Évtizedek óta vágytam a Máramarosi-havasokba, s lenyűgözött ez a hatalmas, de a maga módján szelíd magashegységi táj, és a benne lakó végtelenül szegény emberek egyszerű kedvessége. Nem meglepő hát, hogy következő utunk ismét ide vezetett. Míg korábban a hegységnek a Fekete- és Fehér-Tisza által közrefogott Csornahora nevű részében (Hoverla, 2061m) kalandoztunk, új célpontunk a Tisza és a Tarac folyók által közrefogott Fagyalos/Szvidovec lett (Ikerhavas/Bliznica, 1881m).

Kárpátalja - s így a Máramarosi-havasok - kapuja számunkra Beregszász, ahol már csak a valutaváltás miatt is célszerű megállni.

 
A Vérke-patak hídja, Beregszászon.

Szóval pénzváltás, bevásárlás, meg persze a piacon pirog falás az első napirendi pontok. Kétféle húsos, virslis, káposztás, krumplis... jobbnál jobbak, de közfelkiáltással a virslivel töltöttet nyilvánítjuk a pirogok királyának. Persze, nem csak a fényképezőgépek teszik, hogy senki nem néz bennünket helybélinek, de Andris befűzetlen városnéző bakancsa sem kerüli el a népek figyelmét, hallom, ahogy az egyik virágárus asszony vidáman, harsányan kommentálja felvonulásunkat:

"ezt még a kígyó sem harapja át". Hát, nem... Esélye sincs.

Tarac-folyó... A Tisza első jobb oldali mellékfolyója, az Északkeleti- és a Keleti-Kárpátok határán folyik. Egyetemi hallgató koromban mennyit emlegettük vizsgákon, dolgozatokban, a szovjet korszakban mégis távolabbi és elérhetetlenebb volt, mint a Nílus! De most itt van előttem, most már a Tarac is az enyém, és senki nem veheti el tőlem.

A Tarac (Treszva) partján, a tiszai torkolattól 51km-re, a hegyek között található Királymező község. Lánykori neve Königsfeld, a csehszlovák érában illetve jelenleg Uszty Csorna néven fut. Királymezőn hagyjuk az autót és innen indulunk mintegy 100km-es havasi túránkra.

Királymező története megér pár szót. Mária Terézia volt az, aki rájött arra, hogy a máramarosi rengeteg erdő hiába jelent hatalmas vagyont, ha nincsenek ott szakemberek, akik a hasznot kitermeljék, a hegyvidék ruszin lakossága ugyanis jobbára csak az önellátó hegyi pásztorkodáshoz értett. Mariteri tehát Tirolból és Salzklammergutból telepített a Tarac és a Mokra összefolyásához különféle kiváltságokkal felruházott erdész családokat az így létrejött Königsfeld nevű telepre, akik aztán megszervezték és megtanították a vidék ruszin és magyar lakosságának a víztározók rendszerével beindított tutajos fa- és sószállítástól a havasi tejgazdaságokig a hegyvidéki jólét fortélyait. Aztán jött a szovjethatalom és - mint bűnös népet - kiirtotta őket. Jelenleg 2 német család él a faluban és még vagy 14-en részben ilyen identitásúnak vallják magukat. Mindazonáltal a völgy települései sokkal rendezettebb és némileg gazdagabb benyomást keltenek, mint a Fehér-Tisza forrásvidékének tisztán hucul lakosságú falvai.  

 
Királymező/Königsfeld 100 éve

Úgy elmesélném még, hogy itt gyülekeztek, illetve táboroztak az orosz betörés ellen verbuvált lengyel légiók 1914. őszén, hogy aztán a róluk elnevezett Légiós-hágón át 5 nap alatt 14 híddal 7km utat építve, a Kárpátokon keresztül váratlan irányból támadjanak, - de akkor sosem érnénk a történet végére, pedig még el sem indultunk.
 
Hanem azt elmondom, hogy Királymezőn, a Taracba ömlő Mokra torkolatánál építettük ki a II. Vh. során a Szent István Vonal egyik legerősebb völgyzárát, egymást keresztben biztosító tűzvezetést lehetővé tevő tüzelőállásokkal, bunkerkórházzal, kápolnával. A folyó partfalát azóta a rengeteg harckocsiakasztó betongúlával rakták ki, a sínszálakkal erősített betonépítmények pedig többnyire kihasználatlanul meredeznek az utak mentén, illetve fent, a hegyoldalakban.

Kivéve az, amelyik a fenti kép jobb alsó részén, az autók teteje fölött látható, merthogy az a bunker már beomlott. De nem ez a jellemző.

Még egy búcsúpillantás a Tarac-folyóra, ...

Rettentően ütőképes kis csapatunk: Matyi, 21 éves biológushallgató, madarász, Andris, 18 éves, madarász és rontópál és ez utóbbi atyja, a Fekete Halfdan barátom, 45 éves geológus (meg én).

