Ami a nyarat illeti, mindenféléről volt szó, csak Fátráról nem. A főprogram azonban idő és pénz hiányában dugába dőlt, a helyette kitalált projekt dettó, én meg ott álltam kilövésre készen, cél nélkül. Ilyenkor aztán rendszerint felbukkan egy megbízható, kedves ismerős, esetemben a régi nagy szerelem: a hatalmas és kifürkészhetetlen, titokzatos és vadregényes Nagy-Fátra.

Ide indultunk hát el ketten, Andrissal, aki Fekete Halfdan barátom frissen érettségizett fia és lassan saját jogán is barátomnak nevezhetem, hiszen több komolyabb túrát is tettünk már meg együtt: Fagyalos, Csornahora, egyhetes téli Mecsek...

A másik szereplőről annyit, hogy a Nagy-Fátrát északról a Vág, illetve a Kis-Fátra, délről a Körmöci-hegység, keletről az Alacsony-Tátra, nyugatról pedig a Turóci-medence határolja. A hegységbe északról valami 25km hosszan bevágódik a Vág völgyébe torkolló a Fenyőházi-völgy. A völgy keleti oldalát szegélyező erdős-sziklás-havasi gerincvonulatot Liptói-Fátrának, a nyugati oldalt szegélyező erdős vonulatot Turóci-Fátrának hívjuk. A két gerinc a völgyfőben, az 1532m magas Ploská nevű hegyben egyesül s innen Kopasz- vagy Kopár-Fátra (Hoľna Fatra)néven fut tovább délre a havasi gerinc, ami a Križna-nál tesz egy fordított s-kanyart, aztán erdős gerincként a Körmöci-hegységben folytatódik. A havasi gerinc Tátra-felőli, keleti oldalához kapcsolódik még a Zvolen havasi vonulata (Donovaly), nyugati oldalához pedig a karsztjelenségekben és vadregényes mészkősziklákban gazdag Sziklás-Fátra (Bralná Fatra) simul.

Az egész Nagy-Fátra nemzeti park, ott éjszakázni csak a kijelölt helyeken lehet. Nem sok ilyen hely van, így aki vándorlásra adja a fejét, felkötheti a gatyát, alkalmasint napi 17-20km-eket gyalogolhat igen nehéz, tagolt terepen a nagy puttonnyal... És még valami! A Felvidék medveállományának 70%-a a Fátra háborítatlan rengetegeit lakja. Normálisak, nem kell tőlük félni, csak betartani az alapvető medve-együttélési szabályokat.

Szép június végi hétfő délelőtt leállítottam tehát a gépkocsit a Fátra északi végén, Fenyőháza (Ľubochňa) szanatóriumának parkolójában. Milyen szanatórium? Hát, kérem szépen „Modern vízgyógyintézet, fenyő-, sós- és szénsavas fürdők. Javalva táplálkozási zavaroknál, vérszegénység, sápkór, köszvény eseteiben, légzőszervi bántalmaknál, a központi és könnyű idegbetegségek különféle alakjainál. Fürdőidény május 15-től október hó végéig. Prospektussal és mindennemű felvilágosítással szolgál a m. kir. fürdőgondnokság.” (Turistaság és Alpinizmus 1918. március).

Aztán elindultunk, kezdetben a völgyben, majd fel, a Turóci-Fátra erdős gerincére. Két napig ezen fogunk haladni. Ritkán járt, úttalan, lakatlan vidék, ahol előbb találkozhat a turista medvével, mint másik emberrel. Az egész út egy jól-rosszul kijárt gyalogösvény. Vegyes erdők, tisztások, sziklák, keskeny gerincek, egyre magasabb hegyek, egyre mélyebb nyergek. A festői Prislop-nyeregben pihenőt tartunk, s hamarosan arra ébredek, hogy hortyogok. A fejem alá igazítok valami tűzifát, s mindjárt jobb a helyzet. Már, ami a horkolást illeti...

Fél ötkor aztán felérünk a nap utolsó, s egyben legmagasabb hegyére, a sziklás Klak-ra (1394m). Szívjuk magunkba a szokatlanul csúcsos hegyek látványát, aztán megindulunk lefelé a nyaktörő meredélyen, hogy megkeressük az első kijelölt táborhelyet a következő hegynyeregben. Egy romantikus szépségű helyhez közelítve arra gondolok: de jó lenne, ha ez volna az! És lám: épp itt van a kijelölt táborhely, a szép nevű Svrčnícke sedlo-ban (1175m). Már ki tudom ejteni, sőt, fejből tudom, de ez nem volt mindig így. (Néha felmerül bennem, hogy a protézis és -ragasztó feltalálása előtt a megvénhedett, fogatlan szlovákok, horvátok vajon hogyan érintkeztek a külvilággal? Hiszen ezekben a nyelvekben gyakorlatilag nincs tisztességesebb szó mássalhangzó torlódás nélkül...)

