Etrdély hegyei V.

         Rosszul aludtam, most jól esik a busz kényelmes ülésén végignyúlni, hamarosan el is szendergek. Sűrű erdőben, kanyargós úton pöfögün felfelé, mikor felébredek. Radnaborbereken, a Radnai-havasok déli lejtőjén épült apró bányászfaluban szállunk le. A keskeny völgy alján meghúzódó "egy utcás" település a borvíz forrásokról kapta a nevét.

         Míg a busz megfordul, tájékozódni próbálok. Itt érkezik be jobbról a Borvíz patakja, de a térkép mutatta jelzésnek nyoma sincs. Pár lépés után az út is elenyészik. Mindegy, ha más nincs, a patakmeder az utunk. Apró vízeséseket kerülgetve ballagunk egyre feljebb. Szép, csendes hegyi reggel van. A szemközti gerinc mögül csak az imént bukkant ki a nap. Aranyló sugarai beragyogják a völgyet. Csilingelő hangú hegyi billegető száll a víz felett. Társa apró férgek után kutat a kövek között. A levetett anorákot a zsákba gyömöszöljük, majd balra, a régi fahordó útra térünk. Évtizedek óta nem használják. Felverte a gaz, kezdi visszahódítani az erdő.

         Oldalgerinceket keresztezve egyre magasabbra emelkedünk. Egy órája vagyunk úton. A ritkuló fenyők között a Borgói-havasokra látunk. Az út rossz irányba fordul, inkább a gerincet követjük. Hatalmas évszázados fenyők között bukdácsolunk felfelé. A sziklaletörést megkerülve szomorú látvány tárul elénk. Nagykiterjedésű széltörés állja utunkat. Télen az ónos eső ráfagyott az ágakra, s a felázott talajból a gyökerek kiszakadtak. Egyik fa magával ragadta a másikat. Mint mikor a dominó sort meglökik, úgy feküdtek el a toronymagas törzsek. Alatta, felette bujkálunk. Máshol meg kell kerülni az ágak szövevényét, 80-100 métert ereszkedünk, majd visszamászva alig hat-nyolc lépéssel jutottunk előbbre. A fényben embermagasságúra nőtt csalán között "gerenda gyakorlatokat" végzünk a kidőlt törzseken. Ezt egyikünk sem számolta bele az időbe. Másfél órába került az alig négyszáz méteres szakasz. Szemben a Korongyos gerince látszik, az már gyephavas. Oda igyekszik Lajos a középtúrával. Ha kicsit feljebb jutunk, talán mi is kijutunk ebből a "mackó paradicsomból". A Kárpátok tányértalpú, málnazabáló ura bizonyára jobban boldogul ebben a vízmosásokkal tarkított útvesztőben.

         A gerinc túloldalára jutva újra szálerdőbe érünk. Szinte szárnyakat kapunk úgy felgyorsulunk. Fél egyre fent vagyunk a havason. Lágy szellő hűsíti izzadt homlokunkat. A széles úton első világháborús távíróoszlopokat és lövészárkokat mellőzünk. Isten tudja honnan, de a jelzés is megkerült. A havasszépe (Rhododendron kotshy), melynek virága tavasszal vérbe borítja a hegyhátakat, már elvirágzott. Százszorszépek és megkésett harangvirágok bontják szirmaikat a fű között. Egy forrás közelében megebédelünk. A csúcson szerettem volna, de késésben vagyunk.

         A pihenő s az étek új erőt adott. Izzadva kapaszkodunk egyre feljebb. Jobbra, a Vörös-havas felett már az Emberfő sziklás letörése rajzolódik ki a horizontra. A köveken, mint földöntúli lények üzenetei méteres körökben narancssárga zuzmók nőnek. A főgerincről a piros háromszög jelzés vezet a 2.279 méter magas csúcsra. Alattunk, az északi katlan aljában a hófoltok között kicsi tengerszemek csillognak. Szemben a Máramarosi-bércek mögött Kárpátalja hegyei kéklenek. Szabó Gabi ma negyvenhat éves. Felfelé jövet apró csokrot szedtem Neki, havasi virágokból. Csilla vállalja, hogy felköszöntse az ünnepeltet. Készítek néhány önkioldós képet, megesszük a csokoládét, aztán gyors ütemben ereszkedünk lefelé.

         A túlsó oldalban, mint elszórt fehér sziklák birkanyáj legel. Ide hallatszik a halk kolompszó. A kutyák már észrevettek, vad ugatással közelednek. Szorosan egymás nyomába lépünk. A fiúk egy-egy követ vesznek fel, de az ebek kicsivel túl a dobástávolság határán megállnak. Onnan vicsorognak, szórják felénk átkaikat. Nyakukat kifelé szöges örv védi a farkasoktól.

         Sváb Laci mesélte: - Egyszer társaitól lemaradva, a Fogarasban hat borjú nagyságú komondor vette körbe. Tudta, ha a csobán nem kerül elő, akár három napig is ott őrzik. Szerencséjére egy közeli sziklához tudott hátrálni, s a nála lévő síbottal hadonászva távol tartotta magától az acsarkodó nyájőrzőket. A kutyák hamar kiismerték meddig ér a bot, s alig másfél méteres félkörbe fogták áldozatukat. Végül barátom a botot két kézre fogva kicsiket szurkált maga köré. A komondorok így még közelebb merészkedtek. Akkor aztán adj neki! Egyiket úgy pofán szúrta, hogy vonyítva szaladt világgá. Hamarosan másik három is erre a sorsra jutott. A maradék lassan farkát behúzva, morogva hátrált vissza az egyre távolodó nyájhoz.

         Az erdőhatárt elérve romos erdészházat mellőzünk.  A rézbánya vágataiból kiszivattyúzott magas vastartalmú víz barnásvörösre színezi a patakok szikláit. Lejjebb őrlőmű mellett haladunk el. Negyedórát késtünk. A busz már itt van, Lajosék még sehol. A sétaprogramot egy Oláhszentgyörgyi tanítónő vezette. Akik vele voltak, lelkendezve dicsérik. Míg a középtúra megérkezik, elmegyek megfürödni a patakban. Melegvíz Besztercén sincsen, s így az idő is hasznosan telik. Jó órás késéssel a többiek is megjönnek. A Korongyosra nem jutottak fel, de ettek juhsajtot, s lefelé jövet alaposan beszamócáztak az irtáson.

      Az őrlőmű után, az út mentén, néhány szépen csillogó öklömnyi piritet tettem zsákba. Egy hét után, mikor a tíz napos erdélyi autóbusz kirándulásról hazaértem, az ajtóban legkisebb fiam, Pisti ugrált körbe boldog örömujjongással.

- Apuci, Apuci! Mit hoztál nekem?

- Arany rögöket! S a zsák tetejéről kezébe adtam a nehéz ércdarabokat.

 - Ez tényleg arany? - kérdezte gyanakodva.

- Nem, kisfiam. Ez egy kénvegyület, de úgy csillog, mint az arany.

 Azután ölbe kaptam, s meséltem neki a hegyek, kövek, ércek és ásványok világáról. Már nem is figyelt a szavamra. Szeme ragyogásán láttam boldog, mert hazajött az Apa.

Címkék: Erdély Radnai-havasok Pirit Borvíz