Minden túrázó elkezdte valahogy, valamikor. A szerencsésebbek olyan helyen nőttek fel, ahol vannak erdők, "érintetlen" vadon a lakhelyüktől könnyen leküzdhető távolságra; én azonban "az Alföld tengersík vidékén" születtem, ahol a Kettős-Körös gátja a legmagasabb tereppont, nagymamám tanyája alatt a méter magas földdomborulat már domb, a közelünkben csupa megművelt terület van, és a Körös-parti árvízvédelmi célokat szolgáló telepített fasor már erdőnek számít. (Közeli alatt az egy gyerek által, biciklivel, felügyelet nélkül is bátran vállalható távolság értendő.)

Az 1. mérföldkő

Mindenképpen az volt az első, meghatározó élményem, amikor szüleimmel és a család barátaival pár napot a Mátrában nyaraltunk; 5 éves voltam. Utazás Barkas gyártmányú, négykerekű, guruló életveszéllyel, melynek az ajtaját út közben kinyitotta egy oldalának repülő kakas. A kakas az azóta eltelt idők folyamán minden bizonnyal életét vesztette, még ha az ütközést túl is élte, de én csak ennyire emlékszem az útból, hiszen mindez 20 éve történt és kicsi voltam.

A hegységből mindössze egy avarral borított völgy látványa és az erdei utak hangulata maradt meg bennem. Rémlik a fenyők illata, nem tudom, merre járhattunk, a fenyőkért viszont azóta is rajongok. A másik halvány emlék, hogy rajzottak a katicabogarak a Kékesen, amit viszont a képek is alátámasztanak. Nem tudtam letenni még én se a lábam úgy, hogy ne tapossak el legalább egyet-kettőt közülük, ami akkor nagyon megviselt, állítólag fel kellett venni, nem voltam hajlandó a bogarakon sétálni, annyira sajnáltam őket.

A 2. mérföldkő

13 évvel később történt, és nem egy meghatározott túrához vagy eseményhez köthető. Egész gyerekkoromban vágytam vissza a hegyek és erdők közé, de nem volt lehetőségem rá, hogy el is jussak oda. Most ellenben főiskolás lettem, Pesten tanultam, és voltak olyan tárgyaim, amikhez bizony ki kellett menni a Pilisbe, Visegrádi-hegységbe. Némi elméleti (igazából elég alapos) felkészítés után kaptunk 1-1 tájolót, 1:50.000-hez méretarányú térképet (turistautak jelölése nélkül) bejelölve rajta néhány érintendő pont (néha mindössze 10-20 éves térképeken, így a foglalkozás a változások ismertetésével kezdődött, pl. hol vannak tarvágások, bozótosok az egykori erdők helyén). Kimentünk egy jól felismerhető, megtalálható parkolóba busszal, majd megkaptuk a feladatlapot: rajta a pontok rövid ismertetése és egy kérdés (többnyire "nyiladékok találkozásánál fán tábla; mi rajta a felirat?) Pár perces különbségekkel indultunk egymás után, mindenki egyénileg (később csordába verődve persze), hirtelen elfelejtve minden addig elsajátított elméleti ismeretet, és úgy eltévedve, hogy örültünk, ha időre visszataláltunk a buszhoz. Persze később fejlődtünk, nőtt a keresendő pontok száma, de vele a megtalált pontok száma is. Megtanultam, hogy az igazi tájékozódáshoz TÉNYLEG számolni kell a lépéseimet, mérni a távolságot a térképen, kitapasztaltam, hogy a pont 1,5 méteres lépéspárom hosszát milyen terepen, domborzattól is függően hány százalék javítással kell figyelembe vennem ahhoz, hogy 1 km-en alig pár 10 méteres hibával tudjam, hol vannak az elágazások, érintendő pontok, valamint pusztán a szintvonalak alapján is elég megbízhatóan tájékozódni. Azóta persze mindezen ismereteket már gps-szel helyettesítem, hiszen nehéz nézelődni, beszélgetni, miközben az ember magában motyogva számolja a lépéseket.

