HTL Steig (Ausztria) 2011.06.25.
Nehézség: E
Teljes szint: 300 m
Biztosított út hossza: 210 m
Idő: 2,5 óra
Megközelítés: Az A2 autópályáról Wiener Neustadt-nál letérni jobbra a 26-os útra a Schneeberg irányába, majd Weikersdorfban jobbra a Hohe Wand tábla szerint, onnan végig egyenesen Stollhof, majd a fizetős úton fel a fal aljában levő parkolóig.
Hűha-méter: 6
Para-méter: 9
Erre a hétvégére két extrém utat terveztünk, Eisenerzben a Kaiserchild-et, és a HTL-t a Hohe Wand-on. Utóbbit csak vasárnapra, mert a Gesause-ba kizárólag szombatra jósoltak esőmentességet. Szombat reggel indulás előtt még egyszer rápillantottam a Windguru-ra, hogy ellenőrizzem a prognózist: semmi esőt nem mutatott. 4 óra múlva már láttuk a tényeket is: sötét felhők lógtak mindenfele Leoben-től északra pedig cseperegni kezdett az eső. Eisenerzbe már szakadó vízfüggönyben futottunk be, ami szemmel láthatóan egész nap esett: tócsák terültek el mindenfelé, az emberek fázósan húzták össze magukat az esőkabátjukban, a motoros rodeora összegyűlt tömeg az eget kémlelte. Az pedig semmi biztatót nem mutatott. Ramsau felé tértünk, és kihajtottunk a városból. A völgyben csendesedett kicsit az eső, és mire a parkolóhoz értünk, el is állt. Kicsit még a nap is kisütött, de csak annyira, hogy megcsodálhassuk a hegy tetején ücsörgő fekete felhőt a fényében. Attila útitársam ragaszkodott a beszállás megszemléléséhez, ám a hütténél utánunk szóltak, hogy lehetőleg ne menjünk messzire, mert továbbra is változékony, esős idő várható. Mi persze nem vettük komolyan a figyelmeztetést, és nekivágtunk az útnak, amíg él az ember, él a remény-alapon. A hét fokos hőmérséklet lassan kellemes lett, ahogy elértük a kaptatót, bár a szemerkélő esőt ki tudtam volna hagyni. Fázott a kezem, de nem akartam eláztatni a kesztyűmet, jól jöhet az még a dróton. Ahogy egyre feljebb értünk, egyre sűrűbben esett, belebújtunk hát a kabátokba, de 1400 méteren már úgy szakadt, hogy be kellett állnunk egy esernyőszerű bokor alá. Onnan bámultunk felfelé bánatosan, egyre biztosabban abban, hogy ezt a hegyet most el kell halasztanunk. Ekkor láttam meg a két pontot az irdatlan sziklafalon, a kéket meg a narancssárgát, ahogy lefelé araszoltak. Vagy tíz percig követtük őket a tekintetükkel, de itt már eldőlt, hogy visszafordulunk, akkor pedig teljesen mindegy, hogy itt várjuk meg őket az egyre jobban átázó bokornál, vagy a hüttében. Forró teára gondoltunk, meleg ételre, úgyhogy szinte futva vágtunk neki a visszaútnak. Forró tea és meleg étel után futott be a két színes pont a hüttébe, akik közelről harmincas hegymászóknak bizonyultak, és elmesélték, hogy a csúcson 2 fok és jégeső volt. Nem bántam túlságosan, hogy nem mentünk fel. Viszont a hüttében kaptunk egy hasznos linket:
Meteorológiai állomások Stájerországban: http://lawine-steiermark.at/index.php?frame=stationen
Webkamerák ugyanott: http://lawine-steiermark.at/index.php?frame=webcam_stmk
Vigasztalásul kellett egy jó terv. Mivel már délután három is elmúlt, azt találtuk ki, hogy még aznap megmásszuk a HTL-t, és a vasárnapot magyarországi sziklák meghódításával töltjük. A Steig gondolatára enyhén görcsbe rándult a gyomrom, mert eszembe jutott a tavalyi csúfondáros megfutamodásom. Igaz, akkor már jó régen lógtam a sorban, mire az áthajláshoz értem, de még sincs mentségem, hogy nem tudtam feltornázni magam a kezdőfalon. Emlékeimben nagy volt az áthajlás, a fal meg töksima. Szöszöltem hát kicsit a pakolásnál a parkolóban (5 után nem szednek útdíjat, ajvé!), és végül biztonsági okokból a mászócipő mellett döntöttem. Utóbbi napokban jó nagy áthajlásokhoz volt szerencsém és igaz, felső biztosítással, meg néha több részletben, de mindet megoldottam, mégis kísértett a tavalyi emlék. Így aztán jó nagyot sóhajtottam, mielőtt nekivágtam, és felkapaszkodtam az első balos haránton. Fura volt, mert sehol sem kellett csimpaszkodni, szép könnyedén feljutottam az áthajlás alá. Itt láttam, hogy emlékeimmel ellentétben nem is függőlegesen fut fel, hanem kissé jobbra tér ki, és bizony nem túl feltűnően, de ott voltak a megfelelő lépések is. Fogás persze nem nagyon volt, és a drót is kissé furán oldalt halad, de némi erőlködéssel felhúztam magam. Nagy megkönnyebbülést éreztem, mert bár az átakasztás nem egyszerű, mert fél karral kapaszkodva kell megoldani, de a lógás sem esett különösebben nehezemre.
