Jó hónapja már, hogy egy ismerősöm meghívására  cső-szamárra  ültem, de csak most van időm az élményeket papírra vetni.

Lesencéről kora reggel indultam.  A település régi neve Németfalu volt, jelezve, hogy az ott lakók őseit a török hódoltság alatt elnéptelenedett területre betelepített németek alkották.

Első község, amin keresztül haladtam Lesencetomaj. Három Tomaj is van a környéken: Badacsonytomaj, Lesencetomaj és Cserszegtomaj, jelezve a Tomaj család ősi birtokait. A nemzetség legnevezetesebbje a besenyő származású Dénes, ki IV. Béla király udvarában előbb fő pohárnok, majd tárnok mester, végül pedig már az ország nádora. A tatár betörés idején öt ezer fegyveresével a keleti kaput védte. Harcosait mind egy szálig levágták, ő számos sebből vérezve, váltott lovakon vágtatva vitte Budára a hírt az ellenség betöréséről. Egyesek tudni vélik, hogy a Muhi csatában a király díszes ruháját és fegyverzetét magára öltve vállalta a biztos pusztulást, csak hogy királyát megmentse.

A 84-es utat keresztezve Tapolca felé vettem az irányt. A tapolca szláv eredetű szó, meleg vizet jelent. Nálunk a Kárpát-medencében az évi átlag középhőmérséklet 11,5-12 fok, így a források is ilyen hőmérsékletűek. Ami ennél melegebb, azt a magyar ajkú falvakban hévségeknek mondják. Innen kapták nevüket Hévíz, Maroshévíz, Galgahévíz, stb. A tót falvakban tapolcsánynak (Dédestapolcsány), az oláh településeken pedig toplicának mondják. Ezek elmagyarosodott változata a tapolca. A Balaton melléki Tapolca források 15-16 fokosak, így a Malom-tó vize kemény teleken is csak rövid időre fagy be.

A városból a halápi úton indulok északnak. A falu névadó hegye egykor olyan formájú volt, mint a Badacsony, de a kilencszázas évek elejétől folyó bányászás során a teljes bazalt készletet kitermelték, s mára már csak a hegylábi szőlők maradtak meg.

A Bakony alját elérve utam meredeken emelkedik. Mellettem molyhos tölgyek és virágos körises ligeterdő jelzi a vékony talajréteget. A platóra érve nem csak pihenni állok meg, hanem gyönyörködni is. Anyám egyszer azt mondta sohase sajnáljam erre az időt, s ha látok egy szép tájat, gondoljak majd rá… Csend van, sehol egy lélek, de a fák között kanyargó földúton látszik, hogy emberi hajlékhoz vezet. Hajdan ő is ilyen tájképeket festett…

A platóról Nyírádra ereszkedem le. Egykor a bauxit bányászat jelentős központja volt. A település a nyírfáról kapta nevét. A „d” régi nyelvünkben a kicsinyítő képző volt. Így ma nyírfácskának mondhatnánk.

A völgyből kikapaszkodva Ajka felé térek. A dimbes-dombos terepen a harmadik vonulat neve Balaton. Kis Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótárában szűkszavúan csak annyit közöl, hogy szláv eredetű szó, mely valószínűleg a Kis-Balatonra vonatkoztatva mocsaras helyet jelöl. Csak hogy tavunkon kívül az Ó-Bükkben is van ilyen nevű falu is. Itt egy hosszú, keskeny gerincet neveznek így, a Dráva völgyében pedig egy szőlő-hegy neve. Bizonyára volt tehát valami egyéb értelme is. Mondjuk például Hosszú. Ez igaz lehet a tóra is. A völgy alján elnyúló falura, erre a mészkő-gerincre, s a Dráva-menti szőlő-hegyre is. Ez persze csak egy megérzés. Lehet, hogy egészen más jelentése volt.

No meg aztán az is előfordulhat, hogy valami hasonló hangzású neve volt, mely szintén kikopott már nyelvükből, s értelmét vesztve más, értelmes szóval helyettesítették be. Épp most a hétvégén futottam bele egy ilyen névváltozásba. Salgótarján közelében van a Medves-fennsíkja. Nem állítom, hogy a Felvidékről hébe-hóba nem tévedhetett át egy-egy mackó, ha éppen erre szottyant kedve málnázni, de a plató nem a medvékről kapta a nevét. A régebbi térképeken még Medesnek írták, ami a szénbányászatból vissza maradt meddőhányókra vonatkozott. Ez is mutatja, hogy csínján kell bánni a helynevek magyarázatával.