Vegyes erdőkön, kornistárnicsos tisztásokon vezet felfelé a rettenetesen meredek út, alig győzzük szuflával, így gyakran megállunk fényképezni....

pl. acélszínű csüngőlepkét... (Matyi fotója)

Kisvártatva felérünk a Kis-Asztagra, aztán megyünk, hullámvasutazunk tovább, a meglepően keskeny hegygerincen.

Minden hegy után egy még magasabb következik. Mikor lesz ennek vége?

Este kilenckor aztán - valahol, félúton a Kis-Asztag és a Mencsul (1362m) között - egy alkalmas nyeregben tábort verünk. Amint felállítjuk a sátrakat, már esik is az eső, a cuccot már úgy dobáljuk a sátorba, meg mi is ugrálunk utána...

A második napon korán keltünk...

s kezdetben továbbra is erdőben, ...

majd egyre inkább havasi jellegű tájon haladtunk a főgerinc felé.

Tőlünk nyugatra, a Tarac túloldalán a Kraszna-havas (1548m) bércei

Elérjük a Mencsult (1362m)...

Előttünk az Asztag (Stohy 1378m) és a Tompa (Tempa 1634m)

...majd a gerinc a havasi magasságokból méltatlanul mélyre, bükkerdőbe ereszkedik, aminek egyetlen előnye, hogy itt forrást találunk (nem könnyen), ahol megtölthetjük a flaskáinkat, mielőtt végleg a havasoknak szentelnénk minden figyelmünket és energiánkat.

Aztán elérjük az Asztagot (1378m)...

s előttünk tornyosul a Spanszka (1459m), és a felhővel takart első igazi havas, a Tompa (Tempa, 1634m)

Pásztorkutyák a nyeregben, lesben állnak (ülnek).

Lovak a ködben (Tompa, 1634m)

A Kurtahavason (1621m), háttérben a Tompa

Csehek. Úgy kocsikáztak napokig jelentős ukrán kísérettel a havason, mintha az valami különös és tiszteletre méltó fegyvertény volna...

Mondjuk, különösnek tényleg különös...

Aztán olyan hirtelen lecsapott ránk a jégeső, hogy az esőnadrágokat már nem is volt időnk felvenni. Egy órán át szakadt, a lelke is átázott mindenkinek, aki fent volt a havason. Bakancsaink is pillantok alatt megteltek a lábunk szárán folyó víztől. Még 8 kilométer hátra volt ugyan a tervezett táborhelyünkig, a Vadászka-tóig, de indítványoztam, hogy ne küzdjünk tovább, mivel nehéz hegyek következnek, hanem verjünk tábort a Pados (Podpula, 1629m) és a főgerinc közötti nyeregben (ahol van vízvételi lehetőség is) és foglalkozzunk egy kicsit magunkkal, meg a felszerelésünkkel. Úgy is lett.

Kilátás a Csorna Poloninára.

Bal oldalon a Tatárka (Tataruka 1707m), jobbra a Magyarhavas (Ungarjaszka, szintén 1707m)

Szóval, nem gyenge a kilátás a táborhelyről...

Balra: a Pados (1629m), jobbra a Csorna Polonina

A Fagyalos havasi főgerince a Padosról

Este a havason

A harmadik nap sűrű köddel...

...és alpesi gőtével indult.

Aztán kiderült az idő.

Előttünk a Magyarhavas (1707m)

(Ha egybe írom, hogy Krasznahavas, akkor egy hegyről, ha kötőjellel írom, hogy Kraszna-havas, akkor egy hegységről van szó. Ha nem figyelek, akkor meg össze-vissza írom.)

A Magyarhavason (Ungarjászka)

Nyáj a Hármas-bérc oldalában. A Hármas-bérc oldalgerince a Tarac és a Fekete-Tisza vízválasztója

Pihenő, magyarosan

Visszatekintve a Magyarhavasra

Az Apsinec forrásvidéke a Vadászka északi oldalán. Az Apsinec a Fekete-Tisza egyik forrásága. Ez már bizony gleccservölgy volt hajdan.

Pihenő, ukránosan

A Vadászka-katlan, benne a Vadászka-tó (ozero Dogyászka, 1580m), itt lesz táborhelyünk az elkövetkező napokban. Távol, balra, a Fagyalos legmagasabb csúcsa, az Ikerhavas.

Az Ikerhavas (Bliznica, 1881m)

Azt a dombot, ahová a fűben halvány keréknyom vezet fel, a Mamajev kurgánról neveztem el, s ott vertük fel kélsőbb a sátrainkat.

Ha az ember azt mondja, hogy 30-40 lóval laktunk együtt, arra a rossz nyelvek gúnyosan azt mondhatják, hogy "hát persze"… Ezért aztán egyik nap - egymástól függetlenül - akkurátusan megszámoltuk a lovakat. Meglepő számot kaptunk: 80 ló társaságában töltöttük pihenőidőnket a katlanban. Nagyon kedves társaság volt és élvezet volt megfigyelni, hogyan szervezik az életüket. Mert nem ám csak úgy élnek bele a világba! Szervezetten vonulgatnak, számon tartják egymást, az engedetleneket jól letolják, őrszemeik figyelmét semmi el nem kerülheti.  