A főiskolán ismerkedtem meg Szabpet barátommal, akivel sulin kívül is elkezdtem túrázni: az első túrán (Hűvösvölgy – Nagy-Kopasz - Telkit-Budakeszivel összekötő úton buszmegálló) 15 km-en úgy kikészültem, hogy járni is alig tudtam. Később egyre többet túráztam, egyre jobban is bírtam, és bár nem vonzott (és azóta se vonz) a teljesítménytúrázás, de 3 évvel az első túránk után kényelmesen teljesítettem a Pilis-50-et, jelenleg pedig a Sárga-70 a legnagyobb túrám (a Kinizsi-100-on sérülés miatt nem indultam, de virtusból meg akarom csinálni a tömegnyomor ellenére is).

A 3. mérföldkő

Ez egy jól meghatározható túra volt. Szabpet barátom kitalálta, hogy 2 nap alatt kényelmesen, a szabadban aludva járjuk le az OKT börzsönyi szakaszát. Mindez 2006 májusának elején történt, amikor talán közepes, ha megvolt a kondim. Bár minden előrejelzés hatalmas hidegfrontot, esőt, szelet, jeget, lehűlést mondott, mi eltántoríthatatlanul tartottuk magunkat az eredeti tervhez, és bivakolva akartuk kint tölteni az éjszakát. Ennek megfelelően 2 napra vittünk ételt (konzervet persze, hiszen az "könnyű"), és mivel a sólet zsíros, 1-1 doboz sört is, csak a könnyebb emésztés kedvéért. Még nem jártunk a Nagy-Hideg-hegyen, amikor már jócskán esett az eső; a turistaházba érve már szakadt. Itt voltak olyan kedvesek, hogy megmelegítették a konzervjeinket, mi ennek örömére, hálából és a hidegre való tekintettel megittunk jó pár pohár forró teát. Az utat folytatva (én már kezdtem hullafáradt lenni, főleg a Csóványos után) a kint éjszakázás elhalasztása mellett döntöttünk, ugyanis annyira hideg lett, és annyira fújt a szél, hogy bajos lett volna olyan menedéket építeni, ami véd is valamit. Ekkor jártam először felhőbe borult hegyen, amit már régóta szerettem volna megtapasztalni, mert előtte mindig csak messziről néztem a csúcsok körül gomolygó párát. Bár én hívtam őket, a nimfák nem jöttek elő a ködből, így eseménytelenül leértünk a vasúthoz. 2 napi cuccal igen jó túra volt, különösen a szélsőséges időjárás miatt.

3,5 mérföldnél, csak a kép kedvéért - vihar után a Bükkben

Szintén Bükk - vonat a völgyben

Ezekért a pillanatokért túrázok

A 4. mérföldkő

Következő embert próbáló túránk is a Börzsönyben történt, szintén Szabpet társaságában, 2008 januárjában. Én ezúttal is csak a túrázás kedvéért tartottam vele, ő pedig a Várak a Börzsönyben túramozgalom pontjait kereste (a túrázás öröme mellett). Nagybörzsönyből indultunk, végigmentünk É-i irányba a Ny-i gerincen, (P jelzés), gyakorlatilag végig ködben. Még a faluban egy néni figyelmeztetett minket, hogy óvatosan, a napokban sok hó esett. Én nem nagyon tudtam mit kezdeni az infóval, köd volt, 2-3-4 fok fagypont felett, hó sehol. Aztán a gerincen már fagyott, zúzmarásak voltak az ágak, majd köd is szakadozni kezdett, és megláttuk a gerincet magunk mögött, és a Magas-Börzsönyt tőlünk keletre. Gyenge Ny-i szél volt, ami a gerincet felemásan takarta zúzmarába, éles vonalat húzva a gerinc tetején, ahol a szél átbukott a hegy fölött. Emellett a Magas-Börzsöny hegyeinek oldalán látszott a fagyhatár: egy jól látható vonal fölött a fák zúzmarásak voltak, alatta barnák. A Z négyzet, majd a megszűnt Z jelzés, később a Z+ mentén várakat hajkurászva (amiknek van egy olyan fránya tulajdonságuk, hogy többnyire a csúcsokon vannak), a Csóványos érintésével visszacsatangoltunk Diósjenőre.  Közben rájöttem, hogy miért mondta a néni a havazást (fent a hegyen 10-20 centi mély, jegesre fagyott, időnként beszakadó hó volt), számomra akkor még hihetetlenül nagyra nőtt zúzmarákat fényképeztünk a mérőtorony tetején (hozzáteszem, hogy azóta is csak fényképen láttam nagyobbat, de ez csak azért van, mert télen még keveset jártam magashegységben).

