Medveles-20; Torockó és környéke

Úgy alakult a tavalyi év (2010), hogy végre sikerült összehozni egy erdélyi kirándulást, számomra az elsőt. Erről írok most egy kis megemlékezést.

Előzmények:

Judit még 2007-ben járt Erdélyben, azóta rágta a fülem, hogy menjünk oda együtt is túrázni. 2009-ben már kezdtem ráunni a gyalogtúrázásra, egyre inkább a biciklizés felé húztam, pl. a Duna menti kerékpárút végigtekerése ma is nagy álmom. Aztán úgy alakult, hogy 2010-ben fél évet külföldön dolgoztam, elég hegyes vidéken, és olyan helyeken jártam, hogy újra megjött a kedvem a gyalogláshoz, így amikor hazajöttem, elég könnyen engedtem az unszolásnak, és nem nagyon kellett győzködni, hogy menjünk Erdélybe :)

Hogy valami szervezett formája is legyen, ne csak bele a nagyvilágba menjünk, első napra a Medveles-40 teljesítménytúrát terveztük teljesíteni, ami Biharfüredet járja körül.

Résztvevők: Judit, Anti, én

Helyszín: Erdély - Bihar, Torockói-hegység

Időpont: 2010.08.07-12.

1. nap

Eredetileg már 6-án szerettünk volna lemenni Biharfüredre, hogy reggel időben el tudjunk indulni, de sorba lekéstem minden vonatot Tata és Békéscsaba között (biciklisgázolás vonattal, dugó Pesten), így nem sikerült.

7-én reggel 5-kor indultunk Békésről, úgy terveztük, hogy így odaérünk még 8-ig, hogy időben el tudjunk indulni. Az út hosszát és a várható menetidőt egész jól becsültük meg, különösen, hogy Anti már többször járt erre - csak egyetlen dologról feledkeztünk meg: az időeltolódásról... Így amikor helyi idő szerint 08:36 körül beestünk a rajt helyére, a Gaudeamus menedékházba, már eleve késésben voltunk. 40 km-re volt előnevezésünk, de meggyőztem Juditat, hogy a minimális mennyiségű alvás után, ismeretlen terepen, ha már így alakult, elég lesz nekünk a 20 km-es táv is. Kis morgolódás után nekivágtunk a távnak. Amint írtam, az ismeretlen terep megtette a hatását: egész úton, rendszeresen eltévedt teljesítménytúrázókba futottunk, akik az elágazásokat keresték. Mi is rögtön elvétettük az elsőt :) A másik hátráltató tényezőt a gyönyörű, számunkra szokatlan fenyvesek jelentették, több száz kép készült a nap a folyamán. Így jár az ember, ha 2 fotóőrülttel túrázik :) És nem utolsósorban gondok adódtak a kondival is: akkor már fél éve nem túráztam, csak futottam és bicikliztem néha, és úgy tűnik, hogy ezek a mozgásformák teljesen más erőnlétet igényelnek, mint a túrázás: 5 km után már kivoltam, mint a kutya, ekkor láttam be, hogy nem tudtam volna a 40 km-t teljesíteni. Anti amúgy se szokott túrázni, csak eljött velünk, ő dettó...

Nem kívánom a túrát végig részletezni, csak összefoglalva: 20 km alatt olyan helyeket láttam, mint előtte nem nagyon, és amikre igazán érdemes emlékezni, a szülővárosomtól alig 120 km-re! A túra szervezése nagyon jó volt, csak annyival lehetett volna emelni a színvonalát, ha 2 kritikus kanyart kiszalagoznak, amiknél a túrázók legalább harmada elvétette a helyes irány - ha már teljesítménytúráról van szó. Köszönünk mindent a szervezőknek, a segítőkészséget, a be nem tervezett fürdési lehetőséget a menedékházban, és úgy általában a túra jó anyagi biztosítását (sok csoki, üdítő, kaja a végén)!

