Valahányszor átsétáltam a Sebes-Körös hídján, az oszlopokra festett kék jelzések láttán gyakran merengtem el azon, milyen izgalmas lehet egy szál hátizsákkal útra kelni. Arra menni, amerre én akarok, ott aludni, ahol éppen rám tör az éjszaka. Vajon hova hívogatnak a jelek és milyen messzire vezethetnek? Csaknem húsz év telt el romantikus álmodozásaim óta, amikor 39 évesen elhatároztam nekiindulok az ismeretlennek, megvalósítom ifjúkori álmaimat, Óz meséje után szabadon, végig a kék úton. A visszaemlékezéseim aktualitását az adja, hogy a napokban szeretném teljessé tenni a Kék Kört, az utoljára maradt Dél-Dunántúli Kéktúra bejárásával. És bár útvonalat gyalogtúrázók számára írták ki, én – ahogy azt eddig is tettem – bicajjal szeretném teljesíteni...

Az Országos Kék Kör nemcsak Magyaror­szág, de Európa első hosszútávú turista­útja is. Három szakasza az Országos Kéktúra, a Dél-Dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra alkotja az elnevezés alap­jául szolgáló kört. Az Alföldi Kéktúra szakasza a keleti me­gyék, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zemplén megyék csatlakozásával alakult ki, Szekszárdtól Sátoraljaújhelyig hivatalosan 848 km hosz­szan. Tavalyi két balatoni túrám után az Alföldi Kéktúra teljesítését tűztem ki célul. Ez azonban kerékpárral – külö­nösen esőzések után – nehezen bejárható, így aszfaltúton terveztem az ellenőrzőpontok érintését, "a rövidebb, nem mindig gyorsabb" elv alapján. Végül augusztus 11 és 19 között 953 km-t kellett megtennem az útvonal teljes bejá­rásához.
E rövid visszapillantás során a leggyakrabban elhangzó kérdések közül szemelgetek.
Hogy bírtam?A siker, ember és technika együttműkö­désének eredménye még akkor is, ha egy kerékpár nem olyan bonyolult gépezet, mint egy F1-es versenyautó. A technikára esetemben nem lehetett panasz. A kerékpárt szakértő kezek minőségi alkatrészekből állították össze, a négy éves géptől mintegy százhúszezer Ft-ért volt hajlan­dó megválni gazdája. Alig vártam, hogy kipróbáljam szer­zeményemet. Bár volt bennem kétely, utolsó bevetését nagy generál nem követte. Mint utólag kiderült félelmem nem volt alaptalan. Alig jártam féltávnál, amikor kellemet­len tünetek utaltak arra, hogy alaposabban át kellett volna nézetnem az indulás előtt. A lánc rendre megszaladt a hát­só fogaskerekeken. "Akár a köszörű, hajtom, de nem megy" – nyögtem, miközben kissé vicsorgásba hajló mo­sollyal integettem vissza Baktalórántházán, a mellettem el­húzó gyerekeknek. A városka első és utolsó műszaki bolt­jában a kérésem rövid volt, de egyértelmű:
– Kérem, csináljon ebből az izéből biciklit! – mutattam a szebb napokat látott járművemre.
Röhej. Éppen ma vagyok 40 éves, igazi meglepi ... Pa­pírforma szerint nekem kellene rongyokban, nyelvemet ló­gatva másznom a földön 500 km után, erre a biciklim ro­had ki alólam. És valóban... A hátsó prizma letörve, a szintén megroppant kilométerórát vastag szigetelőszalag réteggel gipszeltem be. A lánc megnyúlt, a hátsó láncke­réksor használhatatlannak tűnt.
– Nézze, mint látja, sok a vevő és hát én sem vagyok úgy öltözve, ugye megérti...
Próbáltam érzelemre és értelemre hatni:
– Uram! 500 km van mögöttem, és ugyanannyi előttem. Per pillanat akkor haladok, ha hátszelem van és lejt az út. Is­mer ilyet Nyírlugos felé?
Savanyú képpel nézett végig öltönyén, majd az olajos láncra pillantott, de hozzáfogott. Láncbontó, fogó ... tör­lés. A láncátültetés sikerült, a műtét nem! Erőtlenül szaladt meg az új lánc is a fogaskeréken. Kerékpárom, akár egy fogatlan oroszlán... csörög-morog, de nem az igazi. Keserves képpel fogadtam a következetetést; ehhez szak­szervíz kell. Mint később kiderült, a nyolcból öt fogaskerék mégis használhatónak bizonyult, amivel 20 km/h fölötti se­besség tartható. Lassan ugyan, de HALADOK.
