Képek:

https://picasaweb.google.com/110019845827432989277/Jun172011

Rég tervezem, hogy a terepbringázást összevonom a kinnalvós minimáltúrával, így a terep szépsége és szabadsága mellett több napot is tudok a hegyekben, kétkeréken, civilizációmentesen tölteni.

Első menetként azért nem ugrottam fejest a jóba, úgy gondoltam legyen ismeretlen vidék, de zömében aszfalt, némi tereppel fűszerezve.

A szűk keresztmetszet, hogy minden cuccnak be kell férni a Deuter Cross Air Exp 22l-es hátizsákomba. Előszörre még hálózsákot is akartam vinni, vettem is egy össztelósokra, nyeregcsőre szerelhető csomagtartót. Ráfogattam a hálózsákot, majd mentem egy kört a háztömb körül - le is hajítottam róla nyomban az egészet, úgy elcseszi a bringa súlyeloszlását, hogy semmire sem jó. A hálózsák marad...

Ha nincs hálózsák, és a hátizsákben hely, akkor egyszerübb megoldást kell nézni. Katonáéknál sok okosság van, az US poncho + belső egy komplett, kis helyigényű cucc, az eső-külső menedék építhető belőle , a belső hálózsákként/takaróként funkcionál. Ha az ember aludni is akar, kell egy szúnyogháló. (Szúnyogriasztó is kellett volna, de azt elfelejtettem...) Ha vizes a talaj nem árt egy fóliazsák-csík alulra. Derékalj az már luxus lenne, és sok helyet is foglal, az jó föld kényelmes (az ördögszántás kevésbé, de el lehett ott is aludni...). A menedék kihúzásához ez ejtőernyöszsinór profi és hasznos. Egy hosszú és hat rövid szál kell. Mivel a túra végén fáradt és lusta vagyok ezért viszek hat acél sátorcöveket is. Mellesleg, ha leszakad az égi áldás akkor is nagy segítség, mert gyorsabban lehet kihúzni a ponyvát. A múltkori tapasztalat után, amikor az özönvíz alámfolyt, s az éjjel egy barátságos tavacskában találtam magam,  ám a rohadt/korhadt ágakkal képtelen voltam levezetőcsatornát túrni, így bár nagyon ritkán kell, - de akkor nagyon - egy pici kis ásóscska (tesco/auchanban kerészeti részen lehet kapni, csak jó erőset kell választani)

Térkép, tájoló, vihargyújtó, ruházat (könnyű bringás esőkabát, váltás mez+alsó, alváshoz póló + gatya), kaja (3 db twix), pumpa, defekt és bringaszerelő alapcuccok, fecskendőbe 5 ml láncfűrészolaj - bár én mindig viszem, de több napra mindenféleképp kell a láncra. Nyeregtáskába 2 db. pótbelső.

Mivel a Balaton partján nincsenek kutak egy 0.5l-es - üres - flakont is vittem a standard 1l-es kulacsom mellé. Kellett is...

Mindez szépen elfért a zsákba, és okosan pakolva, még (utólag nézve) sem volt vészes súly. (Bár azért éreztem...)

A bringáról fájó szivvel leszedtem a 2.3-as Hutchinson Bulldogot és 2.1-es Schwalbe Smart Sam-et tettem fel, de most a sok aszfalt miatt haladósabb gumi kellett.

Ennyi volt az előkészület.

A túra Balatomfüredről indult, az első dombon megnéztem a Papsoka templomromját (hamár aszfalt, legyen benne kultúra is...) Tovább Balatonszőlősre megkaptam az első esőt is, de csak a zsákra húztam a takaróját, én kétkeréken kihordtam. Viszont az első terepes szakaszt (Zádorvárat) emiatt kihagytam. Ritka rossz indítás lenne mindjárt a túra elején sárba fúlni... Barnag-Vöröstó-Nagyvárzsony aszfalton.

Nagyvárzsony és az ottani erdők nekem különösen kedves hely, az országban sehol másütt nem éreztem magam otthon csak itt, s maga a hely is ismerősként üdvözölt amikor először jöttem ide...

A kultúrprogram részeként elzarándokoltam a Szt. Mihály kolostor romjához, majd innen kezdődött a második terepes szakasz (K-jelzés). A laza, kellemes gurulással egy panorámás mezőről indult, majd egy balkanyarral a mezőszélen haladva értem el a barátságos kis Szt. Ilona templomromjához. Innen még egy darabig mezőn halad a jelzés, majd bement a varázslatos Tálodi erdőbe. Kinizsi-forrás vízvétel, mellette a Tálodi kolostor méltatlanul ehanyagolt romja. Tovább a kék-jelzés kiér az aszfaltra, majd egy első osztályú erdőgazdasági földúton halad, szintben, némi hullámzással, majd egy jó ereszkedéssel ér Monoszlóra. Monoszló előtt láttam életem első bodza-ültetvényét.