Pár kép a napról:

A Csodaforrás Biharfüreden

Menyasszonyfátyol-vízesés

Szerenád-vízesés

2. nap

Ettől kezdve nem szervezett programokon vettünk részt, hanem Judit által a geocaching.hu-ról letöltött és kinyomtatott ládaleírások alapján vadásztunk a szép helyekre és a ládákra :)

Úticélként ekkor az Ördögmalom-vízesést választottuk. Nem kapkodtunk a felkeléssel és az elindulással, egy telefon is a sátorban maradt, amiért vissza kellett mennünk, az is jelentett legalább fél óra időveszteséget. A vízesést a Kis-Havas mellett elhaladva közelítettük meg, a Nagy-Sebesnél a nehezebb, P∆ jelzést választva. Ekkor végre nem volt olyan döglött párás meleg, mint előző nap, a patakig egész kellemesen is haladtunk, ekkor is fényképezgetve, beszélgetve, kirándulósan. Viszont ahogy elkezdődött a P∆ és vele az emelkedő, Antival meghaltunk. Hátul kullogtunk, mint a megvert kutyák. A Bocsásza csúcsa felé folytatódó P∆ és So kereszteződésben megálltunk meghalni, majd a pihenő után folytattuk az utat a vízeséshez :) A kőgörgetegen átvergődve elértük a vízesést, én a részemről csak lelkendeztem és tátottam a számat, annyira tetszett :) Megkerestük a ládát, ami a leírás nélkül nem sikerült volna, mert túl meredekek és magasak voltak a sziklafalak, a GPS pontossága pár 10 méter volt :) Készítettünk egy raklapra való képet, majd visszamentünk Biharfüredre, ezúttal a könnyebbik utat választva. A biharfüredi kempingben még megkérdeztük, hogy mennyibe kerülne az, ha nem szállnánk meg, csak szeretnénk zuhanyozni. A gondnok asszony igen rendes volt: azt mondta, hogy a tulaj most ment el, nem is jön vissza reggelig, a zuhanyzó is messze van a sátraktól, menjünk nyugodtan, úgyse tudja senki, hogy hova tartozunk :) Végül nem éltünk a lehetőséggel, nem akartunk a legkisebb mértékben se kockáztatni, hátha valami disznóság van a dolog. Amúgy augusztusban még visszamentünk pár napra Biharfüredre, és akkor a kempingben szálltunk meg: nem sokat vesztettünk a zuhany kihagyásával :) Este a vacsora, mint előző este: babkonzerv, majd lefeküdtünk aludni, hogy másnap reggel időben indulhassunk Torockóra.

Marhák a napon (mi mehettünk volna erdőben is, csak nem találtuk a tisztás szélén az ösvény kezdetét)

Judit a Nagy-Sebes hídján (van híd, gyalog nem a kiépített gázlót kell igénybe venni, mint mi azt első pillantásra hittük, és már kezdtünk kibújni a cipőinkből :) )

Meredek hegyoldalban visz az út a P∆ és a S jel kereszteződésében kezdődő/véget érő So jelzésen

Ezek a sziklafalak bizony takarják a műholdakat

Az Ördögmalom-vízesés a ládától. A képen ügyesen elrejtettünk egy embert :)

3. nap

Reggel elindultunk Torockóra, és nyugodt tempóban, a tájban gyönyörködve, a 75-ös úton dél körül oda is értünk. A Gyopár panzióban szálltunk meg (továbbra is sátorozva), és a helyet tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek!! Tiszta volt, rendezett, olcsó. Délután még úgy gondoltuk, hogy felesleges lenne csak ülni és unatkozni, még nekivágtunk, hogy megnézzük a Szolcsvai búvópatakot. A nem megfelelő tervezés azt eredményezte, hogy ehhez vissza kellett mennünk jó pár kilométert, amerre jöttünk.

Magát a helyet nem lehet eltéveszteni, szerintem a búvópatak és a barlangja is bőven megér egy kirándulást! A ládát hosszas keresgélés után se találtuk meg, valószínűleg eltüntette valaki, mert a koordináták környéke síkosra volt taposva a sárban.

