Tegnap Kékszakállal a Papuk-hegységről leveleztünk. Tavaszra és őszre egynapos túrákat tervezek oda, amihez telekocsi rendszerben bárki csatlakozhat, csak még nem tettem közzé, mert még nem fix az időpont. (Február 19-ére valószínűsíthető az első futam.) A levélváltás egyik lényegi elemét alkotta az a tény, hogy a Papukban is akad aknamező, ami joggal kelt félelmet a békés turistában. Erről szól ez a blogbejegyzés, az aknamezőn túrázásról.

Valóban vannak a hegységben dokumentálatlanul telepített aknamezők, szerencsére jobbára a turizmustól kevésé érintett környékeken, de akad azért ilyen zóna az ottani OKT útvonalán, a főgerincen is. Szerencsére ezek a veszélyes területek mára már ismertek és ahol mód, illetve szükség volt rá, megtörtént az aknamentesítés is. A közös kirándulásokat ugyan a hegység békésebb, aknamentes környékére tervezem, de azért nem baj, ha látunk ilyen, aknás helyeket is, legalább így, virtuálisan, „a karosszékből”. Elmesélem hát egy régebbi, 2008. február 09-i kirándulásomat.

Katonai radar a Papuk-hegység csúcsán (vrh Papuka 953m), mellette jobbra a Visoki vrh (807m), Lom (887m) Točak (szintén 887m) gerince, az Ivačka glava-ról

„A hétvégén ismét a Papuk-hegységben jártam, Horvátországban. Most a Papuk-csúcstól nyugatra eső hatalmas gerincvonulat egyik ágát jártam végig. A hegységnek ebben a részében maga az erdő jelentette a látványosságot, mely a bükk és tölgyfélék mellett – a pannon tájban szokatlan módon – jelentős részben nyírfából és jegenyefenyőből álló rengeteg.
A kirándulás kizárólag olyan helyeket érintett, ahol az embereken, településeken és a tájon igencsak rajta hagyta nyomát a háború. (Az e tárgyú mondandómat megpróbálom a legszükségesebbekre redukálni, mert a lényeget – ahogy én látom – a Papuk várkör 2. rész c. blogban a közelmúltban már megírtam).

A friss schengeni határt kétszeri útlevél ellenőrzés mellett Drávaszabolcsnál léptem át és Voćinba hajtottam. Rövid városnézés után dél felé autóztam majd fotózás erejéig megálltam a Rupnica nevű felhagyott kőfejtőnél. Aztán továbbautóztam Novo Zvečevo községbe. Innen indultam a gyalogtúrára. (A zvečevoi kápolna a drávaszabolcsi sorompótól közúton 92km-re van).

Zvečevoból a Poljanka (732m) a Lom (Törés, 887m) Visoki vrh (Magas-hegy 807m) és Sekulinačka planina nevű hegyek alkotta gerincvonulaton mentem a Papuk-csúcstól (953m) északra 1,5km-re lévő Kneževa voda (Herceg-kút) nevű forrásig. A forrástól a már járt úton mentem vissza az autóhoz.

A gyalogosan bejárt útvonal (Zvečevoból Kneževa vodaig és vissza) összesen 20km. Eléggé fárasztó, egyrészt azért mert bár ez a Slavonski Planinarski Put (SPP, a szlavóniai „kék túra”) útvonalának egy szakasza, alig járják és az erdészeti-vadászati tevékenység is korlátozott, így bár a jelzések jók, az út többnyire elhanyagolt és jelentős szakaszon aknamezőn vagy mellette halad.

A Voćin melletti Macute falu felrobbantott katolikus temploma 2008. február 09-én. Körötte aknamező van.

Az 1991. decemberi voćini mészárlás áldozatainak emlékműve

Az első 3 tételként az eltűntek névsora utolsó 6 tételként 1999-ben aknarobbanás áldozatául esett horvát és német állampolgárok neve szerepel. A többi név a december 13-i vérengzés áldozataié.

Azóta nagyot fordult a világ. Mikor 1998-ban először jártam itt, Voćinban csupa kedélytelen, szótlan, kifejezéstelen arcú embert láttam, még mindig a romok között. Most vidám beszélgetés folyt a benzinkúton, fent a cserepes egy kúpcserepet és két „Márciusit” kért az adogató emberektől. Persze, nem söröztek odafent a fagypont körüli hőmérsékleten, reggel kilenckor, csak épp jó kedvük volt. Az élet él és élni akar.

