Komoly áttörést sikerült elérni. Páromat is elvittem végre, hogy megfertőzhessem a természetszeretet heveny mehetnéket okozó kórjával, melynek minden egyéb tünetét is csak azzal enyhíthetjük, ha hagyjuk, tomboljon a láz nyugodtan.

    Célpontként, az Ő kívánsága szerint, a Kőszegi-hegység turistaútjait céloztam meg.  Kis feleségemet ugyanis gyermekkori kirándulások emléke hívogatja erre a tájra.

Én nemrég jártam itt, az OKT bejárásom kezdetekor, és ez okból, valamint hogy kedvesem megismerje a hegység megannyi látnivalóját, nem a legfelkapottabb célpontok kerültek a tervbe. Illetve nem csak azok.

Bár akár száz és száz túrát is tehet itt az ember, ugyanúgy, mint bárhol máshol, mindig talál felfedeznivalót, és megannyiszor más arcát mutatja ugyanaz a táj.

    Mivel pénteken mindkettőknek dolgos napja volt,a fél ötös indulásból háromnegyed hat lett, de nem keseregtünk, és még jóval hét óra előtt már Velem végén a buszforduló melletti parkolóból  legeltettük szemünket a minket körülvevő hegyeken, erdőkőn. Be voltunk sózva, főleg kedvesem várta gyermeki izgalommal hogy belevessük magunkat az új kalandba.

    A Vid-hegy fái közül hófehéren villogó kápolna hívására elindultuk, hogy oldódni kezdjen az erős talp viszketegség.  Pár hónapja ugyanitt jártam, megkezdve az OKT végigjárását. Akkor ünnepélyes csend, ropogós fagy és kopasz fák adták a varázst az úthoz.

    És most? Izzó tavasz harsogott, kiabált az élet, zöld paplan borított mindent, levelek, virágok tolultak, madarak százai bukdácsoltak, fütyörésztek, az érzés szinte megrészegített.

    Most végre nem az aszfaltúton indultunk felfelé, amerre én mentem a hegynek, a vadregényesen a Vid déli oldalán felfutó ösvényen fogtuk próbára magunkat. Könnyed húsz perc után már a kápolna mellett álltunk.

Virág és Böbe a Vid-hegy csúcsán

    Az egész túra fő jellemzője, hogy nem tartottuk magunkat fontos ütemtervhez. Nem is igazán szeretek feltétlenül sokat menni, és pihenőket tartani.  Szusszanni bőven van idő amikor megállunk, egy szép helyen fényképezni, feltöltődni. és hát mindig sok ilyen hely akad, de végtére is ezért mentünk jelen esetben a Kőszegi-hegységbe, hogy kikapcsolódjunk, szépségekkel töltekezzünk.

Vannak persze látnivalók beiktatva, amit feltétlen szeretnék megnézni a magányos túrákon is, de mindig bőven hagyok időkeretet, amit spontán ki lehet tölteni.

Itt a kápolnánál is hosszasan elidőztünk, ismerkedtünk a tavasz virágaival, színeivel, illataival és hangjaival.

    Innen újra tovább felfelé, a Hörmann-forráshoz indultunk. Itt is megálltunk fényképezni, nézelődni (mint az út során vagy százszor), forrásvizet hörpölni. Nagyon jót meditáltam, a forrás csobogó zenéjére.

    Aztán útra kaptunk, még feljebb, az Írott-kő keleti gerince felé, hogy páromnak meglegyen végre a hőn áhított csúcshódítás. Jelen esetben ez egy gyönyörű, könnyed séta.

    A kilátónál nagy volt a forgalom, kéktúrázók, osztrák hegyikerékpárosok, hétvégi kirándulók jöttek-mentek, miközben mi megcsodáltuk a panorámát, és a kőépület előtti tisztáson napfürdőztünk.

Szerelmem a "megszállott jógázó" :)

    A Dunántúl legmagasabb pontjáról dél felé kezdtünk ereszkedni, egészen a következő elágazásig. Idáig utunk nagyjából megegyezett azzal a vonallal, amelyen nemrég kéktúrám első szakaszát jártam.

Az OKT itt kelet felé vezet, mi viszont dél felé, Bozsok irányába fordultunk, hogy megéljük első túrás barlang-kalandunkat.

    Murvás erdészeti utakon haladtunk, apró kitérőket téve, hogy felfedezzünk egy-egy kis forrást, eldugottabb csapást. Nem voltunk biztosak egy háromszög jel helyességében, így csak hazaérve konstatáltam, hogy elmaradt a Gyilkos-szikla meglátogatása. Pedig karnyújtásra volt. De majd legközelebb…

    Gyönyörű kis völgyek felett kanyarogtunk a DDK vonalán, mígnem elértük a várva várt kék háromszöget, ami kelet felé hívott, a Kalapos-kő, a Holler-, és Kalapos –kő barlangokhoz.