A búvópatak után a közeli Sipota-vízesést szerettük volna megnézni, de valahol nagyon nagyot hibáztunk, mert bár ott voltunk a koordinátákhoz közeli helyen, a leírás is illett a helyre, egyszerűen képtelenek voltunk a bozótban megtalálni magához a vízeséshez és a ládához vezető utat. Pedig komolyan próbáltuk. A búvópatak megtalálásának elfogadását kértük képek alapján, de a vízesésnél ehhez nem volt képünk, mert magát a vízesést nem láttuk, csak az azt tápláló patakot. Ránk is sötétedett, így siettünk vissza a kocsihoz majd a kempingbe. Szerintem illetlen módon, későn értünk a kempingbe, próbáltunk minél csendesebben mozogni, kajálni, beszélni, és időben lefeküdni. Anti kint hagyta éjszakára a fényképezőgép töltőjét és akksiját, ami természetesen nem tűnt el :)

A búvópatak kijárata

Úton a víznyelőhöz

A búvópatak víznyelője. A képet Anti rakta össze 8db nagylátószöggel készült képből

Úton a Sipota-vízeséshez

Még mindig a vízesés felé. Kezdett ránk sötétedni

4. nap

Judit leírásai alapján szinte „kötelező” úticélt választottunk, ha már a közelben jár az ember: a torockószentgyörgyi várat és a Székelykő tetejét.

A várral kezdtük. Az idő megint párás volt és meleg, tűzött a nap. Itt is megcsodáltuk a kilátást, átolvastuk a vár történetét a leírásból. Találkoztunk más magyarokkal is, de nem elegyedtünk beszélgetésbe. Visszamentünk a kocsihoz, irány Torockó, Székelykő! A várból a kilátásról azért nem töltök fel képeket, mert bár valóban gyönyörű, a net tele van ezekkel a képekkel :)

A Székelykő megmászása már annyira nem volt megerőltető, kezdtük Antival szokni a terhelést, a levegő is hűlt pár fokot, a páratartalom is csökkent. Hogy ezt a magasságváltozásnak vagy a levegő mozgásának köszönhettük, azt nem tudom, de jól esett. De levegőváltozás ide vagy oda, még mindig Judit bírta legjobban, ráért makrózni, miközben mi próbáltuk felszenvedni magunkat a hegyre. Szintén készült egy pár kép :)

Este megint jól aludtunk, hallgattuk a patak csobogását és Anti horkolását, aki nagyon kész volt :)

A torockószentgyörgyi vár

Légifénykép földön állva

A szállásunk a magasból

5. nap

Erre a napra Judit egy igazán rokonszenves helyet talált nekünk: a Bélavárat.

Reggel kapkodás nélkül ettünk, teát főztünk, majd nekivágtunk. Már a sziklák láttán elkezdtünk gondolkozni, hogy ez meredek lesz! Ekkor néztük csak meg jobban a leírást, mert Antinak azt „hazudtuk” felelőtlenül, hogy csak egy igazán könnyű kis kirándulás, bírni fogja a lába. Elindultunk felfele, és a köveken még nem is volt gond. A gond megint a párás lombhullató erdőben kezdődött, beszorult a levegő a sziklák közé, alig lehetett lélegezni, dög meleg volt. Átverekedtük magunkat a csalánoson, pihentünk egy nyeregben, majd folytattuk az utat fel. A jelzések ritkásak voltak, az út alig kitaposott, avar fedte, nem volt könnyű tartani az irányt, így bevittem GPS-be a leírásban szereplő tájékozódási pontokat. A turistaút egyik kanyarulatát elvétettük, de mentségünkre legyen mondva, nem mi voltunk az elsők, mert a kitaposott ösvényt követtük... ami egy meredek hegyoldalra vezetett. Sajnos a GPS kicsit átvert, mert a hegyoldal feletti kiszögellés volt az egyik szép kilátásként jelölt tájpont, így elég közel volt a készülék szerint, megpróbáltuk felvergődni magunkat a sziklákon. Judit utólagos vallomása szerint ekkor halálfélelme volt, és igazából én is elgondolkoztam, hogy gondok lesznek, ha valaki lecsúszik a meredek, köves hegyoldalon. Nem zuhanás lett volna, csak egy jó pár 10 méteres szánkázás az alattunk levő fenyők közé – elég az pár csonttöréshez. Miután meggyőztek, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, visszafele haladva megtaláltuk a turistautat, ami meredeken, balra hátra tört abban a kanyarban, ahol mi egyenesen mentünk. Ezt a kérdéses pontot meg is jelöltem pár letört ágból nyilat formázva, hátha mások nem esnek a mi hibánkba. Mentünk tovább felfele, ekkor már sejtettem, hogy nem lesz nagy kilátás, annyira párás volt a levegő. A leírás szerint mindenféle környező hegyeket kellett volna látnunk. Az ég is dörgött a távolban, sietni kezdtünk. A fenyves szintje alatt pár méterre Anti lemaradt, megvártuk, de teljesen megadta magát. Valószínűleg a sorozatos terhelés készítette ki. Megbeszéltük, hogy egy órán belül jövünk, ne menjen sehová, telefonáljon, ha baj van. Nem volt rosszul, csak végtelenül elfáradt. Na ekkor elkezdtünk rendes túrázós tempóban menni, ahogy egy teljesítménytúrán is illik, nagyon ki akartunk jutni a ládához, és a GPS megint megviccelt minket, mert légvonalban aránylag közel volt, simán belefért volna 1 órába még a szintkülönbséggel is, valójában azonban az út nagy ívben követte a szikla ívét. Azóta feltelepítettem az openmaps.org-ról leszedett Románia-térképet :) Szóval a ládát nem értük el a kiszögellésen, attól nem is olyan messze vissza kellett fordulnunk, nem mertem a barátomat tovább egyedül hagyni. De azért képeket csináltunk bőven még sietve is :) Amikor visszaértünk, Anti a következővel fogadott minket:

