Odakint a szürke égből dara szállingózik. Fehér lepellel vonta be a tájat. Szépen kiemeli a sziklapárkányokat, apró völgyeléseket. Hát bizony nem ilyen időjárással kecsegtettek minket barátaim.  Mennék is, maradnék is. Túráznék is a környéken vagy múzeumokat, és öreg templomokat néznék, de majd a fiatalok eldöntik. Most alkalmazkodom hozzájuk. Csongi összes hülyesége ellenére is kedves fiú. Jól el lehet vele mókázni. Kitűnően beszél angolul. Még az egyetemre járt nyaranta többször vállalt munkát az Egyesült Államokban. Szeretem hallgatni. Azt hiszem, a háromszéki nyelvjárást beszéli román szavakkal keverve. Körmölök, aztán már szállingóznak le a többiek reggelizni, s kellenek az asztalok.

10.00-kor fizetünk (a szállás 16 EUR lenne, de hegymászó igazolvánnyal csak 8) és elindulunk lefelé. A háztól alig 2-300 lépésre kisüt a nap. A hegyek királynője kacérkodik velünk, de már döntöttünk. Lemegyünk. Két perc múlva újra szakad a hó. Fújja, kavarja a feltámadó szél. Lassan, óvatosan haladunk előre. Az út latyakos, ezért inkább a füvön járunk. Figyelni kell a jelzést, mert így behavazva még könnyebb letérni róla. Aztán, mikor mégis elvétem megállok, és felemelt újjal rágyújtok a nótára:

„Erre gyere, ne menj arra!

Jobb út van itt, mint amarra.”

Csongi veszi a lapot, s már a csárdás lépéseire jár a lába.

„Erre gyere szívem Csongikája,

Adj egy csókot utoljára!” (A harapós lónak)

S már kacagunk újra. Sok helyen, az úton folyik a víz. Másutt a jég által lenyalt köveken kell kerülgetnünk. A meredekebb részeken a szél is felgyorsult. Ahogy szerpentinezünk lefelé, időnként a pofánkba kapjuk az áldást. Lassan, de haladunk. A gázlóknál már ismerjük, hol lehet kőről-kőre átóvatoskodni.

A meredek aljában lefotózom a 46 éve 6,5 méter magasan a patak fölé épült híd roncsait. (Ezt a ház gondnokától tudjuk. Alig két hete a megáradt víz elmosta) Majd a patakon átkelve a nagy kőnél megállunk pár percre vizet inni, nápolyit, csokit enni. Pillanatokra már a nap is süt, s aztán újult erővel tör ránk a fergeteg.

15.05 A gáton vagyunk. Fotók, aztán irány le a kocsikhoz. Száraz zoknit, és az átázott lucskos bakancs helyett szandált veszek.

15.30 Indulás! Hogy hová? Hát azt még nem tudjuk pontosan. Csongi valami víztározó partján szeretne ebédelni. Az első faluban – Evill-ben megállunk. Körbefotózom a templomot. Veszünk kenyeret és kroasszont. Kingus felhívja az Apucit és a barátnőit. Így kerek a világ!

14.35 Indulunk tovább délnek. Ahogy adjuk le a szintet, úgy melegszik a világ. Alsóbb rendű műutakon vágunk át a dombvidéken.

Míg Csongi Isten tudja, hányadszor rendet rak a csomagtartóba, neki ülök körmölni. (nem hitte el nekem otthon, hogy jobb ládákba csomagolni.)

18.00-18.10 Pihenő a tó partján a Píneák alatt. Társaimnak szinte hihetetlen, hogy reggel még hóviharban botorkáltunk, s alig 130 kilométerrel arrább már a leégés ellen pacsmagoljuk be egymást. Meg az is, hogy reggel még fogalmunk sincs róla, este hol fogjuk álomra hajtani a fejünket.

21.00 Barcelona melletti bevásárló központ. Kimegyünk a tengerpartra és meg érdeklődjük, hol van a kemping. Mondják, hogy itt van egészen közel, alig pár száz méterre az út mellett. A GPS azonban felmondta a szolgálatot. Jó órát keringünk az autópályák, és lehajtók dzsungelében, mint a mérgezett egér. Végül csak megtaláljuk. Már legalább kétszer elmentünk mellette. Zuhanyozunk, aztán alvás. Itt van a tenger, alig 100 méterre. Idehallatszik a hullámok morajlása. Kicsit még beszélgetünk, aztán elnyom az álom.

2010.június 21 Hétfő Barcelona

06.00 Körül ébredek, de csak fél hét után kelek fel. Körbejárom a kempinget. A hullámverés gyermektenyérnyi kagylókat vetett a partra. Aztán visszasétálok a sátrakhoz. Kinga már a kocsinál van, Csongi is felkelt.

08.50 Busszal indulunk a városba. Alig 10 percet várunk és bő fél óra alatt ott vagyunk. Egy hotel portán kérünk várostérképet, s a prospektusokból válogatunk. Aztán megindulunk a Szent család templomához. Közben meg-megállunk egy-egy érdekes házat lefotózni. Betérünk egy neogót templomba.

A sugárúton haladva Csongi ismerős lányba botlik. A Monte Perdido alatti menedékház recepciós csajának is ma jutott eszébe, hogy Barcellónába bevásároljon. Ad néhány jó tanácsot, hogy miket nézzünk meg.