Van a tónak egy másik ruszin neve is, bár a térképeken ez nem szerepel: Gerasászka-tó. A szultáni hadvezetés az 1594 után elhúzódó hadakozás (azaz a „15 éves háború”) idején többször tartotta készenlétben Magyarország határain a krími tatár seregeket. Ekkoriban történt, hogy a Kárpátokon átvonuló Girej tatár kán táborhelyét a tónál ütötte fel. Szintén velük hozható kapcsolatba a közeli Tatárka nevű hegy, ahol majd 2 nap múlva járunk.

A korai táborverést kiadós eső, majd kiadós ebéd követte, aztán elmentünk egy kicsit felfedezni a környéket, első sorban a mögöttünk tornyosuló 1761 és 1762m magas, kétormú Vadászka-hegyet...

(Az Ikerhavas (1881m) a Vadászkáról (1761m). Távol, középen a csornahorai Kőhavas (Pietrosz, 2020m), tőle balra a Hoverla (2061m) sejlik.)

a tófal vízesését...

s a tóból eredő Kaszó-patak zúgóit.

Holnap pedig megkóstoljuk azt a nevezetes Ikerhavast - ha minden jól megy.

A csornahorai kirándulás kapcsán korábban meséltem a tiszai tutajozásról, meg mutattam képeket az egykori Hoverlai-gátról. Az imént meséltem a királymezei németekről, akik ezt az egész faúsztatást meghonosították és szervezték. Most mutatok pár képet - ha már egy blikk erejéig benéztünk az Apsinec völgyébe - a szintén a faúsztatást szolgáló egykori apsineci gátakról, vízi létesítményekről. Bámulatos, hogy ott, ahol a víz manapság mindent visz és 1998. őszén meg 2001. tavaszán gyakorlatilag a teljes infrastruktúrát elmosta, néhány száz éve - az 1950-es évekig - milyen egyszerűen kivitelezett eszközökkel tették barátjukká és munkaeszközükké a vizet azok, akik értettek ehhez.

Persze, ezeknek az építményeknek ma már nyomukat is alig találni...

Igen, szép világ lehetett... Míg az emberek a fakitermelésen, -úsztatáson dolgoztak, fent a havason, a tejgazdaságokban a szőke(?) copfos, tenyeres-talpas "almerin"-ek minden nap ellátták az állatot, kezelték a tejet, felmosták az istállót, megetették-megitatták, jól tartották a turistát, aztán fizetségül deresre húzták és jelképesen megbotozták. Nem viccelek, olvastam megbízható helyen, meg képet is láttam ilyent, csak sajnos csatolni nem tudok, mert digitálisan ilyesmit nem találtam. (De nem adom fel, ha találok, megmutatom.)

A Monarchia 1910-es katonai térképén be is jelölték (én meg kékkel kiemeltem) a nagyobb havasi tejgazdaságokat. Rövidítésük A.W. (Alpwirtschaft).

Ugyanezen térképnek a Fagyalos havasi régióját ábrázoló részén a felső szakaszokon a faúsztatáshoz szükséges víz visszaduzzasztásához szükséges gátakat is bejelölték. Klauzura a nevük, magyarul pedig „vízfogó”-nak hívták őket, pl. Apsinec-vízfogó. Mint korábban írtam, minden szerdán és szombaton volt úsztatás, ilyenkor, az egymástól elszigetelten, mégis összehangoltan dolgozó gátőrök a szükséges időben megnyitották a gátakat, amit a tutajosok már az összeállított tutajokon vártak, s levitték a fát Máramarosszigetig, Técsőig, ahol már elég nagy a Tisza vízhozama az állandó tutajozáshoz. Itt aztán a leúsztatott fát nagyobb tutajokba rendezték, megrakták áruval (épületfa, só), és irány az Alföld!

Visszatérve történetünkhöz: ránk virradt a negyedik nap és én vizet fakasztottam a sziklákból...

majd kikapaszkodtunk a Vadászka-tó jégvájta katlanából a főgerincre

Úticélunk az Ikerhavas (Bliznica, 1881m), a Fagyalos legmagasabb csúcsa.

Őrszem

A jégvájta Nagy-Katlan is az Apsinec forrásvidéke. A jobb oldali hegy a Gerisászka, 1770m magas, s mi már tudjuk, hogy egy tatár kánról nevezték el.

Egy újabb "asztag" nevű hegy, az 1707m magas Asztaghavas (Sztih) és az Ikerhavas között előtűnnek a Csornahora 2000m-t meghaladó vonulatai.

Dragobrat üdülőtelep, lent a ködben Körösmező, jobbra pedig a csornahorai Kőhavas (Pietrosz, 2020m)

A dragobrati nyeregben rövid pihenőt tartottunk, majd megkezdtük a csúcstámadást. Irány: az Ikerhavas!

Alattunk az Ikerhavas katlana

Az ikrek, a csúcsról

Öröm a csúcson 1.: Tökös legények

Öröm a csúcson 2.: Tyúkláb!

Címkék: Máramarosi-havasok Fagyalos Szvidovec Ikerhavas Bliznica Fekete-Tisza