- Na, elzavartátok a lepkéimet!

Szóval ennyit a fotósokról. Lepkék. De bebizonyosodott, hogy van élet a halál után :)

Lefele már egyszerű utunk volt, és felgyorsultunk, hűlt az idő, jött az eső. Megúsztuk, időben leértünk a kocsihoz, majd mentünk a Léta-várhoz.

Ide könnyen feltaláltunk, jól kitaposott út volt, megtaláltuk a ládát, és fényképeztük a mellettünk elvonuló vihart :) Amikor már közelebb volt a megnyugtatónál, lementünk a hegyről, vissza a kocsihoz, és enyhén izzadva az aggodalomtól, elkezdtünk benzinkutat keresni. Az autós GPS legközelebb Kolozsváron talált kutat, amit nem akartunk elhinni, de odáig még kitartott a benzinünk, és nem akartunk vaktában keresgélni, mert abba bizony lerohadtunk volna. Így bementünk Kolozsvárra, majdnem ugrottunk egy fejest a kocsival egy megváltozott vonalvezetésű, lezáratlan útszakaszra behajtva az autópálya mellett, így kicsit már idegesen az aznapi izgalmaktól, visszamentünk a kempingbe, ahol már aggódtak értünk, és újfent igyekeztünk nem zavarva másokat gyorsan nyugovóra térni. Mindez helyi idő szerint 22 óra körül történt, hosszú nap volt :)

Judit a Bélaváron. A ládát a kép közepétől kicsit jobbra levő markáns csúcson sejtettük, kb. 600-800-re volt tőlünk - légvonalban

6. nap

Ezen a napon pont az fényképeztem, amit egy másik túraoldalon olvastam egy élménybeszámolóban: „Sohase fogom elfelejteni a reggeli ködbe burkolózó Székelykő látványát!” Hát én se. Íme egy kép:

Elköszöntünk a kedves tulaj nénitől a kempingben, majd elindultunk a tordai sóbányához. A sóbánya nem volt rossz, de az óriáskerékkel a közepén és a rengeteg „csicsával” annyira nem fogott meg minket. Túlságosan be van építve, feldíszítve, sokkal jobb lett volna kevesebb fénnyel, kicsit sejtelmesebben. A sóbánya után Kolozsváron többször elvétve az utat a bevásárlóközponthoz, végre vettünk péksüteményeket a sok konzerv után, és útra keltünk haza. Útközben még készült pár kép a viharban, amivel gyönyörűen együtt haladtunk, így jó sokáig sikerült benne maradni, majd késő délután értünk haza. Egy felejthetetlen élmény volt, és nekem is jól esett mindezt leírni, kicsit emlékezni.

Összegezve: na így szerettem meg Erdélyt, és azóta is visszavágyok - nagyon! :)

Címkék: Medveles Biharfüred ördögmalom Torockó Szolcsvai Bélavár Léta Széke