Tetőfedők a 2. Ulászló-féle templom újjáépítésén

A Rupnica kőfejtő Horvátország területén az első védett geológiai objektum, 1948. óta. A kőzet alkáli bazalt, a lassú, egyenletes kihűlés eredményeképp szép hatszögletes, oszlopos elválással. Nem olyan szép üde, mint a Hegyestű, Somoskő vagy a Detunáta, de nem is olyan fiatal. Míg azok néhány millió évesek, ez állítólag valahol a 73 és a 62 millió között jár (felső-kréta). Geológusok állítják, így azt mondom, hogy elhihetjük…

Zvečevo. Rendszerint az „új” Novo előtagot is hozzárakják. A régi Zvečevo hutatelep elhagyott házainak romja a nyugatra eső Johannisberg túloldalán szomorkodik.) A település alapításakor Voćin üvegmanufaktúrája, majd -gyára volt itt, később „Jugoszlávia egyik legszebb hegyvidéki üdülője” lett, víkendházakkal, vállalati üdülőkkel, hatalmas mesterséges tóval, sífelvonókkal. A háború (az utolsó) mindent elpusztított. Kiégett romok több emelet magasságban. Egy-két szerény magánnyaraló azért most áll már és persze a helybéliek házai. Legalább 10 porta.

A turistaút a temető alatti kápolnától indul. (Ehhez Voćin felől jövet a második leágazásnál kell behajtani balra. Semmi sem jelzi, de jó öblös elágazás.)
Érkeztemre az egész falu kicsődült, így nem kellett egyesével köszöngetnem, a teljes lakosságot letudhattam egy széles ívű integetős dobar dannal. Ezzel be is fogadtak, mindenki ment a dolgára. Én meg a temetőbe. Arra visz a turistaút tovább, rettentően járatlan ösvényeken, miközben kimondottan hívogató erdei utakat keresztez. Már a falu határában nyírfaerdő fogadott, az egész út során ez kísért tölggyel, bükkel, jegenyefenyővel vegyesen váltakozva, s mint mondtam, számomra Pannóniában szokatlan kombináció ez az erdőtársulás, pláne ekkora kiterjedésben. Errefelé viszont gyakori lehet, mert a közeli Psunj hegység tetejét pl. Brezovo polje-nak (986m) hívják, ami kb. Nyírfa-rétet jelent.

Visszatekintés a zvečevoi temetőből. Háttérben a Ravna gora.

A Poljanka oldalában hamarosan egy üzemen kívül helyezett katonai parabola antennához értem s leírásokból tudtam, hogy az út során ennek a tetejéről lesz csak némi kilátás, így felmásztam rá. Az állvány tetejéről valóban szép kilátás nyílt a Papuk délnyugati, Ravna gora nevű vonulatára.

A Ravna gora azt jelenti: Sík-hegy. És tényleg… Egyébként 856m magas. (Azóta jártam ott: hosszú, sík gerinc, nagy, széles oldalgerincekkel. Semmi magamutogató érdekesség; szikla, vagy vízesés nincs ott, igazi remetéknek való békés rengeteg. A Pakra-folyó forrásvidéke az és egy működő, ám roppant elhanyagolt szerb kolostort rejt.)

A Pakra-folyócska és a sorsára hagyott szerb kolostor, a Ravna gora hegyei közt.

Az antenna áramtalanítva, lelkétől megfosztva dacol az időjárással. Pakrac, illetve a Boszniai Szerb Köztársaság felé néz. Talán a szerb rádióüzenetek lehallgatására, zavarására szolgált, míg a Papuk-csúcson épült katonai objektum le nem váltotta.

A Poljankán (732m)

A Lom (Törés, 887m) nevű csúcshoz közeledve aknamező közelébe érkeztem, bár erre egyelőre csak két síremlék (egy vadászé és egy erdészé) figyelmeztetett. Tragédiájuk 1994. nyarán történt. Aztán felértem a csúcsra. Terveim közt szerepelt, hogy egyszer – talán épp most – végigjárom az innen északnyugatra, a Točak (Kerék-hegy, szintén 887m) felé tartó gerincet, ha azon jól kijárt utat találok. Jól kijárt út helyett azonban az aknaveszélyre figyelmeztető táblát találtam. Mentesítésnek, az út rendszeres használatának semmi nyoma. Mentem hát tovább a jelzett utamon, a kalandozásról letettem.

Aztán jött, aminek jönnie kellett. Durvább volt, mint amire számítottam. Eddig csak az út északi oldalán volt aknamező, most azonban már maga az út volt az aknamező. Az utat illetve az útnak használt nyiladékot, ritkásabb erdőrészt ugyan aknamentesítették s a piros szalagok, karók jelzik a mentesített terület határát, de valahogy mégiscsak ott jár az ember agyában, hogy van-e 100%os aknamentesítés? Elég lelkiismeretes emberek csinálták-e, jók voltak-e az eszközeik. Rálépésre mindjárt robbanó taposóaknákat szórtak ide helikopterről, vagy olyat, ami a rálépés után felpattan és a levegőben robban?

Szóval sok marhaság eszembe jutott az első száz méterek megtételekor. (Kinek nem?) Aztán eszembe jutott, hogy nem az aknamentesítő emberekben kell megbíznom. Még a dollár bankjegyekre is az van nyomtatva, hogy IN GOD WE TRUST. Istenben bízunk! Na, én meg pláne… Hát, akkor mit majrézok itt?! Mindazonáltal az a 3 óra, amit az aknamentesített aknamezőn töltöttem, életem eddigi legizgalmasabb kirándulása volt.