Egy zöldségesnél veszek egy túlérett főző banánt. Ez nagyobb és vastagabb az általunk ismertnél és az íze is egészen más. Kicsit lisztesebb, levesebb, szóval egészen más gyümölcs. Pár sarokkal arrébb kenyeret veszünk, mert a kemping élelmiszer boltja hamar bezár.

A Sagrada Família templom hatalmas és még ma is folyamatosan épülő Istenháza. (Ide még többször el kell jönnünk!) Körbefotóztuk, de nagy a forgalom, és rengetegen vannak. Hatalmasak a méretek. Ez Gaudi fő műve. 1878-ban kezdték el építeni, és úgy tervezik, hogy 2024-re fog teljesen elkészülni. Fő tornyát 167 méter magasra tervezik. Ezzel egyben a világ legmagasabb temploma lesz. A bökkenő csak az, hogy egy nap, mikor épp munkába igyekezett a mester, figyelmetlenül lépett a villamos elé, s az halálra gázolta. Szebbnél szebb tervek maradtak utána a tornyokról, oszlopokról, ablakokról és szobrokról. Bizonyára az ő fejében már az is megvolt, hogyan fogja befedni a hatalmas teret, de ez a mai kor építészeinek is komoly kihívást jelent. (2010 novemberében, II. Benedek Pápa ő szentsége felszentelte, és bazilika rangra emelte.)

Észak felé indulunk, hogy megnézzük a Gaudi parkot. Mint ha az elvarázsolt kastélyban járnánk. Sziklába vésett széles sétányok. Kőből épült támfalak, folyosók. Nem igazán lehet elmondani. Az árkádok oszlopai ferdék és csavartak. A falak szintén ferdék. A korlátok hullámosak. Az édesvízi mészkő-sziklákból épített kerítések, csiga alakot formáznak. Máshol a beton fotelek és padok összetört színes csempékből készültek. Az épületek és teraszok meghökkentő formájúak. Nincs két egyforma oszlop, de az összkép mégis egységes. A házban a falak encián kékek, a sarkok lekerekítettek. A kúpos tető hullámos, s felül virágban végződik. Szintén a szemét telepekről hozott összetört kerámiával van borítva.  Talán a mi szecessziós épületeinkre emlékeztet, de teljesen önálló álom építészet. Napokat tudnék itt eltölteni és mindig fedeznék fel újat. Rengeteg csecsebecse árus van. Vettem 4 EUR-ért egy cserép gekkót. Ez is olyan, mint ha Gaudi készítette volna törött cserépből. A növényzet a szokásos mediterrán kertekre jellemző babérlevelű cserjék, paratölgyek és szent-János kenyérfák. Virágzik az Agapantus kék virága, és a narancssárga Clíviák.

Belépőt sehol sem kellett fizetni. Itt is, ott is utcazenészek játszanak. Egy cigány képű alak a lágy szellővel hatalmas szappanbuborékokat fújat. Amott egy magas feketeruhás alak ballag felénk cilinderrel. Éppen csak hogy feje nincsen! (Egy alacsony ember bújt a jelmezbe, és a gomblyukon át néz előre) Az árkádok alatt arany ruhás zarándok féle kínálgatja pásztor botjait. Nem tolakodó. A szökőkút mellett szintén összetört csempe darabokból gyík szájából folyik a víz. Elvarázsolt mesevilág ez. Egy csodálatos ember által megálmodott és összerakott kert, melyet nem fejezhetett be, mert a kora nem értette meg. S most mégis egésznek hat. Nagyjából mindent végigjárva, a dombokról lefelé indulunk. Majd metróra szállunk, mert a Kicsi lány még nem ült ilyen masinán, s a kikötő bizony elég messze esik.

A tengeri Akváriumot keressük meg. Amikor Mallorcán voltunk nem volt erre időnk, s utólag nagyon bántuk. Most elmegyünk, de csalódtunk benne. Szép volt, de nem érte meg az árát. Többre számítottunk!

Gyalog indulunk tovább a Santa Maria templomhoz. Hatalmas méretű három hajós, kora gót stílusú teremtemplom. Az oldalait tartó támpillérek a falakon belülre kerültek. Így 8-10 oldal oltárnak adnak helyet. Belső festése a Mátyás templomra emlékeztet. Ilyen lehetett valamikor a Pilisszentkereszt határában, a Klastrom kút mellett feltárt Cisztercita templom is!

Pár utcával arrább a hajdani városfal maradványaiban gyönyörködünk, majd a főszékesegyházba mennénk be, de Kingust rövidnadrágban nem engedik be. Utóbb azt mondta neki Csongi:

-         Ez a templom is olyan vót, mint az előző, csak cicásabb.

Most a városi park felé vesszük az irányt. Gyönyörű, datolya-, és Wasingtoniána pálmákkal, és ciprusokkal övezett park. Az emberek leheveredve pihennek a füvön. Megnézzük a parlamentet, amely elbújhat méreteivel és szépségben a mienk mellett!

Alaposan kifárasztott minket ez a sok talpalás. Egy padon ülve nápolyit rágunk. Majd a diadalív érintésével megyünk vissza a buszvégállomásra. Pár perc várakozás után, bő fél óra alatt haza érünk.

Címkék: Pirenneusok Barcelóna Napló