 Táborverés előtt azonban még vizet kell szereznünk. A térkép és a GPS sem biztat túl sok jóval. Végül a turóci oldal mellett döntök. Valami 100m szintet ereszkedve aztán találunk is forrást. Gránitból fakad, benne lehet tehát az egész periódusos rendszer. Na, gyerek, reggelre tele leszünk nyomelemekkel! Ha elvisz a medve, legalább nyomelem marad utánunk... ;-)

Sátrat verünk, főzünk, falunk. Táborhoz tábortűz is dukál. És ugyan kiről-miről meséljen az öreg harcos az ifjú padavánnak az esti tábortűznél a Fátrában? Természetesen Jánosikról, a betyárról.

Fél tíz körül lefeküdtünk. Mindent behordtam a sátorba: bakancsokat, koszos edényt, minden mozdíthatót, az élelmiszert pedig kétszeresen benájlonzacskóztam. Szlovákiában évi átlagban 10 medvetámadás történik. A három fő ok egyike a kaja. Ne ezen múljon... (A másik két ok a meglepetésszerű találkozás, illetve a medvebocshoz túl közel keveredés.) Aztán bevertem a szendert. Úgy aludtam, mint akit agyonvertek. Valamikor az éjszaka közepén aztán Andris azzal ébresztett, hogy itt járt valami nagy állat. Mondom: álmodtad, én nem hallottam semmit. Azt mondja, hogy nem álmodta, csak eddig nem is mert szólni. Mondom: biztosan nyuszi. Erre Andris: itt matatott a sátor körül és szuszogott. Mondom: talán sün. Andris: nem sün, mert az rövideket szuszog, ez viszont hosszúakat, és nagyokat, mint aki jó alaposan megszagolja a dolgokat. Nyilván vérsün – mondom. Mindenesetre Andris suttogására fennhangon válaszolgatok, hogy a fiatal medve számára is nyilvánvalóvá váljon, hogy lebukott, így a továbbiakban itt már nincs keresnivalója.

Hiába, no, a tábortűz füstje az ilyen elhagyatott helyen a legjobb hírmondó...Az első nap képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/MackosFatra1Nap?authuser=0&feat=directlink

Aztán reánk virradt a második nap, gyönyörűen. Rendben lefutottuk a szokásos köröket (sátorbontás, csomagolás, reggeli, vízhordás), majd útnak indultunk a szinte lépésről lépésre egyre vadregényesebbé váló tájon. A látottakkal eddig is elégedettek voltunk, de most már negyedóránként biztosítjuk egymást arról, hogy nem gondoltuk, hogy ez ilyen szép!

Tizenegykor aztán felérünk a Malý Lisec-re (1297m), ahonnan kitárul előttünk a Kopasz-Fátra északi részének látványa, s ez hosszabb maradásra, szemlélődésre késztet minket. Fotózunk, bámészkodunk, azonosítjuk a hegyeket – és ismét elbóbiskolunk. Kezd ez a kirándulás Tompa Mihály Emléktúrává alakulni. Minden szebb helyen elalszunk... (Tompa Mihály Murány várának festői romjainál aludt el és ezzel teljesen kiakasztotta Petőfit. „Aludt és hortyogott...”)

Egy óra tartózkodás után aztán útnak indultunk le, a közeli erdős hegynyeregbe. Valami zörgés a fák alatt: fehér örvös gallérú kismackó igyekszik a legközelebbi fatörzshöz, majd elkezd kuszkorodni rajta, felfelé. Tőlünk alig 10 méterre. Az örömmel egyszerre hasít belénk a riadalom: hol az anyja? Andrist korábban eligazítottam, hogy támadás esetén kuporodjon le és a fejét, nyakát védje … de szerencsére nincs kitől védeni. Az anyamedve nem tud rólunk. Isteni szerencse! Gyorsan beállítom a fényképezőgépet, készítünk pár képet, aztán igyekszünk tovább, mielőtt elkezd óbégatni a kis pocok. Szerencsére épp lefelé visz az utunk, különösebb erőfeszítés nélkül is gyorsan távolodunk. És teljesen fel vagyunk dobódva! Első nap fekete gólyát láttunk – még az autóból – most meg egy medvebocs! Alakul ez!

Sziklás, erdős és füves tájrészletek váltogatják egymást, le-föl szintezünk 300m-eket, míg a Javorinára (1327m) érünk. Közvetlenül előttünk a Čierny kameň (1479m), a Ploská (1532m), Suchý vrch (1549m) és Ostredok (1592m), a Šoproň (1370m), valamint a Borišov (1509m).