A dombsor mögött már messziről látszik úti célom a Galler tanya. Nagyanyámtól tudom, hogy a Galler család, neves cukrász familia volt a boldog békeidőkben. Aztán a Monarchia széthullásával nekik is nyomuk veszett.

Nem jártam szerencsével.  Csengő sincs.  Harmadik kurjantásomra a melléképületből jött ki kelletlenül egy öreg bácsi. Tőle tudtam meg, hogy a ház asszonya Ajkára ment, s csak négy után fog hazajönni.  Addig pedig nem várok. No de hát így is jó!  Legalább lesz időm hazafele a járt utakat elhagyva, erdőkön, kaszálókon, s a hajdani orosz tanklőtéren át becsavarogni a környéket.  Útvonal engedélyt ugyan nem kértem a Magyar Honvédségtől. De nem is igazán tudom hová kellene fordulnom, hiszen a lőteret már régen nem használják, ők csak birtokolják a területet.

Az út túlsó oldalán a gerinc folytatása a Király-domb. Tudni való, hogy a királyok jövedelmének csak kis hányada volt aranyban. Java részt terményben szedték az adót. Országjárásuk idején kíséretükkel helyben itták-ették meg a föld termését. Ilyenkor az uralkodó védelmére a királyi birtokokon úgynevezett motte típusú kisvárakat építettek. Ezek sánccal és árokkal körbevett mesterséges halmok, s rajta kőből emelt lakótorony. (Innen kapta nevét Királyhelmec, Mórahalom, stb.)

A király-domb azonban más. Itt a Bakony peremén alig száz-százötven éve még nagy kiterjedésű erdőségek voltak, ahová az urak vadászni jártak. A környékből kiemelkedő, meredek oldalú, jól védhető domb kitűnő hely lehetett a királyi sátor számára. Erre utal a mellette lévő Dob-sík is, ahol bizonyára a nagy vadászatok ceremóniái zajlottak.

Enyhén lejtő, jól taposott földúton gurulok az erdőn át délnek. Ballra az Agár-tető kettős csúcsa emelkedik. A gerinc hajlatai a futó agár képét mintázzák.

A fennsíkra érve furcsa kép tárul elém. Mintha egy film forgatás díszleteit felejtették volna itt. Vagy egy észak-amerikai, kihalt indián falu lenne. A füves mező közepén elkezdett panelházak tömege. Van főutcája is. Az egyik épület falán „DISZKÓ” grefiti felirat olvasható.  Kész a fogadószint és az első emelet, de se ablaka, se ajtaja. Bizonyára az orosz tiszteknek épült volna itt a lakótelep. Aztán, mint annyi más, ez is abbamaradt. Csak a szél fütyül az elhagyott falak között…

Széles és szeles murvázott úton karikázok tovább. A dunsztos, párás melegben jól esik ez a szellő. Az út mentén a tanklőtér akadályai korhadnak a fű között. Rozsdásodó gránátok, géppuska töltényhüvely, földbesüllyesztett beton bunkerek maradványai. De a természet lassan visszahódítja birodalmát. Sárga virágú hérics nevet felém, amott már az árvalányhaj bontja hamvas termését.

Sajnos nem maradt már időm ballra az erdőben megkeresni a Szent-jakabi Pálos kolostor romjait. Az ezernyolcszázas évek végén Rómer Flóris toll rajzáról tudjuk, hogy még állt a templom főfala és tornya. Mára csak a diadalív alig két méter magas csonkja, s alapfalak maradtak meg. Akár csak az útszéli feszület, bizonyára ez is az itt gyakorlatozó megszállók eszement pusztításának áldozatává vált.

Még egy kis kapaszkodó, aztán megnyílik a táj, s feltűnnek előttem a Tapolcai-medence bazalt hegyei.  Egyenletes, lankás lejtőn gurulok be Sáskára. Most a Halápot a másik oldalról kerülve bezáródik a kör.

Hátam mögött ólomszín felhők tornyosodnak. Az ég alján hangtalan villámok kergetik egymást. A szél is felélénkült már. Jó lesz igyekeznem, ha nem akarok bőrigázni!

Címkék: Tomaj Tapolca Nyírád Haláp Sáska