Vissza az aszfaltra, Hegyes tűt, kihagytam mára, de nem kellett volna, délután kapja a napfényt...

Köveskálon csak átmentem, majd Szentbékkálla előtt felmásztam a Tőttőskáli templom romjához. Kedves kicsi romocska, a fa alatt ülve szép kilátással. Innen be Szentbékállára, a kőtengerhez. Még mindig csodálatos, és most sem találtam meg az ingókövet, igaz az égen megjelent szép sötétszürke felhőzet, s a dörgés miatt kicsit sietősebbre kellett fogni. Pedig ide terveztem a déli sziesztát. Szélsebesen száguldottam Mindszentkállára a vihar elől, de visszanézve láttam, hogy Szentbékkálla már eltűnt a földig érő felhőben. Sikerült a vihar előtt elérni egy buszmegállót, így a déli pihenőt itt ejtettem meg...

A Szt. György hegyhez vezető út (Káptalantóti-Kisapáti) várakozáson felüli kellemes, inkább lejtős, és gyors volt.

A harmadik terepes szakasz során a K jelzésen másztam meg a Szt-György hegyet. Az eleje rendben is van, de a kulcsosház előtti dzsindzsás lépcsősorra nem emlékeztem, az utána levő, a bazaltorgonákhoz vezetőre igen, de ami gyalog könnyű séta, arra a bringát feltolni horror... Gyúrni kell vállra és karra, aki ide szeretne menni... Magamba töltöttem egy liter vizet, és megeresztettem a lejtőn. Az Oroszlánfejű kútnál feltöltöttem a vízkészletet, s a plusz fél literes flakont is, mert már csak a Badacsony megmászása volt a napra.

Miután ismét aszfaltot értem, kimentem a 71-esre, s a mellette levő balatoni bringaúton eltekertem Badacsonytördemicre. Innen jött ismét a mászás. Anno a K-en a Bujdosók lépcsője bringával lehetetlen, így aztán Kuruc-körút, ami zömében tekerhető (bár itt is van lépcső), és Kőkapu lett a felmenet (lehet mászható, de én már túl fáradt voltam hozzá...).  Itt szeretnék megemlékezni a balatoni tanúhegyek leggyakoribb túratársairól - a szúnyogokról. A Szt. Mihály hegyen is voltak bőven, de itt aztán felhőkben leptek el, és a szúnyogrisztó otthon maradt... De aztán megjött a nap harmadik esője, és az kicsit visszafogta őket. Ami kellett is, mert felérve úgy gondoltam, hogy a K-en megyek a Ranolder-kereszthez, mint az ismeretlen K+ on. Óriási hiba volt. A le, majd plusszban felvezető lépcsősoron azt hittem végleg behalok.

De csak megérkeztem, hűséges társaimmal, a szúnyogokkal együtt. Gyors menedéképítés, (szép a túlélőtúra is, de ilyenkor nem állnék neki csalánból kötelet fonni és sátorcöveket farigcsálni...) szúnyogháló ki, én be, és éjjel 11 körül ébredek.

Előbújok a vackomból, hogy kinézzek. E!őször az tűnik fel, hogy a hold olyan furcsa narancsos, amilyennek még sose láttam. Aztán ahogy üldögélek a sziklákon balról megjelenik egy fényes szelet, majd ahogy idővel hízik, beugrott, hogy mostanság van valamikor a holdfogyatkozás... Úgy alakult, hogy épp sikerült végignéznem... és ahogy lassan felépül a Balaton fölött a holdfény-híd.

Másnap 4 után keltem, öszepakoltam, és a K+ on mentem Kőkapuhoz. Lefelé pazar, de fel is itt kellett volna jönni. Utána a S jelzés a Klastrom forráshoz, majd le Badacsonytomajra. (És fel is a sárgán kellett volna jönni...)

A nap első célpontja a Salföldi kolostor romja, amihez természetesen a Csönge-hegyen keresztül kellett mászni.  (Természetesen a meredek feléről...)  A tegnapi nap után elég rossz előitéleteim voltak a balatoni felfelékkel kapcsolatban, de szerencsére jobb volt mint vártam. Az erdőig tekerhető, onnan a meredek is legalább normálisan tolható (nincsenek lépcsők). A kolostorrom csodálatos, kedvem lett volna hosszasan elidőzni itt. De sajnos túl sok mindent zsúfoltam bele a kétnapos programba, és ez így inkább tekerés, mint élvezkedés lett.

