Egyébként nem tett jót nekem a pihenő. Talán a rétes tette… Lemerevedtem, vagy mi, utána még bénább voltam, mint addig. Szerencsére több baleset már nem ért. Mert a hátralévő úton a fenekemre, karomra beszerzett kék-zöld foltokat nem számítom annak...
Alattunk a Ködnitzkees.
Ereszkedés az Adlersruheról
A Tigris szivárványos glóriája. Ködkísértet vagy ködszellem néven nagy feneket szoktak keríteni a jelenségnek, mindenféle babonákkal, pedig egyszerű meteorológiai jelenség, amit glóriának hívnak. Koszorújelenség, a holdudvarhoz hasonlatos. Fizikai háttere: optikai rácson fényelhajlás történik, ahol az optikai rácsot az esőcseppek biztosítják. A hullámhossz függvényében bizonyos helyeken erősítik vagy gyengítik egymást. Ilyen pl. amikor udvara van a napnak, vagy a holdnak. A glória ugyanez, csak „ellenkoszorú”, a nappal ellentétes oldalon. Ha tehát egyik oldaladon süt a nap, a másik oldaladon meg köd van, a ködre vetített árnyékod körül glóriát láthatsz: a napfénynek a beesés irányába visszaverődő sugarait. Mindenki a saját árnyékát és glóriáját látja. Itt a Tigris fotózott, azért az övét látjuk.
A ködkísértethez kötődő babona lényege, hogy aki ilyent lát, az a hegyek között fog meghalni. Én már láttam; ám legyen, haljak ott! Működik a dolog persze máshol is, pl. repülőn. El is tudom képzelni: „Hölgyeim és uraim, itt a kapitány beszél. A Sziklás-hegység fölött repülünk. Balra előre, 11 óránál érdekes jelenséget, úgynevezett ködkísértetet láthatnak. A babona szerint aki ilyet lát, az a hegyek között fog meghalni.” És akkor kitör a pánik...
Ott kísért a Tigris!
Amigos para siempre
Gina
A Ködnitzkees
A hősök.
Mellesleg megjegyzem, hogy mi, koca-hegymászók (Gina, Pietrele, jómagam) mindhárman arra készültünk, hogy kemény dolog lesz, de azt nem gondoltuk volna, hogy ennyire. Mindazonáltal megoldottuk a feladatot különösebb gond nélkül, szerintem négyes alára, ami nem rossz első menetre. És nem bántuk meg, sőt! De nehéz volt, nagyon nehéz, fizikailag és pszichésen egyaránt. Életem legkomolyabb sportteljesítményeként tartom számon. Nem is ragozom tovább, mert olvastam egy beszámolót a Glocknernél lényegesen könnyebbnek tartott Grossvenediger megmászásáról s ott a szerző egy mondatban, ám igen szemléletesen fogalmazta meg a lényeget: "A Balaton-átúszás kutyafasza egy ilyen kiránduláshoz képest." És ez mindent elmond.
Már látszik a Stüdlhütte. Este félhét körül értünk oda vissza. 15 órát voltunk úton, igaz, nem kapkodtunk, hiszen nem teljesítménytúrára jöttünk, hanem látni, tapasztalni, érezni és legfőképpen élvezni a nagy hegyet. Ezt a részét azt hiszem csillagos ötösre teljesítettük a túrának. Vége a második napnak.
Későig aludtunk, hat óra után keltünk, s addigra már alig lézengett 1-2 ember a házban. Legalább nem voltak láb alatt. Bekaptunk pár falatot, összecsomagoltunk és hétkor útra keltünk, lefelé.
Mögöttünk, a völgy fölött most az egész út során ott leskelődik a Glockner. Bezzeg, felfelé jövet nem mutatta meg magát, Talán jobb is, így nem volt mód megijednünk tőle...
Út közben azt magyarázzuk - Pietrele, meg én - a Tigrisnek, hogy jó-jó, a Grossglockner a maga 3798m-ével Ausztria legmagasabb csúcsa MOST, de nem ez az igazi. Ez csak azóta a legmagasabb, mióta Dél-Tirolt az I. Vh. után Olaszországhoz csatolták. Az Ortler az igazi csúcs, a maga 3905m-ével, oda kell elmennünk! Olaszországban az a hegy nem is számít a számtalan négyezres között, de nekünk, a Monarchia népeinek az a csúcsok csúcsa, az Ortler! Már csak illendőségből is! Szóval, próbálkozunk, próbálkozunk, ... becsempészni a Tigris agyába a kis hangyát ... az Ortler nevűt...
Amúgy a Tigris idén igazán jól szerepel! Járt a Dufourspitzén (Svájc legmagasabb csúcsa a Monte Rosán), járt a Grossglockneren (Ausztria legmagasabb csúcsa). Ha még idén felmegy a Kékesre, megvan a mesterhármas!
Egy útonálló.
Nagyon veszélyes!
Itt meg egy aranyásó?
A Lucknerhütte, ismét. A megállítótábla szerint a napi menü egyik előkelő fogása a spenót volt.
S az út végén végre teljes dicsőségében kibontakozik előttünk (mögöttünk) a Nagy-Harang látványa.
A Grossglockner: hatalmas, fenséges, gyönyörű!
Ez volt hát 2010. július végi Glockner kirándulásunk. Remélem, hogy ide még visszatérek!
Viszont Spinoza váltig nem érdekel…
Címkék: Magas-Tauern Grossglockner Tirol