Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Rysy (1)
2011/06/30 19:43:15 Küldte: reiko

 

„Nagyon korán lehet, mert a Motorsport –on a Private Spice adása megy még…”

Így köszöntött Taki, mikor hajnalban odaértem hozzá, hogy végre elinduljunk a Magas – Tátrába. ( Takinak az út folyamán egyébként próbáltam elmagyarázni, hogy az emberek nagy része az óráját használja a napszak meghatározására és nem a tv-je adását, de azt mondta ez neki már bevált. :) )

Felmenni a Rysyre régóta dédelgetett álmom volt, de csak most jutottam el a realizálásig. Az utazás dátumát három dolog határozta meg: 1: hétköznap legyen, mert akkor nincs tumultus (tudvalevő a Rysy látogatottsága), 2: az időjárás előrejelzés (amit ugye a Tátrában nem kell kézpénznek venni), 3: Taki főnöke (no comment).

Minden stimmelt, lévén egy júniusi szerda, Taki szabin és az előrejelzés is jó hírekkel kecsegtetett, úgymint: enyhülő szél, napos idő felhőátvonulásokkal, várható csapadék: 1mm, a csúcson 7-9 °C. Passzentos.

A terv az volt, hogy korán kimegyünk, 9 óra körül elindulunk fel, késő délutánra – estére leérünk, sör, alvás autóban, hajnalban hazaindulunk és reggelre megérkezünk.

Három óra előtt pár percel már ott is álltam Takinál és kis pakolászás után száguldoztunk célunk felé. Az utat két pihenővel az adott szintidő alatt teljesítettem mivel alig volt forgalom, így azt is volt időnk megfigyelni, hogy Komárnótól Zólyomig végig esett az eső, ami azért kicsit aggasztott. Aztán Besztercebányától Rózsahegyig semmi csapadék, sőt néha - néha határozottan kitisztult az idő. Töretlen lelkesedéssel és a kicsit ziháló Fiattal 8 óra után megérkeztünk a Csorba-tóhoz, ahol megállapítottuk, hogy esik. Nem nagyon, de azért esegetett. Sebaj, ha már ott voltunk elindultunk, mivel a hegy ott van, az időjárás pedig változhat.

Változott. Elkezdett felváltva esni: hol jobban, hol kevésbé esett. Aztán fél óra múlva már csak jobban. Az út első részén az ösvény gyakorlatilag patakká változott, úgyhogy kőről - kőre kellett lépkedni, de voltak olyan részek is, ahol csak egy nagy tócsa alakult ki, aminek jobb oldalán szakadék, bal oldalán sziklafal, így hát nem volt más választás, mint átgázolni rajta. Nehezítő körülményt ezen kívül már csak az alkalomszerűen kialakult vízesések jelentették, melyek itt – ott a sziklákról hullottak alá az ösvényre. Mire a Poprádi – tóhoz értünk szét áztunk. Hiába a kamásli, hiába a vízálló bakancs, az esőkabát alá annyira behordta a szél az esőt, hogy nem tudtunk mit tenni ellene. Elindultunk tovább felfelé. A látótávolság minimális volt és csúszott is a kő, úgyhogy összesen 2 óra gyaloglás után úgy döntöttünk, visszafordulunk. :(

A hegy nem engedett magához.

A Poprádi – tónál bementünk az étterembe gazdagítani az ott már összegyűlt csalódott arcú túratársak táborát, inni egy bánat – sört és megbeszélni, hogy mi legyen a továbbiakban. Sok választás nem volt, így a hazaút mellett döntöttünk, ami persze azzal járt, hogy a sörömet Taki „sok” hezitálás után magára vállalta és nagy duzzogva kb 2 perc alatt megitta. Na itt egy hangyányit mérges voltam a hegyre. Aszfaltos úton visszatértünk a parkolóba, átöltöztünk és hazaindultunk. Útközben már csak annyi történt, hogy kiderült, a GPS –ben az utolsó térképfrissítés valamikor a késő – triászban lehetett, mert olyan utakat nem ismert, amiken már évekkel ezelőtt közlekedtünk. :)

A Magas – Tátra szeszélyes időjárása messze földön híres. Mikor utoljára pár évvel ezelőtt pontosan ilyen időpontban ott voltam, hasonló előrejelzések voltak. Akkor 3 napig ragyogó napsütésben mentünk, egyszer esett egy kicsit a hó. Ez volt az első alkalom, hogy vissza kelljen fordulnom valami miatt egy túrán. Nem túl kellemes dolog, de így ítéltem meg…majd legközelebb.

Notabene: A hegy megvár.

Címkék: Rysy Tengerszem Csúcs Tátra Szlovákia





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.