Egy nagylány blogokat ír. Néhányan „legyerekezték”, s ő élénken tiltakozott. Pedig hát Einstein óta tudjuk, minden viszonylagos. A tíz éves kölyök a húsz évest, néninek tartja. A 170 centijével magasnak számít, s én még is kicsi lánynak mondhatnám, hisz jó fejjel alacsonyabb nálam.

Bizony én is nagyon meglepődtem, mikor 26 éves koromban - első fiam születésekor - a nálam közel harminc évvel idősebb Suri bácsi lebácsizott. (az „Egy régi karácsony” című blogomban már írtam róla) Aztán elmagyarázta, hogy a bácsi, vagy néni megszólítás nem korhoz kötött. Az alföldi paraszt családokban egy fajta tiszteletadás azok számára, akiknek már van utódjuk. Így ha a Maris 14 évesen szült, a falu gyerekei már Maris néninek szólították. De ha valaki magtalan, vagy meddő marad, legyen bár kilencven éves mankóval járó aggastyán, akkor is csak Peti, Feri, Jancsi, Julis, vagy Ancsa megszólítás jár neki.

 Ennek kapcsán egy régi beszélgetés jutott eszembe.

1991 nyarán, Korondon betértünk Pál Antal fazekasmester műhelyébe. Egy barátom videót készített az idős mesterről, de a hanganyag a háttér zajok miatt nem jól sikerült. Még az nap este lejegyzeteltem, mert szavai között ott bujkált a székely ember bölcsessége és világról alkotott képe.

- Hány gyereke van Tóni bácsi? Van-e aki tovább vigye a mesterséget?

- Gyerekem csak egy, de az mással foglalkozik.

Majd, kicsivel később még hozzá teszi:

- Hanem leányom három is!

- És azok közül egyiket sem érdekli?

- Nem való az azoknak! Van ugyan a faluba egy-két fehérnép, aki próbálkozik, de azok csak maszatolnak. A fazekas mesterség nehéz munka. A leányok megírhatják a cserepet. (A korongozott árura ráfestik a mintát.) De az égetéshez ember kell!

Faggatásunkra aztán elmondta még:

- Mert hát a gyerekből ember lesz, de a leány már születése pillanatától leány. Az ember csak sejtheti, mért rí, mért nevet, mért dacos? Az ember számára felfoghatatlan titkok tudója, kiből idő után asszony válhat. A leány az Úrnak olyan teremtménye, aki magában hordozza az új élet titkának csodálatos lehetőségét. Az újjá éledő világossághoz, a hajnalhoz hasonlít. Új reménység, melyre az ember soha sem lenne képes…

Mészöly Gedeon nyelvész professzorunk szerint őseink 4.500-5.000 éve tértek át az anyajogú társadalomról a maira. Ennek emlékét a Boldogasszony tiszteletében őrizték meg.

Néprajzi Lexikonunk azt is tudni véli, hogy Szent Gellért püspök ajánlotta Szent Istvánnak, hogy a Boldogasszonyt Szűz Mária szinonimájaként emlegessék, így átörökítve az ősi hitet a keresztyén gondolkodásba. Talán nem véletlen, hogy épp itt a Kárpát-medencében a legerősebb a Mária-tisztelet.

Ezeket a gondolatokat örökítik meg a hímzések, fafaragások, fazekasok és bútorfestők motívumai. De ezekről már - sok más egyéb érdekes dolog mellett - Sütő Béla mesélt nekem Vargyason.

- A nap ábrázolás mellett állandóan visszatérő motívum az égig érő fa, a szegfű, a tulipán, s a virágok kelyhében a szilvamag. Mely egyszerre jelképezi a lányok ölén megbúvó puncit és az új élet csíráját.

A mi gyönyörű nyelvünk igen gazdag és kifejező. Asszonyaink, lányaink csak az ötvenes évek óta esnek teherbe.  Az előtt áldott állapotba kerültek,  ahogy hajdan a Boldogasszony.

És bizony boldog az, aki még gyermeknek mondhatja magát! Mert ez azt jelenti, hogy él még az ő édesanyja,  akinek ő örökre az ő kicsi leánya,  vagy gyermeke  marad!

Sz-K. Géza

Címkék: Boldogasszony Szilvamag Nap Leány