Olyan túrát, amit a résztvevők évtizedek múlva is csillogó szemekkel, boldogan fognak emlegetni! Az alábbi néhány gondolat NEM általános érvényű igazság. Ki-ki vérmérséklete, vagy tapasztalatai alapján követheti, vagy elvetheti azokat.

Ha eldöntöttem hová szeretnék menni, el kell döntenem melyik évszak a legalkalmasabb rá. Például egy sziklás szurdokvölgyet lombtalan állapotban jobban belátni. A szikla gyepet virágzáskor, májusban kell megnézni. A szeder szeptemberben érik. Sátras, vándor magashegyi túrára július, augusztus, vagy szeptember első felében megyek, amikor a Bükkben még épp csak elolvadt a hó, a Mecsekben már virágzik az etrdők alja, stb.

Az útvonalat a kiírásban csak vázlatosan adom meg, mert a létszám, az időjárás, a menetrend, és egyéb tényezők alapján úgy is csak a helyszínen fogom eldönteni, merre megyek. Kedvezőtlen időben rövidítek. De ha kevesebben jöttek el, gyorsabban haladunk, akkor mást is megnézünk. Vagy járatlan vadcsapásokra térünk, ahol lassabban tudunk csak haladni.

A túratársaim képességeit az első közös túrán felmérem. Milyen a felszerelése és hogyan tudja azt használni. Mi a kényelmes menet sebessége. Van-e gondja a meredek, kitett helyeken (például kőgörgetegen) fölfelé, és lefelé. A kirándulás végén aztán megkérdezem:

- Ez neked ma sok volt, kevés volt, vagy épp ennyit rendelt mára számodra az orvos?

A válasz, és a saját megfigyeléseim alapján döntöm el, hogy legközelebbi túrámra hívjam, vagy sem. Elfogadjam a jelentkezését, vagy mondjam meg neki, hogy ezt most kibírnád, de belegebednél. Gyere inkább egy könnyebb buszkirándulásomra!

Van, aki nem jelentkezik, csak eljön. Ha úgy látom, hogy gondjaim lehetnek vele, akkor az elején az élre állva megadom a kívánt menetsebességet, majd hátra maradva figyelem a társaságot. Esetleg az útról letérve meredeken ereszkedünk be a völgybe. Általában az első órában kiderül, ha valaki nem bírja, nem megfelelő lábbelibe jött. Kicsi zsákot hozott, és nem fér bele a levetett ruhája, s önszántából még időben visszafordul.

Ha látom, hogy az erős kaptatón a vége leszakad, óránként (vagy a soron következő látnivalónál) megállítom a társaságot, bevárom a végét, és elmondom, amit a helyről tudni illik. (Geológia, növény, állat, történelem, irodalom, stb.) Így a lemaradók nem érzékelik, hogy rájuk vártunk, s mégis kipihenik magukat.

Adott esetben azt is megtehetem, hogy bevárom a végét, majd azt mondom: Mi most elmegyünk megnézni a sziklát, kilátót, barlangot, vagy akármit, addig ti is pihenhettek egy kicsit. Ez azonban az én döntésem és nem vita tárgya!

Ha valaki erre azt mondja, hogy ő inkább tovább megy, ám tegye! Nem kötözhetem meg. De innentől kezdve (ha mi nem érjük be, vagy más fele megyünk) már nem felelek érte!

Ha valahol megállunk megnézni valamit, vagy enni, az utolsó megérkezésekor megmondom, hogy innen mikor szeretnék tovább indulni. Aztán, mikor látom, hogy nagyjából mindenki elkészült, felteszem a kérdést:

- Két perc múlva el tudunk indulni?

Ha valakinek, akkor jut eszébe, hogy ő még nem evett, vessen magára! Húsz fő nem fog az ő hülyeségéhez alkalmazkodni!

Mennél nagyobb a társaság, annál nagyobb a tehetetlensége. Annál nagyobb szükség van az efféle sarkosságra, hogy tartani tudjuk a haladási sebességet és legyen időnk ott, ahol látni valók vannak. Ugyan akkor emberi időben közlekedéshez is érjünk. Ennek szükségességét a nagy többség be is látja (sőt igényli) Aki pedig ez miatt nem jön legközelebb, nem fog hiányozni.

A több napos túráimra általában meghívásos alapon toborzom a résztvevőket. Így ritkábban ér kellemetlen meglepetés.

Az is előfordulhat, hogy a társaság két, vagy több felé válik. Ilyenkor kijelölöm, ki vezeti őket tovább. Azt azonban tudomásul kell vennem, hogy ő a saját feje szerint gondolkozik. Nem biztos, hogy úgy, ahogy én, s ezt nem róhatom fel neki.

Az elmondottak a 2.000 méter alatti, középhegységi túrákra vonatkoznak. Az erdőhatár feletti túrákra más szabályok érvényesek. Ezekről talán majd máskor írok még.

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu

+3630/35-439-35

Címkék: Hozzászólás Domi Blogjához