A Magyar Túrista újságban láttam meg a kiírást: Mátra Bátra éjszakai teljesítménytúra táv 49km. Ezen a túrán még nem voltam, de jól hangzott, gondoltam, ott a helyem. Felhívtam a szervezőt, aki csak arról érdeklődött, hogy Kékesen kérek-e vacsorát. Sajnos a haverok közül csak én indultam. Az autót Mátrafüreden hagytam, majd busszal átmentem Recskre. A rajt elvileg a vasútállomáson volt. Az épület zárva volt, a vonalat megszüntették. Az utcasarkon kezdtünk el gyülekezni, majd megérkezett a szervező is. Közölte, hogy még várni kell, néhányan eltévedtek. A saját telefonjával nem tudta őket hívni, mert nem volt feltöltve. Kb negyvenen gyűltünk össze. Este fél hét van, kb -8fok, és fúj a szél, már kezdtem fázni. Végre megérkeznek az eltévedtek, a szervező beszedi a nevezési díjat, kioszt egy gyenge minőségű fénymásolt lapot, elején a térképpel hátoldalán a leírással. Most is csak a kékesi vacsora a fontos, arról beszél. Majd közli, hogy nincsennek ellenőrzőpontok, ő fogja vezetni a túrát, és együtt fogunk menni.

 Végre sikerült elinulni, és a kutyák ugatásától kísérve kiértünk a faluból. Eleinte a túravezető ment elől, de a partokon nagyon lelassult, muszáj voltam lehagyni. Ha a saját tempómtól lassabban kell mennem, nagyon gyorsan el tudok fáradni. Az első komoly emelkedő Oroszlánvár volt. A csúcsról visszatekintve, láttam a fejlámpák fényeit, amint  kígyóznak felfelé. Sokan még a Domoszlói-kaput sem érték el. Kékesig kemény hullámvasút van, fel-le. Jól ismerem ezt a szakaszt, nekem hazai terep. Sas-Kő környékén hozzám csapódott egy váci turázó, aki még soha nem járt a Mátrában. Mire Kékesre értünk, jól szétszóródott a társaság. A Kányai fogadóba az elsők között értem be. Megettem a magammal hozott szendvicset, és megittam a tejet. Szép lassan szállingóztak be a többiek is majd nekiláttak a megrendelt vcsorának. Megvártam a váci emberkét, míg végez, és elsőkként indultunk tovább. Ekkor már elmúlt éjfél. A sárga jelzésen mentünk a Hidasi erdészház irányában. Van egy rövid, de annál meredekebb szakasz, ami még nappal sem könnyű. A talaj viszont ideális, nem saras, kevés hó van. Fától fáig haladva mentünk le. Kb 500m alatt sűrű köd van, fölötte csillagos ég, csikoró hó. A Csór-hegy oldalában szarvasokat láttunk a fejlámpák fényénél, világított a szemük. Nemsokára a Nyirjesi erdészházhoz értünk. Innen Galyatetőig végig emelkedik az út. Kettő óra után bementünk a nagyszállóba vizet szerezni. Piszkés-Tető felé kicsit elkavartunk, korábban értünk rá a csillagvizsgálóhoz vezető műútra. Következett  Mátraszentlászló, és Vöröskő. Mátraszentistván után vaddisznókat sikerült látni. Ágasvárra nem volt kedvünk felmászni, egyenesen a túristaházhoz mentünk. A ház mögötti rét felől neszt hallottam, odavilágítottam. Hangos ordítás, és káromkodás volt a reakció, ekkor rájöttem, hogy csillagásztábor van. Ágasvár után már számomra ismeretlen terepen haladtunk a zöld sávon. Az erdöben összevissza tekergő földúton volt a jelzés, már ahol volt. Többször is eltévesztettük az utat. Ilyenkor mindig visszamenni megkeresni az utolsó jelzést, majd a két-három út közül megkeresni a jelzettet. Közben beértünk a ködbe. Nem volt valami kellemes, kezdett rosszabb kedvem lenni, pedig még a neheze csak most következett. Nemsokára kiértünk egy rétre, ami a térkép szerint vitorlázórepülőtér volt. Sajnos több jelzéssel nem találkoztunk, tök sötét volt, a köd miatt a látótávolság kb 10m volt. A közeli falu, Hasznos fényeit sem lehetett látni. A térkép, és valami belső megérzés alapján próbáltam navigálni. Sikerült betévedni egy szeméttelepre, ami a térképen nem volt rajta. Valahogy sikerült beérni a faluba. Nagyon unalmas volt a kihalt főutcán végigbandukolni. Mire Pásztóra értünk, már elkezdett ébredni a város. A vasútállomáson volt a cél. Csak nagyjából tudtam, melyik irányban van, de sikerült megtalálni.

 A váróban már ott volt a túravezető, és kb 20 túrázó. Mint megtudtam Mátraszentistvánban feladták, és mikrobuszokkal jöttek Pásztóig. Néhányan már Kékesen kiszálltak. Megkaptuk az oklevelet, a kitűzőt, és gyorsan eltűntünk. Akivel végigmentem, sajnos már nem tudom a nevét, a kocsijával elhozott Mátrafüredig.

Ui.

 Nem voltunk hozzászokva az ilyen szervezetlenségű teljesítménytúrához. Máshol ugyanennyi pénzért ellenőrző és frissítő állomások vannak, igazoló füzetet kapunk, a célban pedig enni,és innivaló vár minket. Az éjszakai túrákon a kritikusabb vagy a rosszabb jelzettségű szakaszokon fényvisszaverő szalagok segítik a tájékozódást. Voltam olyan teljesítménytúrán is, ahol a nevezési díj egy tálca sütemény volt, az ellátás és a szervezés mégis a legjobb volt.

Címkék: Mátra éjszakai Túra