Még a nyáron sikerült igen jutányos áron (mennyit engedsz a feléből?) céklakrossz bringát vennem. Aki nem ismeri a szót, annak megsúgom, hogy nagyjából egy országúti kerékpárt (full-ámátyőröknek: versenybiciklit) tessék elképzelni terepgumival. Némi módosítást a vájtszeműek persze rögtön észre vesznek: fékkar a felső fogáshoz is, kantifék, más vázgeometria, bla-bla-bla... nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy tegnap ismét megcsapott a bringázás borealisa. Habár ilyen hideg volt (és most ki-ki az ilyenhidegabalaton mintájára döntse el, milyen), Katicával nekiindultunk bringával csúszkálni. Aztán mivel tájm iz pénz és idő iz mani, demegkülönbenis hideg volt (bírjátok követni a logikát? Mert nincs!), vagyis valójában (érdekel még bárkit a helyes megfejtés?) ígértem neki egy masszázst és egy ebédet, így a Nagy Dagonyázás elmaradt. Kicsit karistoltunk erre-arra, de A Lényeget elnapoltuk. Kábé fél napos program lenne. Nem vagyok egy türelmetlen kisfiú, de este úgy döntöttem, hogy nekem mégis a hegyen van a helyem, tehát elhatároztam, hogy a hétfő reggeli futást bizony kerékpározás fogja követni. (Már csak úszni kéne, de szombaton is olyan hideg volt a víz, mint ahogy azt az előbb már vázoltam. Tudom, mozogni kell benne.) Célpont: Hármashatár-hegy vagy János-hegy. Küldetés: élve megúszni a játszadozást, lehetőleg órákon keresztül. (Sajnos csak amolyan wannabe-versenyző vagyok, abból is az országútis fajta, tehát a terepezés technikája távol áll tőlem. Mondjuk korábban lejtőzni sem tudtam - most sem, de már jobban -, de ez nem akadályoz meg abban, hogy néha itt-ott leégessem magam, és közben megpróbáljak ügyesedni.) Ennek megfelelően futás, Alexa hűtőjének kifosztása, közben pofázás és száradás, délben pedig lassúrajt.
Ehhez tehát annak rendje és módja szerint fölhúztam láthatósági-fekete (hiszen hóban fogok tekerni) ruhámat, aztán gyí! Az emelkedőktől ugyan egy kicsit féltem, mert egy korábbi edzésen egy kedves autós rámfordult, ezzel meggyötörve a váltót, és azóta csörlőn beleér a küllőkbe. Ám végülis ha már muszáj valaminek lenni, akkor hegyimenő vagyok (haha - leginkább sertéslekvár), tehát 34-19-ben egy kis mászóka meg sem kottyanhat. Küldjük a pulzust az egekbe! (Olyan apróságokkal pedig nem foglalkozunk, hogy a Kékes csúcstámadáson is 34-25-tel abszolváltam a versenyt...) No, a valóság finoman szólva másképp működik. Az rendben van, hogy a pulzusom kábé mint két óra szaunázás után egy szerelmi vallomáskor, de hogy ezzel együtt sem tudtam nagyon egyszerű emelkedőket megmászni, egy kicsit pofon vágott. Technika (meg némi erő)... ennyi.
Az a jó abban, hogy ennyire képzetle vagyok terepen, hogy a legkisebb apróság is óriási sikerélményt adott. Volt például egy szűk, meredek ösvény, ahol szépen beültem a nyereg mögé, ahogy azt olvastam. Így is kétszer sikerült a hátulját megemelni, de túléltem. Borulok is arcra a downhilles kollégák előtt, srácok nem vagytok egyszerűek! A nagy hóban hülyére erőlködtem magam öt meg tíz méterért, de ahol kicsit jobban le volt taposva, ott kellemesen haladt a Csodacsacsi. Sőt, ahogy elkaptam a fonalat, rájöttem, hogy ezek a terepgumik nagyon komoly cuccok. Aszfalton ugyan tényleg párezer kilométer az élettartamuk, de dagonyázáshoz fantasztikusak. Olyan szépen tapadt a hóban, hogy öröm volt nézni. Egy-egy apróbb megindulást leszámítva még szándékosan sem igazán sikerült megcsúsztatni őket. (Azért többesszámozok, mert az elejét sem - bár az eleve életveszély.)
