A fehér gyászról szóló cikkemben utaltam rá, hogy Csicsmány nem csak a rendkívül különös halottas viseletről, hanem egyedülálló motívumokkal kifestett faházairól is nevezetes. Nos, kezdjük az elején!

Csicsmány (Čičmany) a mai Szlovákiában, Zsolnától délre kb. 20 km-re, a Strázsa-hegy alatt, a Rajcsanka-patak völgyében fekszik, az egykori Trencsén vármegye területén.  (GPS koordinátái: 48.95508 / 18.516107) Ebben a völgyben vezetett az ókorban az észak-déli irányú Borostyán-út, amely a Balti-tengertől Sziléziában, az Odera völgyében, majd a Jablonka-hágón át a Kiszuca- és Rajcsanka-patak völgyében, aztán a Facskói-hágón át a Nyitra völgyében a Szőny – Győr - Szombathely útvonalon az Adriai-tengerig vezetett.

A környék a régészeti leletek tanúsága szerint már a bronzkor előtt (i.e. 1800-2000) lakott. Csicsmányt először 1272-ben említik írásban, tehát ekkor már létezett a falu, igaz, nem a mai helyén, hanem a kiscsicsmányi településrészen lévő Javorinka-dombon épült.  (Meg kell jegyeznünk, hogy Magyarország falvai is eredetileg mind dombtetőkön épültek, s csak a török idők után települtek át az ellenség előli rejtőzést jobban biztosító völgyekbe!)

Csicsmány igazi alapítóinak az 1410. körül a törökök elől idemenekült bolgárokat tartják. Helyi hiedelem, hogy farsangkor előbújik valahonnan a félelmetes Turony, birkabőr bundában és két hatalmas szarvval. A legenda szerint, amikor a törökök közeledtek a falu felé, a juhásznak az az ötlete támadt, hogy különös jelmezekbe bújva ijesszék meg a pogány hadat, hiszen hallotta valahol, hogy a török nagyon babonás népség, és félnek a számukra ismeretlen élőlényektől, szörnyektől. A falu népe be is öltözött báránybőrökbe és álarcokba, és sikeresen megfutamították a török sereget. (Feltűnő, mert nem véletlen a hasonlóság a hazai – szintén szláv eredetű – busójárás szokásával.)

A történelem során a falu birtokosai között megtaláljuk a Turóczy, a Rakovszky, a Serényi, később a Teleki családokat is. Templomának harangja 1588-ban, orgonája 1738-ban készült, de a mai templom csak 1798-as építésű, barokk stílusú. A bolgár betelepülők művészete a mai napig fennmaradt. Különösen a sárga, narancssárga és piros hímzésekkel díszített népviselet őrzi a balkáni hatásokat. A faluban a népviseletet ma már csak ünnepek és rendezvények alkalmával láthatjuk.

Egész évben megcsodálhatók azonban a fő nevezetességnek számító, fehérrel díszített sötét színű faházak. Ez a díszítés hosszú évszázadok óta jelen van a faluban, de eredete mindmáig ismeretlen. A sötétbarna alapon fehérrel festett geometrikus mintázatok (szívek, nyilak, keresztek, madarak, életfa-ágak, nap-szimbólumok) kétség kívül régi hagyományokat őriznek, azonban a bonyolult jelkép-rendszer (talán ősi írás?) megfejtése még várat magára.

Az 1921-es tűzvész után ugyanis teljesen újjá kellett építeni a települést. Az állami támogatásnak azonban az volt a feltétele, hogy a gerendaházakat az eredeti formában és az eredeti motívumokkal díszítve kell helyreállítani. Elsőnek épült föl a Radenov-ház, mely a régi házak mintáját követi. A ház régen egy nagy füstös szobából állt, tűzhellyel, nyitott kéménnyel, s a földszinten vagy a padlástérben 2-6 nem fűthető hálókamrából.

A csicsmányi faházak eredete már sokféle találgatásra adott alkalmat. Sokan felfigyeltek németes jellegükre, tartották mások balkáni gyökerűnek is. Körmöcbányán, Brandenburgban, a Baltikumban és Karéliában találtak ilyen jellegzetességű épületeket. Ezeket szláv területeknek tartva, jelenleg az a felfogás elfogadott, hogy Csicsmány építészete ószláv. E házak építészeti formája nem volt egyedülálló. Hasonló parasztházak épültek a Rajcsanka völgyének más részein is. A díszítés azonban sajátos. Csakhogy a ma látható különbözik a korábbitól. Eredetileg ugyanis a díszítmények szervesen kapcsolódtak az épület szerkezeti elemeihez, és nem borították be az egész házat. Ma azonban csaknem az egész külső felületet ellepi a dísz, s gyakran alig kapcsolódik a gerendaház szerkezetéhez. A mai díszek főként a fafaragás formakincséből merítenek.

A hegyekkel körülvett, kevés művelhető területtel rendelkező falu lakói régen nagyon nehezen tudtak megélni a mezőgazdaságból, ezért az asszonyok papucskészítéssel, a férfiak vándor-üveges munkákkal egészítették ki keresetüket. Rengetegen vándoroltak ki a 20. század elején, főként Amerikába.

Ma az idegenforgalom biztosítja a fő megélhetést: télen a sízők, nyáron a gyalogos, kerékpáros és - főleg - buszos turisták tömege lepi el a falut. A magánházaknál komfortos szállást, a kastélyban jó konyhájú vendéglőt, a boltocskákban helyi termékeket (népművészeti tárgyakat, sajtot, mézet, stb.) talál a vándor. Az ófalu közepén álló emeletes Radenov-házban állandó kiállítás mutatja be - magyar nyelvű magnós vezetéssel is! - a község életét és gazdag néprajzi anyagát.

Címkék: Felvidék Népi építészet