A pirossal bekarikázott aknamezőn járunk. A szerb erők az 1991. december közepén indított horvát ORKAN-91 hadművelet nyomására, súlyos harcok árán feladták az elfoglalt Nyugat-Szlavóniai területek északi részét. Ekkor kaptak parancsot a horvát lakosság likvidálására, a házak felgyújtására, templomok felrobbantására, az utak mentén, temetőkben, egyéb alkalmas helyeken gyalogsági és egyéb aknák telepítésére. Ekkor szórták végig ezt a hegygerincet is gyalogsági taposóaknákkal, vélhetőleg helikopterről. A gerinc ugyanis a Papuk csúcsán (vrh Papuka 953m) levő katonai objektumhoz vezet.

A Magas-hegyen (807m)

A Sekulinačka planinán. A hegy a lábánál lévő Sekulinci községről kapta a nevét. Erdeje a horvát környezetvédelem legféltettebb értékei közé tartozik. Szemre ugyan a jegenyefenyő dominál így télen, de ez igazából a szlavón tölgy (slavonski hrast) őshazája és termőhelye. Ez a kocsányos tölgy egyik alfaja, hosszú, egyenes, ágtiszta törzsével értékes épületfa. A monarchia közintézményei, palotái nagy termeiben a födémet ez tartja. De azért aknamezővel védeni túlzás…

A szekulinci erdő (itt éppen bükkös-jegenyefenyős részlete) és szlavón tölgy egy könyvben.

Hajdan, amikor a hegységet még Pozsega-havasának hívták (sőt, 1294-ben "montes seu alpes Posogahouosa"), itt vadászgattak az Abák atyafiságába tartozó Monoszló (horvátul Moslavina) nemzetség fiai, aztán az Újlakiak (de genere Kond, horvátul Iločki), Szapolyai János (Ivan Zapolja), Corvin János és Jagelló 2. Ulászló (horvátul Jagellović). Most nincs már olyan bátor vitéz, aki ide merne jönni, vadászni.

A Papuk-csúcs alatti Kneževa voda(Herceg-kút)-nál fordultam vissza, s a már bejárt útvonalon mentem vissza Zvečevoba, az autóhoz.

Hazafelé útban olyan történt velem, ami utoljára gyerekkoromban. A határon a horvát határőr megnézegette az útlevelemet, majd értelem csillant a szemében és bősz matatásba kezdett. Végül a bódé átellenes sarkában a kolbász alatt megtalálta a bélyegzőt. Beállította a dátumot (este hétkor), majd bélyegzett. Hát, ilyen velem a horvát határon évtizedek óta nem történt! Mire nem jó ez a Schengen…

* * *

S hogy milyen volt az aknamezőn túrázni? Először nagyon félelmetes. Tekintetem az évtizedes avart túrta, persze hiába, fülem meg hátulról „várta” azt a félelmetes kis fémes „klikk” hangot. Aztán, pár száz méteren belül tompult a feszültség. Persze, később is volt bennem némi izgalom, de azt is tudtam, hogy nem én vagyok az első, aki erre jár a háború óta. Ennél - számunkra - jóval vadabb helyeken is túráznak ott, minden baleset nélkül. Arra meg ügyeltem, hogy jelzéstől jelzésig vegyem az irányt; ha a festőembernek sikerült, akkor talán nekem is. Elég széles (legalább 10 méter) a mentesített sáv és mivel jobbára a gerincen van, vélelmezhető, hogy nem gurult azóta semmi oda. Nem kényszerített senki és semmi, hogy végigmenjek és eszembe sem jutott, hogy "megfutamodjak". De az is biztos, hogy pár évig erre az útvonalra nem vállalkozom és nem is ajánlom senkinek. Csak megmutatom, hogy van ilyen is.

Meg az is biztos, hogy ha nincsen ez a folyamatos szalagon mászkálás, akkor az egész sem nem ilyen látványos, sem nem ilyen izgalmas. "Amit nem tudok, az nincs". Na, a turistatérképeken meg a tájvédelmi körzet honlapján (www.pp-papuk.hr) biztosan ezért nem emlegetik, hogy néhol aknák is vannak...

A leírások a gerincnek a Papuk-csúcs és a Lom közötti részéhez érve a piros szalagok helyett leginkább arról emlékeznek meg elandalodva, hogy milyen csodálatos a gerinc augusztus végén meg szeptemberben, amikor virágzik és „zuhatagokban omlik” a fecsketárnics. Szép is az, de a Papukban egyáltalán nem ritkaság...

Fecsketárnics

* * *

Ezt írtam akkor. Mára már rég elmúlt a „pár évig erre az útvonalra nem vállalkozom” érzés, most már szemrebbenés nélkül visszamennék. Úgy emlékszem, ezt azért nem gondoltam volna akkor, hogy ilyen hamar…

Címkék: Papuk Szlavónia Zvečevo Lom Aknamező Taposóaknák