénypontja! Nem is olyan rég, nagyjából egy hónapja voltam itt, és gondoltam kár is felmennem, mert már nem is olyan szépek a fák, hogy színüket is elvesztették a leveleikkel együtt. Persze ez csak egy pillanatra jutott az eszembe és hamarosan már mindannyian fent csodáltuk a látványt. Hát nem nagyon lehet erre mást mondani mint hogy gyönyörű volt!!! Nagyon ritkán lehet olyan színeket látni mint aznap este naplementekor. Az egyik irányban a lemenő nap alatt a hegycsúcsok úgy néztek ki mint a dűnék a Szaharában. Másik irányba tekintve viszont a fehér felhők alól kibújó hegycsúcsok az Északi-sark képzetét keltették. Nagyon hideg szél fújt már ekkor és megérkezett az előre rendelt hó is (köszi Györgyi ). Nekem a kezem már teljesen lefagyott az idő alatt amíg fent voltunk, de csak nagy nehezen tudtuk rávenni magunkat hogy otthagyjuk a naplementét és elinduljunk hazafelé. Végül azonban csak lent találtuk magunkat, és úgy döntöttünk hogy nem az egyenes úton megyünk vissza Mátraházára hanem megkavarjuk egy kicsit az erdőn keresztül. Itt már túl sok váratlan dolog nem történt velünk, de legalább egy kis esti túrázás is lett a végére . Épségben hazaérkeztünk és mint utólag kiderült, még Judit is elérte a két órával korábbi vonatot, pedig kevesebb mint másfél órája még a hegyekben mászkáltunk .

A legvégére pedig hagynám a mai napi bölcsességet, amivel a beszámoló elejét is kezdtem. Sokan úgy vannak a túrázással, hogy azt csak jó időben lehet művelni. Zöld tavaszi napokon, a napsütéses nyáron, száraz kora őszi időben a színes levelek között. Az elvetemültebbek esetleg még hóban is túráznak. Sokan kérdezik, „ki az a bolond aki ilyen sarasnak induló szürke őszi napon is az utakat tapossa”? Egy ideig én is azt gondoltam hogy az ilyen napokon nem lehet élvezni a túrázást és amúgy sem olyan szép ilyenkor a táj, mint amikor zöld minden, vagy épp tarka őszi levelek borítják az egész tájat. Hát pont az ilyen túrák, mint amiket mi is tettünk az utóbbi hetekben mutatják meg hogy miért is szép ilyenkor túrázni! Kell egy jó társaság és fogékonynak kell lenni a szépre. Ha ezt a mostani túrát kihagytam volna, akkor nagyon sok emlékkel lettem volna szegényebb. Nehéz összefoglalni hogy mennyi vidám élményben volt most is részünk, és hogy mennyi gyönyörű dolgot láttunk. A legjobb ha mindenki megnézi a most készült képeket - elsősorban a naplementében készülteket!

A képeket itt találjátok:

Mátra

Címkék: Mátra Mátraszentistván Galyatető Kékestető Naplemente