A kisebbik, nevezetesen a Holler-barlang, szinte pár lépésre található a DDK vonalától. A tektonikus mozgás, és az időjárás hatására, kőzetleválásokkal, szemcsekipergéssel alakult ki a sziklában. Megcsodáltuk, becsücsültünk az üregbe, és körbejártuk a sziklát, aztán a kialakított kis pihenőnél időztünk néhány percet.

A Holler-barlangnál

    Aztán egymást érték a látnivalók. Pár perc sétával el is értük a Kalapos-kő nagy szikláit. A nevet egy szikla viseli, de a körülötte elszórtan található felszínen maradt sziklák is hasonló anyagból épülnek. Csak a „kalaposon” igazán feltűnő a jelenség, amelyről a nevét is kapta. Röviden: a tetején fekvő kőzet anyaga keményebb, míg az alatta látható puhább, az idők során jobban elkopott, elkarcsúsodott, felül pedig „kis” kalap maradt. J

    Jó volt a sziklák közt bujkálni a bozótosban. Párom talált gyöngyvirágot, melynek illatáért mindketten odavagyunk. Valamely szikla peremére kiállva, alant cirka húsz méteres mélység riogatott. Igazán vadregényes helyszín, mindenkinek ajánlom, biztos hogy mi is visszatérünk még ide.

Annál is inkább, mivel sajnálatomra nem találtuk meg a Kalapos-kő barlangot. Tapasztaltabb túrázok jót nevetnének talán oktondiságunkon, valószínű hogy nagyon közel voltunk. De kedvesem térde vacakolni kezdett, és cseppet elfáradtunk, így egy idő után feladtuk a térkép, és az ösvények böngészését.

Lepihentünk inkább egy gyönyörű helyen, kilátással a Vid-hegyre, és a mögötte húzódó erdővel borított hegyhátra. 

Apró kis pötty a Szent Vid kápolna

 Elégedetten nyugtáztuk milyen szép ívet írtunk le onnan-idáig. Egy tájékoztató tábláról megtudtuk, hogy az egyre inkább beerdősülő nyiladékban, ahol jelenleg ejtőztünk, húzódott a Vasfüggöny.

Ez a sáv a Kalapos-kő gerincén ívelt át. Ha innen délre indulunk, a kék háromszögön, majd a kék kereszten, Bozsokon áthaladva juthattunk volna vissza Velembe.

Mivel párom térde sem volt százas, és úgy éreztem nem kéne túl sokat terhelni amúgy sem az első túráján, a térképpel kiokoskodtam egy rövidítést.

    Az északi oldalon ereszkedtünk le a gerincről, és a völgy aljára érve egy dózerúton keletnek fordultunk. Festői szépségű volt az erdő, egy fentebb fakadó forrás kis csermellyé „duzzadva” szaladt mellettünk.

Felfedeztünk egy kis forrást amit a térképem név nélkül jelölt, de helyszínen bemutatkozott nekünk: Pütyöri-nek hívják a kis kedvest. J

Egy helyütt meg is álltunk a kis vízfolyás mellett, míg párom fogat mosott ( a fene a jódógát…J ), addig én a patakocskán átkelve csörtettem, élvezkedtem kicsit a kidőlt fák közt, és élveztem a hely nyugalmát.

Elindultunk, a fel-feltűnő turistajelzések, és az egyre szaporodó kerékpáros és gyalogos forgalom jelezte nem tévedtem a térképolvasással, aminek határozottan tudtam örülni.

Bele is futottunk aztán a Bozsok és Velem közt húzódó kék keresztbe, és könnyed háromnegyed óra után már a velemi parkolóban, túránk kezdő- és végpontjánál rogytunk le a padokra boldogan.

    Az én örömöm dupla volt, hogy szeretett párom is velem tartott, és mindennek tetejébe akkor és azóta is úgy néz ki, hogy szerelembe esett a természetjárással. Úgy legyen, kívánom, mert sok közös élmény, és csodás pillanat vár még ránk ha ezen az úton is együtt haladunk, bár a magányos túrákról le nem mondok… J

    Meg is érdemelte a szentem (na meg én is), hogy aztán Bozsokon, egy hangulatos teraszos étteremben megjutalmazzuk egy isteni vacsorával, fáradt testünket, és pezsgő lelkünket.

Címkék: Kőszegi-hegység Barlang Dalos Tavasz