A legalkalmasabb hely, hogy megebédeljünk a mesebeli tájban. Aztán tovább, a festői, sőt, szinte már giccses Šoproňon át, a Borišov alá. A turistaház előtt (Borišov alatti turistaház, Chata pod Borišovom, 1300m) balra fordulunk a nevében is lapos Ploská felé, s két nap után itt találkozunk először emberrel. Helybéli lehet. Hatalmas, formátlan valamit cipel (vonszol?), azt próbálja beburkolni fekete nylonfóliával. Mellette hatalmas kés a földbe döfve. Az arcán sejtelmes mosoly: ezek soha nem találják ki, mit csinálok! Hát tényleg nem! És azt sem, hogyan vonszolta el a valamit oda, a semmi közepéig...

Délre fordulunk, a Ploská oldalába s áthaladunk a Kýšky nyergen, ahol fél szemmel nyugtázom, hogy a bivakház lakatlan éppen, ha tehát a másik helyen lesre futnánk, ide még visszajöhetünk! Megyünk tovább a csepergő esőben a Koniarky fenyői között, majd le, a Suchý alatti nyeregbe és én kezdek egyre izgatottabb lenni, hogy nem látom a házat. Lehet, hogy a ház csak az emlékeimben meg az interneten létezik? Esetleg egy másik dimenzióban? De nem! Gyengén kivehető ösvény vezet jobbra, át egy kisebb magaslaton, s már ott is előttem a ház. Ajtaja csukva, a kémény sem füstöl: a miénk tehát! (salaš pod Suchým vrchom, 1375m)

Lemálházunk, vizet hozunk, befűtünk, főzünk, kajálunk, boldogok vagyunk! 20 kilométer után vége a második napnak. A második nap képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/MackosFatra2Nap?authuser=0&feat=directlink

A harmadik nap köddel indult. Sebaj – mondom – amilyen nehezen indul, olyan szép lesz. Csak egy kis zsákot viszünk a napi kajával. 20Km táv, 1000m szint le is, föl is. Felmegyünk itt, a ház fölött a havasra, onnan le a Sziklás-Fátra egyik völgyébe, onnan felmászunk a havas túlsó végébe és a havasi gerincen vissza, hazajövünk.

A Suchý-n (1549m) belemerülünk a ködbe, az Ostredok-on (1592m, ez a legmagasabb hegy a Fátrában) viszont a viharos szélben rázendít az eső is, amin úgy felháborodok, mint akinek nem ezt ígérték. Lecsattogunk a csúcsról egy havasi oldalgerincen a – megint csak szép nevű - Sedlo za Štrochmi-ba (nyeregbe).

Innen aztán leereszkedtünk a Szilkás-Fátrába, a Gaderi-völgy felső szakaszába, s bekukkantottunk az egyik mellékvölgybe, nevezetesen a dolina Vrátna nevűbe. Ez persze nem olyan grandiózus látványosság mint a Kis-Fátra azonos nevű völgye, de, ha lefordítjuk (kb. Kapus-völgyet jelentene), mindjárt érthető az elnevezés. A völgy egy sziklaszorossal indul és tulajdonképpen az egész az. Egy felszakadt mennyezetű patakos barlang. Az oldalágak romjai sziklafülkék képében ott rejtőznek a mészkő oldalfalakon. A szűk helyen zeng és zúg a bővizű kis patak – és amúgy szorgosan esik az eső. A nemzeti parkon belül külön védettséget élvező kis völgy kiemelt objektuma a Vodopád vo Vrátnej: egy déli oldalvölgy leszakadásán csordogáló vizével. Nem nagyon láttam még képet, ahol sokkal jobban folyna. Talán csak hóolvadáskor. Ez ilyen minimál attrakció. Egyébként szép...

Visszatérve a fővölgybe tízóraizunk, majd találkozunk ez első turistával: egy őrült megy fölfele rövidgatyában, pólóban, montival. Aztán még egy: nagyzsákos srác jön lefelé, fekete kutyával. Aztán, mintha elvágták volna...

Mi viszont kikapaszkodunk a völgyből a Királykút (Kráľova studňa 1377) nevű hegy oldalába s egy szuszra felkapaszkodunk 400m szintet, a hegy csúcsán levő Király-kőhöz. Kitárul a havasi táj. Alattunk a Sziklás-Fátra vadregénye, előttünk a havasi főgerinc. Illetve, amennyi a felhőből kilátszik... A Király-kő mellett ott a Király-kút csordakútja, ahol megebédelünk, majd felmászunk a főgerinc déli ormára, a Kereszt-hegyre (Križna 1574m). A csúcs katonai objektumát újabban kerítés veszi körbe.