Kis pihenő után derékszögű repedésben folytatódott az út, aminek a peremén szintén apró, de jó kis lépések voltak. Itt vascövekek is segítik a feljutást, de igyekeztem nem meglépni ezeket. Élveztem, hogy jól tapad a cipőm a mészkövön, és egyre magabiztosabb lettem. A következő két táblán utolértük az előttünk kötélbiztosítással haladó hatfős csoportot, és megelőztük őket, pont az útkönyv pihenőjénél. Innen újabb felszökéssel folytatódott a steig, könnyebb és nehezebb táblák váltogatták egymást. Több helyen a drót mindkét oldalán el lehetett haladni, akkor mindig megpróbáltam megkeresni az összes lehetséges megoldást, és nem mindig a legkézenfekvőbb irányba haladtam. Kezdtem nagyon élvezni az utat. Nagyon izgalmas vonalvezetésű kletter, bár mászócipő nélkül több helyen komolyan erőlködni kellett volna. Így viszont könnyedén megléptem az 1-2 centis lépéseket is, és a legkisebb repedésekbe is begyömöszöltem a cipő orrát. Egy újabb füves plató következett, aztán kisebb felszökés után egy ferde tábla, amin jobbra kell harántolni. Láttam már korábban fotókon ezt a táblát, és jellemzően dróton lógó emberek, erőlködő arcok képe élt bennem róla. Élőben korántsem volt ilyen félelmetes, mert a cipő szépen megállt rajta, így pár lépés, kis egyensúlyozás, és egy nagyobb átlépés után már túl is voltam rajta. Innen már látszott felettünk a Skywalk, és tényleg, néhány kisebb felszökés után máris fenn álltunk a Hohe Wand tetejének pázsitján.
Csúcs-elemózsia után már nem is volt kérdés, hogy igen, természetesen a Blutspur-t is ki kell próbálni, semmiképpen sem fogjuk kihagyni, úgyhogy megváltunk a hátizsákoktól, és elindultunk a zöld jelzésen lefelé. Vagy öt méter erdei séta után zajt hallottam. Ilyenkor mindig lefékezek, hátha láthatunk vadat. A bozótropogás pedig egyre erősödött, ahogy óvatosan haladtunk tovább, és pár lépés után meg is láttuk a fiatal kőszálit, ami a szikla peremén legelészett, nem sokkal felettünk. Alul a bozótban pedig még három állat vacsorázott, két nagyobb testű és impozáns szarvú kos, és még egy kisebb. Ámulva lestük őket, szinte levegőt sem mertünk venni, nehogy elfussanak. Pedig felesleges volt az aggodalom, mert szemmel láthatóan ügyet se vetettek ránk. Az a pár méter, ami köztünk volt, elég biztonságot adott nekik, és biztos hozzá is szoktak már az ártalmatlan, bámész turistákhoz.
A Völlerin-ről balra térve megkerestük a Blutspur beszállását, aminek az aljára könnyítésképpen egy kötelet erősítettek, mivel elég magasan kezdődik a drót. Az áthajlás pedig itt is elég combos. Viszont most a frissen nyert önbizalommal vágtam neki a kezdőfalnak, és némi szuszogás, nyögés és húzódzkodás árán feltornásztam magam rajta. Fenn a szokásosnál sokkal vékonyabb drót fogadott, ami képes elbizonytalanítani a mászókat. Igyekeztem hát nem nagyon terhelni rá, inkább csak egyensúlyozásra használni. Ez a nem túl bizalomgerjesztő drót az, ami a szikla peremén balra vezet, ahonnan az utolsó felszökés indul egy jó kis hasas sziklán keresztül. A felszökést cövekek segítik, csak az átlépés termelt némi adrenalint, amíg újra a normál drótra akasztottam a karabinereket. A kecskék közben a fenti rétre gyülekeztek, megszaporáztuk hát a lépteinket, hátha ott is tudunk róluk egy pár sztárfotót készíteni. Mire azonban kibukkantunk a rét szélén, teljesen eltűntek. Csalódottan baktattunk lefelé a zöldön, ám újra feltűntek egy kanyar után. Az egyik fiatal az ösvényen állt, szemben velem, és rám nézett. Na, most szalad el - gondoltam, de nem mozdult. Felemelte a hátsó lábát, és vakarózni kezdett, majd mégis elindult – felém. Ilyet még sosem láttam. Jött és jött, aztán pár méterrel előttem eltért, és csatlakozott a bozótban a többiekhez.
Megmámorosodva siettünk lefelé. Örültünk a szép időnek, a klassz mászásnak, a kecskéknek, meg a falon látott többi mászónak is. Bennem már összeállt a kép, hogy legközelebb kötéllel és köztesekkel jövünk, és valami szép, pár kötélhosszas utat fogunk itt mászni. Ebben megerősített lejjebb egy ferde torony tetején, kis kereszt tövében üldögélő háromfős társaság is – bizony ez az igazi!
Képek: HTL Steig
Címkék: Hohe Wand Klettersteig Viaferrata
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google
A "lány a hegyen"-t olvastam egyenlőre, a felszerelések részben, de fogok még bóklászni a honlapon. Te egy nagyon szimpatikus leányzó vagy, és szeretem ahogy írsz!
További jó hűha- és paraméterezést! 