Egy kellemes lejtőzés után Elértem Salföldet, a majort meg akartam volna nézni, de még túl korán volt. Kékkút, majd Kővágóőrs, ahol  felmásztam a kőtengerhez. Tovább a Horváth-tanya felé ahol véget ér az aszfalt. Itt lehetne a Sóstókáli templomromhoz letérni, de a tanya kiterjeszkedett, és az út nem látszott, ahogy a tájon a rom sem, úgyhogy ezt kihagytam. A földút pár szürkemarha és egy bivalycsorda melett vezetett. A marhák csak enerváltan figyeltek, de a bivalyok nagyon élénken reagáltak. Szerencsére itt elektromos kerítés volt. Sose tudom, hogy félnek, kiváncsiak, vagy támadni akarnak, de amikor a bivalycsorda szavval előre lassan megindul felém, akkor mindig jobbnak látom sebesen továbbállni...

Ezután jött a nap meglepetése. Tegnap vagy az éjszaka itt jókora zuhé lehetett, mert minden vizes és sáros volt, ami sokat rontott az amúgy hangulatos erdei úton. Sikerült egy hangosan sivalkodó disznóval is találkoznom - igaz csak a hangjával.

A monoszlói elágazás előtt szerencsésen elértem az aszfaltot, levakartam a bringáról a sarat, szerencsére nem volt sok, aztán irány a tegnap kihagyott Hegyes-tű. Jó kis mászóka. Ez valóban kihagyhatatlan hely. A geológiai bemutató is, és a kilátás is.

Innen nagyon gondolkoztam a további úton. Igazából terepen szerettem volna menni a Szt. Balázs és a Herendi  templomromok érintésével, de a Smart Sam nem sárgumi, sőt, nagyon nem szereti a sarat... Így aztán aszfaltos falukerülés lett Targyon-Szentantalfa-Óbudavár-Mencshely vonalon. Jó is az árnyék nélküli emelkedőn mászni a déli hőségben... Viszont innen Dörgicséig a túra leghoszabb lejtője. Dörgicsén megkerestem a Szt. Péter templomromot, a kisdörgicsei templomromot és melette a gótikus hidat, valamint a monumetális alsó-dörgicsei Boldogasszony templomromot is.

A dörgicseieknek nagyon tele lehet a tökük trianonnal, ha a központban egy 2000 l-es bronzkorsóval emlékezhetnek rá... Vagy legalábis én egyéb magyarázat híján erre asszociáltam...

Innen legurultam Balatonakaliba.

Du. 3, 40 fok, árnyék sehol, jól le is égtem. Elméletileg az utolsó célpont a Tihanyi félsziget becserkészése lett volna, de úgy gondoltam, hogy ennyi elég volt, Tihany megvár, majd legközelebb...

Az akali-i vasútállomáson a vonatra várva egy jókora pőcsik fulladozott a hőségben, repülni alig bírt, közben a potroha úgy pumpálta a levegőt magába, ahogy csak bírta. Ha nem tudnám, hogy eső előtt mily virgonc, és mily brutálisan nagyot szúr, hát sajnáltam volna szerencsétlent.

Hazafelé a MÁV szolgált még egy kis meglepetéssel. A kéttolóajtós postavagonból átalakított kerékpárszállítónak ugyebár a tolóajtaja csak belülről nyitható. A szélén az ajtón ugyan fel lehet szállni, de a folyósó ajtaja és a folyosó oly szűk, hogy hogy a stucni oldásával a kormányt be kellett fordítani, s csak úgy fért be. Úgyhogy szerszám legyen veletek, ha előszörre szálltok fel és a kalauz nem nyitja ki belülről az ajtót. Viszont cserébe ülőhely egy darab sincs odabent. Három és fél órát álltam Bp-ig. Igaz, ha egy zacskóra leülök, a földre ülhettem volna.

Összességében, jó volt, a táv és a szint szinte semmi, de a látnivalók sokasága miatt ugyanez inkább három napos program lenne (az elmaradt tihanyi résszel), akkor lazább lett volna.

Lesz ennek még folytatása, de immár a Mátrában vagy a Bükkben, tisztán erdőben, terepen. A legváratlanabb tapasztalat, hogy a rugóstagba +5-10 PSI-t kell(ett volna) fújni a plusz súly miatt (esetleg a telóba is elkelne még egy kis plussz nyomás, de azt nem éreztem annyira kevésnek).

Címkék: Balaton Kerékpár