Felemás gerinc I.

Felemás gerinc II.

Fagyhatár

Jégcsapok a Börzsönyben

Zúzmara a mérőtorony tetején és viszonyítási alapnak a kezem

Kéz nélkül

Az 5. mérföldkő

Ez is egy téli túra volt, szintén Szabpet vezetésével, de ekkor már Judit is velünk tartott. 2009 decemberében 2 napos túrán voltunk a Zemplénben, ismét az OKT egy szakaszán kísértük el Szabpetet. Encsen szálltunk le a vonatról, ahol viharos erejű szél és arcunkat szurkáló, kemény hódara fogadtak minket. Arkáig kellett eljutnunk, ahol szállásunk volt. Megnéztük Gibárt mellett a vízerőművet (legalább bent meleg és szélcsend volt), és Boldogkő várához is felmentünk ugyan, de a hóviharban (szerencsére kevés hóval, de annál erősebb szél fújt) nem sokat láttunk. Az út folyamán többen is megálltak mellettünk, és felajánlották, hogy elvisznek minket, de ne kutyagoljunk már ilyen vacak időben. Nem éltünk a lehetőségekkel, és Arkára már sötétben, bokáig érő hóban érkeztünk meg.

Másnap reggel gyönyörű hólepel fedte a tájat, a szél elállt, az idő viszonylag enyhe volt, de azért fagyott. Judit cipője már az út elején beázott, amit később Mogyoróskán műanyag zacskóval és száraz zoknival orvosoltunk - csodákra képes ez a párosítás.

A regéci várat nem hagyhattuk ki, még a nem túl tiszta időben is szép volt a kilátás.

Regécről a műúton elindultunk Fony irányába, közben sikerült stoppolnunk, mert a lámpákkal hadonászás miatt rendőrnek néztek minket. Amúgy nem állt volna meg az illető, és ezt meg is mondta, de ha már így alakult, elvitt minket Fonyba. Innen emlékeim szerint Vilmány felé folytattuk az utat (de a fejem nem tenném rá), és út közben egy fiatal pár vett fel minket kocsival és vitt ki a vasúthoz (pedig ekkorra már feladtuk a stoppolást, kérés nélkül álltak meg).

Arka után

A 6. mérföldkő

Nem egy meghatározott túra, hanem egyszerűen 2010-ben jártam Bosznia-Hercegovinában, és az ottani hegyek látványa, a mély szurdokvölgyek, felbiciklizés a Jahorinára Szarajevóból, a séta a Jahorina gerincén, és egyszerűen a hegyek fenséges látványa megbolondított. Ezzel egy időben olvastam a Retyezátról, aminek elérése fő célommá vált.

Jahorina

A Bihar egy hidegfront után másnap

A Retyezátot idén nyáron sikerült elérnem, de nem bizonyult mérföldkőnek. Még nem tudom, hogy mi lesz a következő, de ezt mindig csak utólag érzem. Talán egy több napos téli túra (jelenlegi célom), vagy a Fogarasi-havasok gerincének végigjárása. Nem tudom. És visszatekintve szemlélve ezt a folyamatot, kicsit elgondolkozva rajta, nem tudom, hova vezet ez a jól elkülöníthető szakaszokra osztott út, de remélem, hogy minél messzebbre, hiszen a szakaszok határát minden esetben egy új élmény, egy új vágy vagy célkitűzés jelenti, és az élet az élményektől, vágyaktól és elért céloktól szép.

Sok élményt és gyönyörű túrát kívánok mindenkinek!

Címkék: Mátra Zemplén Jahorina Okt Mogyoróska Regéc Bihar Retyezát