A Ráró fejedelemasszony kövei
Megtévesztő a cím. Hiszen a nevezett orom már Erdély határain kívül esik, de még magyar nyelvterületen. A bukovinai székelyek földjén. A Kelemen-havasok csúcsairól tiszta időben jól látható a hármas sziklatű.
Tegnap az Észak-Moldvai Kolostorokban jártunk. Az időből is kifutottunk, de a meg-megújuló eső és köd is lassította haladásunkat. Este tizenegy körül értünk haza Besztercére. Reggel későn keltünk. 3/4 10 van mire elindulunk. Előbb a Borgói-hágóra kapaszkodik fel buszunk, aztán a Beszterce-völgyébe ereszkedünk. Vatra Dornei után északra egy másodrendű műútra térünk. Apró településeket hagyunk magunk mögött. Ahogy emelkedik a völgy, úgy romlik, keskenyedik az út, végül már egy nyomsávos szerpentin. Megfordulni lehetetlen. Visszatolatni igen keserves lenne. Laci egyesbe kapcsolva rendíthetetlenül halad előre az út szélén heverő kivágott szálfenyő törzsek között. Egy helyütt a fordulóban ki kell szállni, különben leér a busz fara. Másutt alig arasznyira van az út fölé hajló mészkő szirt. Turcás Pista barátom otthon azt mondta, buszok is járnak fel a motelhoz. Talán 12 személyes Fordra gondolt? Lehet, hogy régen jobb volt az út minősége, de becsületére válik az Ikarusz Gyárnak, no meg Szádvári Lacinak, a sofőrnek, hogy feljutottunk a nyeregbe. Meg is izzadt rendesen.
A hegyi szálló bekötőútján már gyalog megyünk. Alig húsz méterről látjuk meg a ködben. Délután kettő óra múlt. Ismerve a hazavezető utat, legkésőbb négykor vissza kell indulni. Ebben a tejfölben egyébként sem fogunk sokat látni. Néhányan a buszban maradnak, a többieket kétfelé osztjuk. Dukrét Lajos egy könnyebb sétával kimegy a Ráróra. Én is oda tartok, de visszafelé a Fejedelemasszony köveihez is fel szeretnék menni.
A fenyvesben 20-30 méterre ellátni, de a mezőt fehér paplan takarja. Időnként apró dara potyog felülről. Egyikünk sem járt még itt s a jelzés is gyatra. Végül egy füves dombhátat a letörés szélén kinevezzük a csúcsnak. Fotózunk, aztán visszaindulunk. Néhány perccel később, már a Fejedelemasszony Köveinek aljában tudom, hogy nem a Rárón voltunk. Ennyi idő alatt nem értünk volna ide, s az irányszög sem egyezik. A három mészkőtorony közül csak egy mászható meg kötél nélkül. A vége ennek is kitett repedés. Alig tizennyolc-húsz métert látunk a felhőben. Időnként lebben a fátyol, felsejlik valami a sziklából. Kezemben a felhúzott géppel várom, hogy kicsit oszoljon a köd, megmutassa magát a két görbe kiflire emlékeztető sziklatorony. A sejtelmes párában lelki szemeim előtt vijjogva szállnak a legendák madarai.
A pogány magyar hitvilágban a nagy ragadozó madár az Istent jelképezte, mely a hadra szállt sereget vezérelte a harcra. Három szavunk is volt a gyors röptű, solymászásra alkalmas fejedelmi madárra, mely úgy csap le prédájára, mint a portyázó, apró pusztai lovaikon vágtató eleink tették azt ellenségeikkel. A Ráró, a Turul és a Zákány. Egyik sem jelölt meghatározott fajt. Bár a Rárón legtöbbször a halászsast értették, más sas, sólyom és ölyv fajokra is használták. Átvitt értelemben pedig a mondák sebes járású táltos paripája, mely úgy szárnyal, mint a szelek Istene.
Chernel István, az ezernyolcszázas évek nagy magyar ornitológusa szerint a turul a krónikák másolása közben egy elírásból származik. Eredetileg curul volt, ami karvalyt jelentett. Ez egyben gyűjtőnév is, mely nagy, vérengző, ragadozó madarat jelölt. Tehát a turul lehet sas, sólyom, karvaly vagy héja is.
A zákonyról a Hétfalusi csángóktól hallottam. Úgy tartják, egy évszázadokkal ezelőtt kihalt - ma már meghatározhatatlan fajú - nagy ragadozó madár volt, mely a Brassói-havasokban, a Csukás-csúcs közelében fészkelt. Nevét ma is őrzi a Tatár-szoros melletti gerinc, melynek csúcsa már a Román fejedelemség területén volt. Azt sugallva, hogy a királyi madarak határainkon túlról is Erdély szent földjét védelmezik. Tehát mindhárom megnevezés valamely nagy ragadozót jelöl, ami semmiképpen nem lehet bagoly.
A Ráró-csúcstól DNy-ra alig egy kilométerre találjuk a - Román nevén Pietrele Doamnei-t -, tehát Asszony-kőt. Magyar nyelvterületen ezen mindig fejedelemasszonyt kell értenünk. S már helyben is vagyunk. Anonymus ekként szól erről (38. §): "Ügyek... feleségül vette Doni-magyarban Önedbelia vezérnek Emes (szarvasűnő) nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el...".
A Radnai-havasok keleti végén lévő Ünőkőn (Emese hegyén) tegnapelőtt jártunk. A bukovinai székelyek a Kárpát-koszorú szikla alakzataiba álmodták bele Ősanyjuk nászát. Emese és a Ráró Isten frigyéből született a székely ember. Mint ahogy az Ünőkő és a Ráró csúcsa között félúton találjuk a Sohard-hegység legmagasabb pontját, az 1.932 méter magas Emberfőt.
Kavarogva száll a fehér pára. Mint a szemérmes lány, csak pillanatokra mutatja arcát. Mire a gépet szemem elé emelem, újra fehér leplébe burkolódzik. Kegyetlen játékot űz velem. Hiába kattogtatok, csak flörtölni akar. Legyezgeti a hiúságát, hogy eljöttem hozzá. Azt szeretné, ha még maradnék, pedig már indulnunk kell. Fájó szívvel búcsút intünk egymásnak.
Lefelé ha lehet még nehezebb az út. Az áteresznél nem volt elég kiszállni, köveket, gallyakat kellett a kerék alá tenni. Másfél méter előre, aztán a kerék mögül újra előre hordjuk a töltőanyagot. Így araszolva jutunk kicsivel tovább. Ő tette ezt is. Lám nem volt elég türelmem hozzá. Ő nyert. Rabul ejtette a szívem, tudja, hogy vissza fogok még hozzá térni. Évmilliók óta vár rám. Ezt a pár évet még kibírja.
Címkék: Ráró Bukovina Kárpátok Csángók