Északnak fordulunk és megyünk tovább a tejfölben, a főgerincen. Szinte ugyanolyan, mint télen, csak a színe más. Az Ostredokra már szinte hazajárunk. A Suchý-n egy kisebb csoportosulással találkozunk: egyetemista-forma fiatalok konzultálnak valami pimpót nézegetve. Terepgyakorlat lehet... Mi megyünk tovább. Útba igazítunk két elveszett egyetemista csajt, majd leérünk a felhő alá és meglátjuk a házunkat. Klassz.

Az este békésen telik: Andris hólapáttal utat vág a nyakig érő csalánban a ház mögötti budihoz, én fát vágok, befűtünk, főzünk, kajálunk, böngészgetjük a ház naplóját, tervezgetjük a másnapot. Este nyolckor kisüt a nap. Jó ómen! Vége a harmadik napnak. A harmadik nap képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/MackosFatra3Nap?authuser=0&feat=directlink

Közjáték: részlet a ház naplójából (az eredeti csehül)

„2010. augusztus 23.

9:30 Medve a közelben

9:35 A ház körül matat

9:40 A medve megpróbálja betörni az ajtót

9:42 Segítség!”

Persze, ez csak vicc.

A negyedik napon korán keltünk mert nagyzsákos nap következik, jelentős szintekkel és távval. A korán kelés eredményeképp volt szerencsém elkapni a pillanatot, amikor reggel hatkor eleredt az eső. És aztán – gyakorlatilag – úgy is maradt.

Fél kilencig vártunk valami javulásra, aztán feladtuk és nekivágtunk. Tejfölben Koniarky, Kýšky, majd fel a Ploskára 1532m. Majdnem sikerült egy menetből felmennem. De csak majdnem. Aztán le Ploskáról. A Fekete-kő (Čierny kameň 1479m) előtti nyeregben közlöm Andrissal, hogy mivel semmit sem látunk, csak ázunk és ázunk, kezdenek rossz benyomásaim kialakulni a mai túráról és a várható elesésekről. A következő nyeregből vezet le egy út a Fenyőházi-völgybe. Ha addig nem történik valami az idővel, azt fogom javasolni, hogy menjünk le. A többit meg majd meglátjuk...

Befordulunk a Fekete-kő alatti (külön védett) kárpáti őserdőbe. Kicsit jobbak itt a látási viszonyok, az időjárás tulajdonképpen épp ideillő. Egy-egy lépésnél övig fröccsen a sár, de bőségesen kárpótol, hogy van mit nézni, s nem is akármit. De a Fekete-kő sem tart örökké, kiérünk az őserdőből a Fekete-kő utáni nyeregbe és máris a havasi tejfölben találjuk magunkat.

Az elágazásnál Andrishoz fordulok: Mi legyen? -Menjünk le – a válasza, amin egy kicsit meg is lepődök. Ilyen könnyen? Rengeteg látnivaló lett volna még előttünk – igaz, semmit sem láttunk volna belőle. Elindulok hát lefelé a derékig érő vizes fűben alig sejthető csapáson. Kisvártatva partizánsírhoz érünk, majd az erdőhatárra. Az aljnövényzet hervadó medvehagyma. A hegyoldal és az ösvény pedig iszonyatosan meredek, gyakorlatilag járhatatlan. Csúszós mészkő, ágak és gyökerek. Az út mellett az avarban valamivel könnyebb a haladás. Gyakorlatilag fától fáig módszerrel fogyasztjuk el a 400m szintet. Aztán, amikor leérünk a völgybe, akkor kezdődik az igazi égszakadás. A patakok vize a gyanús-sárgáról barnára vált, a sok hordalék miatt.

Mi pedig elindulunk a völgy hosszában, az aszfaltúton, Fenyőháza felé. Szép, hosszú völgy, 6 óra gyaloglás, míg végigérünk rajta. Kizárt, hogy azalatt a vizes bakancs ne egye meg a lábunkat. A völgyben közforgalom nincsen, így stopra nincs sok kilátás. A Rakýtov-i erdész szaletlije alatt elköltünk egy nem túl derűlátó ebédet, aztán ballagunk tovább az esőben. Már 3 órája gyalogolunk, amikor megáll mellettünk egy favágókat szállító kisbusz. Szinte nem akarjuk elhinni: felvesznek bennünket. Hurrá! 3 óra monoton szenvedést megúsztunk!

Ülök a buszon, nézem a sofőrt, a favágókat. Kockás flanel inges, kerek fejű, egyszerű emberek, nem érdekli őket, hogy a politikusok mit beszélnek. Segíthettek, hát segítettek. Kéretlenül. Isten áldja meg őket!

A negyedik nap képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/MackosFatra4Nap?authuser=0&feat=directlink

Címkék: Felvidék Nagy-Fátra