Ami az emberi tényezőt illeti, szintén nem célszerű ek­kora távolságnak megfelelő előkészület nélkül nekiugrani. A szervezet feléli tartalékait, vitaminok, nyomelemek, táp­lálék-kiegészítők, izomlazítók, fehérjékben gazdag táplál­kozás elengedhetetlen ilyen igénybevétel előtt és alatt. A napi 10-13 km futás, és az áprilistól szeptemberig tartó i­dőszakban heti-kétheti rendszerességgel letekert száz kilo­méterek olyan állóképességet biztosítanak, amire lehet é­píteni még 40 évesen is. Emellett sokat jelent a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés, a feltöltődés. A META Vasipari Kft., a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége, és a Körös Gyöngyei Alapítvány támogatásának köszönhetően éjszakáimat nem a rideg sátorponyva alatt, gumimatracon, az időjárás viszontagságainak kitéve, hanem minden i­gényt kielégítő vendégházakban tölthettem, ideális körül­mények között.
Holtpont Kellemetlen, de ritkán elkerülhető. Váratlanul felbukkanó, a feladat teljesítését megnehezítő körülmény. Az előre lekötött szállás felveti azt a problémát, hogy oda mindenképpen EL KELL ÉRNI. A harmadik nap Kunfehértó­nál emiatt 130 km-t kellett megtennem, ebből hatot ho­mokban. A forró homokban gázolva, a felpakolt bicajjal nem igazán tudtam a táj szépségében elmerülni, egyetlen gondolat foglalkoztatott csak, a Pici-Paci Lovastanyán mi­nél hamarabb bekerüljön a pecsét az igazolófüzetbe. Más­nap Szekszárdig újabb 120 km várt rám. Nos, aznap este rendesen bedagadt a térdem és nagyon nem akaródzott 90^o-nál jobban behajlítani a lábam. Szerencsére ötödnap, a Szekszárdtól Sátoraljaújhelyig tartó 9 órás vonatozás elegendő pihenőnek bizonyult, sikerült regenerálódnom, az aznapi 60 km ellenére.
Mit láttam? Illő tisztelettel vitába szállnék Petőfivel. A zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája talán érdekesebb látvány lehetett, mint a kukoricatáblával válta­kozó napraforgótenger. Létavértes tájékán tapostam a homokot, Kepecs-tanyát keresve. A térképen nem szerepelt, és a kék jelzés sem segített. Csupán azt gyanítottam, hogy nem véletlenül ve­zetnek villanyvezetéket a homokpuszta végtelenjébe. Ami viszont biztos pontnak bizonyult számomra, az eldobált műanyag üdítősüvegek, amelyek Adriane fonalaként ve­zettek a célhoz. Megy a magyar túrázni ... hm. Ruzsára érve érdekes történésnek lettem szemtanúja. Elhúz mellettem egy német rendszámú terepjáró. Kikec­mereg az ülésről az autó testes gazdája, nehézkesen kie­mel egy műanyag zsákot a raktérből. Idegesen rám pillant, majd bevágja magát az autóba és elporzik. Óóóó az a mocskos...! Idejön külföldről és teleszemeteli kis hazán­kat. Mint polgárőr munkához láttam. Gyorsan felírtam a rendszámot, márkát, színt, személyleírást. És dagadó ön­bizalommal taposok a pedálra. Ruzsa határában tábla hir­de­ti „Egészségbarát település” Nnna majd adok én ne­ked sze­metelést! Pecsételés után egy elérhető polgárőr után ér­dek­lődtem. Rövid üdvözlés után levegőt sem véve hada­rom:
– Láttam ... német ... zsák ... óóó az a ... menekült a beste, mert meglátott! Csak egyet tudott kirakni. De megfogjuk! – és átkozottul büszke voltam magamra.
– Ööö! Köszönjük a felvilágosítást, de ... szóval ... az a helyzet, hogy itt sok külföldi nyaral. Ez a német ott rakta ki a szemetet, ahol gyűjt­jük. Ja ... és szelektíven gyűjtik, a többit máshova rakja. Érti? Értettem, de éreztem már jobban is magam...

Címkék: Alföldi Kéktúra Kerékpártúra Polgárőr