Tudom, tudom. Egy vers talán nem lehet túrablog, de mivel túrázóként osztom meg, mégis megbújhat itt, hogy a kedves túrázó, természet- és életszerető olvasgatók rábukkanjanak. Ezt a verset sem holmi véletlen sodorta most az utamba, pont amikor ily erősen érzem hogy a túrák, az erdők, melyeket járok mindegyike "az út" amelyen saját utamon haladok. És ha nem oszthatom meg itt, bízva abban hogy bárkit is annyira szíven talál mint engem, úgy érzem tolvaj vagyok.
Áprily Lajos: Az út
Jöttem az erdőszél felől,
magamban, dallal, messziről.
Friss volt a rét, alig-napos,
lábam bokáig harmatos.
A sűrűség s a rejtelem
remete-csendje jött velem.
Ámultam malmon, várakon,
harangszó-hangú falvakon.
Álltam tetőkön és romon,
jártam virágon s vér-nyomon.
S kérdeztem: Kosbor, liliom,
messze van-e még a sirom?
S kérdeztem: Krisztus, szent Hitel,
mért van, hogy mégis ölni kell?
És a tetőről szállt szavam:
Az ember csúcsa merre van?
Jöttem az erdőszél felől.
Hoztam a lelkem messziről.
Utam és dalom elakadt:
sorompót értem, gyárakat.
Jaj, erdő nélkül nincs titok -
A város zúg. Én hallgatok.
Nem dalolok, nem kérdezek,
csak néma, nagy gyerek leszek.
Az arcomon szelíd derű.
És a halálom egyszerű.
Címkék: Áprily Lajos Vers út Pár Gondolat Lélek Dalos