Szikrázó napsütés volt, úgyhogy az aláöltözet, vékony hosszú mez, termokabát, szélálló egy picit soknak bizonyult. Alulra csak két termo- és egy szálálló nadrágot húztam. Viszont a két gyapjúzokni pont jó volt. Meg fölfelé a Katicától barterezett kesztű is inkább volt sok, mint elég. (Lefelé az egyenlet sajnos megfordult.) Tehát még mindig nem tanultam meg rendesen öltözködni. (Utcára sem, de az itt most lényegtelen.) Átverés volt a tegnap, mert picit fáztunk. Igaz, hogy a nap akkor nem sütött. A lényeg, hogy nem kevés folyadékot vesztettem. (Kábé vakolni lehetett volna a nyálammal...) Remélem, ez méregtelenít is, nem pusztán kiszárít. De úgysem iszom eleget, most legalább feltűnt, hogy szomjazom.
Amikor kint tekerek a tájba', nem pedig aszfalton, mindig elgondolkozom, miért nincs hegyikerékpárom. Azaz most már egyre kevésbé van létjogosultsága a kérdésnek, mert ezt a hibridet hajtom. Rugózás ugyan nincs, csak amennyit a gumi ballonossága, a karbon villa és a zselés bandázs biztosít, de fogjuk föl nagyobbnak a kihívást. (Némi áttétellel Tutajos evezése jutott eszembe: "Matula bácsi, én kettővel szoktam." "Minek az magának, ha még egyel sem tud?" Én meg a pénztárcám valami hasonlóképp viszonyulunk az igazi, össztelós montihoz. Majd ha elég nagy, ügyes, erős, szép és gazdag leszek, és a csinos lányok a megnyert szakasz végén - természetesen a sárga trikót a prológ óta viselem már - nekem adják a virágcsokrot meg a puszit, na majd akkor külön istállóm lesz, hogy az országúti, a fixi, a túrabringa, a monti - kimaradt valaki? - mind beférjen. Milyen biliről beszéltek?)
A végére elfáradtam, mint a lovacska. Legszívesebben ledőltem volna aludni egyet - de bringára kellett ülnöm: céges karácsonyi dobozolás következett. (Új irodába költözött a szerkesztőség.) Nem volt jobb, mint a kora délutáni programom, de legalább oda-vissza is bringáztam... És ha már, akkor kipróbáltam a másik adag téli rucit, amit nyáron újítottam, természetesen rommá akciózva. Az a helyzet, hogy szerintem ég és föld a különbség ezeknek a javára. (Tudom, hogy sznob vagyok, de szerintem most nem erről van szó. Ezek tényleg egész jók, a nadrág különösen. A fölső az akciós árát megérte, teljes áron nem vinném el.) Szóval arra jutottam, mint Tom A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső című örökbecsű filmben: "F...ck you Nick, I think I'll keep it." (Különben pedig nézzétek meg Madonna bácsi - gy. k. Guy Ritchie - filmjét, mert zseniális! Az eredeti címe Lock, Stock and Two Smoking Barrels - de kivételesen tetszett a szinkronja is. Off vége.)
Összefoglalás (nyolcas betűméret): Technikai KO-val győzött a természet, de ebben a játékban a részvétel volt a lényeg. Aki teheti, rakja neki, mielőtt elolvad!
U. i.: elnézést kívánok a szövegkohézió gyakorlatilag teljes hiánya miatt. Valahol útközben kieshetett a hátsó zsebemből...

Címkék: Csellengés Céklakrossz